Ez egy tipikusan olyan sütemény, amit előre el kell készíteni. Fogyasztás előtt egy-két napot álljon a hűtőben, akkor lesz igazán puha a tésztája.
Mint mindent, a smarnit is sokféleképpen el lehet készíteni. Lehet csak lisztesen, lehet csak grízesen vagy akár vegyesen is. Ez most egy grízes változat, ami azért jó, mert elő-előfordul, hogy nincs otthon elég liszt. Na akkor jön jól egy csak grízes változat!
A zabpelyhet kávédarálón ledaráljuk. (Ha zabpehelylisztet használunk akkor nem kell ledarálni.) Ezután hozzáadjuk a sütőport, a csipetnyi sót, az őrölt fahéjat, a kókuszreszeléket, a reszelt citromhéjat, és alaposan összekeverjük. A tojáshoz adjuk az eritritet, a vaníliaaromát, a citromlevet, az étolajat, és simára dolgozzuk, majd hozzákeverjük a tejet is. (Ízlés szerint több citromlevet is adhatunk hozzá.)
A puha tésztájú muffin kakaóval és csokival készül, így sokkal ellenállhatatlanabb, ha pedig szeretnéd, habkoronával még csodásabbá teheted.
Túrótól roskadó, krémes, lágy, puha, egyszóval tökéletes édes sütemények, melyekkel elkápráztathatod a húsvéti vendégsereget.
Mielőtt cukorbeteg lettem egyik nagy kedvencem volt a "Hófehérke" melyet sokszor megsütött a nagymama vagy éppen az anyu, majd én is. Mondhatom hogy ez a sütemény szinte minden családi ünnepen az asztalra került. Aztán sajnos le kellett hogy mondjak róla, persze azért a finomliszttel és cukorral készült változatát azóta is többször megsütöttem. (a recept erre a linkre kattintva található) A napokban éppen a cukros változatot sütöttem, amikor úgy döntöttem hogy megsütöm a tésztát tönköly finomliszttel, hátha azzal is jó lesz.... és bizony hogy jó lett, éppen olyan mintha finomliszttel készült volna. Ezután már csak a cukormentes krém készítése volt hátra, mely szintén nagyon finom. Ezután pedig már nem kell többet lemondanom kedvenc süteményemről... persze azért csakis a mértéket betartva egy-két szelet erejéig. 3 db 20x30-as tésztalap hozzávalói: 10 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt 20 dkg tönkölybúza finomliszt 10 dkg vaj 7 g szalalkáli ( ármóni) 1 ek eritrit 1 db tojás (nagy) 0,5 dl tej (fél dl) csipet só Egy tálba keverjük alaposan össze a kétféle lisztet, keverjünk hozzá egy csipet sót, és a szalalkálit, majd adjuk hozzá a felkockázott vajat, és kezdjük el összemorzsolni. Amikor már kellően morzsalékos, keverjük hozzá az eritritet is. Ezután adjuk hozzá a tojást, a tejet, majd gyors mozdulatokkal gyúrjuk össze a tésztát. (ha kissé ragadna, akkor még egy pici lisztet gyúrjunk hozzá) Az összegyúrt tésztát ezután osszuk el három egyforma részre, és enyhén lisztezett sütőpapíron nyújtsuk ki tepsi méretűre, majd villával több helyen böködjük meg, hogy ne púposodjon fel a tészta sütés közben. (Én két sütőpapírt használok, így ameddig az egyik tészta sül, a másikat előtudom készíteni.) Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten, 7-8 perc alatt süssük szép világos zsemleszínűre. (Én légkeverésnél 170 fokon, 7 percig sütöttem) Hasznos tudnivaló: A sütőajtó kinyitásakor vigyázni kell, mert a szalalkálitól igen erős, csípős meleg jön ki a sütőből!!! Tehát semmi szín alatt, ne hajoljunk közel, és ne szívjuk be ezt a levegőt. A szalalkáli íze viszont nem fog érződni a tésztán. A sütőből kivéve, sütőpapírral együtt helyezzük rácsra a tésztalapot, majd pár perc után csúsztassuk át egy tálcára, és hűtsük ki teljesen mielőtt megtöltenénk. Citromos krém hozzávalói: 4 dl tej 10 dkg tönkölybúza finomliszt 1 tk vaníliaaroma 25 dkg vaj 15-20 dkg eritrit 1 nagyobb citrom leve Először a főzött masszát kell elkészíteni, mert mielőtt a krémbe kevernénk teljesen ki kell hűteni. A lisztet keverjük simára, csomómentesre, a tej felével, majd állandó keverés mellett adjuk hozzá a maradék tejet is. Ezután tegyük fel a tűzre, majd állandó keverés mellett, pár perc alatt főzzük sűrűre. Végül hűtsük ki teljesen mielőtt a vajas krémhez kevernénk. (hűtés közben többször keverjük át) Az eritrithez adjuk hozzá a vaníliaaromát, a puha vajat, a citromlevet, majd keverjük jó habosra. (ízlés szerint több édesítőt is adhatunk hozzá) Ezután állandó keverés mellett, apránként adjuk hozzá a teljesen kihűlt, főzött masszát, majd szintén keverjük jó habosra, simára. (keverés közben kóstoljuk meg a krémet, és ha szükséges adjunk hozzá még citromlevet. Én pl. jó citromosra csináltam a krémet.) Az egyik tésztalapra egyenletesen kenjük rá a citromos krém felét, majd helyezzük rá a második tésztalapot, és kenjük rá a maradék krémet. Ezután helyezzük rá a harmadik tésztalapot, és tenyérrel óvatosan nyomkodjuk le. Ezután a süteményt hagyjuk legalább egy napot állni, hogy a tésztalapok kellően felpuhuljanak, és az ízek jól összeérjenek. Tálalás előtt ízlés szerint szórjuk meg a süteményt poreritrittel, majd szeleteljük fel, és úgy kínáljuk. A tészta finom omlós, a krém pedig jó citromos.
Az interneten napok óta szembe jött velem ennek az almás süteménynek a fotója és a receptje, persze nem a cukormentes változata, de annyira megtetszett hogy úgy döntöttem megsütöm. A finomliszt helyett én fehér rizslisztet használtam, de pl. barna rizsliszttel is megsüthetjük. A cukor helyett pedig eritritet valamint vaníliaaromát használtam. Én még őrölt fahéjjal is ízesítettem a tésztát, mert jól illik az almához, és nagyon szeretem az ízét. Alma helyett pedig körtével is megsüthetjük, (legközelebb én is körtét teszek majd a tésztába) mert szerintem azzal is finom lesz...... Hozzávalók 27x18 cm-es tepsihez: 12,5 dkg rizsliszt 7 dkg eritrit 12,5 dkg vaj 1 tk vaníliaaroma 1 tk őrölt fahéj csipet só 1 cs sütőpor 1 cs vaníliás pudingpor 2 db tojás (nagy) 1 dl tej 2 db alma 1/2 citrom reszelt héja A puha, felkockázott vajhoz adjuk hozzá az eritritet, a vaníliaaromát és keverjük simára. Ezután egyesével adjuk hozzá az egész tojásokat, és mindegyikkel keverjük alaposan össze, majd keverjük hozzá a tejet is. A rizsliszthez adjuk hozzá a pudingport, az őrölt fahéjat, egy csipet sót, és a sütőport majd keverjük össze. Ezután öntsük hozzá a vajas keverékhez, és keverjük simára a masszát. Az almákat hámozzuk meg, majd negyedeljük, vágjuk ki a magházat, majd ízlés szerint kockázzuk fel. (Én a negyedeket még félbevágtam, majd nagyobb kockákra vágtam fel.) Ezután adjuk hozzá a tésztához, majd keverőkanállal alaposan forgassuk össze. A tepsit béleljük ki sütőpapírral, majd egyenletesen öntsük bele az almás tésztát. Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük 40-45 percig, tűpróbáig. Ha a teteje kezdene túlpirulni, akkor takarjuk le alufóliával és úgy süssük készre. (Én légkeverésnél 160 fokon 40 percig sütöttem.) A sütőből kivéve hagyjuk a tepsiben pár percig, majd a sütőpapírral együtt emeljük át egy rácsra, és hűtsük ki teljesen. Tálalás előtt ízlés szerint szórjuk meg poreritrittel, majd szeleteljük fel,és úgy kínáljuk. Egy nagyon könnyű, és finom tésztájú süteményt kapunk. Az almát ízlés szerint pl. körtére cserélhetjük.
A kedves kolléganőm - akitől ez a recept származik - a zabpehelyből készíthető desszertek ismerője. A túrógombóc ötlete is tőle származik.
Kategória: amerikai palacsinta. 174 recept.
Nagyjából ezer éve nem sütöttem sós sütit. Jó, persze kelt tésztákat igen, de kifejezetten apró süteményt nem. Amit csak úgy jártában-keltében az ember elmajszolgat. ...esetleg egy pohár bor, vagy korsó sör mellé elrágcsál. Ez a sajtos stangli végtelenül egyszerű, remek vendégváró. ...és nem utolsó sorban gyors, mert a méricskéléstől a kész sütiig nem telik el egy óra. :) Persze még picit várni is kell, hogy hűljön, de fújni ér! :D Hozzávalók: A tésztához: 50 dkg sima liszt 10 dkg graham-liszt vagy teljes kiőrlésű liszt 25 dkg vaj vagy zsír 1 csomag sütőpor (12g) 4-6 ek. tejföl só őrölt kömény (elhagyható) A tetejére: 1 tojás reszelt sajt A sütőt előmelegítjük 190°C-ra. A tészta hozzávalóit összegyúrjuk, majd lisztezett deszkán ~0,5 cm vastagra nyújtjuk. Derelyevágóval -esetemben pizzaszeletelővel :)- tetszőleges méretűre felszeleteljük, sütőpapírral fedett tepsire rendezzük. Elhabarjuk a tojást, vékonyan lekenjük vele a tésztát, amit ezután megszórunk reszelt sajttal. Előmelegített sütőben ~15-18 perc alatt kisütjük a stanglikat. Már sütöttem úgy is, hogy vaj és zsír fele-fele arányban volt a tésztában. ...hát hiába, nem figyeltem, elfogyott a vaj. :D
Imádom az egyszerű, de nagyszerű sütiket! Ez valóban az! Kétszer sütöttem már, és azt hiszem most már sikerült a saját ízlésünkre formálni!
Több piskótatekercs is található az oldalamon, mindegyik finom, mindegyik jól sikerül, tehát mindet ajánlom. ...és tudom, egy piskótatekerc...
Szuper omlós, finom lekváros linzerkarika recept az egyszerű sütemények szerelmeseinek. A részletes recept alapján te is el tudod készíteni!
Minimális szénhidrát, maximális élvezet! Ő a banános túrós piskótatekercs, a hétvégi gasztro-orgia!
Sok ilyen recept található az interneten, de nekem nem mindegyik sikerült tökéletesen, így kikísérleteztem magamnak én egy receptet. Nagyon jól sikerült!
Cukorbetegként sem kell lemondani a túrógombócról, csak éppen a hozzávalókat kell a diétához igazítani. Így aztán a túróhoz zabpelyhet kevertem, melyet előtte kávédarálón daráltam le. A cukrot édesítővel helyettesítettem, és a zsemlemorzsa is teljes kiőrlésű zsemléből készült, melyet én magam szárítottam, majd daráltam le. Tálaláskor szintén édesítővel ízesített tejfölt kínáltam hozzá, melyet őrölt fahéjjal szórtam meg. A gombóc pedig pillekönnyű és nagyon finom.... Hozzávalók 8-9 db gombóchoz: 25 dkg túró 3 dkg zabpehely 1 db tojás (nagy) csipet só 1/2 citrom reszelt héja 1 kk vaníliaaroma édesítő (ízlés szerint) pár ek teljes kiőrlésű liszt a beleforgatáshoz A zabpelyhet kávédarálón daráljuk le. A túrót villával törjük össze, majd adjuk hozzá a ledarált zabpelyhet, a sót, a vaníliaaromát, a reszelt citromhéjat, a tojássárgát, ízlés szerint édesítőszert, és keverjük össze. A tojásfehérjét egy csipet sóval verjük fel habbá, majd keverjük hozzá a lisztes keverékhez. Ezután takarjuk le folpack fóliával, és tegyük be pár órára vagy egész éjszakára a hűtőbe. (Én este kevertem össze, és másnap délelőttig a hűtőben pihent.) Közvetlenül mielőtt kifőznénk a túrós masszát vegyük ki a hűtőből, és pl. egy fagyiskanállal adagoljuk ki a gombócokat. Ezután forgassuk bele a lisztbe, majd formázzuk meg a gombócokat. Egy edénybe öntsünk bőséges mennyiségű vizet, adjunk hozzá egy csipet sót, majd melegítsük forráspontig. Amikor elkezd forrni, óvatosan tegyük bele a gombócokat, majd vegyük lejjebb a hőfokot, és gyöngyöző vízben főzzük kb. 5 percig, majd zárjuk el a gázt, és hagyjuk még 10 percig a vízben a gombócokat. (az edényt fedjük le, és úgy hagyjuk a vízben) Ezután szűrőkanállal szedjük ki és csepegtessük le a gombócokat, majd forgassuk bele teljes kiőrlésű pirított zsemlemorzsába. Pirított zsemlemorzsa hozzávalói: kb. 4 ek teljes kiőrlésű zsemlemorzsa 2-3 ek olaj (v. vaj) Az olajat hevítsük fel, adjuk hozzá a zsemlemorzsát és állandó kevergetés mellett pirítsuk aranybarnára. (arra figyeljünk, nehogy megégjen) Tálaláskor ízlés szerint szórjuk meg a gombócokat édesítővel, és tejföllel meglocsolva kínáljuk. Én a tejfölt kevertem össze édesítővel, és azzal kínáltam.
Néha szükség van ilyen nagyon egyszerű , gyors receptre. Igazi megmentő lehet, ha vasárnap desszertet szeretnénk ebéd utánra, de nincs időn...
A vaníliás krémtől nagyon finomságos, de ha az egyik lapot fanyar lekvárral kened meg, akkor még ínycsiklandóbb lesz! Nem csak finom, de még mutatós is! Hozzávalók: 60 dkg liszt 3 kanál cukor 15 dkg zsír 1 tojás csipet só tej 2 dkg szalalkáli A krémhez: 1 liter tej 1 rúd vanília 5-6 evőkanál liszt 50 […]
Keményedő sajtszálak, elázott, mégis fullasztó tészta, tömény, nehéz krém? Nem, nem és nem: semmi hasonlóban nem lesz részünk, ha az alábbi sajtosroló-receptet választjuk. Ellenben habos, áthatóan sajtos töltelékbe és omlós tésztába haraphatunk...persze odáig el is kell jutni.
Annyira finom ez a torta!! ...és szinte nem is tudok ettől egyszerűbben, könnyebben elkészíthetőt! Mindemellett nagyon mutatós. A tetejére b...
Gyorsan elkészíthető sütemények következnek, melyeket nem kevés krémes tehéntúró dob fel.
Drága unokanővéremől, helyileg Békésről származó receptem ez. Nagyon finom, sokszor próbált, bevált recept. Nem kell hajtogatni, bajlódni vele, hamar el is készül, és mégis könnyű szerkezetű pogácsák lesznek belőle. Nem lesz kemény másnapra sem. Csak ajánlani tudom!
A párom 80 éves nagymája féle receptje alapján ebből az adagból egy nagy tálcával kijön és jóval olcsóbb mintha cukrászdában vennénk meg. Sok sikert hozzá 🥰 Tészta 65g zsír 220 finomliszt, bl55 5 egész tojás 2 dl víz 1 csipet só 1 kk kristálycukor 2 csomag vaníliacukor Elsőnek a zsír vízzel együtt beletesszük a sót...
Nagyon finom, könnyű, puha csokidarabos muffin recept. Könnyen, gyorsan elkészíthető nasi, akár otthonra, kirándulásra, suliba, buliba
Kedvenc sütés nélküli tortám. Szinte bármilyen gyümölccsel elkészíthető, és így a szezonhoz igazítható. Nyáron eperrel, hűvösebb téli napokon naranccsal is tökéletes. A receptet Dave-nél találtam, és picit alakítottam rajta.
Kategória: amerikai palacsinta. 174 recept.
Az almás sütemények rajongói nem tudnak ellenállni ennek az édes finomságra. A tésztát elkészítheted egy sütésálló lábasban, vagy lekapcsolható oldalú tortaformában is, mindenhogy bámulatos lesz! A család kedvence! Hozzávalók: 100 g vaj, 250 g cukor, 7 evőkanál liszt, 7 evőkanál cukor, 1 tasak vaníliás cukor, 6 db tojás, egy citrom keresztelt héja, 1 evőkanál zsemlemorzsa, […]
Kifőztük online gasztromagazin, receptek, tippek, ötletek 😀
Tegnap délután egyszercsak rám tört a vágy: sütit de azonnal! Sok gyümölcsöset kívántam kevés tésztával. Hogy minél hamarabb hozzájussak sütiadagomhoz, a jól bevált crumble receptemhez nyúltam némi változtatással. Nem sütőtálban (vagy piteformában) sütöttem meg, hanem tortaformában. Nemcsak a tetejére tettem a morzsatésztából, hanem a tortaformába is nyomkodtam belőle. Mivel nem volt itthon dióm, most zabpelyhet tettem a tésztába. Igen-igen finom lett.:) Hozzávalók a tésztához: 180 g liszt (nálam fehér tönköly) 100 g vaj 60 g cukor (nálam xylitol/nyírfacukor) 40 g zabpehely Ez került bele: 2 óriási őszibarack 4 óriási ringló 3 marék szeder fél citrom leve 2 evőkanál xylitol (vagy cukor) csipet gyömbér csipet szegfűszeg csipet fahéj A lisztet, a zebpelyhet és a xilitet összekevertem, beledaraboltam a vajat, és az egészet öszemorzsoltam. A tészta felét belenyomkodtam egy 22 cm-es tortaforma aljába. Rátettem a feldarabolt gyümölcsök felét, megszórtam a fűszerekkel, és egy evőkanál cukorral. A gyümölcsök másik felét is ráhalmoztam, ráfacsartam a citrom levét, megszórtam a másik kanál xilittel, majd rámorzsoltam a tészta másik felét is. 180 fokra előmelegített sütőben addig sütöttem, amíg a morzsa a tetején szépen megpirult. Sütésnél a tortaforma alá egy tepsit tettem, mert a gyümölcs leve kifolyhat, (ki is folyt:) és könnyebb egy tepsit elmosni, mint az egész sütőt kisikálni.
A csokis kuglóf ünnepi ruhába öltözik. A pazar látvány mellett az íze is fenséges, a különleges zamatról a vörösbor gondoskodik.
Bár nem éppen a leggyorsabban elkészülő desszertről beszélgetünk, de valljuk be, hogy minden fáradtságot megér egy jó sajttorta.
A TV-ben láttam ezt a receptet. Annyira gyors és egyszerű, szinte elronthatatlan.
Egy külföldi tortás műsorban épp képviselőfánk tortát készítettek, a férjem rácsodálkozott, de régen evett ilyet :) Én pedig jó asszony lévén másnap kerestem egy szimpatikus receptet és kisebb módosításokkal megsütöttem. Azóta töretlen sikere van a családban, és a barátok közt egyaránt.
Egész eddigi életemben csak egyszer ettem méteres kalácsot (más néven ferdén vágós süteményt). Ez az egyetlen alkalom viszont olyan emlékezetes, hogy pontosan tudom, hol és milyen körülmények között történt. 8-9 éves lehettem akkor, és az unokatesóm másik nagymamája sütötte, akiről – azon kívül, hogy isteni kelt tésztákat tudott sütni – annyi maradt meg, hogy ferde szemmel nézett rám, amiért utáltam a zöldségeket. Az ebédre készített rántott patisszonja tőlem csak egy fintort kapott, miközben kevésbé elegáns mozdulattal eltoltam magamtól. :D Ezzel meg is alapoztam a hozzám való viszonyulását. Bezzeg a méteres kalácsának jobb sorsot szántam, és csak úgy toltam… befelé. :D Ám ez a fajta dicséret nem enyhítette meg a szívét irányomban. De itt most nem ő, hanem a süti a lényeg, ami a konyhafiókban gubbasztó őzgerincformára való rácsodálkozás miatt sütődött meg. Azt ui. tavaly óta nem használtam, és akkor is csak egyszer – muszáj volt hát újra elővennem. Gyorsan el is dőlt, mi lesz a húsvéti süti. Egy vagon receptet elolvastam hozzá a neten, amik szinte teljesen megegyeztek egymással, mintha legalábbis a prototípus copy paste-vel terjedt volna szét a világhálón, és még a német nyelvű oldalakon is ugyanazt a leírást találtam. Arról nem is beszélve, hogy a sütőforma méretét szinte mindenki titkolja, pedig az őzgerincformák nem egyformák, nem mindegy, hogy hány tojással számolok. Úgyhogy a nagy lelkesedést, hogy azonnal megsüssem, gyorsan felváltotta a „stop, várjál még ezzel egy kicsikét”-érzése. Pár napig pihentettem a témát, miközben vacilláltam, hogy olajos, vajas, vizes, vagy egyéb fajta legyen a piskóta. Végül az olajos mellett maradtam, csak mert olyat még sosem sütöttem. De csavarintottam rajta egyet, és víz helyett tejjel készítettem. Aztán átkonvertáltam az egészet az én sütőformámra. Így lett az én méteres süti receptem azon kevesek egyike, ami kicsit eltér a többitől. Ja, és nálam a sütőforma mérete sem X-akta. :D Az eredmény gyönyörű, szaftos tészta lett, úgyhogy biztos, hogy nem utoljára sütöttem így a piskótát. A sikerért pedig hálát adtam a Fennvalónak, mert nem normális módon izgultam miatta. :D A méteres kalács méltó az ünnephez – igazi húsvéti sütemény. :) Hozzávalók 30x11x5 cm-es őzgerincformához, 2 rúdhoz: Sárga piskótához: 3 tojás 15 dkg porcukor 75 ml napraforgóolaj 75 ml tej 20 dkg finomliszt 9 g sütőpor vaj és liszt a sütőformához Kakaós piskótához: 3 tojás 15 dkg porcukor 75 ml napraforgóolaj 75 ml tej 17,5 dkg finomliszt 2,5 dkg holland kakaópor 9 g sütőpor vaj és a liszt a sütőformához Puncskrémhez: 2 cs. (80 g) puncs ízű pudingpor 7 dl tej 20 dkg vaj 25 dkg porcukor 2-3 ek. Portorico rum (elmaradhat) Csokoládémázhoz: 20 dkg 43%-os étcsokoládé 10 dkg 85%-os étcsokoládé 4 ek. napraforgóolaj Csokoládéforgácshoz: 10 dkg 85%-os étcsokoládé 1 ek. napraforgóolaj elkészítés: A sárga piskótához a tojássárgákat habosra kavarjuk a porcukorral, beledolgozzuk a tejet, az olajat, majd felváltva hozzáforgatjuk a sütőporral vegyített lisztet és a kemény habbá vert tojásfehérjét. Kivajazott, liszttel behintett őzgerincformába simítjuk, és előmelegített sütőben megsütjük. A piskótát óvatosan kiborítjuk a formából, és tortarácsra téve hagyjuk kihűlni. A sütőformát elmossuk és újból kivajazzuk, belisztezzük. A kakaós piskótát is ugyanígy készítjük el, de a liszthez hozzávegyítjük a kakaóport is. (Ha a tészta sütés közben felpúposodna, és a kétféle piskóta magassága emiatt eltérne egymástól, akkor levágunk belőle annyit, hogy a váltakozva összeillesztett szeletek majd egyforma magasak legyenek.) A krémhez 1 dl tejet simára keverünk a pudingporral, valamint 10 dkg porcukorral, a forrásban lévő többi tejhez öntjük, és kis lángon, kevergetve felfőzzük. Folpackkal betakarva, teljesen kihűtjük. A puha vajat a többi porcukorral kihabosítjuk, hozzáadjuk az alaposan átkevert pudingot, a rumot, és robotgéppel magas fokozaton habosra kavarjuk. A krémet kétfelé vesszük. Egy-egy ív alufóliára egy-egy ív sütőpapírt fektetünk – ezen állítjuk majd össze a 2 rúdnyi süteményt. A piskótákról levágjuk a végeiket (ezt nem használjuk fel, mert szárazabbak), és a sütőforma mintázata mentén ujjnyi vastagra felszeleteljük. A sárga és a kakaós piskótaszeleteket mindkét oldalukon megkenjük a krémmel, és váltakozva összeragasztjuk. (2 rúd lesz.) A kimaradt krémmel körbekenjük a süteményeket. A sütőpapírt mindkét oldalról ráhajtjuk a rudakra, becsomagoljuk az alufóliával, és 2-3 órára hűtőbe tesszük. A csokoládéforgácshoz a csokoládét az olajjal vízgőz fölött felolvasztjuk, egy gáztepsi hátuljára öntjük, és téglalap alakban egyenletesen, vékonyan elkenjük. Dermedni hagyjuk, majd spatulával forgácsokat készítünk belőle. Felrázzuk, hogy kicsit széttöredezzenek. A mázhoz a kétféle étcsokoládét az olajjal vízgőz fölött felolvasztjuk és bevonjuk vele a süteményeket. Épp csak annyi időre hagyjuk megdermedni, hogy a bevonat még képlékeny maradjon. A sütemények tetejére szórjuk a csokiforgácsot, és egy éjszakára hűtőbe tesszük. Tálaláskor a rudakat ferdén felszeleteljük. sütési hőfok: 175°C sütési mód: alul-felül sütés sütési idő: 2 x kb. 40 perc Tipp: Úgy is készíthetjük, hogy a piskótaszeleteknek csak az egyik felét kenjük meg a krémmel. Ilyen módon egy vastag krémréteg lesz a kétszínű piskóták között.