Eleged van már az édes süteményekből? Íme 9 eszméletlenül finom sós variáció, ami szinte azonnal elfogy.
Személy szerint én mindig nagyon furcsálltam, hogy lehet ilyen nevet adni egy sütinek. Semmi extra kitaláció pl. ökörszem, néró, dunahullám, csak simán a tények közlése. Ugyanis ez valóban sós, teasüti is, és nem is olyan könnyed mint pl. egy pogácsa. Mégis a vendégségek és a lagzik kötelező kelléke a sós süti fronton.
Retro vajas pogácsa bögrésen: a Rupáner konyhából! Omlós, puha, gazdagon vajas finomság, ami enyhén édeskés, picit sós, egyszerűen imádnivaló.
Sütöttem már régebben ilyen sós rudat, abban tejföl volt, és csak arra emlékeztem, hogy fincsi volt! Most éppen joghurt volt itthon, ...
Ki mondta, hogy a muffin csak édesen finom? Szerintünk senki, mert ezek a sajtos, sonkás, vagy akár cukkinis sós változatok is mennyeiek!
Ez az első pogácsa, amit hűtőben kelesztettem. A sütés előtt sem hagytam pihenni, a sütőben szépen megemelkedtek, még szélesedtek is, de egyáltalán nem részegeskedtek be. Az eredmény egy omlós, puha pogácsa. Akár egy pohár tej vagy kakaó mellé kiváló kísérő lehet. Mi most apró kis szendvicseket készítettünk belőlük, ketté vágtuk, maci sajttal megkentük és szalámival béleltük. Hozzávalók 22 db pogácsához: 50 dkg liszt 2 tk só 0,5 dl tej 3 dkg élesztő 1 tk cukor 2 kisebb tojás sárgája 25 dkg margarin 1,5 dl kefir 1 tojás sárgája a lekenéshez Az élesztőt a meleg, de nem forró tejbe morzsoljuk és meghintjük a cukorral. Hagyjuk felfutni. A lisztet egy tálba szitáljuk, hozzáadjuk a sót, a margarint, a tojások sárgáját, a kefirt, a felfutott élesztőt. Alaposan kidagasztjuk. Egy órára a hűtőbe rakjuk. Érdemes egy nagyobb tálba tenni, mert a hűtőben is kel a tészta. Erősen lisztezett felületre borítjuk, ahol 1 ujjnyi vastagra elnyújtjuk. Egy éles késsel berácsozzuk. Egy lisztbe mártott, közepes méretű pogácsa szaggatóval kiszaggatjuk. A két tenyerünk között megsodorjuk, így magasabb kis tornyok lesznek a pogácsák. Sütőpapírral kibélelt tepsibe rakjuk egymástól kicsit távolabb. Lekenjük 1 kisebb tojás sárgájával. Előmelegített sütőben 25 perc alatt hőlégkeveréssel 180 fokon megsütjük.
A Gluten Free Flourless Almond and Coconut Cake that’s moist, tender and incredibly delicious. It takes just few minutes to whip up this recipe, best for busy days. I love this cake, the texture of this cake is ethereal – it’s so moist and buttery with the rich flavor from the almonds and coconut. ItsRead more
Hihetetlen finom ropogtatni való, és hihetetlen gyorsan elkészül! 😊
Ha nektek is hiányzik a városligeti séta, akkor itt a remek – gyerekek lufi utáni siránkozása nélküli – megoldás: a házi állatkerti sós perec.
Egy hihetetlenül egyszerű fánk recept, ami nem csak gyorsan elkészül, de még finom is! Újabban csak ez alapján készítem. Ho...
Finom, klasszikus nehéz sós teasütemény recept. Reszelt sajttal, magvakkal, díszíthetjük. Nagyon egyszerű elkészíteni ezt a sós aprósüteményt. Vendéglátáskor, ünnepekre, vagy csak egy tea, kávé mellé is érdemes megsütni, csak úgy eteti magát...
Amikor a gofri szót halljuk, vagy látjuk egy hely étlapján, általában az édes verziókkal találjuk szembe magunkat, pedig higgyetek nekem, a sós gofri is zseniális találmány, pláne, ha még cukkini is van a tésztájában.
Pár perc alatt összedobható, gusztusosan sajtos, mindenki imádja, és mire sikerül a vacsoraasztalhoz ...
Pehelykönnyű túrós pogácsakocka bögrésen: a Rupáner-konyhából!
Ez az ínyencség Hollandiából szá ...
Finom, pihe puha pogácsa recept, amivel nem lehet betelni. Miért 5 perces pogácsa recept? Mert nem kell keleszteni, csak összegyúrjuk és már süthetjük is, sütés közben pedig csodásan megnő és annyira jó lesz az állaga, hogy még 2 nap múlva sem szárad ki. Elkészítés: A videóban láthatod, hogyan készül, a feliratokat is kapcsold be hozzá […]
Csak úgy eteti magát!
A finom sós sütiknek nem lehet ellenállni, ha a pogácsa helyett valami mást készítenél, próbáld ki ezt a receptet. nagyon finom és tényleg könnyen elkészíthető. Hozzávalók : Tészta: 80 dkg liszt 5 dkg élesztő egy csipet cukor 5 dl tej … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →
A sós gofri talán nem minden gyermek reggeli álma, de néha nem árt (már csak a fogaink épsége miatt sem), ha lemondunk a tejszínhabhalmokról, a csokifolyamokról, és megkomolyodva készítünk egy adag fűszeres vagy sajtos gofrit.
Ha sós karamellt ettetek már, akkor ettől a sütitől sem fogtok idegenkedni - a sós csokikrémes párnácskák nálunk percek alatt elfogytak! :)
Finom kelt tészta, amit nem kell külön keleszteni, vagy pihentetni. Másnap is puha, ha marad másnapra. Hozzávalók: 1 tepsi A tésztához: 80 dkg liszt, 50 g élesztő, 5 dl tej, 1 dl étolaj. A töltelékhez: 25 dkg Ráma margarin, 2 db tojássárga, 1 ek só, 10 dkg reszelt sajt. A tetejére: tojás, reszelt sajt, Elkészítés:...
Bögrés retro sós kifli: a Rupáner konyhából! Úgy recseg a héjuk, hogy élmény még hallgatni is, a belsejük pedig foszlós, puha...
A pihentetési időn kívül villámgyorsan kész, ezért érdemes a mélyhűtőben tartani egy adagot, ha hirtelen vendég jön!
Egyszerű sajtos ropogtatni való alig 3-4 hozzávalóval . Nagyon tetszik, hogy akár este is össze lehet állítani, másnap pedig mielőtt érkezn...
Sós karamellás fagyi készítése egyszerűen? Sima ügy! Az ÚJ Slim Secret fehérjével ráadásul nemcsak ízorgia, de fitt is lesz a fagyika!
Nagyon szeretjük a házi hamburgert. Nem biztos, hogy mindig készítek hozzá húspogácsát, van mikor csak natúr sült hússal ess...
Ebből a mennyiségből kb. 80 darab pogácsa lesz.
Minden háziasszony álma egy olyan sütemény, amit az ünnepek vagy a vendégvárás előtt jóval előre el lehet készíteni és sokáig eláll. Feltéve...
Hozzávalók: 25 dkg liszt, 10 dkg Ráma margarin, 10 dkg juhtúró, 2 evőkanál tejföl, 1 teáskanál sütőpor, 1 teáskanál só, 1 tojás, 8 dkg héj nélküli tökmag. Elkészítése: A lisztet összekeverjük a sütőporral meg a sóval, elmorzsoljuk benne előbb a margarint, majd a júhtúrót, aztán hozzáadjuk tejfölt és közepesen puha tésztád gyúrunk belőle. Fóliába csomagoljuk, 30 percig a hűtőben tartjuk. A tökmagot száraz serpenyőben megpergeljük, ha kihűlt, összevágjuk. Mikor az idő lejárt, a tésztát kiszedjük, 1 cm vastag lappá nyújtjuk, majd 1 cm széles és 10 cm hosszú rúdakká vágjuk. Tetejüket lekenjük a felvert tojással, a tökmagba mártjuk, majd sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük és 180 fokon, 18-20 percig sütjük. Megjegyzés: A stangli tésztája nagyon jól fagyasztható. Legjobb, ha a kis rúdakat egy tálcán lefagyasztjuk, majd áttesszük egy zacskóba és úgy tároljuk. Közvetlenül sütés előtt kivesszük, egyenként lekenjük, tökmagba mártjuk és hideg sütőben sütjük.
Régebben mindig kelt tésztás tönkölyrudakat készítettem, amikor vendégségbe mentünk.Imádjuk, csak mivel kelt tészta, macerás elkészíteni, pontosabban időigényes. Ezért régóta kerestem már valami alternatívát. Aztán ráakadtam az egyik Vidék Íze újságban: a köményes rudak. Sütéssel együtt is max 25 perc alatt elkészíthető.És abbahagyhatatlan. De tényleg. Úgy kell nagy önuralommal visszafognom magam, hogy ne egyem meg a fél tepsit. :) Már sokszor megsütöttem, sokféle liszt variációkból, de a legjobban én személy szerint a 100% teljes kiőrlésű tönköly variációt preferálom, köménnyel megszórva. De ment már rá szezámmag, sajt, volt benne fehér liszt is, szóval lehet vele variálni bőven. A különbség csak annyi, hogy legfeljebb picit több vizet vesz fel. Az eredeti recept amúgy tojássárgáját ad hozzá, de én vízzel szoktam helyettesíteni, mivel a két tepsi mennyiséghez kell az egy tojás, én meg ha csak magunknak sütöm itthonra, egy tepsit szoktam sütni. Köményes tönkölyropogós (kb. 70 db) - 15 dkg tk tönkölyliszt - 6 dkg tejföl / joghurt - 5 dkg vaj - 2 ek hideg víz - 1 kk szódabikarbóna / 1/2 cs sütőpor - 1/2 tk só + a tetejére - 1 tojás a kenéshez - köménymag A lisztet elkeverjük a sóval, elmorzsoljuk a vajjal, majd a vízzel, tejföllel összegyúrjuk. Lisztezett felületen kb. 2-3 mm vastagságúra nyújtjuk. Ekkor érdemes felvágni a tésztát csíkokra, megkenjük a felvert tojással, megszórjuk a köménymaggal és sütőpapírral bélelt tepsire helyezzük. 200 fokos sütőben (nem légkeveréses) 12 perc alatt meg is sülnek. CH tartalom: 1,4 g CH/db Kalóriatartalom: 13 kcal/db Forrás: Vidék íze magazin
Kifőztük online gasztromagazin, receptek, tippek, ötletek 😀
Négy hozzávaló, villámgyors megoldás a sütésre! Egy nagyon finom kis falatka, ami amellett, hogy ropogós, párnaszerűre fújodik fel, és hajszálvékony rétegek vannak a belsejében, kívül roppan, belül omlik 🙂 Jelige: Sósat, sósat, jó ropogósat! 🙂 A mérce a szokásos 2,5 dl-es bögre! 🙂 Hozzávalók egy hatalmas adaghoz: – 5 bögre fehér finomliszt (62 dkg) – […]
Isteni rétetes sajtos pogácsa
Percek alatt összerakhatod!
Hozzávalók kb. 90 db-hoz: a tésztához: 1/2 dl tej 2,5 dkg friss élesztő 60 dkg liszt 1 csapott evőkanál só 25 dkg vaj 2 tojás 3 evőkanál tejföl a töltelékhez: 10 dkg lenmag 4–5 dkg vaj a tetejére: 1 tojásfehérje lenmag reszelt trappista sajt A tejet langyosra melegítjük, belemorzsoljuk az élesztőt, hagyjuk felfutni. A lisztet átszitáljuk, hozzáadjuk a sót és elmorzsoljuk benne a vajat. Hozzáadjuk a felfutott élesztőt, a tojást és a tejfölt, és egyneművé gyúrjuk. Enyhén lisztezett deszkán 1,5-2 cm vastagra nyújtjuk, lekenjük olvasztott vajjalés megszórjuk az aprítógéppel apróra vagdalt lenmaggal. Feltekerjük, mint a bejglit, majd újra nyújtjuk. Megint feltekerjük, de most nem alulról felfelé, hanem balról jobbra haladunk a tekeréssel. Letakarjuk, és meleg helyen bő 1/2 órát kelesztjük. Lisztezett gyúrólapon jó ujjnyi vastagra nyújtjuk, lekenjük az enyhén felvert tojásfehérjével, megszórjuk lenmaggal és reszelt sajttal. Kis méretű, lisztezett pogácsaszaggatóval kiszúrjuk, és sütőpapírral bélelt tepsire rakosgatjuk. Előmelegített sütőben, 180 fokon 15 perc alatt készre sütjük. Forrás: Príma konyha magazin 2011. januári szám
Sokan kértétek tőlünk a klasszik créme brulée receptjét, úgyhogy íme, el is készült. Speciel nekem az egyik nagy kedvencem, a vaníliás, lágy, krémes desszert azzal a príma, roppanós cukorréteggel a tetején, úgyhogy én nagyon örültem a “feladatnak” :)
Már régen készítettem kolbászos muffint, de most Gergő kedvvért sütöttem egy tepsivel. Kicsivú receptjét használtam alapnak, amit mindig kiegészítek sajttal és hagymával, a fűszerpaprikát pedig kihagyom belőle. Most úgy írom le a receptet, ahogy én készítem. Hozzávalók: - 10 dkg teljes kiőrlésű liszt (nálam tönköly), - 10 dkg fehér liszt (nálam tönköly), - 2,5 dl joghurt, - fél-1 teáskanál só (attól függően, mennyire sós a kolbász), - 10 dkg kolbász, - 1 fej vöröshagyma, - 2,5 teáskanál sütőpor (nálam egy szűk kiskanál szódabikarbóna), - 1 tojás (kihagyható, helyette 2 dkg csicseriborsólisztet és több folyadékot, tejet, tettem bele), - 75 ml olaj, - sajt ízlés szerint, de el is maradhat, - fél teáskanál oregánó, - bors, - tetejére mehet reszelt sajt vagy szezámmag. Elkészítés: 1. A kolbászt apró kockákra, a hagymát nagyon finomra daraboljuk. 2. A száraz és a nedves hozzávalókat külön tálban jól összekeverjük, majd a két tál tartalmát összekeverjük. Ne keverjük túl. Végül mehet bele a feldarabolt kolbász és a hagyma is. Reszelhetünk a tésztába sajtot is. 3. 24 darabos (vagy, ha nem akarunk ilyen kicsiket, akkor nagyobba) kanalazzuk a masszát és 180 fokra előmelegített sütőben készre sütjük (kb. 20 perc). Sütés előtt szórhatunk a tetejére is reszelt sajtot vagy szezámmagot.
A kölessajt elkészítése nagyon egyszerű és számtalan módon variálható. Most egy alapreceptet mutatunk be.
Kifőztük online gasztromagazin, receptek, tippek, ötletek 😀
Emlékszel Zohanra a macsó Moszad ügynökre, aki még fogat is humusszal mosott? Mert kérdezz csak m...