The English version of the Hokkaido bread is beneath the Hungarian post. Két napja volt 1 éves a KonyhaParádé! Visszanézve […]
Fonott, foszlós kalács...nagyon szeretjük a kalácsféléket, főleg amikor olyan foszlósra sikerül, hogy a tésztája annyira puha akár a hab.
Limara receptje, amit bátran kipróbálhat az is, aki most kezd először kenyérsütésbe!
Az ananászos-sonkás pizzát mindenki ismeri és imádjuk is. Ezen felbuzdulva most egy szuper partikaját sütöttünk, ahol nem kell a szeleteken osztozkodni csak felkapni egy vagy mondjuk inkább kapásból két darabot és jól megenni!
Kovászos fonott kalács Mióta kenyérsütéshez kovászt etetek, elhatároztam, hogy más tésztaféléket is kipróbálok kovásszal, azaz teljesen élesztő nélkül sütni. 😉 Bettynél több recept közül is válogathattam, elsőre ezt a fonott kalácsot készítettem el. Hozzávalók: 180 gramm aktív kovász (nálam rozskovász) 1,7 deci langyos tej 80 gramm cukor 440 gramm liszt(nálam fele rétres, fele finomliszt) 1 csipet só 1 db tojás 70 gramm olvasztott vaj Lekenni: 1 db tojás Elkészítés. A kimért kovászt alaposan kikevertem alangyos tejjel, majd beleadtam a cukrot, amivel még szintén alaposan kidolgoztam. Ment bele a tojás, só, majd apránként fakanállal a lisztet is belekevertem. Gép nélkül, csak fakanállal kezdtem a dagasztást - nem mertem a kovász miatt a kenyérsütőbe tenni. Az olvasztott vajat csak mikor már jól összeállt a tészta, akkor dolgoztam bele, apránként, ahogy felvette, és ekkor már kézzel dagasztottam.amikor már nem ragadt a tészta, akkor beliszteztem, és letakarva langyos helyen kelni hagytam. Mikor duplájára kelt, három darabba vágtam, a szokásos módon megfontam, sütőpapírral bélelt tepsibe tettem és letakarva éjszakára a hideg spájzba tettem. Reggel bemelegítettem a sütőt 180 fokra, a kalácsot lekentem tojással, és kb. 40 percig sütöttem. Félidőben a tetejét letakartam fehér papírral. Langyosan szeleteltem. Nagyon finom volt, bár kicsit töményebb, mint az élesztős, de ízre finom volt, semmiféle mellékíze vagy szaga nem volt. Vajjal megkenve ideális tízórai egy csésze tea mellé. 😋
Csupa csokis kakaós kalács: a kakaó töltelékként kerül a foszlós kalácsba, így nem lesz száraz, a szinte folyik a kakaó a tészta belsejében
Így süss magadnak vagy a családnak egy tökéletes, ropogós héjú házi kenyeret, viszonylag rövid id...
Ha megkérdeznénk 100 embert arról, hogy mi jut eszükbe a húsvétról, 80 tutira a kalácsot mondaná! Nincs is jobb az ünnepek alatt egy ültő helyedben véletlenül megenni a kalács felét! Éppen ezért mutatok egy tökéletes kalácsreceptet, amit mindenki össze tud dobni! Lekvárosüvegeket, kiskanalakat elő, jön a friss házi kalács!
A kenyerünk fogyóban volt, másnap készültem sütni a szokásos kovászos kenyerünket. Kellett hát valamilyen gyors megoldás (a boltban vásárlás szóba sem jöhet). Rögtön találtam is egy egyszerű, gyors leírást Szemiramisznál. Az elkészítés menetén változtattam csak. Élesztőmentes, sütő nem kell hozzá, elég egy tűzhely és serpenyő. az élesztős változat, a naan kenyér receptje itt található az oldalon. Ez itt egy csak fehér tönkölylisztet tartalmazó változat: Ez itt egy csak teljes kiőrlésű lisztet tartalmazó változat: Hozzávalók fél adaghoz (ebből 4 kenyér lett): - 20 dkg liszt (nálam tönkölyliszt, hol fehér, hol teljes kiőrlésű, hol vegyesen), - 1 dl tej (ha éppen nincs, vízzel is megteszi, készítettem már vízzel is), - fél dl natúr joghurt (ha nincs joghurt, jó lesz a tejföl is, esetleg, ha minden kötél szakad, tegyünk helyette is tejet, de akkor ne szódabikarbónát, hanem sütőport használjunk), - fél teáskanál szódabikarbóna (ha éppen nincs, jó lesz a sütőpor is szerintem), - fél teáskanál só, - kb. 3 dkg vaj a sütéshez, de amikor nincs vaj, a zsír vagy az olaj is teljesen jó. Elkészítés: 1. A vaj kivételével minden hozzávalót egy tálba teszünk és összegyúrjuk. Lágy, de nem ragadós, jól nyújtható tésztát kell kapnunk. Az összes vizet ne tegyük bele rögtön, hátha nem lesz rá szükség. Nálam mindig kell ennyi víz ahhoz, hogy lágy legyen a tészta. 2. Pihentetés nélkül négyfelé vesszük és már nyújthatjuk is kör alakúra a tésztadarabokat. Vékonyra nyújtsuk ki. Akkorára nyújtom, amekkora a palacsintasütőm mérete. Lehet kisebbre is hagyni, ekkor vastagabb kenyereket kapunk. Van, aki így szereti, van, aki a vékonyabbat (én a vastagabbat). 3. Egy palacsintasütőben kevés vajat (vagy zsírt vagy olajat) olvasztunk, majd beletesszük az első kinyújtott korongot. Alacsonyabb-közepes lángon sütjük (pár perc, hamar megsül). Tetejére kevés vajat kockázunk (vagy kis zsírt/olajat kenünk). Mikor megsült az egyik oldala, megfordítjuk és a másik oldalát is megsütjük. A többi tésztával is így járunk el. Azonnal fogyasztjuk vagy, ha nem, akkor két tiszta konyharuhával jól be szoktam bugyolálni, de azért frissen a legjobb. ITT található az élesztővel készült változat. Én általában azt szoktam készíteni, de, ha nincs időm, akkor jól jön ez a gyors változat.
Egy bögre kakaó vagy tej mellé, reggelire kínálom.
Akár az ünnepi asztalra, akár csak úgy a mindennapokra készül, nagyon finom és mutatós ez a kalács. Hozzávalók 35 x 15 cm-es formához A tésztához 50 dkg finomliszt 2,5 dl tej 2,5 dkg friss élesztő 2 dkg cukor 1 tojás 20 ml olaj csipetnyi só fél citrom reszelt héja A töltelékhez 5 dkg vaj vagy margarin 7 dkg cukor 3 dkg vaníliás cukor 5 g őrölt fahéj A töltelékhez a vajat megolvasztjuk, elkeverjük benne a cukrokat és a fahéjat, majd hűtőbe tesszük, hogy a zsiradék újra megszilárduljon. 1 dl langyos tejben pici cukorral felfuttatjuk az élesztőt. A többi hozzávalót tálba mérjük, hozzáöntjük a megkelt élesztőt, és a maradék tejjel kelt tésztát dagasztunk. Langyos helyen, lefedve duplájára kelesztjük. Kicsit átgyúrjuk, majd újra kelesztjük. Lisztezett munkafelületre borítjuk a tésztát, elfelezzük és két 1,5-2 cm vastagságú téglalapot nyújtunk belőle. Megkenjük őket a fahéjas töltelékkel, bejgliszerűen feltekerjük és éles késsel hosszában bevágjuk. Az így keletkezett két tésztarudat összefonjuk úgy, hogy mindig a vágott rész kerüljön felülre. Olajjal vékonyan kikent formába fektetjük (forma nélkül is süthető) és letakarva még 15-20 percet kelesztjük. 180 fokos sütőbe toljuk és 35-40 perc alatt megsütjük. Utólagos bejegyzés: Aki a kakaót részesíti előnyben, lecserélheti a fahéjat, úgy is nagyon finom.
Ez történt ma, mint már oly sokszor, ha mindíg megmarad valami. Pl, tegnapról a jó kis finom bográcsos zúza-köröm pörkölthöz megfőzött krum...
Mennyei, kívül ropogós, belül puha, ízletes házi gyökérkenyér (ciabatta ). Egyszerűen, gyorsan elkészíthető recept, friss kenyér reggelire, vacsorára kevés munkával.
Finom foszlós kalács, jó sok kakaós töltelékkel. Megédesíti a mindennapokat, de az ünnepi asztalról sem hiányozhat. A recept nagyon egyszerű és mivel fenségesen finom, ebből biztosan nem lehet eleget sütni. Nehéz megvárni, amíg egy kicsit kihűl, mert annyira finom illata van, hogy az ember legszívesebben rögtön beleharapna. Tészta 60 dkg liszt, 2 tojás sárgája, csipet...
Nem lehet indiai gasztroblogot naan nélkül elképzelni. Nem is kell, mert a Helló Curryre is megérkezet...
Kapros kalács - sós kalács recept: a sós kalács tölteléke nem más mind hét jó nagy csokor kapor, egyszer mindenképp meg kell kóstolni
Az ötletet a netről vettem, de egy kicsit átalakítottam, gazdagítottam. Az eredmény csodás lett.
A recept Farkas Vilmos blogjáról származik, és tanultam egy új dolgot is tőle. Azt, hogy légkeveréssel kell sütni, de nem gőzös sütőben...
Ázsiából származó, világhódító útra induló naan kenyér reggelire, vacsorára is kitűnő választás.
Ez a kenyér dagasztás nélkül készül, egyszerűen, nem kell hozzá csak egy műanyag tál, egy kanál, összekeverni mindent, aztán mehet a sütőpapírral bélelt formába. Kelesztés után azonnal süthető. Nagyjából 2,5 óra alatt készen van a forró házi kenyerünk, már csak azt ...
Sok töltelékkel a finom!
Egy közösségi oldalon olvastam a receptet, azonnal megtetszett, és meg is sütöttem (már jópárszor). Nagyon finom, a rozsos verziója a kedvencem, olyan mintha boltba vettem volna, csak így nincs benne semmi eeee. :) Megéri kipróbálni, igaz időigényes (de melyik jó kenyér nem az?), viszont isteni íze van. Köszönöm Ágoston!
Alapreceptként használhatják azok, akik most vásároltak kenyérsütőgépet, és biztosra akarnak menni. Ezt a receptet használják nyugodt szívve...
Egy időben folyamatosan ezt sütöttem, aztán mostanság kissé feledésbe merült. A minap szembe jött ...
A ciabatta a világ legegyszerűbb kenyere, dagasztani sem kell, csak összekeverjük a hozzávalókat, békén hagyjuk egy éjszakára, reggel pedig asztalon a friss, forró péksütemény. Jutalom az összes eddigi jótettedért.
Gluténmentes kovászos kenyér Elkészítettem az első gluténmentes és kovászos kenyeremet :) Beáta Dobos receptjéből. Nagyon finom lett. :) A sima élesztős gm kenyerek is jóízűek, de ez valami egészen más. Az illata, a tészta állaga már formázáskor, a kisült kenyér pedig.....maga a mennyország :) Tényleg olyan mint a búzás kenyér. Könnyű, kívül ropogós héj, belül laza szellős állag, és semmi krétapor-érzés. Ahhoz, hogy ilyen kenyeret tudjunk készíteni, először kovászt kell csinálni, ezt itt: egy előző bejegyzésben részletesen leírtam, hogyan kell elkészíteni. A kenyér hozzávalói: 12 dkg kovász + 25 ml víz, 1 ek. rizsliszt és egy 1 ek. Nutrifree mix per pane liszt A 12 dkg kovászt kivesszük az elkészített kovászmennyiségből, megetetjük az etetőanyaggal: 1-1 ek rizsliszt és Nutri plusz a 25 ml víz. Alaposan elkeverjük. Ezt egy tiszta sterilizált üvegbe tettem, majd Kb. 10 órát hagytam érlelődni a pulton. A legjobb ha este kivesszük, elkészítjük és kint hagyjuk éjszakára a pulton, lezárva az üveget, vagy egy tálba téve, letakarva. Reggelre kb. 14,5 dkg lesz a megnőtt kovász. Reggel kimérni: 250 gr Nutri-free Mix Per Pane liszt 1 tk fiber husk útifűmaghéj (őrölt) 2,5 dl víz 1 kk só 1 ek. olaj A kovászhoz hozzáadtam a sóval elkevert lisztet, aztán a vízben feloldott utifűmaghéjat, majd az olajat és gép segítségével tésztát dagasztottam. Egy rizslisztes sütőpapírra borítottam a masszát, és óvatosan átgyúrtam kis gombócot formázva belőle. Már itt látszott és érződött hogy teljesen más a tészta mint eddig. Annyira lágy, könnyű tésztát kaptam, jó volt tapintani, fogni és gyúrogatni :) persze sokat nem mertem, mondom nehogy tönkretegyem :) A kis tészta gombócot egy tiszta textilpelussal bélelt tálba tettem amit leszórtam előtte rizsliszttel. Betakartam és kb. 10 órát kelesztettem. Ha már érettebb a kovászunk akkor a kelesztési idő lerövidül, nekem kellett ennyi ahhoz hogy szép nagyra nőjön a tésztám, mert még fiatal a kovászom. Nem tettem hűtőbe, a pulton kelt. Miután szép nagyra nőtt, 230 fokra előmelegítettem a sütőmet a vaslábassal együtt, majd a tésztát sütőpapírra borítottam, a négy sarkát összefogva átemeltem a vaslábasba. Keresztbe bevágtam a tetejét, picit lespricceltem vízzel, rátettem a fedőt, 220 fokra vettem a sütő hőmérsékletet, és 45 percet sütöttem fedő alatt. Ezután még fedő nélkül 15 percig. 225 fokon.
Bögrés habkönnyű mini lángos: a Rupáner konyhából! Olyan felhő puha lángoskákat tudtam a lányok elé tenni, mint még soha...
Szép estét Mindenkinek! Most lett kész a mai csodás kenyérkém. Egyszerűen imádom a kenyér készítését. Most nagyon beszélgetett nekem, nah ez a legszebb része a kenyér sütésnek. A receptem a szokásos. Hozzávalók 70 dkg finomliszt, 1 csomag szárított élesztő, 1 csipet cukor, 2 kk só, 3.5-4 dl víz (amennyit a liszt felvesz), 1 ek olaj. Elkészítés […]
Felejtsd el a dagasztást, kelesztést! Élesztő helyett szódabikarbónával készíts kenyeret! Kevesebb mint egy óra alatt asztalodon lehet, friss és finom ropogós! (Fotó: Pinterest) Nem kell aggódnod, ha elfogyott otthon a kenyér, vagy zárva tartanak épp a boltok! Szinte pillanatok alatt összeállíthatod a saját házi kenyered tésztáját, és a sütés után…
Ha eddig nem próbáltunk volna otthon kenyeret sütni, ne tétovázzunk tovább. Nem csak azért, mert olyan fantasztikus a lakást belengő kenyérillat, hanem, mert egészségesebb és olcsóbb is a boltinál, amit magunk készítünk.
A naan (nán) az indiaiak lepénykenyere, hagyományosan tandúrban sütik, ami egy nagy, agyagvázához hasonlító edény, amiben fával vagy faszénnel tüzelnek, és magas hőmérsékletűre lehet felfűteni. A nán kenyér tűzhelyen is elkészíthető. Nem igényel nagy előkészületeket, gyorsan megvan, és az összeállított tészta lefedve napokig tárolható hűtőben, bármikor elővehetjük és elkészíthetjük. Különböző feltéttel kiadós étel, de levesek, főzelékek mellé is kínálhatjuk.
5000 LETÖLTÉS! Köszönöm :) Remélem legalább ennyi finom kenyér is készült Nálatok!!!! Kék színnel frissítettem a leírásban néhány dolgot. Cs…
Mi más mint, hogy elfogyott a kenyér. Próbálok mindig más félét sütni, hogy ne unja meg a családom. Unni könnyű. Sütni is. Én imádom. Mindig hálás szívvel gondolok kedvenc unokatesómra, akinél kifigyelhettem 10 éve a kenyér-kalácssütés rejtelmeit.
Egyszer, gyors ciabatta
Elindult a húsvéti előképzés. Régi vágyunk egy olyan igazi "békebeli", foszlós fonott kalács készítése. Sokszor csinálunk kalácsot, de megmo...