Régóta szerettem volna kipróbálni ezt a házi felvágottat. Reggelire vagy vacsorára rendszeresen készítek kenhető kencéket, de mióta felvetődött a "bogaras kérdés" arra az elhatározásra jutottam, hogy kenyérre való feltétek elkészítésével is megpróbálkozom. Ebben nincs adalék, tartósító, állományjavító, tudom, hogy mit tettem bele, így nyugodt szívvel fogjuk fogyasztani. Már ez az első próbálkozás is nagyon jól sikerült. Én most sajttal dúsítottam, de lehet bele tenni apróra vágott piros kápia vagy kaliforniai paprikát, snidlinget vagy általunk kedvelt, más friss fűszereket is. A fűszerek mennyisége a receptben csak irányadó, ízlés szerint lehet változtatni. Hűtőben 3-4 napig áll el. Házi sajtos csirkemell sonka Hozzávalók: csirkemell sonka: 1 kg csirkemellfilé 15 dkg trappista sajt 1-1,5 tk só 1 tk őrölt bors 1 tk fokhagymapor 1 tk csemege pirospaprika (elhagyható, de szebb színe lesz) megkenéshez: 1-2 tk olívaolaj 1 tk pirospaprika Elkészítése: A csirkemellfilét felkockázzuk, aprítógépben jó pépesre daráljuk. A masszát egy nagyobb tálba tesszük, hozzáadjuk a fűszereket, alaposan összekeverjük, hogy a fűszerek egyenletesen oszoljanak el benne. Hozzá dolgozzuk az apróbb kockára vágott sajtot is. Kiterítünk egy alufóliát, rá egy sütőpapírt. A masszát a sütőpapír felénk eső részére halmozzuk, henger alakúra formázzuk, szorosan feltekerjük, majd az alufóliába is becsomagoljuk, végeit jó szorosra megcsavarjuk. A rudat többször meghengergetjük, hogy szép kerek legyen. Tepsibe tesszük, kb 1,5-2- dl vizet öntünk alá, lefedjük alufóliával. 160°C-on 1 órát sütjük. Kicsit hűlni hagyjuk, kicsomagoljuk, mindenhol megkenegetjük a paprikás olajjal. Hűtőbe tesszük néhány órára, még jobb, ha egy éjszakára. Én másnap még meghintettem kevés pirospaprikával. (elmaradhat) Vékonyan felszeletelve kínáljuk.
Aki még nem próbálta meg házi alternatívákkal helyettesíteni a bolti, vízzel, tartósítószerekkel, ízfokózókkal telepumpált, műértlelt sonkákat, az nem tudja, mit veszít. Kevés energiabefektetés szükséges a házi változathoz, mi magunk döntjük el, hogy mekkora sonkát készítsünk és tetszőleges ízesítése lehet. Ha van időnk, érdemes előre egy nappal befűszerezni a húst, hogy jobban átjárják az ízek. De azon kívül, hogy egy kis fűszerkeverékbe forgatjuk, majd betesszük a sütőbe, nincs is vele teendőnk. És az eredmény? Egészséges és finom házi sonka. Van még kérdés? :) Ez a változat a legújabb kedvencemmel, füstölt pirospaprikával készült. Rajongok érte :) A recept egyébként a Kifőztük magazin júniusi számába készült, ezúton is hálásan köszönöm a lehetőséget! Házi paprikás pulykamell sonka - 35 dkg pulykamell - 2 teáskanál füstölt pirospaprika - 1 ág friss rozmaring - 4-5 szelet bacon - só - bors - olívaolaj A pulykamellet alaposan bedörzsöljük sóval és borssal. Egyenletesen megszórjuk a pirospaprikával. (A legegyszerűbb, ha a deszkára szórjuk a paprikát, és a húst beleforgatjuk.) A tetejére helyezzük a rozmaring ágat, majd betekerjük a bacon szeletekkel. (Erre azért van szükség, hogy a hús minél szaftosabb maradjon, de el is hagyható.) Egy jénai vagy tűzálló tál alját kikenjük olajjal, ráhelyezzük húst, meglocsoljuk még egy kevés olajjal. Lefedjük a jénai tetejével vagy alufóliával és 180 fokra elmelegített sütőben 20 percig sütjük. Ekkor levesszük a fedőt vagy alufóliát róla és további 10 percig sütjük 200 fokon. Miután kihűlt, vékonyan felszeleteljük. (A bacont levehetjük róla.) Nagyobb sonka esetén a sütési idő is hosszabb. a CH tartalom: 1 g/sonka Kalóriatartalom: 486 kcal/sonka
Isteni finom, fűszervajas, sonkás-sajtos-fokhagymás batyu recept érkezik a kettes vágányon.
Ti Küldtétek Recept Adalékanyagmentes házi csirkemell sonka receptek Házi csirkemellsonka Sándor Héditől Házi csirkemell s
Adalékanyag-mentes, friss és csípős a házi ecetes torma, ha szeretnéd, egy kevés majonézzel lágyíthatsz az ízén.
Sonka pácolása kisokos - Milyen a jó páclé? ✔️ A praktikus sózás, fűszerkeverékek és összetevők aránya. Falusi műhelytitkok., bollershop.hu
Ti Küldtétek Recept Adalékanyagmentes házi csirkemell sonka receptek Házi csirkemellsonka Sándor Héditől Házi csirkemell s
Hozzávalók 7 -8 kg lukullusz típusú paradicsom, 1,5 kg vöröshagyma, 7-8 cikk fokhagyma, bazsalikom, rozmaring, oregano,...
Már régebben elgondolkoztam azon, hogy ha ennyi jószágot tartunk akkor megpróbálkozhatnék valamiféle felvágott elkészítésével is amivel a...
2018. március óta a családommal együtt a teljes értékű növényi étrendet (TÉNÉ) szem előtt tartva eszünk (ez helyre hozta az inzulinrezisztenciámat is) - ez a bejegyzés még a TÉNÉ előtt született. A változásról itt írtam egy négy részes sorozatot, és itt találod a TÉNÉ szerint készült receptjeimet. Vannak időszakaim, amikor valahogy nincs kedvem a bolti...Tovább »
Ti Küldtétek Recept Adalékanyagmentes házi csirkemell sonka receptek Házi csirkemellsonka Sándor Héditől Házi csirkemell s
A felvágottak egyetlen nagy előnye, hogy villámgyorsan elkészülhet belőlük egy laktató szendvics reggelire vagy vacsorára, viszont nem túl táplálóak, és a jó kis házi koszttal összehasonlítva finomnak sem mondhatók. Ezentúl azonban Te magad is elkészítheted a szendvicsbe valót, és valószínűleg soha többé nem kell majd a bolti.
Ti Küldtétek Recept Adalékanyagmentes házi csirkemell sonka receptek Házi csirkemellsonka Sándor Héditől Házi csirkemell s
Ti Küldtétek Recept Adalékanyagmentes házi csirkemell sonka receptek Házi csirkemellsonka Sándor Héditől Házi csirkemell s
Ti Küldtétek Recept Adalékanyagmentes házi csirkemell sonka receptek Házi csirkemellsonka Sándor Héditől Házi csirkemell s
Ti Küldtétek Recept Adalékanyagmentes házi csirkemell sonka receptek Házi csirkemellsonka Sándor Héditől Házi csirkemell s
Sonka pácolása kisokos - Milyen a jó páclé? ✔️ A praktikus sózás, fűszerkeverékek és összetevők aránya. Falusi műhelytitkok., bollershop.hu
A házilag készített szendvicskrémek szerintem nem igényelnek túlzott időráfordítást. Duplán nyerünk vele, hiszen tudjuk pontosan...
Házi disznósajt - így készül a disznósajt házilag : készítése talán macerásnak tűnhet, de ha tudni akarjuk, mit eszünk megéri bajlódni vele
Elég régóta szemezek már ezzel a recepttel. Készítettünk már házi májkrémet, tepertőkrémet, z�...
A fokhagymás, a fetás, a görög, a paprikás, a zöldfűszeres, a diós és a sárgarépás -mindenféle sajtkrémet hoztunk a Ti receptjeitekből, válogassatok!
Házi kolbász recept ✔️ kolbász készítése egy sváb bácsi receptje alapján - Pofon egyszerű termék nem kell hozzá csak, hús, zsiradék stb.., bollershop.hu
Hozzávalók 50 dkg csirke-, pulyka-, kacsa- vagy libamáj 1 evőkanál zsír 1 nagyobb vöröshagyma késhegynyi őrölt pirospaprika 0,5 dl víz 1/2 kávéskanál őrölt fekete bors 1 csapott kávéskanál majoránna 1
Annyira puha és lágy, hogy extra gyorsan elkopott bent a bázison.
Egy kis húsvéti előétel, nem csak húsvétkor. Tökéletes uzsonna a hétköznapok forgatagában, és egy jól záródó dobozban néhány napig a hűtőben is eltárolhatjuk. Nálunk nagy kedvenc, így jó szívvel ajánlom mindenkinek!
A paneer egy friss sajt, friss fogyasztásra, oltó nélkül, csupán két összetevőből, ~ 30 perc időráfordítással elkészül. ...
Ti Küldtétek Recept Adalékanyagmentes házi csirkemell sonka receptek Házi csirkemellsonka Sándor Héditől Házi csirkemell s
Ti Küldtétek Recept Adalékanyagmentes házi csirkemell sonka receptek Házi csirkemellsonka Sándor Héditől Házi csirkemell s
Mutatom hogyan készíts házi sajtot oltóanyag nélkül. Ha szereted az ilyen és ehhez hasonló egyszerűen, finomat recepteket akkor a GastroHobbi Receptkönyveket nagyon fogod szeretni! RENDELD MEG MOST -20% kedvezménnyel! ITT! Vagy szerezd be Recept- és desszertgyűjtőnket a család kedvenc receptjeinek! Régóta szeretném már megosztani Veletek a paneer sajt készítését. A paneer egy, az...
A tökéletes húsvéti sonka egyetlen titka, amit máshol nem hallottál. Közötött sonka főzése, főzési ideje és minden, amit tudnod kell róla!
Dobd fel a húsvéti menüt ezzel a krémes szósszal, amely pár hozzávalóból és semmi munkával készül.
Ha valaki hozzájut jó házi tejhez, érdemes kipróbálni a túró készítését házilag. A végeredmény köszönőviszonyban sincs a boltihoz képest... Hozzávaló 40-50 dkg túróhoz 3 liter házi tej A tejet – lehetőleg vastagabb aljú – lábosba öntjük, és meleg helyen, 2-3 nap alatt megaltatjuk. A felső, sárgás színű réteget lekanalazzuk róla – ez finom, sűrű tejföl, bármilyen ételhez felhasználhatjuk. Az aludttejet kisebb lángon, lassan hevítjük addig, ameddig a teteje is gyöngyözni nem kezd. Takaréklángon melegítjük tovább, nehogy felforrjon; időnként kanállal óvatosan alányúlunk, hogy biztosan ne égjen le az alja. Egy idő után a hő „összekapja” az aludttejet, szemcsés lesz, valamint különválik a zöld színű savó. A tűzről levéve félretesszük, hogy az egész langyosra hűljön. Ezután a túrót ritkább szövésű anyagon keresztül leszűrjük, és fakanálra lógatva néhány óra alatt lecsöpögtetjük.
A sajt az egyik olyan tejtermék, mely nagy mennyiségben tartalmazza az emberi szervezet számára oly fontos kalciumot.Létezik egyáltalán olyan, aki nem szereti a sajtféléket? Az alábbiakban bemutatunk egy olyan receptet, melyet bárki elkészíthet otthon, saját kezűleg!Hozzávalók:1 li
Mennyei Csirkemell sonka házilag recept!
A sonka készítését házilag, disznóvágáskor kezdjük. A sertés egész hátsó combját vesszük, rajta hagyva a szalonnát is. Megformázzuk a sonkát, jelen esetben 8 kg-os, először is eltávolítjuk a kiálló részeket, szép kerek formára alakítjuk, majd egy edénybe helyezzük, amiben kényelmesen elfér,majd következik a sonka sózása. A sózáshoz kimondottan durva konyhasót használjunk, nálunk a Parajdi zsákos a tökéletes, nemcsak a sonkát, szalonnát és a többi tartósításra szánt húsokat is azzal sózzuk be. A sonkát a sóval mindenhol alaposan bedörzsöljük. Hagyjuk két nap, majd jó bőven fokhagyma és frissen darált borsot leforrázunk, és azzal is jól átkenjük a sonka egész felületét. 3 hétig hagyjuk a sós fokhagymás lében, közben gyakran kell forgatni, hogy egyenletesen igya be a levet. A pácolás befejeztével, alaposan áttörölgetjük a sonkát, leszikkasztjuk és egy napra hideg kamrába felakasztjuk, hogy átjárja a friss levegő, aztán mehet a füstre. Először enyhe füstöt adunk neki, minél csöndesebb szépen lassan, majd erősebbel folytatjuk. Mikor már szép piros, már nem füstöljük tovább, szellős helyre akasztjuk. Főzés előtt vágunk egy kis kóstolót a sonkából, mert csak így tudjuk meg, mennyi időre kell, beáztassuk. Ha nem túl sós elég egy éjszakára beáztatni. Hideg vízben teszem fel főni, mikor felfőtt az első levet leöntöm, a második levet fűszerezem, amikor már forró, fekete bors, babérlevél, vöröshagyma és fokhagyma. Miután felfőtt a lángot takarékra állítom, úgy főzöm tovább, mint a kocsonyát. Addig főzöm, amíg a csontot könnyedén ki tudom húzni belőle, hagyom a lében kihűlni. A sonka levéből kiveszek egy kislábassal, abban főzöm meg a szenteltetésre szánt tojásokat, a többi levet hűtőbe teszem, ezt a levet fel lehet használni, bármilyen ételkészítéshez, amihez füstölt húst szoktunk használni.
A pizzát mindenki szereti, ha a családunkat ínyenc finomsággal szeretnénk meglepni, ezt el kell készítenünk. Tökéletes és gyors vacsora, sokkal fincsibb mint a mirelit pizza. A feltét variálható, nekem ez vált be a legjobban. :) Hozzávalók: a tésztához: 60 dkg liszt 2 dkg élesztő 2 evőkanál olívaolaj 1 teáskanálnyi só 3 dl víz Feltét: 3 […]