Az igazság az, hogy ez nem új kenyér, a jól bevált fehér kenyérből született. Egy darab graham liszt árválkodott a bolt polcán, ráadásul tótkomlósi volt, amit én nagyon szeretek, de még nem hoztam a malomból ezt a fajtát. Valahogy a graham kenyér eddig kimaradt, pedig nagyon jó ízű. Szóval megvettem és sütöttem belőle, és megszületett az első teljeskiőrlésű kenyér , amit a kicsi fiam tetszését is elnyerte. Nagyon puha, szaftos bélzete lett. Hozzávalók: 2 dl víz 0,7 dl tej 2 ek. olaj 2 tk. só csipet aszkorbinsav 20 dkg öregtészta 40 dkg BL 80 liszt 10 dkg grahamliszt 1 tk. cukor 1 dkg élesztőA szokásos módon készült, gépbe pakoltam, hagytam, hogy szép, hólyagos tésztát dagasszon, majd kelesztőtálban duplájára kelesztettem. Lisztezett felületre borítottam, jól kilapogattam, majd formáztam, most hosszúkásra. Jénaiban kelesztettem duplájára (sütőzacsi is jó), majd bevágtam, hagytam még 10-15 percig, végül 220 fokos sütőben sült 40 percig. Rácsra téve hűtöttem ki.
Egy nagyon finom kenyér receptet találtok a linkre kattintva, mely most élesztővel készült, tehát egy gyors verzió!
Mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma... gluténmentesen...
Ha van egy szabad délutánotok, az egyébként már elég is, mert utána már csak egy szabad másnap reggel kell a kenyérsütésre.
Tangzhong eljárással készült első kenyerem, ami nagyon jól sikerült. Ezt a receptet egy ismerősöm receptje alapján kisebb eltéréssel, ízlésemnek megfelelően készítettem el.
Ez a hatodik kenyér receptem a blogon. Ezúttal egy hagyományos, egyszerű, fehér kenyér receptet hozta...
Sziasztok. Kb 4.alkalommal sütöttem ezt a kenyeret de már csak fél adagból csinálom, így is 85dkg lett 🙂 egy csajszitol láttam a receptet tiktokon (.gaura) Recept: @.gaura brutális kenyér! soha többé bolti, főleg 700 Ftért… #gaura #kenyér #házikenyér #neked #fyp #nekedbe #recept ♬ BARELY BREATHING – Grant Averill Este csinálok egy öreg tésztát: 125gr liszt, […]
Abban biztosan egyetértünk, hogy a házi kenyér az egyik legjobb dolog, ami az asztalra kerülhet, húsvétkor meg aztán pláne! Most képzeld el, hogy a saját kenyeredet eszed a húsvéti sonkához! Jöjjön egy alaprecept, ami nem egy bonyolult történet, viszont annál nagyobbat tudtok vele villantani az ünnepi asztalnál!
Ropogós héjú fehér kenyér éjszakai kelesztéssel: egyszerű recept alapján készülő házi kenyér nagyon finom és olcsóbb. mint a bolti
A ciabatta az olaszok megunhatatlan fehér “papucs kenyere”, olyan mindennapi kenyér mint a franciáknak a baguette. Egy olasz pék már […]
A világ legjobb otthon elkészíthető fehér kenyere. Ha kíváncsiak vagytok a receptre, kattintsatok a linkre!
Lehet sokan nem is tudják, hogy a kovászos tészta minél tovább érik, fermentálódik, annál finomabb, egészségesebb. Az sem másodlagos, hogy nem mindenki tudja beilleszteni a napjába kovászos kenyér hosszú folyamatát. Nos az éjszakai, hidegen kelesztés ebben is segít. Estére munka után bedagasztok,majd a hűtőben akár 24 órát is kelhet attól függ mennyi kovásszal dagasztom be. Ez a kenyér 10 órát töltött a hűtőben és nagyon finom. A menet ugyanaz mint az alapreceptnél, csak a kovász mennyiség és a kelesztés módja tér el . Hozzávalók: 15 dkg kemény anyakovász (én hűtőset használtam, ami előző nap etettem, de lehet aktív is, amit egy kanál hűtős kovászból, 6 dkg vízből, és 8 dkg teljes kiőrlésű lisztből készítek el, 8-10 órával a dagasztás kezdete előtt) 450-500 ml víz, én 470 ml-t használtam 70 dkg kenyérliszt 3 teáskanál parajdi só Elkészítése: A vizet a gép üstjébe öntöm, hozzászitálom a lisztet, elkeverem, majd minimum egy órán át pihentetem. A pihenés után hozzáadom a kovászt, és megkezdem a dagasztást. Egyes fokozat 5 perc, majd a só hozzáadása után kettes fokozaton folytatom, amíg a tészta elválik az üst falától. Egy kanál olajat elkenek a tálban, majd belehelyezem a bedagasztott tésztát és letakarva pihentetem fél órán át. Ez után háromszor hajtogatom meg a tésztát mind itt. Az utolsó hajtogatás után még fél óra pihenőt kap a tészta, utána megformázom, és lisztezett, konyharuhával bélelt szakajtóba helyezem. A tészta felszínét alaposan megszórom liszttel és ráhajtom a konyharuhát.Egy tiszta nejlontáskába húzom a szakajtót, és berakom a 6 fokos hűtőbe tíz órára. Reggel kiteszem a konyhapultra és meglesem meg- e kelt kellőképpen. A hideg kelesztésnél az ujjpróba nem működik. Jobb híján a szememre hagyatkozok. A tészta varratnál szakadjon, és majdnem duplája legyen. Ha ilyen, akkor a sütőt légkeveréssel 250 fokra melegítem a vaslábassal együtt. Amennyiben nem kelt meg eléggé, akkor még a konyhapulton kelesztem, vagy hideg vasban indítom a sütést, ebben az esetben sütőpapírt használok. A tésztát lisztezett bevetőlapátra borítom, tetszőlegesen bevágom, és a forró vasba helyezem. Igy sütöm 10 percig,majd 200 fokon légkeverés nélkül 50 percig végig fedő alatt. Akkor van jól átsülve, ha a kenyér alját megkopogtatva kongó hangot ad ki. Hűtőrácson hagyom kihűlni. Sikeres elkészítést és jó étvágyat kívánok J „ Csinálj minden nap olyat,ami boldoggá tesz, hogy a lélek szeressen benned lakni! „
Így süss magadnak vagy a családnak egy tökéletes, ropogós héjú házi kenyeret, viszonylag rövid id...
A recept megjelent a Kifőztük májusi számában Valahol el kell kezdeni....nincs se kovász, se elő tészta, se kenyérmag. Az első kenyér. Lehet próbálkozni. Az első után meg jöhet a sokadik. A kenyérből
Az ananászos-sonkás pizzát mindenki ismeri és imádjuk is. Ezen felbuzdulva most egy szuper partikaját sütöttünk, ahol nem kell a szeleteken osztozkodni csak felkapni egy vagy mondjuk inkább kapásból két darabot és jól megenni!
Ugye milyen gyönyörűséges? A képbe szinte bele lehetne harapni 🙂 És ilyen kenyeret olyan egyszerűen süthetünk, hogy azt nem is gondolnánk. A tésztát öt perc összeállítani, ezután éjszaka a hűtőben megkel, reggel formázzuk és azonnal sütjük! Nem kell hozzá sem idő, sem nagy tehetség 🙂Ez a recept saját kísérlet eredménye, gondoltam, hogy hűtőben kelesztve sem […]
Kívül ropogós, belül puha, ízletes, finom, egyszerű házi kenyér recept. Gyorsan elkészíthető kenyér, az egész család imádja, frissen reggelire. :)
A recept megjelent a Kifőztük júniusi számában Első próbálkozásom a sütőkővel, de biztos, hogy nem az utolsó. Otthoni körülmények közö...
Azért mesebeli, mert én épp így képzeltem a Holle anyóban a “mosolygó pirosra sült” kenyérkéket a kemencében! 🙂 Egyszerű trükk az öregtészta, mégis fényévnyi lesz a különbség a sima élesztős kenyerekhez képest! A héja zenélni fog, pattan a szánkban a cserepes héja, a bélzete pedig laza, ruganyos, nem morzsálódó! És a titok nyitja: mindössze KÉT […]
Nos úgy gondoltam,ha van édes kovász,akkor miért ne lehetne burgonyás is! Sütöttem már több alkalommal krumplis kenyeret,de meg kell,hogy mondjam,ezzel az eljárással lett a legfinomabb.Ugyan nincsenek hatalmas lukak a kenyérben,inkább aprók és egyenletesek,de a kenyérkészítésből nem szeretnék sportot űzni. Az állaga viszont felülmúlhatatlan,ruganyos,szaftos,ízes és szép sárga színű. Kevesebb vízzel készült,mivel tipikus jelenség,hogy a kenyérbe hozzá adott burgonyától borzasztóan terül a tészta,és minden hajtogatásnál lágyul. Ezt kiküszöböltem,és egy kellemes tésztát kaptam,amivel öröm volt dolgozni.Szerintem sokszor lesz terítéken! Tehát ez nem sima krumplis kenyér, hanem krumplis kovásszal készült. A burgonyás kovász receptemet jó szívvel ajánlom mindenkinek, de főleg barátnőmnek, Klárikának ! A burgonyás kovász elkészítéséhez: egy evőkanál anyakovász (5 dkg) 10 dkg főtt,áttört burgonya 100 ml langyos víz 10 dkg kenyérliszt A vízben feloldom a kovászt,majd hozzá keverem az áttört burgonyát,alaposan elkeverem,majd a liszt kerül hozzá. Konyhapulton,letakarva érlelem minimum 6 órán át. Viszonylag lágy,habos kovászt kapok. További hozzávalók: 70 dkg kenyérliszt 350 ml langyos víz 3 teáskanál parajdi só Elkészítése: A gép üstjébe szitálom a lisztet,ráöntöm a langyos vizet,elkeverem és minimum fél órán át letakarva pihentetem.Hozzá adom a kovászt és megkezdem a dagasztást. Egyes fokozat 7 perc,kettes fokozat sóval 3 perc. Masszívabb,ruganyos tésztát kapok. Olajos felületen hajtogatom 3 x 30 percenként.Mint itt. Ez után még fél óra pihentetés. Megformázom a tésztát,enyhén lisztezett, konyharuhával bélelt, szakajtóba teszem egy éjszakára ,8 órára kelni. A szakajtót táskába húzom,hogy a nedvesség a tésztában maradjon. Reggel két órán át hagyom felmelegedni,kelni a tésztát. Közben a sütőt a vasfazékkal 250 fokra melegítem elő. A megkelt tésztát lisztezett bevető lapátra borítom,tetszőlegesen bevágom,óvatosan a forró vasba helyezem. 250 fokon sütöm 10 percen át légkeveréssel,majd 45 percig 220 fokon (sütőfüggő). Rácson hagyom kihűlni. . Sikeres elkészítést és jó étvágyat kívánok J „Csinálj minden nap olyat,ami boldoggá tesz,hogy a lélek szeressen benned lakni!“
Ez a hatodik kenyér receptem a blogon. Ezúttal egy hagyományos, egyszerű, fehér kenyér receptet hozta...
Alapreceptként használhatják azok, akik most vásároltak kenyérsütőgépet, és biztosra akarnak menni. Ezt a receptet használják nyugodt szívve...
Nos úgy gondoltam,ha van édes kovász,akkor miért ne lehetne burgonyás is! Sütöttem már több alkalommal krumplis kenyeret,de meg kell,hogy mondjam,ezzel az eljárással lett a legfinomabb.Ugyan nincsenek hatalmas lukak a kenyérben,inkább aprók és egyenletesek,de a kenyérkészítésből nem szeretnék sportot űzni. Az állaga viszont felülmúlhatatlan,ruganyos,szaftos,ízes és szép sárga színű. Kevesebb vízzel készült,mivel tipikus jelenség,hogy a kenyérbe hozzá adott burgonyától borzasztóan terül a tészta,és minden hajtogatásnál lágyul. Ezt kiküszöböltem,és egy kellemes tésztát kaptam,amivel öröm volt dolgozni.Szerintem sokszor lesz terítéken! Tehát ez nem sima krumplis kenyér, hanem krumplis kovásszal készült. A burgonyás kovász receptemet jó szívvel ajánlom mindenkinek, de főleg barátnőmnek, Klárikának ! A burgonyás kovász elkészítéséhez: egy evőkanál anyakovász (5 dkg) 10 dkg főtt,áttört burgonya 100 ml langyos víz 10 dkg kenyérliszt A vízben feloldom a kovászt,majd hozzá keverem az áttört burgonyát,alaposan elkeverem,majd a liszt kerül hozzá. Konyhapulton,letakarva érlelem minimum 6 órán át. Viszonylag lágy,habos kovászt kapok. További hozzávalók: 70 dkg kenyérliszt 350 ml langyos víz 3 teáskanál parajdi só Elkészítése: A gép üstjébe szitálom a lisztet,ráöntöm a langyos vizet,elkeverem és minimum fél órán át letakarva pihentetem.Hozzá adom a kovászt és megkezdem a dagasztást. Egyes fokozat 7 perc,kettes fokozat sóval 3 perc. Masszívabb,ruganyos tésztát kapok. Olajos felületen hajtogatom 3 x 30 percenként.Mint itt. Ez után még fél óra pihentetés. Megformázom a tésztát,enyhén lisztezett, konyharuhával bélelt, szakajtóba teszem egy éjszakára ,8 órára kelni. A szakajtót táskába húzom,hogy a nedvesség a tésztában maradjon. Reggel két órán át hagyom felmelegedni,kelni a tésztát. Közben a sütőt a vasfazékkal 250 fokra melegítem elő. A megkelt tésztát lisztezett bevető lapátra borítom,tetszőlegesen bevágom,óvatosan a forró vasba helyezem. 250 fokon sütöm 10 percen át légkeveréssel,majd 45 percig 220 fokon (sütőfüggő). Rácson hagyom kihűlni. . Sikeres elkészítést és jó étvágyat kívánok J „Csinálj minden nap olyat,ami boldoggá tesz,hogy a lélek szeressen benned lakni!“
Hozzávalók: A hűtőszekrényben lévő anyakovászból kivettem 1,5 dkg-ot (nem tévedés), hozzáadtam 12 dkg vizet és 11 dkg BL 80-as Extra sikér lisztet az Első Pesti Malomtól, jól összekevertem és a szobába a radiátor fölé a párkányra tettem és addig hagytam ott, míg dagasztani nem kezdtem. Kb. 7-8 órát. Nagyon nehezen indult be az előtészta ezzel a liszttel. Szívem szerint még hagytam volna tovább, de nem akartam nagyon későig hajtogatni a tésztát.. Az Extra sikér lisztből szerettem volna csak sütni, de nem mertem, ezért változtattam: Dagasztáskor: fenti előtészta, 30 dkg BL 80-as tüskeszentpéteri liszt, 20 dkg manitoba liszt, 1 nagyon púpos tk. só, kb. 3,3 dl víz, kb. 1 dl aludttej savójával együtt. (másnak biztosan nem kell ennyi folyadék) Fenti hozzávalókból lágyabb tésztát dagasztottam géppel, egy kelesztő tálba áttettem, gombócot formáltam belőle és kb. 15 percig kelni hagytam. Ezután átmozgattam és 3 x 60 percenként hajtogattam. Az utolsó hajtogatás után is kelt bő egy órát. Ezután, megformáztam, kelesztő kosárba került a tészta, majd egy nagy zacskóba tettem kosarastól együtt, begumiztam a tetejét. Így ment a hűtőbe. Kb. 7-8 óra után kivettem és bő 2,5 órát szobahőmérsékleten hagytam. Addig a sütőt a LIDL-s kővel 35 percig melegítettem, rátettem a tésztát és max. hőfokon kb. 15 percig hagytam sülni. Majd levettem a minimumra és még 25 percig sütöttem. Majd rácsra tettem, és ott hagytam kihűlni. Nagyon finom ropogós héjú, pihe-puha bélzetű lett a cipó. Valamivel több mint 1 kg-os.
Szereted a magvas pékárúkat, de jobban kedveled a fehér lisztes dolgokat? Akkor próbáld ki ezt a magvas fehér háromszög receptet. Imádni fogod
Kb. 2,5 hónapja Gogucz Gyöngyi kenyeres barátnőm írt nekem a laminálási technikáról, melyet rögtön ki is próbáltam több-kevesebb...
Bárki meg tudja csinálni!
Hozzávalók: 50 dkg finomliszt 1/3 friss élesztő 3 dl langyos víz 1 ek. olaj 1 tk. só 1 kk. cukor Elkészítés: A hozzávalókból egy jól kidolgozott kelt tésztát készítünk. Letakarjuk egy konyharuhával, és meleg helyen egy órán át kelesztjük. Közben egy jénait, aminek van teteje is, kikenünk margarinnal, megszórunk egy kicsi liszttel. Ebbe tesszük a megkelt tésztát, és egy késsel bevagdossuk. Lekenjük vízzel a tetejét, és elöblítjük a fedőt is, legyen nedves belülről. Előmelegített sütőbe tolva 20 percig sütjük közepes lángon, majd levesszük a fedőt, és még 20-30 percig sütjük tovább. A recept nem az én ötletem. Az alapanyagokat és mennyiségeket a Nosalty oldaláról vettem, egészen pontosan "Torkika" szakácstól. Bár én az elkészítésen módosítottam kicsit. A legegyszerűbb módszerhez folyamodva bepakoltam minden hozzávalót a kenyérsütőbe, s amikor bedagasztotta, megkelesztette, csak szépen átraktam a kikent jénaiba. S míg vártam az étkezőben ülve, olyan jó érzés futott rajtam végig. Mindhárman itthon vagyunk a meleg kis otthonunkban, nyugalom és békesség vesz körül minket, s a lakást belengi a frissen sült kenyér semmihez sem fogható illata...Kell ennél több?.....
Vannak a "kérkedő" kenyerek, amik a tésztájukba gyúrt érdekes hozzávalók különleges aromájával adják el magukat, és vannak az "alázatos" kenyerek, amiket azért szeretünk, mert visszafogott ízükkel diszkréten szolgálják a rájuk pakolt finomságokat. Ez a kenyér az utóbbi táborba tartozik, amit egyszerűsége miatt lehet szeretni.
Tegnap petrezselymes újburgonyát készítettem bécsi szelettel. Maradt ki a burgonyából,úgy gondoltam újrahasznosítom.Remek kenyér lett belőle.Véleményem ,és az én ízlésem szerint nincs is finomabb fehér kenyér mint a krumplis. A kovász elkészítése: 1 kanál anyakovász a hűtőből 15 dkg langyos víz 15 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt A hozzávalókat alaposan elkeverem,majd letakarva a pulton pihentetem egy éjszakán át. További hozzávalók: az egész,azaz 30 dkg vadkovász 20 dkg maradék párolt,főtt burgonya 40 dkg fehér tönkölyliszt 40 dkg kenyérliszt 450 ml langyos víz 4 teáskanál parajdi só Elkészítése: A liszteket a gép üstjébe szitálom,majd leöntöm a langyos vízzel , és letakarva minimum fél órán át pihentetem. Hozzáadom a kovászt és megkezdem a dagasztást.A só a dagasztás vége felé kerül a tésztába. Addig dagasztom,amíg elválik az üst falától. Kellemes,közepesen lágy tésztát kapok,számolok vele,hogy a krumplitól és a tönkölytől kissé még lágyulni fog. Ezért is a kevesebb folyadék. Enyhén olajozott tálba teszem a tésztát pihenni fél órára,majd 3 x 35 percenként meghajtogatom mint itt. Az utolsó hajtogatás után 20 percet pihentetem,megformázom,és lisztezett,konyharuhával bélelt szakajtóba helyezem varrattal felfelé kelni. A kelési idő mindenkinél más és más ,a lényeg az, hogy nem egészen duplájára hagyom megkelni,majd ujjpróbával győződök meg,hogy kellőképpen megkelt. Időközben a sütőmet a vasfazékkal 250 fokra forrósítom légkeveréssel. A tésztát lisztezett lapátra fordítom,tetszőlegesen bevágom, és besuppintom a forró vasba. Ez egy külön mutatvány,mindig izgulok,hogy fog a tészta landolni :D Most sikerült! Egyébként,ha féltek,hogy így nem sikerül bevetni a tésztát,a lapátra vagy egy húsvágó deszkára,tálcára tegyetek sütőpapírt,arra borítsátok a tésztát, és a papírral együtt helyezzétek bele a forró vasfazékba. Nekem új a sütőm,szerintem nincs akkora teljesítménye mint a réginek,tovább sülnek azóta a kenyereim. Ezért ne ragaszkodjatok a leírt időhöz. Azért leírom, 250 fokon légkeveréssel sütöm 10 percig,majd légkeverés nélkül 220 fokon 50 percig,végig letakarva.Akkor van jól átsülve,ha az alját megkopogtatva kongó hangot ad ki,és ha a kezembe fogom,könnyed a kenyér. rácson hagyom kihűlni. A kisült kenyér súlya 1450 gramm. Sok sikert az elkészítéséhez, és jó étvágyat kívánok J „ Csinálj minden nap olyat,ami boldoggá tesz,hogy a lélek szeressen benned lakni! „
Mondhatom, ez lett a mindennapi kenyerünk. Hosszú kísérletezgetés előzte meg, de megérte. 8 literes kacsasütő jénaiban sütöm, tapasztalatom szerint ebben a legropogósabb, legfényesebb és legcserepesebb a héja. Hozzávalók: 3 dl víz 2 csapott tk. só 2 ek. olaj csipet aszkorbinsav (csak ha gyengébb minőségű a liszt) 2 ek. burgonyapehely (elhagyható) 20-25 dkg öregtészta 20 dkg fehér tönkölyliszt (vagy BL 80 liszt) 30 dkg BL 80 liszt 1 dkg friss élesztő A tésztát gépben dagasztatom, 20 percig. Ügyelek rá, hogy nehogy túlmelegedjen, ha szükséges nyitott tetővel dolgoztatom. Mikor kész, kissé átgyúrom, akkor jó, ha rugalmas, kissé visszaüt a tészta gyúrás közben. Kelesztőtálba teszem, hagyom duplájára kelni. Jót tesz neki, ha 20 perc után kissé átforgatom. Mikor szépen megkelt, enyhén lisztezett felületre borítom, ellapogatom a kezemmel, megformázom. Jénait sütőpapírral kibélelem, a tetejét rátéve hagyom jó duplájára kelni. Ekkor pengével bevágom, további 15-20 percig hagyom kelni, vagy míg a bevágások szépen szétnyílnak. A jénai tetejét belülről jól bespriccelem vízzel, majd hideg sütőben kezdem sütni. 220-230 fokra állítom, kb. 50-55 percig, vagy míg a kívánt színt eléri sütöm. Az utolsó 5-10 percre le lehet venni a tetőt (kezekre vigyázni, a kiáramló gőz nagyon éget, tapasztalatból tudom!), ekkor vastagabb lesz kicsit a kenyér héja. Mikor kész rácsra teszem hűlni, hideg vízzel lespriccelem, majd boldogan hallgatom, ahogy beszélgetni kezd, cserepesedik. Későbbi tapasztalat: ma már forró sütőben kezdem sütni a kenyereket. Hideg sütőben sütést azért alkalmaztam régebben, mert féltem, hogy a jénai szétpattan a forró sütőben, de nem! Sokkal jobb a tésztának, ha forró sütőbe kerül, így a meleg levegő azonnal megkapja a külsejét, nem engedi szétterülni, a tészta felfelé fog emelkedni. Könnyebb kiszámítani a kelesztést is, míg a hideg sütőben bőven rá kellett számolni, hogy a sütő melegedésével együtt a tészta is kelni fog, emez módszerrel a szépen megkelt tészta mehet a sütőbe. A nyolc literes kacsasütő jénai: kép E.Margit A vekni formázásáról egy külön bejegyzés. Új kiegészítés 2012. április 21-én: Mivel ehhez a bejegyzéshez közel négyszáz hozzászólás érkezett, amit már nagyon nehéz kezelni, ezért nyitottam ennek a kenyérnek egy új oldalt, ahová a további kérdéseket lehet írni: Jól bevált fehérkenyér II. Ezt pedig lezárom. A hozzászólások természetesen továbbra is olvashatóak lesznek, hiszen nagyon sokat lehet belőlük tanulni. Köszönöm!
A recept megjelent a Kifőztük májusi számában Valahol el kell kezdeni....nincs se kovász, se elő tészta, se kenyérmag. Az első ken...
A blog legolvasottabb receptje a magos házi kenyér. Most elhoztam nektek azt a fehér kenyér receptet, a...
Kezdjük az alapoknál! Kezdő kovászolóknak ajánlott zamatos fehér kenyér. Ez az első recept, amive...
Az ízületi gyulladás komoly fájdalmakkal járó betegség. A tünetek hol erősödnek, hol stagnálnak. A megfelelő étkezéssel akár meg is szűnhetnek …
Fehér lisztből még hólyagosabb lett ez a kenyér, nem is bírtuk megvárni, míg teljesen kihül. A jól bevált kenyértésztát dagasztottam be, n...
Nagyon finom, puha, és nem morzsolódik.
Sólet, maceszgombócos húsleves, flódni - ezt a három ételt valószínűleg az is ismeri, akinek fogalma sincs, mi a zsidó konyha. Ha változatos ízekre vágysz, próbáld ki őket!
Nagyon sok, különböző receptet kipróbáltam már eddig, de úgy éreztem egyik sem igazán tökéletes. Végül, némi változtatások után, megszületett ez a kenyér recept, ami többszöri sütés után is, mindig ugyanolyan fantasztikusan finom!