Az anyukám évtizedek óta így rakja el a paprikát télire, és én is így készítem.
Összegyűjtöttük a legjobb paradicsom-tartósítási módszereket, a fagyasztástól a szárításig, a lekvártól a savanyításig, ivólétől a befőzésig.
Tudjátok, van a piros paprikakrém (Erős Pista és az ő "felesége", Édes Anna, ha a boltban vesze...
Érik a kápia paprika a kertben. :D Végre! Már úgy vártam, hogy mikor kezd el pirosodni. ...hát igen... Idén tavasszal a palántázás kicsit elkésett. :D Igaz, még csak egy-egy szem érik, úgyhogy abból nehezen készülne paprikakrém, de Anyuéktól kaptunk egy fél kosár sötétvörös, ropogós húsú paprikát, így semmi akadálya nem volt, hogy a mi két szem úttörőnk krémmé alakulva felüljön a kamrapolcra. :D Hozzávalók ~7 dl paprikakrémhez: 1,5 kg kápia paprika tisztítva* 1 közepes fej vöröshagyma 2-3 gerezd fokhagyma só bors olívaolaj A sütőt előmelegítjük 200 °C-ra. Egy nagy -40x40 cm-es- tepsit kibélelünk szilikonos sütőpapírral. A paprikát a tepsibe fektetjük héjas felükkel felfelé úgy, hogy ne nagyon fedjék egymást. Meglocsoljuk kevés olívaolajjal, majd a forró sütőben ~15-20 percig sütjük, míg a héjuk elkezd feketedni. A kész paprikát óvatosan tálba szedjük, lefedjük, majd ~20 percig pihentetjük. Pihentetés után a paprika héját leszedjük, a húsát felaprítjuk. Míg a paprika pihen, egy lábosban kevés olívaolajat hevítünk és megdinszteljük rajta a finomra vágott vöröshagymát és fokhagymát. Ha a hagyma is kész, hozzáadjuk a paprikát, sózzuk, borsozzuk, majd közepes lángon ~30-40 perc alatt összefőzzük. Ha igazán krémesre szeretnénk, főzés előtt botmixerrel pépesíthetjük. A kész paprikakrémet forrón tiszta, száraz üvegekbe szedjük. Sérülésmentes ép tetővel, vagy befőzőfóliával/celofánnal lezárjuk az üvegeket és száraz dunsztba tesszük. Ha kihűltek, mehetnek a kamrapolcra. :) *A paprikát alaposan megmossuk, hosszában félbe vágjuk, majd a kocsányt, a magokkal és erekkel együtt kivágjuk.
Talán még nem késő... Olvastam már több helyen, mindenki másképp csinálja, természetesen én is:) A paradicsomlé készítése nálam rém egyszerű, de tényleg. Hosszú évek óta így csinálom, és működik a dolog. A paradicsomokat legalább két léből alaposan megmosom, az üvegeket és az eltevéshez szükséges eszközöket tisztára mosom-öblítem. A paradicsomokat legalább négybe vágom, ha gyanús sérülést találok rajta, inkább kivágom. Amikor kész, akkor a képen látható - immár 2 éve nálunk szolgáló - elektromos húsdarálóra szerelhető passzírozóval levet facsarok belőle. Ezután a nagy fazekamban felforralom, nagyjából 10-15 percig forralom, és a tiszta üvegekbe szedem. Az üvegeket lezárom, szárazdunsztba teszem úgy 3 napra. Nem tévedés, nem teszek bele semmit, így eláll akár 2 évig is. A lecsó készítése ugyanígy indul, paradicsomlét készítek. Ahány liter a lé, kb, annyi kiló paprikát - lehetőleg piros színű érettet - vágok fel keskeny csíkokra, és a rotyogó paradicsomlébe öntöm. Nagyjából negyedórát főzöm, amíg kicsit összeesik, utána "igazságosan" a paradicsomlével együtt különböző nagyságú üvegekbe merem. Ez azért fontos, hogy egy kis adag pörköltbe is legyen egységnyi mennyiség, de egy nagy bográcsba se kelljen sok kicsi üveggel felbontani. Ebbe sem teszek sem fűszert, sem tartósítót, és ugyanúgy megy dunsztba, mint az ivólé. Az alsó képen már a kamrapolcon láthatók:
DESCRIPTION HERE
Sült paprikát sokféle paprikából lehet készíteni: kaliforniaiból, pritaminból, kápiából, a lényeg, hogy szép színe legyen! Én most kápiából...
Még tavaly készült, de akkor már nem volt időm posztolni. Most, hogy kezdődik a chili paprika szezonja, aktuálissá vált újra, ezért leporoltam a receptet és a képeket is, mert mindenképpen itt a helye a blogban ennek a zseniális alkotásnak, amellyel Nigella elkápráztatta a világot. Magát a receptet Krisztinél, a Szellem a fazékban blog írójánál találtam, az ő útmutatásai alapján készült. Én már rögtön dupla mennyiséggel kezdtem, arra gondolván, hogy karácsonykor ajándék lesz majd egy része. A dupla adagból annyi mennyiség lett, amennyi a képeken látható, tehát elég sok, de a receptbe az eredeti mennyiséget írom. Az elkészítése végtelenül egyszerű, még kezdő háziasszonyoknak sem okozhat gondot, a végeredményről pedig elmondhatjuk, hogy egyszerűsége ellenére páratlan gyöngyszeme a gasztronómiának. Mesés ízvilága van, egyszerre édes-csípős-savanyú, mindhárom íz külön-külön táncol az ember nyelvén és alig lehet betelni a látványával. Különösen finom sajtokhoz, húsokhoz, szendvicsekre téve. De én ettem már főtt tojással, sült virslivel, kolbásszal és burgonyával is. Ahogy én igazán szeretem: friss, ropogós alpesi parasztkenyér - füstölt feketeerdei sonka - camembert - chili zselé és mellé egy pohárka finom vörösbor. Hmmm... földi mennyország! Elkészítési idő: 30 perc Chili zselé Nigellától Hozzávalók: 2 kicsi kápia paprika kb 10-12 db chili (a kétféle paprika összsúlya 15 dkg legyen) 4,5 dl víz 35 dkg cukor 1/2 mk só 1 dl fehérborecet 1 tasak Haas 3:1 zseléfix (2,5 dkg) Elkészítése: A chilit (kesztyűben) kimagozzuk és a kisebb darabokra vágott kápiával együtt robotgépbe tesszük. 1/2 dl vizet öntünk hozzá, alaposan összedaráljuk. Feltesszük főni a cukrot, ecetet, sót és a maradék vizet. A darált paprikához hozzákeverjük a zselésítőt és hozzáadjuk a felforrt cukorsziruphoz. Még 5 percig hagyjuk forrdogálni, a képződő habot leszedjük róla, majd csírátlanított üvegekbe töltjük. Folpackot és tetőt teszünk rá, pár percre fejre állítjuk az üvegeket, száraz dunsztban hagyjuk kihűlni.
DESCRIPTION HERE
A Párom nagyon szereti a csípőspaprikát, és ebből kifolyólag télen az Erős Pistát is. Mivel a szüleimnek nagyon sok csípősük termett elhatároztuk, hogy készítünk házilag Erős Pistát, hisz ez sokkal egészségesebb. Ketten készítettük el, a munka oroszlánrészét, a leőrölést azt pedig ő vállalta. Az ő ízlése szerint alakítottuk a csípősségét is. Nem bonyolítottuk túl, egy egyszerű recept szerint készítettük. Hozzávalók: másfél kg pirosra ért csípőspaprika fél kg piros, húsos gogos paprika 20 dkg jódtalan só késhegynyi szalicil(tartósítószer) Elkészítés: A paprikákat több léből átmostam, a csípősök szárát levágtuk, a gogosokat felszeleteltem, és a párom ledarálta az egészet egy kisebb lyukú húsdarálón, magostól együtt. Összekevertük a sóval, egy napot hagytuk állni, majd kis üvegekbe tettük. A biztonság kedvéért minden üveg aljára szórtunk egy pici szalicilt, de tényleg csak egy picit. Ezt azért tettük, mert az eredeti receptben(sóval eltett, leőrölt paprika ételekbe) minden kg-hoz 20 dkg sót ír, de mi ezt túl soknak találtuk, főleg azért mert ez az Erős Pista főzés után is kerülhet a levesekbe pl., és akkor túl sós lesz tőle az étel. Remélem így is megáll. és semmi baja nem lesz.
Mindig is tudtam, hogy Nigella tud valamit:) Most pedig végtelenül hálás vagyok Duendének, hogy eszembe juttatta ezt a csili csodát, amiről már teljesen megfeledkeztem. Azért pedig, hogy még recept is tartozik hozzá, egyenesen leborulok előtte. A látványa maga a csoda, az íze pedig.....hmmmmmmm. Mr. Mézeskalács nagyon jó PR tevékenységet folytat a Mézeskalács konyha népszerűsítésére. A legtöbb dolgot amit elkészítek, lelkesen behurcolja a munkahelyére és kóstoltatja a munkatársaival. Ennek következtében igen gyakran kell recepteket nyomtatnom:) A csili zselé abszolút sikernek örvend, a kóstolók körében 99%-os a sikerarány. Aki nem barátja túlzottan a csípősségnek, az nyugodtan készítheti lightosabb verzióban is, tegyen bele kevesebb csilit, úgy is eszméletlen finom lesz. Nálunk eddig camambert sajttal viszi a pálmát, viszont rántott sajttal is isteni. A férjem kollegája a bundáskenyeres párosításra esküszik. A lehetőségek száma végtelen, csak fantázia kérdése. Kedves Duende, fogadd őszinte köszönetemet ezért a receptért! Csili zselé Hozzávalók 2 kisebb kápia paprika 10 db csilipaprika (a kettő együtt kb. 15 dkg legyen) 35 dkg cukor 1 dl fehérborecet 1 csipet só 4,5 dl víz 2 dkg 3:1-ben Haas zselésítő (1 cs 2,5 dkg) A csilipaprikákat kimagozzuk, a kápiát nagyobb darabokra vágjuk és robotgépbe rámoljuk. Adunk hozzá 0,5 dl vizet, hogy jobban vigye és összedaráljuk vele. A cukort feltesszük főni a vízzel, az ecettel és a csipet sóval. A darált paprikát összekeverjük a zselésítővel és mikor forr, a sziruphoz keverjük. Kb. 5 percig hagyjuk forrni. Tisztára mosott, teljesen száraz üvegekbe merjük, lezárjuk, fejtetőre állítjuk 5 percre. Majd visszafordítva, száraz dunsztban hagyjuk kihűlni. Komolyan mondom, mindenkinek teljes szívből ajánlom a kipróbálást, nem fogja megbánni.
DESCRIPTION HERE
Amióta ezt a blogot írom mindig is volt egy-két kedves "ismerősöm", akik hol kedvesen, hol kimondottam rosszindulatúan tettek megjegyzéseket arra, amiket itt készítek, alkotók és bemutatók a blogon. Az elmúlt hétvégén életemben először házi ketchup készítésére adtam a fejemet. Mikor említettem e tevékenységemet ezen ismerőseimnek, megint kaptam hideget és meleget egyaránt, de főként, hogy nem vagyok teljesen "normális"... Engem rettentően kikapcsol a konyhai tevékenykedés. Imádok sütni főzni! Remekül tudok közben elmélkedni, gondolkodni, sőt álmodozni is:))) Ezért a továbbiakban is szeretnék alkotni minél többet a konyhámban és megpróbálok a bántó megjegyzésekkel nem törödni!!!! Na szóval a személyes kis bekezdés után térjünk rá a lényegre! Nem az egyszerűsége fogott meg a házi ketchup készítésben, inkább az, hogy a végeredmény megkóstolása után családilag úgy döntöttünk ez sokkal finomabb, mint a bolti és nincs benne semmilyen tartósítószer sem! A recept eredetije ITT található, amit ezúton is nagyon szépen köszönök Limarának!!!!Mivel nem szeretem elaprózni a dolgokat rögtön 5 kg paradicsomból készült a ketchup, így a nagyobb mennyiségek miatt senki ne akadjon ki!!!! Hozzávalók, amiket használtam: 5 kg paradicsom 2 nagy fej hagyma 12 gerezd fokhagyma kevéske olaj a megpirításhoz 3 dl almaecet 1 kk szegfűszeg (örölt) 1 kk fahéj 1 kk fekete bors 2 kk só 2 ek mustár kb. 30 dkg cukor 10 dkg barnacukor Első lépés: a paradicsomot jól megmostam és feldaraboltam. A hagymákat apróra vágtam és olajon megdinszteltem, erre jött rá az apróra vágott fokhagyma, amit szintén egy kicsit sütöttem az olajban. Ezután ráborítottam az összes paradicsomot, majd az egészet át egy nagyobb lábasba, mert természetesen elméreteztem és kicsit lett az első:)))) Jöttek bele a fűszerek: fahéj, bors, só, szegfűszeg, almaecet, cukrok, mustár. Majd főztem közel 1 órán keresztül folyamatosan kevergetve. Már ekkor isteni ketchup illata volt, csak úgy terjengett az egész lakásban. Miután letelt az egy óra az egész paradicsomos főzetet paradicsompasszírozón átnyomtam, majd még botmixerrel is összeturmixoltam. Következett egy hosszabb (nekem majd 3 órás) főzési idő, amíg el nem kezdett besűrűsödni az egész. Ez nagyban függ attól is, hogy a paradicsom mennyire leveses. A főzési idő alatt sokszor átkevertem és többször kóstoltam, milyen az íze ezáltal még került bele cukor, só és almaecet is. De ez már mindeninek a saját ízlése szerint. Mikor elég sűrűnek éreztem a szószt forró üvegekbe töltöttem és száraz dunsztba helyeztem őket. Mindez szombat este történt, de tegnap egy üveggel óvatosan kivettem, hogy meg tudjuk kóstolni, mert vacsorára hot-dogot ettünk, ahhoz pedig kellett egy kis ketchup:D. Nagyon finom lett így megérte a pepecselést vele.
A lecsó télire bejegyzés folytatása:) Ígértem, hogy megmutatom, mit csináltam a lecsó befőzésnél maradt paradicsomlével. Íme: töltött paprikát télire, no nem megtöltve, hanem a paradicsomlébe tettem el egészben paprikát. Bár azt is mondhatnám, megtöltve egyik paprikával a másikat és a fenn maradó teret paradicsomlével:) Töltött paprika télire Hozzávalók 2 db 7 deciliteres üveghez 9 db paprika valamivel több mint 1 liter paradicsomlé Rövidebb duci paprikákat választottam, megmostam, magházukat kiemeltem, a magokat kirázogattam. Egymásba raktam 3-3 darabot. Beletettem, két előkészített üvegbe 3-at illetve 6-ot. A paradicsomlén forraltam egyet és nagyon forrón a paprikákra töltöttem, az üvegeket szorosan lezártam és a száraz dunsztba a lecsók és paradicsomlék közé raktam. Megjegyzés - Ha csak töltött paprikát készítek, akkor ugyanúgy előkészítem a paradicsomlét, mint a lecsónak. - Ha nagyobb üvegbe rakom, tehát 6 darab paprikánál többet rakok egy üvegbe, akkor a paprikákat hármasával belerakom a forró paradicsomlébe, hogy átmelegedjen és úgy rakom egymásba, majd az üvegbe. - Ideális a szélesszájú magasabb 7 dl-es üveg, ami a képen látható:) a képen látható töltött paprika, friss paprikából készült http://szeretetrehangoltan.blogspot.hu/2012/07/toltott-paprika-hus-nelkul.html Nem akarunk egész télen töltött paprikát enni, de kétszer, néhány csupasz gombóccal kiegészítve meglepem a családom:) Szeretetrehangoltan a Facebookon:)
DESCRIPTION HERE
Mindenképpen érdemes házilag elkészíteni a ketchupot, hiszen sokkal ízesebb, mint a bolti és nem utolsósorban tudjuk, hogy mit tartalmaz.
Édesanyám tette el így télire a tölteni való paprikát, mert a fagyasztóban nem volt már hely neki. Hozzávalók: Kb 2 kg tölteni való paprika, 2 liter házi paradicsomlé, késhegynyi szalicil. Elkészítése: A paprikát alaposan megmossuk, kicsumázzuk, enyhén sós forró vízzel leöntjük, letakarjuk, hogy kissé meglágyuljanak, leszűrjük, egymásba nyomkodjuk őket, belehelyezzük a befőttesüvegbe, felöntjük a paradicsomlével, fakanál nyelével kissé megigazítjuk az üvegben, hogy mindenhol fedje, vizes dunsztban kidunsztoljuk.
Hozzávalók 2,5-3 l-hez: 4,5 kg érett paradicsom 37,5 dkg cukor 5 dl fűszeres ecet kb. 1,5 evőkanál tárkonyecet 1 nagyobb csipet őrölt fekete bors 1,5 teáskanál őrölt pirospaprika 1,5 teáskanál só 3 púpozott evőkanál étkezési keményítő A paradicsomot alaposan megmossuk, majd kb. 1/2 cm-es karikákra vágjuk. Nagy lábasba tesszük, nagy lángon felforraljuk, majd lefedve, nagyon lassú tűzön, gyakran megkeverve kb. 1,5 óra alatt pépesre főzzük. Paradicsompasszírozón átpasszírozzuk. Visszaöntjük az edénybe, hozzáadjuk a cukrot, az ecetet, a borsot, paprikát és a sót. Óvatosan, gyöngyözve főzzük kb. 15 percen keresztül. Az étkezési keményítőt feloldjuk kevés vízben, majd hőkiegyenlítéses módszerrel a fővő ketchuphoz adjuk. Megvárjuk, amíg felrottyan, majd elzárjuk alatta a lángot. Pár perc elteltével botmixerrel tovább finomítjuk az állagát. Végül meleg, fertőtlenített üvegekbe töltjük, lezárjuk, és száraz dunsztban hagyjuk kihűlni.
Lehet natúr, ízesítés nélkül. Lehet sós, pici sóval. Lehet picit édes. Lehet csípős... Lehet vajas kenyérre kenni. Lehet ízesíteni vele. Lehet tálalásnál a tányérra pöttyinteni egy kanállal, mert ízével kiegészíti azt ami még ott van, vagy csak színével díszíti (színterápia). Paprikakrém télire Hozzávalók piros paprika vegyesen: Kápia, Bácskai, bármilyen fehér húsú, ami piros lett. ízesítők: só, cukor, chili + kicsike hő sok idő türelem! A paprikákat alaposan megmostam. Kettévágtam, majd kivágtam a csumájukat. A magokat kirázogattam. Egy nagy fazékba gyűjtöttem. Amikor már mind ott csücsült a fazékban, akkor lezártam a fazekat a tetővel és odatettem a tűzre. Nagyon-nagyon lassan! melegítettem, egy óra is eltelt mikorra a tetején lévő paprikák is gyöngyöztek. Ekkorra már bőven eresztettek levet. Így hagytam továbbra is, amíg teljesen puhák lettek. Ekkor összeturmixoltam, teljesen krémesre (botmixerrel). Ízesítettem, "éppen csak" egy kicsike sót tekertem rá. Nem akartam hogy sós legyen, ennek nem is kell, éppen csak annyira legyen, mint tányéron az étel. Forrón 2-3 dl-es üvegekbe töltöttem és csavaros kupakkal lezártam. Száraz dunsztba raktam, majd ott hagytam kihűlni. Megjegyzés - Aki nem ismeri: a Kápia édes, húsos, a Bácskai csípős paprika. - Indukciós lapot használtam, végig 400 watton tartottam. Amennyiben nem lenne ilyenem, akkor nagyon pici hőre tettem volna, sőt tettem volna alá "olyan lapot" amely elosztja és visszafogja a hőt. Lehet hogy ebben az esetben tettem volna alá 1 dl vizet, hogy oda ne kapjon a paprika alja. - Vastag aljú fazékban készítettem, ez praktikusnak bizonyult. A vékony aljúban könnyen odakapna. Az évek során kitapasztaltam melyikben ideális befőzni. - Nem volt rá szükség, hogy lehúzzam a paprika héját, teljesen krémesre tudtam turmixolni, nincsenek benne darabok. - Vastag húsú házi paprikákból készítettem. Tudjuk, hogy a minőség befolyásolja az eredményt. Inkább kevesebbet, de jót! - 1 kg paprikából is ellehet készíteni, majd a télen 1x2x kincset lelünk, enni meg mindig van mit. - Amikor a dunsztból kiszedem, mindig meggyőződöm róla, hogy a kupak HOMORÚ! tehát nem púpos. Enyhe nyomással is "próbálkozom": amennyiben nem tudom megmozdítani, betartottam a higiéniai szabályokat és a megfelelő hőkezelést, akkor minden rendben van, egyszerűen nem tud megromlani. (Az évek során nekem is volt egy-egy dolog ami megromlott, de bizony ott én követtem el hibát. Ember vagyok, belefért :) A Paprika gyógyhatásairól itt olvashatunk: http://szeretetrehangoltan.blogspot.hu/2012/08/chilicsili-kertunkben-paprika-mint.html Szeretetrehangoltan a Facebookon, ahol általában :) van napi aktuális. Akinek kedve van, örömmel látom a privát oldalamon :)
A 24. blogkóstoló alkalmából a Legyünk egészségesek blogról kellett receptet választanom. Rengeteg befőzéssel kapcsolatos finomság található itt, tényleg a bőség zavarával küzdöttem, de végül ennél a pizzaszósznál maradtam. A recepten picit változtattam, ugyanis nem előre megfőzött paradicsomlevet használtam, hanem friss paradicsomból főztem a szószt. Hozzávalók: 1,5 kg paradicsom (az eredeti receptben: 2 liter előre megfőzött, besűrített paradicsomlé) 1 kg piros paradicsompaprika 1 kg hagyma 4 dkg fokhagyma 1 db zeller 1 csokor petrezselyemzöld 1 csokor zellerlevél csipetnyi köménymag 1 kk. majoranna 1 kk. őrölt bors 2 ek. só 2 ek. cukor kevés szalicil A zöldségeket megmossuk, megtisztítjuk, apróra vágjuk, majd egy lábasban feltesszük főzni. Amikor már forr, botmixerrel pépesre zúzzuk, hozzáadjuk a fűszereket és kb. másfél óra alatt sűrűre főzzük. Ekkor levesszük a tűzről, belekavarjuk a szalicilt, üvegekbe töltjük, és másnapig száraz dunsztba tesszük.
Receptek fotókkal. Gyors, könnyen elkészíthető ételek. Külön vegetáriánus receptgyűjtemény.
Anno Aszódon ételízesítésre a kerti termények szolgáltak, no meg az Édes készítette zöldségkeve...
Jómagam vagyok a VKF! aktuális fordulójának a háziasszonya, a befőzés témakör jegyében ketchup készült télire. Hozzávalók: 1 kg paradicsom 1/2 kg kápia paprika 30 dkg vöröshagyma 2 db csípős paprika (ha nem csípősre készítjük, hagyjuk ki belőle) 3 gerezd fokhagyma Az ízesítéshez: 40 dkg cukor 4 dkg só 1 dl ecet 2 ek. mustár 2 ek. bors kevés fahéj kevés szegfűszeg kevés őrölt gyömbér A zöldségeket megmossuk, feldaraboljuk és puhára főzzük. Turmixolás után átpasszírozzuk, majd újra főzzük a fűszerek hozzáadását követően. Kóstoljuk meg közben, és ízlés szerint adagoljuk hozzá az ízesítőket. A kívánt sűrűségűre főzzük, és tartósítószert is keverünk hozzá. Kimosott üvegekbe töltjük, végül száraz dunsztban hagyjuk kihűlni.
Ezt a receptet még a nagymamám készítette így, és nálam valahogy feledésbe is merült. Szerencsére a húgom leírta, és rendszeresen készíti is. Tavaly egy alkalommal megkínált. Az íze régi emlékeket idézte, úgyhogy az idén sok kápia paprikát ültettem, hogy én is eltegyek belőle.
DESCRIPTION HERE
Zöldséges kertemben jóformán minden megterem. Így alkalmam nyílik sokfajta ízesítőt, krémet elkészíteni. Ez a krém sült húshoz, pirítósra vagy bármilyen ételbe kiváló ízesítő, és egyszerű az elkészítése!!!! :-)))
...extra gyorsan. Hol van már az az idő, amikor a Nagymamáink, Édesanyáink egy napig főzték üstben a paradicsomot. ( Bár Mancika néni, ma mondta a piacon, hogy bizony Ő pont a napokban főzött 40 litert, üstben, el is fáradt rendesen, de ugye a gyerekeknek is kell :) Mosás, tisztítás, darabolás, 1. főzés, majd passzírozás, 2. főzés jó sokáig, hogy sűrű legyen. Végül jöhetett a tisztára mosott üvegekbe töltögetés és csavaros üveg híján, a celofános lekötözés. Brrr :( Édesanyám mindig megkért, hogy fogjam meg a forró üveget, amíg ő vékony spárgával leköti (nem volt még befőttesgumi (?), a kezeim rettentően égette. Akkor egy konyharuhával fogtam, de még úgyis meleg volt. Akkor kislány koromban egyszerűen nem értettem, hogy bírja, ezt az iszonyatos munkát mosolyogva csinálni :))) az üveget teljesen tele töltöttem (-1 cm), a dunsztban 2 nap alatt ennyit apadt Ma már nincs ennyi időnk a paradicsom befőzésre(!?), nem is üstben főzzük, nem is kell annyi, hisz ma már nem kell a fél rokonságot ellátni vele(!). Mióta a magam "gazdája" vagyok és feltalálták a különféle darálógépeket, főleg mióta a botmixert (szeretem:) azóta én, a következőképpen készítem a paradicsomlét.... Natúr paradicsomlé Hozzávalók paradicsom A mosolygós egészséges paradicsomokat begyűjtöttem. Alaposan megmostam őket. Az üvegeket előkészítettem ( mindig tisztára mosva, forró vízzel kiöblítve, kiszárítva, kupakkal visszazárva, egy hatalmas kartondobozba teszem el miután kiürült, így ilyenkor nincs vele sok dolgom:) kupakokat lecsavarom és hagyom, hogy kiszellőzzön. Ha van olyan üvegem, ami kupakkal nem rendelkezik, azt forró vízzel kiöblítem és készítek celofánt és kötözőanyagot. Előkészítettem a száraz dunsztot: takarókkal és párnákkal kibéleltem egy fotelt, beleterítettem egy vászon asztalterítőt. Egy fazékba vizet forraltam. A paradicsomok tetejét keresztirányba bemetszettem és egyszerre ötöt a lobogó vízbe dobtam, 2-3 percig. Ennyi elég is volt neki, hogy a héját mint egy vékony papírt lehúzzam róla. Egy másik fazékban gyűjtöttem a héjától megfosztott paradicsomokat. Amikor minddel készen voltam, fogtam "botmixer barátom" és fülemnek kellemes berregő hanggal a paradicsomok közé engedtem. Pár perc alatt végzett a munkával, a jutalmam pedig egy sűrű paradicsomlé lett. A botmixert elmostam és pihenőre küldtem, a paradicsomlé alatt pedig felizzítottam a tűzet. Az indukcióslap hője percek alatt felforrósította. Hagytam, hogy rottyanjon néhányat (kb 5 perc) és már is meregettem az odakészített üvegekbe. Itt a Férjem segítséget kértem, hogy férfias kezeivel tekerje rá a kupakot és egy mozdulattal tegye a pihe-puha takarók közé, amit ugye már előkészítettem. Tehát forrón üvegbe, rá a kupak és ment a dunsztba. Semmi tartósítószer, sem a paradicsomlé tetejére, sem a két celofán közé, sem a kupak alá és félelem sincs hogy megromlik. Ez fontos. A tisztasági szabályokat betartva, egészséges vegyszermentes gyümölcsöt dolgozva fel, forrón üvegekbe töltve, dunsztban hagyva kihűlni, félelem nélkül: lehetetlen, hogy megromoljon. Ha megromlik, ott a mi készülékünkben van a hiba, azaz valahol hibát követtünk el. Nekem ez alatt a huszonév alatt egyetlen üveggel romlott meg, nem kerestem az okát :) Van még valami: mindig akkora üvegekbe töltöm, amit felbontás után egyszerre fel is használok. Tehát van félliteres, 7 deciliteres, 1 literes. Van csavaros -ezt jobban szeretem, általában olívaolajos üvegekbe teszem, összegyűlt az évek során- és van, amit celofánnal kötök le, pont mert a sok év alatt már előfordul olyan, hogy nem zár rendesen a kupak. Most 48 óra elteltével, szedtem elő a teli üvegeket a még mindig meleg fészekből. Ma piaci körutat is tettem, Budapest közeli piacon a házi paradicsom kilónkénti ára 150 és 200 forint között volt, a viszonteladóknál, még ennél is olcsóbb 120 forint. ...ilyen sűrű:) Kedves olvasók: én nem mondom, hogy mindenki így főzze be a paradicsomot, hisz ez tartalmazza a magokat, ezt nem kell órákig passzírozni, ezt nem kell óráig kevergetve főzni, erre nem kell tartósítószer, viszont igen gyorsan készen van, feltehetően több vitamin, ásványi anyag marad benne épségben és a "hulladék" is igen minimális :) Ja és marad időnk lecsót befőzni, szintén tartósítószer nélkül :) Egészségünkre!!! Szeretetrehangoltan a Facebookon:)))
Eddig is tudtam, de most ismét meggyőződtem, hogy ez a Jamie tud valamit:) Eleinte idegenkedtem az ő ketchup receptjétől, mert jónéhány számomra ismeretlen (eddig) hozzávalót tartalmaz. De a Jamie természetesen című könyvében található ketchup fotója annyira megtetszett, hogy mégis belevágtam. Szóról szóra követtem az utasításait, csupán annyit változtattam, hogy friss paradicsom helyett, én már kész házi paradicsomlét használtam. És a végeredmény...isteni! Ma már a második adagot készítettem, mert csak kis adagra szól a recept:) Így az Alíztól tanult hagyományosabb, erdélyiesebb ketchup mellett most van egy különlegesebb ízvilágú receptem is. És a hozzávalókat is mind megtaláltam egy bevásárlóközpontban, és nem is került sokba. Ezt meg kell kóstólni, mert nagyon, de nagyon finom. Csak ajánlani tudom. Köszi, Jamie:) Amúgy elárulom, egyik nagy álmom, hogy egyszer elfogyasszak legalább egy reggelit Jamie londoni éttermében a Fefteen - ben :) Most, hogy a Párom Londonban dolgozik, talán egy kicsit közelebb kerültem ahhoz, hogy ez az álmom megvalósuljon. Talán. Hozzávalók: (kb.1, 2 literhez) 1, 3 liter házi paradicsomlé (az eredeti receptben 1 kg paradicsom szerepel) 1 nagy fej hagyma fél édesköménygumó 2 -3 nagyobb zellerzöld (az eredetiben szárzeller) 2 kisebb fej fokhagyma hüvelykujjnyi friss gyömbér fél kimagozott chili paprika egy csokor friss bazsalikom letépkedett levelei 1 evőkanál koriandermag 2 szegfűszeg 1 kávéskanál frissen őrölt fekete bors 1 dl vörösborecet (az eredetiben 2 dl) 70 g xilit (az eredetiben barna cukor) só 3 - 4 evőkanál olívaolaj késhegynyi befőzőpor Elkészítés: A főzéshez egy magas falú fazakat használtam. A zöldségeket, a hagymát, az édesköménygumót durvára, a fokhagymát, a chilit, a gyömbért pedig finomra aprítottam, és a koriandermaggal, a szegfűszeggel, a sóval, a borssal, kissé átfuttattam az olívaolajon, majd 1 dl vizet öntve alája, fedő alatt puhára pároltam.(Aki nem szereti , hogy a magok is benne legyenek, teheti teatojásba is, én is úgy készítettem a második adagot, de nem lett olyan intenzív a koriandermag íze benne.) Mikor megpuhult hozzáöntöttem a paradicsomlét, hagytam együtt felforrni, majd hozzáadtam a bazsalikomleveleket, és botmixer segítségével jól összedolgoztam, majd négyszer egymás után átnyomkodtam a tésztaszűrőn, hogy teljesen sima és fényes legyen. Ekkor tiszta edénybe öntöttem, belekevertem a xilitet és a vörösborecetet, és folyamatosan kavargatva addig főztem tovább, amíg jó ketchup állagú lett, majd hozzáadtam egy késhegyni befőzőport. Tölcsér segítségével üvegekbe öntöttem, és szárazdunsztba tettem, bár ezt a recept nem írja.
Vajas kenyéren vagy zsömlén is nagyon finom Egy finom ételízesítő, amiről garantáltan tudjuk, hogy mi van benne, főleg ha a zöl...
DESCRIPTION HERE
Ezért a paprikakrém receptért vateráznom kellett… Amiért felteszem ide nektek lányok ezt a receptet...
Még tavaly ősszel kaptunk egy cserép erős paprikát. Tavaszra igen ramaty állapotba került, de kiültettük a fűszerkertnek kinevezett kútgyűrűbe. Sokáig voltak kétségeim a megmaradása felől, de végül olyan szintű burjánzásba kezdett, hogy szinte a fél gyűrűt elfoglalta már. Legalább 50 paprikát nevel, és nem szeretnénk mindet megszárítani. Mr. Mézeskalács már igen régóta emlegeti a paprikakrémet, amit sóval tartósítanak. Emlékeim szerint Napmátkánál láttam receptet. Rákerestem és meg is találtam, itt. Ezt a receptet használtam én is, egy kevés erős paprikával megbolondítva. Lesz még folytatás csípősség nélkül is, mert nagyon kedvünkre való fűszer, ételízesítő született. Mindenkinek ajánlom az elkészítését, mert pofon egyszerű és hihetetlen zamatot lehet adni vele egy-egy gulyáslevesnek, pörköltnek. Sósnak bőven sós lesz, azért ezt ne felejtsük el mikor a vele ízesített ételünket sózzuk.:) Paprikakrém Hozzávalók: 1 kg piros húsú paprika (kápia, pritamin, paradicsom paprika, fűszerpaprika) igény szerint csípős paprika 20 dkg só A paprikákat kicsumázzuk, feldaraboljuk, majd húsdarálón ledaráljuk. Ha csípősre szeretnénk, vele együtt daráljuk a csípős paprikát is. Összekeverjük a sóval és steril üvegekbe töltjük. Száraz, sötét, hűvös helyen tároljuk. Felbontás után tegyük hűtőbe.
Végre elkezdett nagyobb ütemben érni a paradicsom. :) Igaz, még "csak" az apróbb szeműek, de úgy örülünk neki, hogy a sok eső ellenére mégis egész szép a termés. Remélem, hogy most már kevésbé lesz trópusi az időjárás és a friss hajtások szépen meg tudnak majd erősödni és egész a fagyokig szedhetjük majd a Nap-érlelte piros bogyókat. :) Az első zsákmányból -némi ajándék paradicsommal és paprikával kiegészítve- lecsót készítettem. Hozzávalók 3 l lecsóhoz: 2,5 kg paradicsom tisztítva* 1,5 kg paprika tisztítva** A megtisztított paradicsomot kockákra vágjuk és egy nagy lábosban felfőzzük. Ha már szépen összeesett és levet eresztett, hozzáadjuk az 1 cm-es csíkokra vágott paprikát, majd addig főzzük együtt -néha óvatosan átkeverve-, míg a paprika megpuhul. A kész lecsót tiszta, száraz üvegekbe szedjük, ép, sérülésmentes tetővel lezárjuk, majd 5-10 percre fejre állítjuk az üvegeket. Száraz dunsztba tesszük őket és hagyjuk, hogy teljesen kihűljenek. (Ez nekem 2 nap volt.) Ezután mehetnek a kamrapolcra. A kész lecsó mennyisége tájékoztató jellegű, mivel azt a paradicsom fajtája és a főzés időtartama nagyban befolyásolja. *A paradicsomot meleg vízben alaposan megmossuk, a tetejét kereszt alakban bevágjuk, majd néhány percre forrásban lévő vízbe tesszük. Kiszedjük, kicsit hűlni hagyjuk, majd a héját lehúzzuk. Daraboláskor a kocsánynál lévő zöld részt kivágjuk. **A paprikát meleg vízben alaposan megmossuk, majd félbe vágjuk és a kocsányt a magokkal és erekkel együtt kivágjuk.
Érett hibátlan paradicsomokat, legjobb a nagy húsos fajta, bő vízben többször megmossuk, lecsurgatjuk. A szárrészeket és az esetleg hibás részeket gondosan kivágjuk. Paradicsomdarálón áthajtjuk, ez kiveszi a héját és a magvait, a levet addig főzzük, amíg a habját elfövi, adunk hozzá ízlés szerint sót és kevés cukrot, (én nem szoktam mással ízesíteni, mert nem tudom, mire fogom használni) Az edényt kis lángon tartva, a paradicsomot előmelegített kiszárított üvegekbe töltjük, tetejére késhegynyi szalicilt szórunk, lekötjük, és száraz gőzbe tesszük.
Sok olyan finom étel van, amihez hozzávaló az aszalt paradicsom. Nagyon ízletes, igazi ínyencség és egyszerű házilag is elkészíteni. Hozzávalók: paradicsom só A paradicsomokat félbe vágom és kikaparom a belsejéből a magokat egy kiskanál segytségével. Egy tálcára helyezem a paradicsomokat, majd jól megsózom őket (ez tartósít is) Amikor nagy meleg van, akkor lehet az erkélyen, udvaron, ablak párkányban is szárítani egy vékony anyaggal tetakarva. Rossz idő esetén a sütőben is lehet szárítani, nagyon alacsony hőfokon (kb: 70-80 fokos sütőben) Bár kevesebb ideig tart így (8-10 óra, de sütőtől függ és érdemes kitámasztani a sütőajtót, hogy a gőz távozni tudjon) az aszalás, de jó időben kint is elvégezhető a szabadban, 2 nap alatt körülbelül megszáradnak a paradicsomok. Ha elkészült, akkor kis üvegekbe tehetjük, szorosan egymás mellé téve a paradicsomokat. Olíva- és síma napraforgó olajjal fele-fele arányban töltsük meg az üveget, majd hűtőben tároljuk. Lehet ízesíteni fokhagymával, oreganoval, rozmaringgal vagy más fűszernövénnyel ízlés szerint.
A paradicsom napon való aszalása kicsit hosszabb ideig eltart, de a végeredmény olyan finom, hogy mindenképpen megéri a várakozást.
Ez életem első házi készítésű ketchupja, a receptjét Alíztól, a Fakanálforgató Tollforgató blog írójától lestem el, és ismét azt mondhatom, hogy tökéletes lett az eredmény. Alíz, köszönöm. Annyit változtattam a recept készítésén, hogy én már a kész paradicsomlevet öntöttem hozzá, mert azelőtt egy pár nappal már kifőztük anyummal. Nem is vásárolok többet bolti ketchupot. Hozzávalók: 1 L házi paradicsomlé 8 kápiapaprika(én egyszerű pirosra megérett paprikát tettem, mert kápiánk nem volt) 10 hagyma 5 - 6 cikk fokhagyma 2 csípőspaprika, ha csípősre akarjuk 2 sárgarépa 1 kisebb zeller 1 vagy másfél dl ecet(ízlés szerint) 1 evőkanál só 3 evőkanál cukor 1 kávéskanál szegfűbors(én szegfűszeget tettem, mert csak az volt itthon) 1 kávéskanál szemes bors 1 babérlevél apróra törve befőzőpor Elkészítés: A paprikákat megmostam, kicsumáztam, feldaraboltam, kevés vízzel puhára pároltam, majd tésztaszűrőn átpaszíroztam(ami nem volt egy könnyű munka). A hagymát, a sárgarépát, a zellert meghámoztam, felszeleteltem, és kevés vízzel szintén puhára pároltam. Mikor mindez megpuhult botmixerrel pürésítettem, hozzáöntöttem a paradicsomlét, megsóztam, és együtt feltettem főni. A fűszereket teatojásban tettem hozzá. Addig főztem, amíg jó sűrű ketchup állaga lett, végül hozzákavartam kevés befőzőport, kb negyed kávéskanálnyit, és üvegekbe töltöttem. Szárazdunsztban hagytam kihűlni.