Hidegtálat készítettem húsvétra🐰és az egyik szereplőjének szántam ezt a kolbásszal töltött tarját. A sör alkohol tartalma a hő hatására elpárolog, viszont plusz zamatot kap a hús és a puhító hatása is érvényesül. Egyszerű, nincs sok macera.
A lassan főzés vagy sütés nem új találmány, hisz elődeink előszeretettel készítettek ilyen módszerrel ételeket, kihasználva a tűzhely vagy a kemence melegét. A lassú főzés/sütés során legkeményebb húsok is vajpuhává és omlóssá válnak, a zöldségek pedig krémessé, miközben megtartják eredeti formájukat. Ezúttal két ételt készítettem egyszerre a kemencében, kocsonyát, és konfitált oldalast. Mindkettőt egy időben, este, tettem be, amikor a kemencében a hő 90 fokra csökkent, és csak másnap reggel, 10 óra tájékán vettem ki. Soha nem volt ilyen jóízű a kocsonya, bármilyen kis lángon főztem, az oldalas pedig ilyen omlós és szaftos. Érdemes kipróbálni! Kemencés kocsonya Hozzávalók 10 személyre: 4 sertésláb félbevágva, 1 első csülök, kb 50 dkg sertésfül és bőr(összesen 2,5-3 kg hozzávaló), 4 l víz, só, 1 evőkanál egész bors, őrölt bors, 1 fehérhagyma, 1 fej fokhagyma. Elkészítése: A hozzávalókat alaposan megtisztítjuk, megmossuk, szárazra töröljük, majd bőven megszórjuk sóval és 1 napig hideg helyre tesszük. Felhasználás előtt a sót lemossuk, forró vízben 4-5 percig főzzük, majd leszűrjük és meleg vízben lemossuk. 4 l vizet 50-60 fokra melegítünk, feloldunk benne 1 teáskanál sót, majd beletesszük a leforrázott sertésalkatrészeket, a megpucolt fokhagymát, a félbevágott hagymát héjastól és a fűszertartóba tett szemesborst. Lefedjük, és betoljuk az előmelegített kemencébe, ahol kb 10 órát hagyjuk bent (estétől –reggelig). Reggel kivesszük, szűrőkanállal leszedjük a tetejére keletkezett hártyát, a fokhagymát meg a hagymát, a levet leszűrjük, a húst pedig kiszedjük és kicsontoljuk. Kisebb vagy nagyobb tálakba szétosztjuk a húst, rámerjük a lezsírozott kocsonyalevet és hideg helyre tesszük dermedni. Tetszés szerint fűszerpaprikával, hagymával vagy citrommal fogyasztjuk. Gătirea la foc mic, timp îndelungat nu este o invenție nouă, bunicii noștri o practicau des, profitând de căldura cuptorului pe vatră, după coacerea pâinii. Bineînțeles, pentru asta este nevoie de un cuptor bun, din cărămidă care păstrează mult timp căldura după ce au ars lemnele. Carnea, legumele și mâncărurile preparate astfel, devin foarte fragede, cu gust mult mai intens și cu o textură pe care nu o primesc la gătire rapidă. Am preparat cu această metodă piftie, și confit de costiță pe care le-am introdus deodată în cuptor, după coacerea cozonacului. Cuptorul avea în jur de 90-95 de grade și le-am lăsat peste noapte, timp de 10 ore (de la 10 seara până la 8 dimineața). Zeama piftiei niciodată nu a fost mai gustoasă, iar costița mai fragedă și suculentă. Nu ezitați să încercați, dacă aveți ocazia! Piftie Ingrediente pentru 10 persoane: 4 picioruțe de porc, 1 ciolan de față, 500 g șorici și urechiușe (în total 2,5-3 kg ), 4 l apă, sare, 1 lingură piper boabe, 1 ceapă galbenă, 1 căței de usturoi. Prepararea: Piciorușele, ciolanul, urechiușele și șoriciul se curăță și se spală bine, se presară cu sare și se lasă 1-2 zile la rece. În ziua preparării se opăresc în apă fierbinte, se spală cu apă caldă. Se încălzesc 4 l de apă în vas la 50-60 grade, se dizolvă 1 linguriță de sare și se pun ingredientele opărite, se adaugă ceapa și usturoiul curățate, piperul boabe pus în infuzor de condimente. Se acoperă vasul cu capac și se introduce în cuptorul pe vatră preîncălzit unde se lasă peste noapte, timp de 10 ore. Dimineață se scoate din cuptor, se îndepărtează de la suprafață pojghița formată, ceapa și usturoiul, se strecoară zeama și se degresează. Carnea se dezosează, se împarte în tavă mai mare sau în farfurii, se toarnă zeama de răcituri și se pune la rece pentru închegat. Se servește cu boia, ceapă sau zeamă de lămâie, după plac.
A füstölt szalonnát apróra vágjuk, zsírjára kisütjük, és a pörcöt leszűrve félretesszük.
A sült csülök mindig a kedvenc ételeim közé tartozott, de valahogy sosem sikerült úgy elkészítenem, ahogy szerettem volna. Amikor megépült a kemencém, új távlatok nyíltak meg előttem, és elhatároztam, hogy megtanulok rendesen csülköt sütni, ha addig élek is. Három évembe került, de bátran állíthatom, hogy mostanra tökélyre fejlesztettem a csülöksütés tudományát, amit most átadok nektek.
A vásárok kedvenc eledele a töki pompos, más néven kemencés lángos, kenyérlángos, vagy langalló. Ha a vásári hangulatot nem, de a finom ízeket ide tudtam varázsolni a mai ebédhez. :) Ne hagyjátok ki, nagyon finom !!! Ez az adag egy nagy gáztepsihez való, de nem is érdemes kevesebbet sütni, mert pillanatok alatt elfogy. Én a bevált pizzatésztámból készítettem, mert mi szeretjük a vastagabb pizzatésztát, és tulajdonképpen csak a feltét más, illetve a pizzát olívaolajjal szoktam dagasztani, egyébként ugyanilyen. Hozzávalók : Tészta : 50 dkg liszt 15 dkg Ráma ( vagy 3-4 ek. olaj) 2 dkg élesztő ( pici cukorral kevés tejben felfuttatva ) 10 dkg főtt burgonya 1 tojás sárgája só langyos tej, amennyi szükséges hogy összegyúrjuk Tetejére : 1 nagy doboz tejföl 2 -3 db lila hagyma 20 dkg bacon 3 gerezd fokhagyma 5 dkg reszelt sajt (pl.gouda) só őrölt bors A tészta hozzávalóit egy tálba tesszük és a felfuttatott élesztővel együtt jól összedolgozzuk, dagasztjuk ..... annyi langyos tejjel, hogy jól dagasztható tésztát kapjunk. Akkor jó a kelt tészta, ha elválik az edény falától és kezd hólyagos lenni. Letakarva, melegebb helyen a duplájára kelesztjük. Amíg a tészta kel, elkészítjük a feltétet. A lila hagymát felkarikázzuk (félkarikára), a bacont felkockázzuk, a tejfölbe belenyomjuk a fokhagymát és belekeverünk kevés borsot, sót. A megkelt tésztát lisztezett deszkára borítjuk, kb. 0,5 cm vastagságra kinyújtjuk és sütőpapíros vagy kiolajozott tepsibe rakjuk. Először megkenjük a tésztát a fokhagymás tejföllel, majd rászórjuk a hagymát, a kockázott bacont és nagy lyukú reszelőn a sajtot. 20 percet pihentetjük, majd 200 fokos sütőben kb.30 perc alatt készre sütjük. Langyosan a legfinomabb ! Jó étvágyat hozzá ! :-)
Összegyűjtöttünk nektek egy csokornyi csodás receptet húsvétra a sonka-tojás-kalács trióján innen és túl, de kicsit sem unalmasan. Sütemények, vegán kalács, tojássaláta, babka, linzer vár!
4 személyre
Tegnap egy kis olaszos hangulatot teremtettünk itthon, kemencében sütöttünk pizzát, aminek el is hoztuk a receptjét nektek! Bemutatjuk a sütőben készült változatot is!Nézzétek, süssétek! 😉Hozzávalók (6 db 30 cm-es pizzához):Tésztához: • 1 kg 00-s liszt • 1/2 liter víz • 3 evőkanál extra szűz olívaolaj • 5 g élesztő • 1 teáskanál tengeri sóSzószhoz: • 1 paradicsom konzerv • 1 teáskanál oregánó • 1 teáskanál bazsalikom • 1 teáskanál kakukkfűFeltét: • 6 csomag Mozzarella sajt (125 g/csomag) • 6 cs
12 db 19 cm-es palacsintához
A pékné módra készített ételek, ami általában csülök, a vele együtt sütött krumpli és hagyma miatt kapta a nevét. Ezt az elvet követve a befűszerezett csirkecombokat sütöttem meg a kemencében krumplival és hagymával. Sütőben is elkészíthető, addig sütjük fólia alatt, amíg a krumpli megpuhul, majd megpirítjuk a tetejét fólia nélkül. Elkészítési idő: 90 perc Hozzávalók: 4 adag 4 db csirkecomb 1 kg burgonya 4 db vöröshagyma 2 ek sertészsír 1 kávéskanál szárított, morzsolt kakukkfű 1 kávéskanál szárított, morzsolt rozmaring 1 csokor felaprított petrezselyem 1 dl rozé bor só ízlés szerint A csirkecombokat megtisztítom, besózom és megszórom a fűszerek keverékével. A megtisztított burgonyát a kizsírozott tepsibe rakom és ízlés szerint sózom. A nagyobb darabokat elfelezem. A krumplin elhelyezem a megfűszerezett húsokat, majd a vastagabb karikára vágott hagymát is rárakom. Aláöntöm a bort, lefedem fóliával és kemencébe tolom. 250 fokon 1 órán át sütöm, majd a fóliát levéve még 15 percet. A vele sült krumplival és hagymával tálalom.
Tökéletes barbecue oldalas recept. Felejtsd el a vízben főzött húsokat, itt az igazi, eredeti amerikai barbecue oldalas recept - a tökéletes barbecue titka!
Tegnap este még én is örömujjongásba kezdtem hisz CSEREPES. Ez még nálam is ritka, de tudom a titkát! A forró kiflit lespricceltem vízzel és azonnal kitettem a teraszra. A végeredmény magáért beszél. Hozzávalók 8 db kiflihez: 50 dkg búzafinomliszt (BL55) 2 teáskanál (10 g) só 2 dkg (20 g) friss élesztő VAGY egy zacskó szárított...
kb. 20-30 db
12-14 db 2,5 dl-es befőttes üveghez | Az elkészítési idő nem tartalmazza a dunsztolást.
Az alma és a finom krém egyszerűen tökéletessé teszi ezt a süteményt. El se tudom mondani, mennyire ízletes, ráadásul nem is bonyolult az elkészítése. Az ünnepi sütemények között is ott a helye, ezt a finomságot biztosan mindenki dicsérni fogja. Hozzávalók: Piskóta: 1 kg alma, 8 db tojás, 20 dkg porcukor, 3 ek víz, 20 dkg...
Adag: kb. 25 darab
A Gözleme egy kelt tésztájú lepény, igazi street food Törökországban. Mindig frissen készítik és joghurttal vagy teával fogyasztják. Most a darált húsos vàltozatot sütöttem, de feta sajttal, burgonyával, spenóttal, túróval, zöldségekkel is nagyon finom. Eredetileg hagyományos kúpos lapon sütik, de ennek hiányában a serpenyő is megteszi 😊 #2019
Elkészítési idő: 110 perc Hozzávalók: ~1,5 kg kenyérhez 1,3 kg kenyérliszt (Bl 80) vagy finomliszt (Bl 55) 20 dkg teljes kiőrlésű rozsliszt 4 dkg friss élesztő 1 kávéskanál cukor 2 ek só 0,9-1 l langyos víz Az élesztőt 1 dl langyos vízben a cukorral felfuttatom. A liszteket átszitálom és elkeverem a sóval, hozzáadom a felfuttatott élesztőt és a szükséges mennyiségű langyos vizet, majd kézzel, vagy géppel bedagasztom. Letakarva, meleg helyen kb. 2 órát kelesztem. Amikor kétszeresére kelt egy belisztezett sütőlapátra borítom. Három helyen éles késsel bevágom, majd a 220 fokos kemencébe tolom. Másfél órát sütöm, majd kivéve vízzel bekenem. Fél óra elteltével a kihűlt kenyér szeletelhető.
A sertés legnemesebb részéből pillanatok alatt ínycsiklandó fogást tehetsz az asztalra, melyből öröm minden falat.
És lám, van élet a sonka után... A főzőcskézős, készülődős napokat magunk mögött hagyva, ha egyszerű és gyors hétvégi ebédre vágytok, dobj...
Mi most önmagában egy kis fokhagymás tejföllel fogyasztottuk, de köretként szaftos húsok, húsraguk mellé is jó választás.
Mennyei Fokhagymás sajtos kenyér recept!
Íme a főzelék, amit boldogan majszolnak majd a kicsik!
A tésztájában nincs semmi különös, csak a formázás miatt mutatós, de annál inkább a tölteléke teszi ízletessé ezt finom török lepényt. Úgyhogy, csak bátran a fűszerekkel ! »HOZZÁVALÓK« 6 db - hoz Tészta : - 50 dkg liszt, 2, 5 dkg élesztő, 1 tk só, 3 ek olívaolaj, 1 kk cukor, 1, 5 dl tej, 1 , 5 dl víz Töltelék : - 40 dkg darált hús, 1 nagyobb vöröshagyma, 3 gerezd fokhagyma, 1 doboz hámozott paradicsom, 2 ek paradicsompüré, 1 tk őrölt koriander, 1 tk őrölt római kömény, 1 kk őrölt fahéj, chilipehely, só, bors - ízlés szerint, 1 szál újhagymaszár Tetejére : - reszelt sajt, koktélparadicsom, zöldpaprika - 1 tojás - a kenéshez - nigella mag a szóráshoz A tésztához kevés cukros tejben futtassuk fel az élesztőt , a lisztet szitáljuk össze a sóval és a többi hozzávalóval dagasszunk tésztát. Meleg helyen hagyjuk a duplájára kelni. A hagymát aprítógépben aprítsuk fel és kevés olívaolajon pároljuk meg, adjuk hozzá a koriandert, a köményt és a zúzott fokhagymát majd pirítsuk pár percig. Ezután adjuk hozzá a darált húst és süssük fehéredésig. A paradicsomot aprítógépben daraboljuk fel, öntsük a húsra, sózzuk borsozzuk majd adjuk hozzá a paradicsompürét és lefedve főzzük sűrű, szaftosra. Végül tekerjünk rá chilit, ízesítsük fahéjjal és szórjuk hozzá a felaprított újhagymaszárat. A tésztát osszuk 6 részre, gömbölyítsük majd nyújtsuk ki ovális alakúra, csípjük össze a két végét, majd a széleit sodorjuk fel, itt - ott összecsipkedve. Tegyük a csónakokat sütőpapíros tepsibe és töltsük meg a töltelékkel. Tetejüket szórjuk meg sajttal - tehetünk rá paradicsomot vagy paprikát is. A széleit lekenjük tojással és megszórjuk magokkal - de ez a művelet el is hagyható. Előmelegített , 200 °C - on kb 15 perc alatt készre sütjük.
Kedves látogatók! Az első képre rá kattintva lehet lapozgatva át nézni a képeket ,lefelé görgetve pedig a receptek is megtalálhatók! Kell...
Nincs itthon kemencém.....de nem adom fel. Egyre jobban szeretjük a vastagabb héjú, rusztikus kenyereket. A kemence ilye...
A jó idő beköszöntével indul a grillszezon, de ne csak húsokat süss a rácson, rengetegféle zöldséget, akár még gyümölcsöt is grillezhetsz.
Az agyagtálban mindig ünnepélyes ételeket készítünk, ám ez alkalommal egy hétköznapinak tűnő, tepsis brokkolit sütöttem benne, mely a parenyica sajttól és a lila hagymától egészen kemencés-füstös jelleget kapott. Gyors és egyszerű recept, mégis különleges és ízletes lakoma sikerült belőle!
Királyok fenséges étke kerülhet az asztalunkra ezzel a nagyszerű recepttel J Nem azt mondom, hogy hetente együnk sült csülköt, kicsit erős kaja, de havonta egyszer mi is bevállaljuk, nyáron, kerti partik idején többször is, szerintem felér egy malacsülttel! A barátok, család imádják, és én magam is.A recept a férjemet dicséri, ezért is írom, hogy Jocó módra.Piros ropogós a bőre, omlós a húsa, a csont szinte kiugrik belőle. Próbáljátok ki, nem fogjátok megbánni! Természetesen akinek nincs kemencéje, villanysütőben is elkészítheti. Hozzávalók: 6 darab hátsó csülök 2-2,5 kg vörös hagyma 6 fej fokhagyma egy palack minőségi száraz vörös bor ( 7 dl ) 3 doboz barna sör parajdi vagy himalája só, kilónként 1,5 dkg őrölt bors egész köménymag Elkészítése: Az egész munka két nappal a sütés előtt kezdődik. Tehát ha szombatra tervezem a sütést, csütörtökön fogok neki a munkának. A csülköket alaposan megtisztítom, megmosom. Hagyom leszáradni. Kimérem a sót. Megmérem a csülköket, kilónként 1,5 dkg sót számolok. Besózom. Csak a húsos részét sózom, a bőrös részt nem! Ha ezzel megvagyok, egy nagy fazékba rakom a besózott csülköket,lefedem és a hűtőszekrénybe rakom két napra. Szombaton délelőtt felfűtöm a kemencét minimum 250 fokra. Amíg fűtök, elkészítem a hagymaágyat és a csülköket. A vöröshagymát megpucolom, felszeletelem karikákra, majd a tepsibe rakom egyenletesen. A megtisztított fokhagymával megspékelem a csülkök húsos részét, a bőrét nem sértem meg. Egy fej fokhagymát számolok egy darab csülökre. Utána következik a fűszerezés. Egész köménymagot és őrölt fekete borsot használok ízlés szerint, de általában fél csomag fogy el mindkét fűszerből. A megspékelt, befűszerezett csülköket a hagymaágyra rakom, a húsos, nagyobb felével. Egy ujnyi hideg vizet öntök rá. Időközben a kemence 250 fokra forrósodott. A parazsat nem kotrom ki, hanem a sütőtér végébe és az oldalába tolom. A közepe üres marad, oda megy a tepsi. Először fedő nélkül teszem be 10-15 percre, picit megkapja a húst. Ez után kihúzom a tepsit, meglocsolom vörös borral, lefedem és ismét betolom a kemence gyomrába. Körülbelül két órán át rá sem nézek, hagyom szépen sülni, nem nyitogatom a kemencét, hogy ne vesszen a hő. Ez idő alatt megpucolom a krumplit, félholdakra metélem. Két óra múlva a kemence hőmérője nálam 180 fokot mutat általában. Függ persze az időjárástól, a széltől, hidegtől. Télen hamarább lehül, nyáron jobban tartja. Szóval kihúzom a tepsit, igyekszem melegebb helyre tenni, betakarni, hogy ne nagyon hűljon ki. Hungarocell táblára szokom rárakni, az jól tartja a hőt. Gyenge fél óra alatt visszafűtöm a kemencét 250 fokra. Leveszem a tepsi fedelét, és hozzá teszem a megsózott krumplit. Előkerül a jó minőségű barna söröcske J Egy dobozzal, azaz fél litert rálocsolok a csülkökre, majd lefedem a tepsit és visszatolom a kemencébe. Ez után fél óránként rálesek és sörrel locsolgatom. Van, hogy erre a mennyiségre 3, de van, hogy csak két doboz sört használok el. Attól függ, hogyan sül, meg hogy mennyi a lé alatta. Ne álljon a szaftban, mert akkor nem igazán fog pirulni. Micsoda illat terjeng az udvaron..... hm, mennyei J Másfél óra elég szokott lenni a tökéletes puha csülökhöz, ( a visszafűtés után) de természetes sok minden függvénye. De két óra mindenképp elég szokott lenni. Ez időre a krumpli is megsül. Akkor az igazi, mikor a csontot egy laza mozdulattal kitudom húzni a húsból. Csodaszép piros, ropogós bőrű, omlós húsú, illatos csülköt kapok a vendégsereg nagy örömére. Házi, vadkovászos kenyérrel, és házi savanyúsággal, salátákkal kínálom. Sikeres elkészítést, és jó étvágyat kívánok J „ Csinálj minden nap olyat, ami boldoggá tesz, hogy a lélek szeressen benned lakni! „
Csirkét pácolnál, de nem tudod, hogyan
Többféle néven ismerik, kenyérlángos, langalló, nekem maradt töki pompos, úgy ahogy a vásárokban kínálják, csak gazdagabb feltétet tettem rá. A végén meg egy kis chilipehellyel bolondítottam meg...., nagyon finom puha a tésztája, érdemes kipróbálni, nagyon finom és laktató...😊
Mennyei Calzone (Töltött Pizza) recept!