A magyaros zöldbableves egy tartalmas, ízletes fogás, amit bárkinek ajánlok, aki szereti a pikáns ízeket. :) Kiváló recept!
Ez a mascarponés gesztenyetorta bármilyen összejövetel sztárja lehet. Egy egyszerű piskóta, mascarponés krém, sok gesztenye és meggy.
Macskajajra nincs jobb gyógyszer, mint egy jó forró káposztaleves, a korhelyleves. Különös hagyománya van ennek a levesnek nálunk, én is egy évben csak egyszer, ilyenkor az újév első napján szoktam készíteni. Jól esik a megterhelt másnapos gyomornak, igazi gyógyírként tud rá hatni. Én jóféle csípős házi kolbásszal készítem és füstölt hússal gazdagítom, mert azzal ízletesebb, de ha kímélőbb változatot szeretnénk, akkor készíthetjük csak virslivel vagy debrecenivel is, jó sok zöldséget hozzátéve. Sűrű, tartalmas, finom leves, akik az óév utolsó napján nem korhelykedtek, azoknak is jól fog esni, mert kellemesen átmelegíti a szervezetet. Kevés citromlével tehetjük még pikánsabbá, pici cukorral pedig szelídíthetünk az ízén. Jó étvágyat! Korhelyleves Hozzávalók: 50 dkg savanyú káposzta 10 dkg húsos füstölt szalonna 1 vöröshagyma 2-3 g fokhagyma 20 dkg csípős szárazkolbász 30 dkg főtt-füstölt tarja só frissen őrölt bors pirospaprika 3-4 babérlevél 2 dl tejföl 2 ek liszt Elkészítése: A szalonnát felkockázzuk, zsírjára pirítjuk és megfonnyasztjuk rajta a finomra vágott vöröshagymát és zúzott fokhagymát. Tűzről levéve hozzákeverjük a pirospaprikát, hozzátesszük az apróra vágott savanyú káposztát, (kimosni csak akkor kell, ha nagyon sós) kis ideig kevergetve pirítjuk, majd felöntjük 1,5-2 liter vízzel, sózzuk (óvatosan, mert a káposzta is sós), borsozzuk, hozzádobjuk a babérlevelet. Lefedve felforraljuk, majd a lángot mérsékelve kb 15-20 percig főzzük. A kolbász bőrét lehúzzuk, felkarikázzuk, a főtt-füstölt tarját falatnyi darabokra vágjuk és beletesszük ezeket is a levesbe. (én a kolbászt előtte kicsit megpirítottam serpenyőben kevés zsiradékon) Néhány perc főzés után tejfölös habarással besűrítjük a levest, melyhez a lisztet simára keverjük a tejföllel és kevés vízzel, szűrőn át - hogy ne legyen csomós - beleszűrjük a levesbe. A levest összeforraljuk a habarással, jó sok tejföllel, puha kenyérrel, forrón tálaljuk.
Mi először mentával csináltuk, de mivel citromfűben még erősebb a termésünk, azzal is elkészítettük, és láss csodát: ISTENI! Ami kell hozzá, az egy 5 literes befőttesüveg és valami, amit tudunk szedni a környékünkön, vagy piacon venni. Bodzát csak erdőszélen, vagy nem forgalmas út mellett szedjünk, különben egy kis ólmot is veszünk magunkhoz. Egyéb: 1 citrom 0,5 doboz citrompótló vagy citromsav víz, amekkora a befőttesüvegünk (5l) 30 dkg cukor sok menta 1. A vizet a cukorral felforralom 2. A citromot felkarikázom és a befőttesüvegbe teszem a megmosott mentaágakkal és a citrompótlóval együtt. 3. Ráöntöm a forró cukros vizet, letakarom, és várok egy napot. 4. Jól behűtöm, és citromkarikával, jégkockával megiszom.
Paradicsomos káposzta recept, ahogy én készítem. De lehet spirázni, de mi így szeretjük. Azért készül ekkora adagban, mert egyrészt 5-en vagyunk rá, másrészt 2 napra szoktam főzni, mert mindenki imádja. Leginkább oldalast sütök mellé, de anyukám nagyon szereti tükörtojással is.
Mint minden háziasszony én is gyakran vagyok időzavarban. Viszont a főzéshez a kiváló alapanyagokon túl, idő is kell. A kuktán kívül nagyon szeretem a römertopf edényt vagy más néven római tálat. Nemcsak időt, energiát spórolok vele, de a benne készült ételek biztosan puhára párolódnak, megőrzik ízüket, zamatukat. Ez a recept a székelykáposzta általam römertopfra kreált változata. Csak beteszem a sütőbe, nem kell mellette állni és nem tud leégni sem. Közben, míg elkészül az étel, egy finom desszertre is jut idő. Elkészítési idő: 120 perc Römertopfos káposzta Hozzávalók: 1 kg savanyú káposzta 30-50 dkg sertéslapocka 50 dkg füstölt hús 1 nagy fej vöröshagyma 2 gerezd fokhagyma só bors pirospaprika Elkészítése: Az agyagedényt 1/2 - 1 óra hosszára hideg vízbe áztatjuk. Közben elkészítjük a lapockából a pörköltet: zsíron megdinszteljük az apróra vágott vöröshagymát, majd a fokhagymát is megfuttatjuk rajta. A tűzről levéve meghintjük pirospaprikával, hozzáadjuk a felkockázott húst, nagy lángon elkezdjük "pörkölni", míg kifehéredik. Sózzuk, borsozzuk, kevés vizet öntve alá, fedő alatt félpuhára pároljuk, mérsékelve alatta a tüzet. Az edény aljára lerakosgatjuk az előző nap beáztatott füstölt hús darabokat - nálam most ez oldalasszél volt - beterítjük a kimosott, kicsavart savanyú káposztával, néhány szem egész borsot szórunk rá. A tetejére borítjuk a félig kész pörköltet és felengedjük annyi vízzel, hogy 3/4-ig ellepje. Az edényre ráhelyezzük a tetejét és HIDEG(!) sütőbe tesszük, folyamatosan emelve a hőfokot, különben az edény szétreped(het). Közepes tűznél kb 1,5 órát sütjük, de 1 óra múltán levesszük a tetejét, hogy a leve kicsit el tudjon párolódni. Amikor a káposzta és a hús is megpuhult kevés paprikás rántással besűrítjük a levét. Még egyet rottyantunk rajta. Friss puha kenyérrel, tejföllel kínáljuk.
A ragulevesek remek téli fogásnak bizonyulnak, hiszen táplálóak, laktatóak és forrón a legfinomabbak. Sokféle zöldség és hús is van...
Ez a recept egy klasszikus francia ételnek állít emléket, melyben a csirkecomb mellé fehérbor, zöldfűszerek, valamint egy paradicsomos szósz kerül; méltán választottuk a világ legjobbjai közé!
Mennyei Sertés raguleves 🍲 recept!
A matcha tea egészségre gyakorolt jótékony hatásai megkérdőjelezhetetlenek, ezért népszerűsége ugrásszerűen növekszik a világon. A modern ízlásvilágnak megfelel
NÉZD MEG A VIDEÓNKAT és készítsd el a receptet! Az ázsiai ízek szerelmeseinek, íme egy isteni finom, kínai zöldséges tészta! Készíts saját szakácskönyvet receptkártyáinkkal! 😉 Töltsd le, nyomtasd ki!
Bögrés retro puncsgolyó: a Rupáner konyhából! Könnyedén elkészíthető, gyors, sütés nélküli rumos, baracklekváros vendégváró!
A legényfogó levest roppant egyszerű elkészíteni. Az apróra vágott hagymát megdinsztelem, hozzáadom a felkockázott leveszöldséget...
Szaporodnak a tartalmas, laktató téli levesek a repertoárban! :)
#2019
Mennyei Kínai sült tészta recept! Ezt a receptet valahol az interneten találtam régen és nagyon szeretem. Gondoltam megosztom veletek.
Cukkinis csirkemájat szereztem volna főzni egy egyszerű,gyors vacsinak. Azonban nem kaptam cukkinit. A májhoz ragaszkodtam, és így lecsós máj lett a vacsink.
Ha nem vagy nagy rajongója a tökfőzeléknek, ezzel a recepttel adhatsz egy második esélyt ennek az ételnek. Fogyasztható akár hidegen is a meleg nyári napokon. Nagyon kapros, nagyon krémes, tuti nem a menzai verzió fog eszedbe jutni róla!
A lazaccal nem lehet mellé lőni....
Van egy 4 éves fügefánk, ami az utóbbi 1-2 évben örült módon elkezdett nőni, mostanra leelőzte a kb 20 éves orgona bokrot. Őszintén, nem gondoltam volna, hogy ekkora lesz, ilyen rövid idő alatt, és elpancserkodtam…maradjunk annyiban, hogy ültethettem volna jobb helyre is, és akkor nem kéne behúzott nyakkal közlekedni alatta 😛 Viszont az szuper, hogy […]
4 - 6 személy részére
Igen, tudom... :) De olyan finom és roppant egyszerű elkészíteni. Mivel a túrót nem minden formában szeretem, az átlagosnál lehet, hogy ritkábban kerül az asztalunkra. :) Ha kerül, akkor többnyire körözött formájában, amit mindketten nagyon szeretünk friss kenyérrel, pirítóssal, vagy paprikába töltve. Ha van, akkor paradicsompaprikával az igazi. Hozzávalók 2 személyre: 25 dkg félzsíros túró 2-3 ek. tejföl 1/2 ek. puha vaj vagy margarin 1 kis fej lilahagyma 1/2 kk. kömény (vagy késhegynyi őrölt kömény) só őrölt pirospaprika A hagymát megtisztítjuk, apró kockákra vágjuk. A köménymagot mozsárban kissé megtörjük, vagy deszkán "megvágjuk", hogy intenzívebb legyen az íze. A túrót tálba tesszük villával összetörjük. Hozzáadjuk a vajat, tejfölt és a hagymát, fűszerezzük sóval, pirospaprikával, köménymaggal és jól kikeverjük, majd a hűtőbe tesszük pár órára -vagy inkább egy éjszakára-, hogy összeérjenek az ízek. A tejföl mennyisége attól függ milyen a túró és mennyire szeretnénk lágyra a "krémet". Ezért én inkább apránként teszem hozzá, hogy elérjem a kívánt állagot. "Csendes pihenő" után jól átkeverjük és már tálalhatjuk is. Néha bevadítok, és fokhagymás pirítósra teszem, de ezt a mutatványt csak hétvégi reggelik alkalmával lehet előadni. ;)
Mi nagyon szeretjük, pár perc alatt el is fogy! :) Ez történik, ha túl finom a vacsi! :) Hozzávalók: 1 csomag penne (25 dkg) 60 dkg darált sertéshús 1 vöröshagyma 2 gerezd fokhagyma 3 evőkanál paradicsomszósz 1 teáskanál cukor 1 sárgarépa 6 db koktélparadicsom só, bors olaj 10 dkg parmezán 15 dkg mozzarella Elkészítése: A […]
Vidéki konyha egyszerűen, néha sietősen, máskor ráérősen. A csalántól a szarvasgombáig, ami belefér.
Vidéki konyha egyszerűen, néha sietősen, máskor ráérősen. A csalántól a szarvasgombáig, ami belefér.
Mostanában ad hoc jelleggel főzök és vásárolok. Pedig akár meg is tervezhetném, mikor mit főzök, csak annyifelé szaladgálok, hogy erre már nem jut energia. Enni viszont kell. :) A héten ráadásul lerobbantam. Talán az esti hidegebb levegőn ücsörgés, vagy a 30 fokos lakás, vagy a légkondi.. Nem tudom megmondani, de egyelőre még mindig nincs hangom. :) Ezért még kevésbé van kedvem a bevásárláshoz és annak tervezéséhez. A hűtő aljában mégis maradt egy édeskömény, amikor megvettem, azt gondoltam, hogy majd valami fennkölt készül belőle, hisz még sosem próbálkoztam vele. Ehelyett csak bevágtam a sütőbe, ahogy mostanában mindent. Még mindig tartom, hogy nem kell túlbonyolítani az ételeket. Mi ezt is szerettük. :) Sütőpapírban sült lazac édesköménnyel Hozzávalók 1 személyre: - 1 szelet lazacfilé (kb. 15 dkg) - 1 édeskömény (tisztítva mérve kb. 15 dkg) - 2 diónyi méretű lilahagyma - 1/2 citrom - só, bors, olívaolaj A lazacot megmossuk, szárazra töröljük és sózzuk, borsozzuk. Egy tűzálló tálat nagyobb darab sütőpapírral kibéleljük, és a közepére helyezzük a halat. Az édesköményt megmossuk, ha hibás, a külső leveleit leszedjük, majd 8 cikkre vágjuk. A lilahagymát felnegyedeljük és az édesköménnyel együtt a hal mellé tesszük a cikkeket. A sütőpapírt összehajtjuk, ill. gyűrjük a tetején, hogy a hal a sütőben párolódjon. 200 fokra előmelegített sütőbe tesszük és 20-25 perc alatt megsütjük, szétnyitjuk a sütőpapírt és tálaljuk. CH tartalom: 37 g CH/fő Kalóriatartalom: 367 kcal/fő
Mennyei Krumplis tarhonyaleves recept! Ez a krumplis tarhonyaleves recept egy nagyon egyszerűen elkészíthető étel, ami mindig az iskolai menzát juttatja eszembe. :) Otthon azért jóval ízletesebben el lehet készíteni, bár én a suliban is szerettem. Ha tartalmasabb levest szeretnénk készíteni, tehetünk hozzá zöldségeket, vagy esetleg kolbászt is, mindegyik jó ízt ad neki.
Gyerekkorunk kedvenc édessége soha nem megy ki a divatból. Aki szereti a klasszikus verziót, ezt a sütőben sült túrógombócot ugyanúgy imádni fogja! Vannak, akik félnek egy picit a hagyományos túrógombóctól, attól tartva, hogy szétfő vagy szétesik a gombóc, és nem lesz jó a végeredmény – nekik igazán jól fog jönni ez a recept. A […]
Szintén örökölt recept, amit már többször elkészítettem a családnak. Mi egytálételként fogyasztjuk, mert nagyon laktató. Főként krumplis pogival. :) Jobbára négyen két napig esszük. A költséget csak tippeltem. A költség javát a kolbász, szalonna és valódi házi tejföl adja. Mi szinte csak piacon valódi őstermelőtől vásárolunk, amit csak lehet. Füstölteket és tejet, tejtermékeket is. A főzési időt csak tippeltem.
A halászlé a szívügyem. Nincs az a pillanat, amikor ne tudnám két pofára falni. Természetesen, ha valaki a passzírozott változatot készíti, azt is megeszem, de nekem a halászlé így az igazi. Egyszerűen imádom!
Egy igazi hazai klasszikus. A rizskochot mindenki ismeri, szereti. De nem mindenki ismeri a receptjét. Hát változtassunk ezen! Ez a recept még a Gourmandia című könyvemben jelent meg 2010-ben.
Ropogós, nagyon sajtos, nagyon gyors vacsora. Kell ennél több ma estére? Talán csak egy kis zöldség mellé, és tálalhatjuk is!
A nagymamám-féle szabolcsi paszulylevest ne hagyjátok ki, ha szeretitek a füstös, tartalmas leveseket. Igaz, egy kicsit formáltam rajta új technikákkal, de teljes mértékig visszahozza az emlékeket.
Egyszerű étel, de még is nagyon finom! Érdemes elkészíteni! #2019