- Talán madár? - kérdezte az apját Lucien. Père Lessard a pékség hátsó helyiségében a dagasztóasztal felett állt, és mintákat rajzolt a lisztbe az ecsettel olyan lelkesen, hogy fehér alkarja nagy havas sonkának látszott. - Vitorlás hajó - felelte. Lucien előbb erre, majd arra billentette a fejét. - Á, igen, már látom. - Dehogy látta. Az apja meggörnyedt, és hirtelen kimerültnek látszott. - Dehogy látod. Nem művész vagyok, Lucien, hanem pék. Apám is pék volt, és az ő apja is. A családunk kétszáz éve eteti az embereket itt a dombon. Egész életemben az élesztőt szagoltam és a lisztport szívtam be. A családunk és barátaink egy nap sem maradtak éhen, még háború idején sem. A kenyér az életem, fiam, és mire meghalok, egymillió veknit megsütök. - Igen, papa - mondta Lucien. Látta már apját búskomornak, általában pirkadat előtt, mint most, amikor az első vekniket várták a kemencéből. Megpaskolta apja karját, mert tudta, a kenyér hamarosan megsül, és a pékség nyüzsgése nem hagy időt madárnak látszó hajókon búsulni. (Christopher Moore) A recept Szemirámisztól származik, köszönetem érte. Hasonlít a dagasztás nélküli kenyérhez, mivel csak össze kell keverni fakanállal a hozzávalókat, aztán Isten nevében kelni hagyni. Nevét a gyökérhez hasonlatos formájáról kapta. Hozzávalók 2 darabhoz: 50 dkg liszt (ha hozzájutunk BL80-as), 4 dl langyos víz, 1,8 dkg friss élesztő (vagy 0,5 dkg szárított), 1,5 dkg só (csapott teáskanálnyi), 1 mokkáskanál cukor. Plussz: ha ízesítetten készítenénk, fűszerek vagy magok vagy aszalt paradicsom, olajbogyó, stb... A lisztet nagy tálba szitáljuk, belemorzsoljuk a friss élesztőt, hozzáadjuk a sót, cukrot is és a vízzel kikeverjük. Nem kell nagyon, épp csak álljon össze a tészta. Lefedjük tiszta nylonzacsival a tálat és ha este készítjük, reggel formázzuk és sütjük, ha pedig reggel keverjük össze, este sütjük. Amikor megkelt, lisztezett deszkára borítjuk a tésztát, kettőbe vágjuk. A darabokat téglalap alakúra kilapogatjuk-nyújtjuk jó vékonyra, majd feltekerjük, hogy bagett-formája legyen. Aztán megcsavarjuk párszor, hogy a gyökér formát elnyerje. Szilikonos sütőpapírral bélelt nagytepsire rakjuk őket, vízzel megspricceljük (vagy csettel megkenjük), liszttel finoman meghintjük. Újra letakarjuk és hagyjuk kelni még körülbelül 1 órán át. Közben a sütőt előmelegítjük 180-200 fokra és cirka 30 percig sütjük. Ha fűszereznénk, azt akkor mikor kilapítjuk: szórjuk meg és úgy tekerjük fel a kenyeret.