Gondolkodtam egy kicsit, hogy milyen címet is adjak ennek a bejegyzésnek, aztán arra jutottam, hogy megnevezem mind a három feladatlapot. Tudom, hogy már rég elmúlt húsvét, de az utóbbi három hétben egyéb teendőim miatt valamit hanyagolnom kellett, és ez (a takarítás mellett) a blog lett. Bár továbbra is igyekeztem néhány dolgot becsempészni az iskolai munkába de magamhoz képest kevesebbet, van is emiatt egy kis lelkiismeret furdalásom, de valamit valamiért. A húsvétos feladatot egyébként megcsináltuk a gyerekekkel, de fényképezésre sem jutott időm, és attól félek, hogy ebben az őrült rohanásban ez már a tanév végéig így lesz. Most viszont szusszanok egyet, és mutatok néhány dolgot, aztán remélhetőleg pótolom a félkész, illetve tervben lévő posztokat. Régebben készültek ezek a kis rajzos feladatok, melyekkel könnyebb megbeszélni a húsvéti szokásokat, a tavasz jellemzőit, vagy éppen a környezetvédelem fontosságát. Jövő vasárnap lesz a Föld napja, utána nálunk fenntarthatósági témahét, így ez utóbbi kettő nálunk aktuális lesz. Remélem, mások is hasznát veszik! Ha tetszik az ötlet, nyomtassátok ki, és kezdődhet a beszélgetés, rajzolás, színezés! Jó kretívkodást!
Szerettük volna Anyák napján meglepni a nagyikat valami különlegessel. Ezt találtuk ki:)
ANYÁK NAPI KÖSZÖNTŐKÁRTYÁK Szerkesztettem néhány köszöntőkártyát az édesanyák, nagymamák számára. Verssel, kedves gondolattal. Lehet válog...
Iveta Grófová a Szlovákia-i Muzsla magyar tannyelvű óvodájában dolgozik. Köszönöm a mesés alk...
A Pritt Kreatív Klubban hétről hétre gyermekkel is könnyen megvalósítható ötleteket tal�...
A legkisebbeknek ajánlható az ÉDESANYÁM és az ANYUKÁM c. versek. Egyszerű, letisztult megfogalmazásuk, rövid terjedelmük miatt akár 3-4 éves kortól is bármelyik könnyen tanulható. 4-5 éves kortól ajánljuk az ANYÁKNAPI KÖSZÖNTŐT, amely népdalszerű képeivel és ritmusával akár menetelve is könnyen tanulható (kutatások bizonyítják, hogy járkálva bármilyen “tananyagot” könnyebben tanulunk, ezért is segíti a szabályos ritmus […]
Miután elkészültünk az anyák napi ajándékokkal, (amit most már csak utólag fogok megmutatni, mivel egy anyuka is olvassa a bejegyzéseket), a héten a tantermünket csinosítgattuk. Pár éve találtam ötletet arra, hogyan lehet két papírlapot úgy összeszőni (?), hogy a végén egy szívformát kapunk. Sokat gondolkodtam, mi lenne a legjobb ötlet a termünk kidíszítéséhez, és végül erre esett a választásom. Sablon alapján nyírtak a gyerekek, majd egy kis segítséggel sikerült összehozni a szívformát. (Ami túl lógott, azt lenyírtuk.) Tudom, hogy már van, ahol túl vannak az anyák napi ünnepségen, de aki esetleg most keresgél, annak ajánlom figyelmébe ezeket a ki szívecskéket. Forrás A mi munkáink ilyenek lettek: Ezt én készítettem. Kicsiknek nem ajánlom. Jutott belőle a lámpákra, és az ablakokba is. Hétfőn ünnepelünk! Minden édesanyának és nagymamának
Kép: Lisi Martin Tanítóként tudom, hogy olyan gyorsan elrepül 1 év és megint ugyanazok a feladatok állnak előttem. Nehéz új ötletet kitalálni ugyanahhoz a témához. Most épp Anyák napjára. Emlékszem, amikor gimis voltam "Házi Nobel-díjat " készítettem az anyukámnak, mert olyan ügyes volt. Finomakat főzött - sütött, csodálatos pulóvereket kötött nekem. Úgy éreztem ezt nem elég simán megköszönni. Ennek örült a legjobban. Ez adta az ötletet ahhoz, hogy én is hasonlót készítsek az osztályommal. Ugyanaz lett az eredmény, nagyon örültek az anyukák. Most ugyan már nem készítek semmit a gyerekekkel, de szívesen közre adom az ötleteimet. Talán valaki merít belőle. A gyerekek önállóan is alkothatnak hasonlót. Édesanyjuk nevére is lehet. Vagy akár "5 sorost" is írhatnak. De tervezhetnek a gyerekek is saját ötletük alapján hasonlót. Az egyik osztályommal készítettünk ilyet. Én csak szóban mondtam el, hogy körülbelül mi kerüljön bele. Meg lehet nézni milyenek lettek és hogyan adták át. Itt látható . De ne feledkezzünk el a nagymamákról sem. Végül egy kis kreativitás: Forrás: Ötletek: Pinterest Képek: Lisi Martin Díszítő elemek: Susan Branch
Május 10-e a Madarak és fák napja. Töltsük ezt a délutánt a kicsikkel a szabadban, erdőben, de ha erre nincs lehetőség, az otthonunkba is varázsolhatunk egy kis madárcsicsergést! Játékos feladatokat, verseket és gyerekdalokat gyűjtöttünk össze - középpontban a madarak és a fák.
Olyan anyák napi ajándékötleteket gyűjtöttünk, amit kis segítséggel a gyerekek is meg tudnak csinálni. Inspirálódj és valósítsátok meg együtt!
Szembejött velem ez a nagyon aranyos videó, gyorsan csináltam hozzá egy sablont is. A tulipánok elkészítése nagyon egyszerű, sima szívószál is jó lesz hozzá (bevallom, gőzöm sincs, hol lehet ilyen kreatív pöttyös-csíkos szívószál csodákat beszerezni)). Katt a kis képre a sablon letöltéséhez, és a videó alapján máris készülhet a tulipán! 🙂 […]
Jómagam nagyon szeretek kreatívkodni, már egész kiskoromban beszippantott az alkotás öröme, engem te...
Learn how to make beautiful, long-lasting crepe paper flowers with these step-by-step instructions.
Whether you are looking for a fun and colorful flower craft project or a kid made Mother's Day gift, you will love this one. It's sure to brighten up your room and put a smile
Betűrács, számolós-rajzolós feladatok s egyéb rejtvények az ünnephez kapcsolódóan. ...
Poszterek, képeslapok nagyoknak, színezők, kitölthető könyvecskék, tátika, könyvjelző, ajándékkísérők kicsiknek. Nagyon szép és kedves nyomtatható kedvességeket gyűjtöttem össze anyák napjára, melyeket adhatjuk egy virág és egy puszi mellé, vagy díszíthetjük velük az ajándékunkat. A többségük magyar nyelvű, és a képekre kattintva tölthetitek le. A legkisebbeknek Anyák napi színező, könyvjelző népi motívumokkal, Pirostól Kívánj egyet! Az
Általában jellemző rám, hogy szeretek mindent időben (inkább korábban mint később) elkészíteni, leadni. Mindig arra gondolok, hogy bármi közbe jöhet, és akkor kapkodni kell a végén. Talán akkor vésődött ez belém, mikor száz évvel ezelőtt éppen akkor voltam táppénzen, amikor az anyák napjára kellett volna készülni. A napközis kolléganő helyettesített talán 3 hétig, és ő gyakorolta a műsort. Arra már nem emlékszem, hogy ajándék készült-e vagy sem. Mindegy. Szóval a hét elején kiosztottuk a gyerekeknek a verseket, énekórán elkezdtük tanulgatni a dalokat, és ma a technikaórán el is készítettük az első ajándékot. Sikerült egy olyan munkadarabot találnom, ami kicsit különleges, mutatós, de nem olyan nehéz, hogy minden elsős és másodikos könnyedén megbirkózhasson a feladattal. Természetesen egy kis segítségre volt szükségük ( az arc részét mi nyírtuk ki a kolléganővel, mert féltem, hogy a finom részeknél belenyírnának), de sablon alapján a fej többi részét, a hajat és a szívet olyan ügyesen kinyírták és felragasztották, hogy 45 perc alatt szinte mindenki kész is lett. Ez a kulcstartó lett újragondolva, leegyszerűsítve: FORRÁS Ilyen gyerekmunkák születtek: A sablon a forrásnál megjelölt oldalon is megtalálható, de a biztonság kedvéért én is megmutatom. (Jártam már úgy, hogy évek múltán kerestem valamit, de eltűnt a forrásnál megjelölt oldalról. Itt viszont meglesz.) Ha tetszik az ötlet, készítsétek el Ti is! Jó kreatívkodást!
A szív rajz kedves és bájos jelkép. Segítségével könnyedén kifejezhetjük a szeretetünket. Mutatok belőle néhány fajtát! Rajzoljátok meg együtt gyermekeddel!
Poszterek, képeslapok nagyoknak, színezők, kitölthető könyvecskék, tátika, könyvjelző, ajándékkísérők kicsiknek. Nagyon szép és kedves nyomtatható kedvességeket gyűjtöttem össze anyák napjára, melyeket adhatjuk egy virág és egy puszi mellé, vagy díszíthetjük velük az ajándékunkat. A többségük magyar nyelvű, és a képekre kattintva tölthetitek le. A legkisebbeknek Anyák napi színező, könyvjelző népi motívumokkal, Pirostól Kívánj egyet! Az
Amilyen gyorsan elreppent a karácsony, higgyétek el a húsvét is hamar itt lesz.
Hamarosan megérkezik a tavasz, ilyenkor szívesen dekoráljuk otthonunkat üde színekkel, tavaszi mintákkal.
A legkisebbeknek ajánlható az ÉDESANYÁM és az ANYUKÁM c. versek. Egyszerű, letisztult megfogalmazásuk, rövid terjedelmük miatt akár 3-4 éves kortól is bármelyik könnyen tanulható. 4-5 éves kortól ajánljuk az ANYÁKNAPI KÖSZÖNTŐT, amely népdalszerű képeivel és ritmusával akár menetelve is könnyen tanulható (kutatások bizonyítják, hogy járkálva bármilyen “tananyagot” könnyebben tanulunk, ezért is segíti a szabályos ritmus […]
Néhány napja találtam egy „csupa piros” fotót,melyen anyák napi meglepetések láthatók. A "piros" meglepetéseket, a szívecskéket
Farsangi versgyűjtemény - farsangi versek mondókák ovisoknak, gyerekeknek, farsangi versek jelmezekhez, farsangi versek felnőtteknek.
Nincs is nagyobb öröm egy anyuka számára, ha érzi, hogy gyermekei gondolnak rá és idejüket, energiájukat nem sajnálva megpróbálják ezt ki is fejezni. A legemlékezetesebb ajándékok nem feltétlen a legszebbek, de tizen-, vagy huszon év eltelte után is örömkönnyeket csalnak az édes ...
Betűrács, számolós-rajzolós feladatok s egyéb rejtvények az ünnephez kapcsolódóan. ...