Hozzávalók: 3 dl tejszín 250 g mascarpone 2 citrom héja és leve 5-6 púpos evőkanál porcukor Verd fel a hideg tejszínt kemény habbá majd add hozzá a cukrot, mascarponét és a citromlevet és héjat. Kó…
A recept az Anyukámtól származik, mióta az eszem tudom, készítette, nem kis sikerrel. Nagyon gyors, nem túl drága. Ő általában húsvétra, karácsonyra, vagy nagyobb sátras családi rendezvényekre készítette. Most én következek! :) Hozzávalók/elkészítés: -25 dkg porcukrot, -1 kocka Rámát, -2 egész tojást gőz fölött kikavarok-folyamatosan!-, 20-30 perc alatt fog besűrűsödni-ezt nem lehet (nem érdemes) lerövidíteni; -25 dkg cukrot karamellizálok és -25 dkg darált diót belekeverek, majd a gőzről levéve a krémet hozzákeverem; A töltés: 1 csomag (6 darabos) ostyalap kell hozzá, 1-1 lap közé töltjük/kenjük a tölteléket vékonyan; nagy méretű tepsibe/deszkára rakjuk a megtöltött lapokat (mehet egymás tetejére) és egy éjszakán keresztül lesúlyozzuk(egy 2 kg-os liszt pont elég nehéz). (A súlyozás amiatt nagyon fontos, hogy a töltelék egyenletesen terüljön szét a két lap között, különben elég girbegurba lesz a végeredmény!) Ezalatt egyenletes, szép vékony és szeletelhető lesz a 'sütikénk' - gyufás doboz méretű szeletekre vágom -recés késsel (úgy könnyebb). Nagyszerű édesség és kiadós is, mivel a töménysége miatt nem lehet túlzásba vinni a fogyasztását. Vagy mégis? :)))
A közismert napilap online felülete még több képpel, nagyobb tartalommal.
Mennyei Nugátszelet recept!
Nagyon egyszerű sütés nélküli sütemény, melyet fél óra alatt összeállíthatunk. Szeretem készíteni vasárnapi desszertnek - délelőtt elkészíte...
Gyerekkorom egyik kedvenc édessége, az eredeti recept még nagyapám testvérének keze nyomát dicséri. Különösen tudom ajánlani akkor, amikor van kimaradt tojásfehérje, de már unjuk a habcsók-variációkat. Hozzávalók: 4 tojásfehérje 8 dkg méz 20 dkg cukor 2 tk (=1 tasak) vaníliás cukor 25 dkg gorombára durvára vágott dió ostyalap A fehérjéket kemény habbá verjük, közben hozzáadjuk a mézet, a kristálycukrot és a vaníliás cukrot. Gőz fölött addig keverjük, míg jól besűrűsödik, ekkor beleforgatjuk a diót. Megkenjük az ostyalapot, beborítjuk egy másikkal, majd egy nem túl súlyos nehezéket teszünk rá. Szobahőmérsékleten hagyjuk két-három napig szikkadni, utána lehet szeletelni anélkül, hogy a töltelék kifolyna. Mivel nekem most csak 2 db tojásfehérjém volt, így két darab 15x30 cm-es ostyalap elég lett. A fenti adaghoz négy lap kell ebből a méretből.
#2019
Ez az édesség egy igazi különlegesség. Még senki másnál nem ettem ehhez hasonlót, és eddig a receptet sem adtuk ki a kezünkből. Annak ellenére nem, hogy nem régi családi receptről van szó. Illetve ez nem igaz, hiszen családi recept, csak nem a mi családunké. Anyukám Panni barátnőjétől van, nála ettünk ilyet először. Ha jól számolom úgy 26 évvel ezelőtt. Azóta mi is gyakran "sütjük", hiszen könnyen, gyorsan elkészíthető. Nagyon finom és jól záródó dobozban, hűtőben tárolva sokáig el is áll. Hozzávalók (3 táblához) 6 db ostyalap (elvileg a legtöbb élelmiszerboltban kapható) 250 g + 250 g kristálycukor 250 g margarin 3 egész tojás 300 g dióbél A "sütemény" elkészítéséhez 2 darab, lehetőség szerint tapadásmentes lábasra lesz szükségünk. Első lépésként (ez a leghosszabb művelet) a dióbelet apró darabokra vágom. Az egyik lábasba beleöntök 250 g kristálycukrot. A másik lábasba kerül a másik 250 g cukor, a 3db egész tojás - ezeket fakanállal össze is keverem, majd belevagdosom a margarint is. Közepes lángon, gyakori kevergetés mellett elkezdem felforralni. Onnantól kezdve, hogy melegedni kezd folyamatosan és gyorsan keverem, mert különben a tojás megsül, és tönkremegy a krém. Forrástól számítva gyorsan kevergetve pontosan 5 percig főzöm a krémet. Amint ez az idő letelik félrehúzom a lángról, amíg a karamell is elkészül. Közben a kristálycukros lábast is tűzre teszem, és közepes lángon hagyom karamellizálni a cukrot. Nem keverem, csak néha-néha megrázogatom. Amikor a cukorból gyönyörű aranybarna karamell lesz elzárom a lángot és hozzákeverem a 300 g aprított diót, majd a margarinos krémet. Jól elkeverem az egészet, és három részre osztva az előkészített ostyalapokra adagolom a tölteléket. Gyorsan dolgozok, hiszen a karamell hamar megköt. Amint a krémet szépen elegyengetem az ostyákon, egy-egy ostyalappal lefedem őket. Alufóliával elválasztva egymásra helyezem az elkészült "ostyatáblákat", majd a legfelsőre nehezéket (nagy méretű deszka és 1-1 kg cukor is megteszi) helyezek. Jó pár órán keresztül, vagy egy éjszaka hagyom pihenni a karamellás ostyát, így a felső lapok is szépen megragadnak. Négyzetre vagy téglalapra szeletelve tálalom.
Ehhez a tortához még a sütőt sem kell bekapcsolni, csak keverünk-kavarunk és már mehet is a hűtőbe. Az eredmény pedig... fenséges.
Van vagy tíz éve, hogy utoljára készítettem. Még a nagynénémtől tanultam "ifjabb" koromban. Valamelyik nap vásárolni voltam, és megláttam az üres ostyalapokat, s akkor villant be a Török csemege, milyen rég nem csináltam már. Hozzávalók: 15 dkg kristálycukor alufólia némi vajjal megkenve 15 dkg kristálycukor 15 dkg vaj 3 tojássárgája 15 dkg dió összevágva 5-10 dkg mazsola ostyalapok 15 dkg kristálycukrot megpirítottam, majd vajjal alaposan kikent alufóliára öntöttem. Miután kihűlt leszedtem az alufóliáról, apró darabokra tördeltem vagy húsdarálón ledaráljuk, de pl. én botmixerrel törtem össze úgy, hogy csak egy-két nagyobbacska darab maradt benne, ami meg nem rontja el, egy kicsit ropogósabb:)) Egy lábasban 15 dkg kristálycukrot 15 dkg vajat és 3 tojássárgáját eldolgoztam és összefőztem. Miután langyosra hűlt beletettem az összetört karamellt, 15 dkg késsel vágott dióbelet, valamint ízlés szerint 5-10 dkg mazsolát. Két ostyalap közé tettem a masszát, lepréseltem, majd hűtőbe raktam. Legalább 1 napig kell préselni, utána könnyedén szeletelhető lesz.
Nem vagyok az ilyen fél kiló cukorral teli süteményekért, de másnak a kedvéért is szívesen sütök, ráadásul pont én vagyok az, aki még kísérletezni is szeret. Romániából kaptak Apukámék egy tálca rahátos süteményt. Annyira ízlett mindenkinek, hogy az utolsó darabokért már majdnem viaskodtak. Nekem egy-két szelet bőven elég volt, elszoktam már az ilyen édes süteményektől. De ez az a fajta, ahol a cukorral nem lehet spórolni, maximum utána kell sportolni. Kutakodtam egy kicsit és végül erre a receptre bukkantam. Annyiban különbözik attól, amit mi ettünk, hogy én most nem daráltam a diót, szerintem legközelebb a felét ledarálnám. Illetve én vajasnak találtam, talán egy kicsit kevesebb is elég lenne. De ez megint ízlések és pofonok. Sok szeletre vágható, kitűnő vendégváró, főleg, ha édes szájú nagy csapat érkezik. Mozaik szelet Hozzávalók (25x35 cm formához): 10 tojás fehérje 10 evőkanál cukor 20 dkg durvára vágott dió 20 dkg rahát 20 dkg mazsola 6 evőkanál liszt 6 g sütőpor a krémhez: 10 tojássárgája 20 dkg cukor 25 dkg puha vaj továbbá: 2 db nápolyi lap Elkészítés: A tojásfehérjét felverjük a cukorral. A lisztben elvegyítjük a sütőport, majd a felvert habhoz szitáljuk. A rahátot apró kockára daraboljuk, hozzáadjuk a diót, a mazsolát, majd két részletben ezt is beleforgatjuk. Sütőpapírral bélelt tepsire simítjuk. (A tepsi mérete kb. egyezzen meg a nápolyi méretével.) Előmelegített 170 fokos sütőbe helyezzük és 30 perc alatt készre sütjük. Rögtön kivesszük, megfordítjuk és még melegen lehúzzuk a sütőpapírt. Rácsra helyezve hűlni hagyjuk. A tojások sárgáját a cukorral gőz felett csípősre keverjük. Félretesszük, kicsit hűlni hagyjuk. A vajat habosra keverjük, majd két-három részletben hozzáadjuk a cukros tojássárgát és simára keverjük, két részre osztjuk. Az egyik nápolyi lapot megkenjük az egyik adag krémmel, ráhelyezzük a piskótát, majd a másik adag krémet is elkenjük rajta és befedjük a nápolyival. Nehezéket helyezünk rá, majd hűtőbe helyezzük legalább egy éjszakára. Másnap hidegen szeleteljük.
Ha gyors tortára vágyok, akkor mindig sütés nélkülit készítek. Ugyan számolni kell a dermedési idővel (ami több óra, de legjobb ha éjszakát pihen a hűtőben), de akkor is a tényleges munka vele minimális. Az áfonyát meg azért szeretem, mert ugyan magjai vannak, de olyan aprók, hogy egy alapos botmixerezés után nem szükséges passzírozni. A málna esetében ezt nem mondhatom el, ott azért pár percet az is elvesz. No meg az áfonya önmagában édes. Minimális cukorral, vagy édesítőszerrel elég dolgozni. Ráadásul az áfonya könnyedén kapható fagyasztottan (éppen Aldiból vettem) és frissen is gyakran hozzá lehet jutni. Hozzávalók (19 cm-es tortakeretbe - nekem állítható így könnyedén állítom erre a méretre, de ha csak kapcsos van, akkor 18 vagy 20 cm-es is jó, a nagyobbal max picit laposabb lesz): Krém és az áfonya zselé rétegek: 500 g fagyasztott áfonya (Aldis) 60-70 g eritrit (ha nem cukormentesség a cél, akkor agavé, cukor bármi) A fenti kettőt összefőzve kb. 490 g áfonyaszószunk lesz (ebből 130 g megy az alsó zselé rétegbe, 210 g a krémbe és a maradék 150 g a zselés tetejére, de ezt lentebb részletezem) Tortalap: 110 g (Gullon cukormentes) zabkeksz aprítóban darálva 40 g olvasztott vaj Alsó áfonyazselé réteg: 130 g áfonyaszósz+ 1 és 1/3 lapzselatin Krém: 210 g áfonyaszósz 4 1/3 lapzselatin 250 g krémtúró 150 g görög joghurt 200 ml tejszín (ha nem elég édes akkor plusz eritrit porcukor, egyéb édesítő vagy porcukor) Felső áfonyazselé: 150 g áfonyaszósz +1 1/3 lapszelatin Tetejére: 200-220 g friss áfonya a tetejére *a tortába így összesen 7 db lapzselatin kell, 6 db van egy csomagban. tehát nem elég egy csomag, erre érdemes figyelni. * a tetejére az áfonyazselébe is mindenképpen lapzselatint javaslok, ne tortazselét tegyetek, a lapzselatin lassabban dermed, így bőven van idő rendezgetni az áfonyaszemeket a tetején. Az áfonyát az eritrittel összeforralom. Pár percet rotyogtatom lassú tűzön, nem kell vele különösen foglalkozni. Elzárom, botmixerrel pépesítem, majd hagyom kihűlni. Ha akkor készíteném a tortát, akkor hideg vízbe teszem, aztán hűtőbe. Nálam ment pár órára hűtőbe, este készült a torta. A tortakeretbe körbe fóliát teszek, hogy könnyebben el tudjam majd választani a tortát, alulra én arany színű tortalapot tettem, de mehet arra a tálra, amin tálalni fogjuk. A aprítógépben darált kekszet (vagy zacskóban is össze lehet törni) az olvasztott vajjal összekeverem, beleteszem a tortakeretbe majd egy pohár aljával és egy kanállal belenyomkodom. Hűtőbe teszem. Az áfonyaszószból kimérek 130 grammot úgy, hogy nagyjából 1 evőkanálnyit külön tálkába, azt mikróban forrósítom. Közben hideg vízbe áztatom az 1 és 1/3 lapzselatint. A forró áfonyához keverem a megpuhult lapzselatint. Fontos, hogy a zselatin elolvadjon, majd beleforgatom a maradék hideg áfonyaszószt is és alaposan elkeverem egy kézi habverővel. Ráöntöm a tortalapra. Dermedni teszem hűtőbe. Készítem a krémet. 4 és 1/3 lapzselatint hideg vízbe áztatom. 210 g áfonyaszószból 2-3 evőkanálnyit forrósítok egy tálkában mikróban. Összekeverem a megpuhult zselatinlapokkal, majd megy hozzá a maradék hideg áfonyaszósz. A túrót a joghurttal simára keverem, ha kell robotgéppel, vagy botmixerrel. Hozzáadom a zselés áfonyát, végül beleforgatom egy spatula segítségével a habbá vert tejszínt. Rákanalazom a zselés rétegre. Ha az még nem dermedt meg, akkor óvatosan előbb kívül, aztán haladok befele. Megy a hűtőbe dermedni, nálam éjszakára. Reggel már csak az maradt, hogy a maradék 150 g áfonyából 1 evőkanálnyit forrósítok, ahhoz keverem a hideg vízben megpuhult 1 1/3 lapzselatint és belekeverem a többi hideg áfonyaszószt és alaposan elkeverem. Megy az egész a tortára és máris mehetnek rá a megmosott megszárított áfonyaszemek. 1-2 órát érdemes dermeszteni. Utána nagyon szépen vágható.
Most épp macaron mániában szenvedek. Egészen elbűvöltek ezek a színes, apró sütemények. Olyan gyönyörűek és olyan finomak. Egyszer már készítettem, illetve írtam róla, akkor levendulás-citromos ízvilággal próbálkoztam és az annyira bejött, hogy ma is sütöttem ilyeneket, de nem azzal a módszerrel, hanem a cukorszirupossal. A macaronhoz nem kell sok minden, cukor, tojásfehérje és mandula. Nem bonyolult. A nehézsége a részletekben rejlik. Alapszabály, hogy pihentetett, 4 napos tojásfehérje kell hozzá. Aztán mégis sokan írják, hogy ez csak túllihegése a receptnek, friss tojásból is működik. Kipróbáltam, többször is. Egyszer működött, egyszer nem. Egyszer csodaszép lett, máskor meg felpúposodott, kirepedezett. Ha pihentetett tojásból készítettem, akkor mindig működött. Aztán ott van, hogy milyen sűrű legyen a massza. Ki kell tapasztalni. Az a jó, ha lávaszerűen folyik. Na jó, de én még nem láttam lávát közelről, főként pedig nem tapogattam. Ezt is ki kell tapasztalni. Nekem rémálom a szabályos, egyforma kis korongok kinyomása is. Pedig profi szerkóm van hozzá, kaptam a barátnőmtől. Mégis, a szép szabályosan kinyomott körök, amik azért véletlenül sem egyformák, tojás alakot vesznek fel. Mondhatnám, hogy direkt, mert közeledik a húsvét, de nem mondom... Aztán van aki azt mondja, hogy a tepsire kinyomott kis pecséteket pihentetni kell, legalább 45 percig, míg a teteje bőrösödik. Pihentetem. Az első tepsi tökéletes, a második felpúposodik. Most akkor mi van? És így tovább, és így tovább...nekem egészen olyan ez, mint kezdetekben a kelttésztát megfigyelni. Mit miért és mikor csinál, izgalmas.:) Nem akarom elvenni senkinek sem a kedvét, macaront sütni jó móka. Enni még jobb. Tudjátok, hogy az idén már nálunk is lesz macaron nap? Márc. 20-án. Addig még van idő a gyakorlásra. Sokat segíthet Farkas Vilmos videója. Ma a levendulás-citromos mellett csokis-gesztenyés macaronokat is készítettem Chriesi receptje alapján. Hozzávalók: 100 g porcukor 100 g mandulaliszt (vagy kávédarálón finomra őrölt mandula) 40 g 4 napos tojásfehérje 100 g kristálycukor 35 g víz 40 g pihentetett tojásfehérje 25 g k.cukor A 100 g porcukrot és a 100 g őrölt mandulát még egyszer átforgatom kávédarálón, majd egy nagyobb tálba teszem, és elkeverem a 40 g tojásfehérjével. Félreteszem. A 100 g kristálycukorból és a 35 g vízből szirupot főzök. 110 fokosnak kell lennie. nekem nincs cukorhőmérőm, addig főzöm, míg épp el kezd sárgulni, ez kb. 4 perc. Ezalatt a másik 40 g tojásfehérjét a 25 cukorral felverem. A cukorszirupot lassú sugárban a tojáshabhoz csorgatom és tovább verem. Addig, míg szép csúcsos lesz a hab. Ezután ezt a habot a mandulakrémhez adom és egy spatulával, határozott mozdulatokkal addig keverem, míg lávaszerűen folyik. Habzsákba töltöm és sütőpapíros tepsire egymástól egyenlő távolságra kb. 3 cm-es korongokat nyomok. Akkor jó, ha terülnek. Hagyom pihenni, míg a teteje bőrösödik, ez a levegő páratartalmától függően lehet 30, de lehet 120 perc is. 150 fokos sütőben kell 12 percig sütni elvileg, nekem ennyi idő alatt megbarnul az alja, ezért én 140 fokon 10 percig sütöm. A csokoládésat kevés kakaóporral, a lilát kevés wilton színezőpasztával és rózsaszínűt pedig pár csepp gránátalmasziruppal színeztem. A a pasztát és a szirupot a felvert tojásfehérjéhez, a kakaóport pedig a mandulához adtam. A krém: 120 g csokoládé 0,5 dl tejszín 25 dkg gesztenyemassza A csokoládét és a tejszínt mikróban összemelegítem, alaposan elkeverem. Amikor sima, a gesztenyemasszával kihabosítom. Habzsákba töltöm és két-két macaront összeragasztok vele. Ezután már csak nagy-nagy önfegyelemre van szükség, hogy másnapig hagyjuk összeérni. Levendulás-citromkrémes: Egy régebbi, málnás:
Egy Facebook csoportban találtam ezt a receptet. Itt-ott módosítottam rajta. Nagyon ízlett mindenkinek, gyorsan és egyszerűen elkészül, így biztosan elkészítem máskor is. Hozzávalók (1 bögre=3 dl): - 1 bögre tej, - cukor (eredetileg 40 dkg, én jóval kevesebbet teszek bele, mert ez borzasztó édes lenne így nekünk), - 1 bögre rétesliszt (nálam, mivel nem volt rétesliszt, fehér tönkölyliszt keverve nagyon aprószemű tönköly búzadarával és egy kevés keményítővel...sokadik alkalommal sem volt itthon rétesliszt, ezért án mindig sima liszt és egy pár dkg keményítő keverékével készítem...állítólag a réteslisztes változatot könnyebb csomómentesre kikeverni), - 15 dkg vaj, - 30 dkg kókuszreszelék, apróbb szemű a jobb ehhez, - 2 dkg kakaópor, - rum vagy rumaroma ízlés szerint a kakaós masszába, - kevés kókuszreszelék a forgatáshoz. Elkészítés: Először fontos megjegyezni, hogy minden hozzávalót készítsünk oda a pultra. Nincs idő menet közben keresgélni, vacakolni, mert gyorsan "köt" a massza! 1. Felteszünk 1 dl tejet és az összes cukrot melegedni. Ne forrjon, csak éppen melegítsük fel. 2. A maradék 2 dl tejet a liszttel csomómentesre keverjük, majd fellazítjuk a langyos cukros tejjel. 3. Állandó keverés mellett, lassú tűzön sűrűre, pudingszerűre főzzük. Ha nem sikerül csomómentesre, botmixerrel_gyorsan_ lehet korrigálni. Keverjük kitartóan. Ha beletesszük a 40 dkg cukrot, akkor az a rengeteg cukor megolvadva kissé lágyabbá, könnyebben kezelhetővé teszi a masszát, de én sokkot kapnék ennyi cukortól, így én sokkal kevesebbet teszek a tésztába. Olyan edényt használjunk, amiben nem kap oda, nem ég le a massza. 4. Még forrón belekeverjük a vajat és a kókuszreszeléket. 5. Megfelezzük a tésztát. Egyik felébe belekeverjük a kakaóport és a rumot/rumaromát. Ezután mindegyik masszát kétfelé vesszük, tehát így lesz 2 világos és két kakaós golyónk. 6. Egyenként kinyújtjuk a gombócokat. Én ezt úgy oldottam meg, hogy három téglalap alakú sütőpapírt vágtam. Egyiket leterítettem a pultra, rátettem az egyik világos gombócot. Erre jött a második sütőpapír. Óvatosan kinyújtottam (eredetileg 20X25 cm-esre, én nem mértem, nagyjából azonban tartottam ezeket a méreteket. Fontos, hogy ne legyen túl vastag és túl vékony sem a tészta, mert akkor nehéz lesz feltekerni...). A harmadik sütőpapírt a pultra tettem, arra egy kakaós gombócot, arra pedig egy darab sütőpapírt és ezt is kinyújtottam. Ezután óvatosan leszedtem a világos tészta tetejéről a sütőpapírt, majd ráborítottam a kakaósra (ekkor egy kicsit még óvatosan, nem túl erősen nyújtottam rajta a nyújtófával), lehúztam a másik sütőpapírt is a világos tésztáról. A kakaós lap alatti sütőpapír segítségével szorosan feltekerjük a rudat. Beleforgatjuk kókuszreszelékbe. A másikkal ugyanígy járunk el. 7. Folpackba csomagoljuk és hűtőben pihentetjük pár órát. Utána szépen lehet szeletelni.
Ez egy nagyon "kellemes", mutatós édesség, amit sütni sem kell! Kókusz imádóknak kötelező!
Ez egy jó ötlet, nem kell mézes lapokat sütni, így sokkal kevesebb munka van vele!
Laktató, sütés nélküli édesség, hogy legyen egy alternatíva a kókuszgolyó helyett. :)
Régebb óta ettünk volna valami finom, puncsos sütit, és ezt találtam ki. Jó ötlet volt.
Ennél egyszerűbb és finomabb süti nincs, és nem is kerül sokba. Próbáld ki!
Mókás, játékos, dekoratív kis desszert, és mindezek mellett nagyon finom is. A kisfiamnak nagy kedvence - és most mosolyogni fogtok - a fér...
Nyáron egyre kevésbé van kedvünk bekapcsolni a sütőt, de nem is baj, mert sütés nélkül is szuper desszerteket lehet készíteni! Egy éjszakát jó, ha állni hagyjátok, hogy igazán összeérjenek az ízek.
Gondolom nem kell bemutatnom a boltokban kapható Knopperst :) Makkánál bukkantam rá a házi változatra még régebben, de a megvalósítása ...
Avagy válaszaim Gabynak a Liebster award vándordíjra! J A török csoda... A minap egy hatalmas megtiszteltetés ért, hiszen Gaby, a Rubin Konyhája blog szerzője engem is kitüntetett a Liebster award díjjal, ami egy pozitív visszajelzés gasztroblogger társainktól. Egyfajta dicsért, hogy olvassák, szeretik és elismerik blogunkat, illetve a munkánkat. J Mondani sem kell, nagyon megörültem a díjnak, főleg Gabytól, hiszen emberileg nagyon tisztelem őt, munkásságát meg nagyon szeretem! J Éppen ezért a mai receptem neki szól, hiszen tudom, Gaby a kókusz szerelmese, így jöjjön most egy igazi kókuszbomba! J Azért mielőtt tovább loholnánk engedtessék meg, hogy én is megnevezzem a kedvenceim, hiszen nagyon szívesen időzöm Szofika konyhájában, és Barbi konyhájában is! J Nálam ti vagytok a nyerők Csajok, így tőlem ti kajátok a díjat! J Az bizonyos díj! A díjhoz járt azonban néhány kérdés is, íme a válaszaim: „Kitől tanultál főzni?” Az alapokat a nővéremtől, Ágitól tanultam, aztán Lajos Mari intelmei szerint bővítettem tovább a tudásom. Ma már nagyon sok és változatos idevágó szakirodalmat, vagy gasztroblogot olvasok, de a nagy sütis trükköket szerintem legkönnyebb YouTube videókból és saját tapasztalás útján begyűjteni. „Van-e olyan édesség, amiből másé (édesanya, szomszéd néni sstb.) a legjobb?” Naná, hogy van! J A Párom édesanyja csinálja a legfincsibb somlóit, a tesóm a legfincsibb kelt tésztákat, anyukám meg a legtutibb keksztekercset és Szilvia szeletet a világon! Niki barátnőm túrógombócánál nincs jobb, de azért van, amiből a sajátom a legfincsibb… (Pl. tiramisu és zserbó. J ) „Ha következő életedben tetszőleges hozzávaló lennél, mi lennél az?” Fogalmam sincs, én inkább egy testes vörösbor lennék szívesebben… „Köztudott, hogy a bloggereknek mindig valami újat kell készíteni, hogy legyen mit posztolni. Van olyan recepted, amit ennek ellenére elkészítesz évente többször is?” Persze, rengeteg ilyen recept van! A bonbonok nagy része rendszeresen újra és újra megszületik nálam, de pl. ezt a mostani kókuszos süti is többször készül nálunk, mert nagy kedvenc! Bár Gaby, ezt a sütit most CSAK miattad készítettem el! J Lássuk tehát a receptet, ami eredetileg egy török édesség, persze anno én ezt sem kóstolhattam meg Törökországban amiatt a fránya gyomorrontás miatt, de talán majd egyszer…. A süti ötlete Elif blogjáról származik. Hozzávalók: (16 db golyóbishoz/kekszecskéhez.) (1) Tészta: 120 g liszt 30 g kakaópor 75-80 g vaj 40 g porcukor 1 tojássárgája 1 tk vaníliás cukor 1 csipet só 1 csipet sütőpor 1 citrom reszelt héja (2) Kókuszos töltelék: 1 tojás fehérje 60-70 g kókuszreszelék 50 g porcukor (3) Díszítés: 3-4 kocka étcsoki + 1 tk olaj Elkészítés: A tésztához a lisztet, kakaóport, sót, cukrot, vaníliás cukrot és sütőport egy tálba szitáljuk, majd ezt a puha vajjal elmorzsoljuk. Hozzáreszeljük a citromhéjat, ráütjük a tojássárgáját, majd egy sima tésztát gyúrunk, amit folpackba tekerünk, de ezúttal nem tesszük be a hűtőbe. A kókuszos töltelékhez a tojásfehérjét a porcukorral kihabosítjuk, majd hozzákeverjük a kókuszt. Ebből egy kemény masszát kell kapnunk, amiből vizes kézzel kis gombócokat formálunk és egy órácskára fagyasztóba teszünk. A nyers tésztát 16 részre osztjuk, belőle kis gombócot formálunk, majd azt kilapítjuk és becsomagoljuk vele a kókuszos golyóbisokat. Végül a kész gombócokat kellő távolságban sütőpapíros lemezre sorakoztatjuk és 175°C-on előmelegített sütőben kb. 20-25 perc alatt megsütjük. Ha a golyók kihűltek, a csokit olvasszuk össze az étolajjal és finoman csíkozzuk le a tészta tetejét, hogy az még mutatósabb legyen! J Kívül csoki, belül kókusz... Vélemény a receptről, észrevételek: Egy nagyobb család esetén duplázni, vagy triplázni érdemes az itt megadott mennyiséget, hiszen a kokostar nagyon hamar elkészül és dobozban nagyon sokáig eláll. A töltelék esetén arra érdemes figyelni, hogy a tojásfehérjét szépen habosítsuk ki a porcukorral és ebbe adjuk a kókuszt, ne pedig a kókuszba keverjük a kihabosítatlan fehérjét, mert akkor egy lényegesen keményebb tölteléket kapunk. A sütési idő alatt 15 perc után érdemes bekukkantani egy gombóc alá, hogy a tészta alul elkezdett-e barnulni, azt ugyanis ne várjuk meg, mert úgy a tészta keserű lesz! A süti gyerekekkel is elkészíthető, hiszen ők imádnak pacsmagolni, keverni, maszatolni és nyújtani, ráadásul az egész süti elkészítése sem olyan hosszadalmas, hogy egy manónak ne lenne ahhoz elég türelme! J Legyen szép napotok, ildiKOKKI A török édesség...
Egyszerű elkészíteni nem kell vele sokat pepecselni. Arról nem is beszélve, hogy előre elkészíthető, így vendégvárásra is kiválóan alkalmas. A 20. században a sütemény átütő sikereket ért el New Yorkban. A különböző éttermek egymással versengve hozták létre a saját sajttortájukat. A tortának sok verziója ismert. A New Yorki Cheesecake vagyis sajttorta fő
Egy kolléganőmtől van a recept! Egyszerű és nagyszerű. Én este készítettem, így egy éjszakát pihent hűtőben, és másnap könnyen szeletelhető volt.
Mikor a Pinteresten / itt felfedeztem ezt a süteményt pár hónapja, akkor egyből a Húsvét jutott róla az eszembe. Talán a frissessége és a színvilága hozta elő bennem a tavaszt és a megújulást. Eltettem a memóriámba, és a napokban előszedtem onnan. Elkészítettem kicsit átvariálva, és most ezzel csalogatom elő vele a tavaszt. Sütni nem kell, úgy hogy egyáltalán nem bonyolult az elkészítése. Az alapja keksz, a krémje pedig a jól ismert mascarpone-túró egyveleg, egy kis citrus zselével és habcsókkal felturbózva. Annyira lenyűgöző és finom... Húsvétkor biztos megint asztalra kerül a többi finomsággal együtt. Hozzávalók: 12 db "négercsók", vajas keksz / amennyi a tepsi aljába belefér /, 800 gr. krémes túró, 250 gr. mascarpone, 2 kis doboz natúr-krémes joghurt, 10-12 evőkanál cukor, 2 csomag vaníliás cukor, 1 citrom reszelt héja és leve, 40 gr. zselatin por, 70 gr. víz. Citruszselé: 200 gr. víz, 40 gr. zselatin por, 4 kanál cukor, 1 kávéskanál citromsav, pár csepp sárga ételszínezék. A kekszet egy kb. 20 x 30 cm-es tepsibe rakosgatjuk. A túrós krémhez tálba tesszük a mascarponét, a joghurtot, a krémes túrót, a kétféle cukrot, a citrom reszelt héját és a levét valamint a felmelegített, de nem forralt zselatint. / Az nagyon fontos, hogy a hozzávalók szoba hőmérsékletűek legyenek, mert ha nem, akkor a zselatin rögtön összeugrik a hideg krémben... / Habverővel simára kikeverjük az egészet. A kész krémet a tepsiben lévő kekszre simítjuk, majd a habcsókokat szépen elrendezve, hogy később amikor kockázzuk, akkor minden süti közepére essen egy csók, belenyomjuk a túrós krémbe. Ez után betesszük a süteményt a hűtőbe dermedni 2-3 órára. Mikor szépem megdermedt a sütink, akkor elkészítjük a citrusos zselét. A vizet kisebb lábosba mérjük és hozzáadjuk a a zselatinport, a cukrot, a citromsavat és a pár csepp ételszínezéket. Felmelegítjük, de nem forraljuk. Langyosra kihűtjük és csak utána kanalazzuk a sütemény túrós részeire. Tálalásig visszatesszük a süteményt a hűtőbe. Kockára felvágva tálaljuk. Nagyon mutatós és finom sütemény.
Valami gyorsat , finomat és tetszetőset szerettem volna készíteni. Nagyon régen elmentettem egy sütés nélküli receptet amit Citromhab ol...
Jaj de régi recept!!! Gyerekkoromban a mamám sokat készítette, aztán feledésbe merült. Most pedig nosztalgiáztam, és én lettem a soros a grillázs készítésben. A nagyi megöregedett, már nincs sok ereje és kedve sütögetni 89 évesen. De átvettem az Ő szerepét, és én sütök a családnak. :)
Mindneki szereti, de ez most egy újragondolt egyszerű változat!
Mindössze 20 perc az elkészítési ideje. :)
Pudingos kávédesszert recept képpel. Elkészítés és hozzávalók leírása, 30 perces, 4 főre, Egyszerű, Sütés nélküli, Vegetáriánus
Férjem soha nem rajongott a gesztenyéért, de amióta ezt a desszertet megkóstolta...
Hozzávalók A kakaós részhez 25 dkg darált keksz 10 dkg porcukor 5 dkg vaj 3 evőkanál rum 2 csapott evőkanál kakaópor tej A marcipánhoz 20 dkg finomra őrölt mandula 20 dkg porcukor 1 kávéskanál mand
Ínycsiklandó jeges desszert, nagyon krémes és mennyei finom! Jobb mint a bolti fagylaltok! Hozzávalók: : 5 dl habtejszín 30 dkg tehéntúró 12 dkg porcukor 15 dkg étcsokoládé 15 dkg aszalt gyümölcs (ízlés szerint) A tetejére: 10 dkg étcsokoládé 1 teáskanálnyi vaj 5 dkg aszalt gyümölcs Elkészítése: : A tejszínt felverjük, majd összekeverjük a túróval és […]
Ha isteni finom, de könnyen elkészíthető desszertre vágysz, ez a te recepted. Ráadásul a sütőt sem...
Nálunk idén jóízűen elfogyott a mézeskalács az utolsó morzsáig, de ha nálatok maradt belőle, javaslom hasznosítani, például úgy, ahogy én is tettem tavaly. A karácsony elmúltával itt maradtak a mézeskalácsból készített tárgyak: az adventi koszorú és a különféle mécsestartók. Én ezeket is ugyanabból az ehető tésztából készítettem, mint a figurákat, és természetesen a megevést szántam végső sorsuknak. Elég kiábrándító lenne elcsomagolni őket, és jövőre meg azután mindig csak előhúzni a dobozból a kövületeket. Mert oké, szépek, tetszenek, de jövőre meg azután majd csinálok másikat, újat, kicsit másmilyet. Ezekről meg leeszegettem a díszítésként használt olajos magvakat (és megettem), a tésztát pedig kisebb darabokra tördeltem, és áthajtottam a húsdarálón. Remek kekszmorzsa lett belőlük. Máskor úgyse fordul elő kekszmorzsa a konyhámban, mert venni nem veszek, a saját sütésű kekszek meg mindig jobban sikerülnek annál, mintsem hogy ilyen kármentő jellegű felhasználásukra kényszerülnék. Most a morzsához hozzákevertem még néhány egyéb maradékot, és az alábbi csemege formájában tálaltam: Mézeskalács golyók (laktovegetáriánus recept) Hozzávalók: maradék karácsonyi mézes keksz vagy annak tésztájából készült dekoráció, amennyi van (nálam úgy 30-40 dkg lehetett) sárgabarack dzsem (nálam egy Nagymama lekváros üveggel kellett, de ez meglehetősen híg volt) 4-5 dkg puha vaj 5 szem aszalt sárgabarack, felaprítva 1 evőkanál cukormentes kakaópor (vagy karobpor, vagy el is maradhat) 2 evőkanál méz (illetve tetszőleges édesítő ízlés szerint) kb. 10 dkg darált dió a hempergetéshez Elkészítése: A tésztát ha szükséges, megszárítjuk, majd kisebb darabokra tördeljük és húsdarálón áthajtjuk. A kapott morzsát összedolgozzuk a többi hozzávalóval. A dzsemet úgy adagoljuk, hogy egy jól gyurmázható, nem túl puha masszát kapjunk (a szükséges mennyiség nyilván erősen függ attól, hogy mennyire száraz a morzsa és milyen sűrűségű a dzsem). Ha netán mégis megszaladt, és nagyon lágy lett, akkor egy kis zabkorpa hozzáadásával menthetjük meg. Legalább fél órát pihentetjük, ezalatt némileg keményedik is, de legfőképp összeérik az íze. Kézzel kis golyókat formálunk belőle, és darált dióba hempergetjük. Változatok: Sárgabarack helyett más gyümölcsöt is választhatunk hozzá, illetve dió helyett is használhatunk más olajos magot vagy esetleg búzacsírát is. Ízlés szerint dúsíthatjuk csokidarabokkal, vagy olvasztott csokival megcsíkozhatjuk a tetejét.
A család nagy kedvence lesz, és még a sütőt sem kell bekapcsolni hozzá!
Dédimama-féle isteni recept. :)
#2019
Egy finom Áfonyás sütés nélküli torta vacsorára, ebédre
Mi lehetne jobb nagy melegben mint egy savanykás, hűsítő citromos édesség? Talán csak a sajttorta, főleg ami sütés nélkül villámgyorsan elkészül: