Ajándékba kaptam 1 kg-os csomag bió zabpelyhet, tartalmazott napraforgó magot, mogyorót és mazsolát is. Süthetjük egyben elterítve a tepsiben és sütés után tetszés szerint tördeljük. Érdemes egyformára ellapítani a közepét is, mert a széle különben megég. Amikor a széle barnulni kezd, lezárjuk a lángot és bent hagyjuk amíg a közepe is aranybarna lesz. Fontos a sütőpapírt jól megkenni vajjal, így nem ragad le a tészta.Tortatálaló lapátkával könnyű kiszedni a tesiből.
Kifőztük online gasztromagazin, receptek, tippek, ötletek 😀
Nyers vegán Snickers torta Sissi konyhájából. :) Ha már jártál az oldalamon, vagy az instámon, biztosan nem mondok azzal újdonságot, hogy Snickers rajongó
Az elmúlt hónapokban a köles hatalmas kedvenc lett, főleg a Kutyinyek van érte oda, és a minap azt mondta, tiszta veszteség, hogy nem szoktunk már rá évekkel korábban. Igazat adok neki, mert azon túl, hogy finom, egészséges is, ill. sokféle módon variálható, legyen szó akár a köretként való felhasználásról, akár más egyéb ételről. Én most édességet készítettem belőle – elsőnek felfújtat, mivel maga a köles leginkább a rizs helyettesítésére alkalmas. Mivel személy szerint rizskoch párti vagyok, így aztán valószínűsítettem, hogy a kölesfelfújttal sem lövök mellé. Így is lett. :) A kölesfelfújt tökéletesen bevált „rizskók” helyett, és ezzel a fincsi málnamártással különösen élvezetes szombati édesség lett. :) Persze nem csak szombaton lehet élvezetes. :D A mennyiséggel csöppet elszámoltam magam, sőt a sütőtál is lehetett volna nagyobb, de ha már így adódott, legalább szép magas, emberes szeleteket tudtam belőle kikanyarítani. :D 3 napig elvoltunk vele. :) Hozzávalók 22-24 cm-es sütőformához, 8-12 szelethez: Felfújthoz: 20 dkg hántolt köles 15 dkg finomítatlan nádcukor 5 dkg vaj 5 dkg kókuszreszelék 6 tojás 8 dl tej 1 vaníliarúd 1 tk. őrölt citromhéj vagy 1 citrom reszelt héja csipet só darált nádcukor a tetejére Mártáshoz: 50 dkg málna (lehet fagyasztott is) 1,5 dl kókusztejszín 7 dkg finomítatlan nádcukor elkészítés: A mártáshoz a málnát a cukorral lábasba téve addig főzzük, amíg a málnaszemek meg nem puhulnak. Kivesszünk belőle néhány, még egészben maradt gyümölcsszemet, és félretesszük. A már pépes málnát egy másik lábasra tett szűrőkanálba öntjük, és átpasszírozzuk, hogy ne maradjanak benne magok. Felöntjük a kókusztejszínnel, és addig főzzük, amíg kissé be nem sűrűsödik. Hozzáadjuk a félretett málnaszemeket, és teljesen kihűtjük. A kölest alaposan átmossuk, lábasba tesszük, felöntjük a tejjel, és lefedve felforraljuk. Levesszük róla a fedőt, és kis lángon, többször megkeverve, kb. 15 perc alatt puhára főzzük. Elzárjuk alatta a lángot, és negyedórát fedő alatt hagyjuk. Langyosra hűtjük. A tojássárgákat a cukorral és a puha vajjal habosra kavarjuk, majd hozzádolgozzuk a vaníliarúd kikapart magjait, az őrölt citromhéját, a kókuszreszeléket, a sót és a kölest. A tojásfehérjét kemény habbá verjük, a kölesmasszához forgatjuk, majd vajjal kikent sütőtálba simítjuk, és előmelegített sütőben készre sütjük. Miután langyosra hűlt, a tetejét megszórjuk porcukorral, és a mártással együtt tálaljuk. sütési hőfok: 170°C sütési mód: hőlégkeverés sütési idő: kb. 45 perc Tipp: Nagyobb tepsiben is elkészíthetjük – akkor fele ilyen magas lesz, és hamarabb megsül. Megjegyzés: Dupla adag mártással javaslom. :) A recept a Kifőztük gasztromagazin júniusi számában is megjelent.
A leves szóról nekem mindig azok a menzás híg levesek jutottak eszembe, amikben általában órákig ke...
Ne féljetek, ha nem találtok ilyen vagy olyan gombát, tulajdonképpen bármilyen típussal működik ez a recept. Használjatok hozzá akár 3-4 különböző fajtát is, amit épp frissen találtok. Meglátjátok, milyen szuper párost alkotnak ezzel az egyszerű parmezános puliszkával!
Egy kedves pécsi volt kolléganőmtől kaptam az eredeti receptet, amit kicsit módosítottam. Nagyon szeretjük. További képek itt:
A tápiókapuding abszolút semleges ízű, így csak a kísérletező kedvünk szab határt annak, hogy milyen ízélmény vár majd ránk a desszertes pohárba kanalazva.
A cékla és a burgonya őrülten jól passzol egymáshoz, amik a serpenyőben pirítás után még fantasztikusabb ízeket produkálnak. Most mutatunk egy olyan vega receptet, amit köretként és főételként egyaránt fogyaszthatsz, főleg, ha összedobsz mellé néhány tökéletes buggyantott tojást.
Meghatározott alapanyagokból kérésre készült. Kívánság tejesítve! 😉
süss vanilinnel gasztroblog, kipróbált sütemény receptek képekkel. édes sütemények, vendégváró, sós rágcsálnivaló,
Diogenész, a filozófus lencsét evett vacsorára. Meglátta ezt egy másik filozófus, Arisztippusz, aki kényelmesen élt, mivel hízelgett a királynak. Arisztippusz megjegyezte: - Ha megtanulnád a királyt szolgálni, nem kellene ilyen szeméten élned. Mire Diogenész ezt válaszolta: - Ha megtanultál volna lencsén élni, nem kellene a királynak hízelegned. (Anthony de Mello) Ez a kedvenc vega fasírtom, irtó jó íze van! Viszont senki se próbálja meg tojás nélkül elkészíteni... Én ma megpróbáltam. Nem lehet, teljesen szétesik. Hozzávalók 4 főre: 40 dkg lencse, 2 tojás, só, őrölt bors, 1 teáskanál pirospaprika, 1 mokkáskanál frissen tört köménymag, 1 mokkáskanál frissen tört koriandermag, 1 mokkáskanál ételízesítő, 1 közepes fej vöröshagyma, 1 nagyobb gerezd fokhagyma, 2 babérlevél, 1 csapott evőkanál búzadara, zsemlemorzsa, 1 teáskanál olaj. A lencsét jó alaposan átmostam, majd föltettem főni a babérlevelekkel és sóval. Mikor megpuhult (elég neki 30 perc), leszűrtem és egy nagyobb tálba tettem. Villával csak úgy rusztikusra törtem. Mikor langyosra hűlt, a hagymákat apró kockákra vágva adtam hozzá és fűszereztem. Beleütöttem a két tojást is, hozzátettem a darát, olajat és jól összedolgoztam. Ha folyós lenne, kevés áztatott zsömlével, vagy zsemlemorzsával lehet javítani az állagán. Én zsemlemorzsát kevertem még hozzá egy keveset. Formáztam, zsemlemorzsába forgattam és bő, forró olajban kisütöttem. Nem kell kislángon sütni, hiszen a lencse már főtt benne és csak beszívná az olajat, ha túl hosszadalmasan sütnénk. Nagyon emlékeztet az igazi fasírtra, tényleg nagyon finom. Alkalmas bármilyen főzelékhez feltétként is. Finom rizzsel is, krumplipürével is, franciasalátával vagy krumplisalátával is. Én ez utóbbit készítettem hozzá. Mennyei ebédünk volt! :)
Remek itthoni nassolnivaló, pillanatok alatt elkészül és akár reggelire és vacsorára is kitűnő. Tökmagos túrós puffancs Hozzávalók: 25 dkg tehéntúró, 7 dkg liszt, 2 tojás, 15 dkg mozzarella sajt, t…
Előre felhívom a figyelmet, hogy semmi köze a réteshez, és nem is tudom, hogy miért így hívják, de az tuti, hogy nagyon finom lett.
A Sajtos-virslis kocka készítésekor maradt meg egy kevés kefir. Ezt felhasználva sütöttem pár apró palacsintát a gyerekek örömére. A pár da...
Egészséges nasi neked vagy akár egy baráti összejövetelre, filmnézéshez. Nem kell bűntudatot érezned a csipszek és cukros kekszek miatt. Ezekkel a mártogatós...
Így készíts humuszt! Nagy humusz rajongó vagyok és régóta kísérletezem már, hogy minél finomabban tudjam elkészíteni. Minden gyümölcs beérik egyszer, mint ahogy most az én humusz receptem is és mivel isteni krémet sikerült készíteni, ezért most megosztom Veletek is a receptet, hogy Ti is tudjatok otthon, fenséges humuszt gyártani. Arra...
Egyszerű, de annál finomabb, szaftos kis őszi sütemény. Így október dereka táján hemzsegünk a sütőtökökben.
A legnemesebb tészta mind közül. Szerelem első kóstolásra. Sokáig nem értettem, hogy a pékségekben miért más a kakaós csiga, mint a nagymamáé? Aztán belemerültem és minden világos lett. Ezek a menn…
Jó pár éve sikerült kikísérleteznem egy számunkra ízletes hígítható, elálló bodzaszörpöt. Már több helyen szembetalálkoztam vele (forrásmegjelölés nélkül ) ezért gondoltam megosztom még néhány helyen, mert a hozzászólások alapján másoknál is sikert aratott.
A rizsfelfújtat vagy rizskochot mindenki ismeri, de ezt a szuper édességet simán elkészíthetjük kölesből is. Hogy mennyivel egészségesebb vagy jobb, mint rizzsel, azt a dietetikusokra bízom, mi nagyon szerettük így is, és a gyerekkorunkat juttatta eszünkbe. ;)
A rohanós hétköznapok süteménye. Vagy a lusta hétvégéké. Vagy mindkettő - igazán fincsi, és gyo...
Nagyon szeretjük! Ez egy szép nagy adag, de annyira finom, hogy az utolsó szemig elfogyott! #2019
Míg otthon éltem a szülői házban, nagyanyám minden kedden tésztaételt tett az asztalra. Ennek volt, hogy nagyon örültem, és volt, amikor nagyon nem. Na de ha sufnudli volt az ebéd, nyeltem egy nagyot, és már azt is tudtam, mi lesz a vacsorám. Már ha maradt belőle. De a nagyi mindig tudta, mennyit kell készítenie, hogy a „kis” unokájának lefekvés előtt is jusson belőle. ;) Köszi, nagyi!
Ilyen és ehhez hasonló ragukat rengetegszer készítettem, amikor kollégista voltam. Természetesen Indiában. :D És hogy miért kedveltem? Mert pikk-pakk elkészült, így a főzés nem ment más hasznos dolgok rovására, mint például a tanulás. :D
Amíg van friss füge, addig használjátok ki - süssétek bele például ebbe a szuper lisztmentes fügés tortába, egyszerűen mennyei!
Cukormentes kávés-mascarponés tiramisu brownie recept azoknak, akik nem tudnak dönteni…
Glutén- és cukormentes, pofonegyszerű sült joghurttorta. Gyorsan elkészíthető finomság görög joghurtból, nem csak diétázóknak.
Kifőztük online gasztromagazin, receptek, tippek, ötletek 😀
Ó a rég áhított, kedvelt, szeretett francia mákos, ami nosztalgikus köddel repít vissza cukrász sulis gyakorlataim színhelyére, egy egri cukrászdába, ahol a széleket csillogó szemmel majszoltuk. La…
Egy jó granola szerintem mindig kell a konyhai tárolódobozkába, hogy ha gyors reggelire vágytok, akkor 1 perc alatt kész legyetek vele. Ez a recept egy alap, ami így is nagyon finom, de simán cserélgethetitek a magokat és aszalt gyümiket másfélékre is. Mehet bele szezámmag, napraforgómag, dió, mogyoró, fűszerek, stb.
Fagyasztott zöldségből és egy-két hozzávalóból, na meg originale olasz spagettiből egész korrekt kis pad thai észtát tudtok összehozni szükség idején.
Hogyha vacsi után valami desszertet kívántok, akkor próbáljátok ki ezt a remek szilvalekváros gánicát, amit persze bármilyen más lekvárral is tálalhattok!
Amikor a séf azt a feladatot kapja, hogy kreáljon újra egy klasszikus ételt, de húsmentesen, mindig felcsillan a szeme. Így történt ez most is, amikor a jól bevált marhahúst lecseréltük lencsére, így kaptunk egy totálisan szerencsehozó, mégis vega újévi ételt.
Kaptam egy csomó cukkinit, amiből különféle ételeket készítettem. Ebből készült a cukkini spaget...