Egész évben rengeteg süteményt sütök (igen, sajnos ezt be kell látnom:)), minden receptet ami elsőre megtetszik ki is próbálok. Viszont így ünnepek előtt, ragaszkodom a jól bevált családi receptekhez, mint például ez a mézes krémes is. Ilyenkor eszembe jutnak a gyerekkori sütögetések, amikor még inkább csak lábatlankodtam és kóstolgattam. Eszembe jutnak azok a finom illatok melyek belengték az egész konyhát, és azok az isteni ízek. Az én süteményeim is finomak, de olyanok mint a nagymamáé soha nem lesznek. Ez a sütemény is az ő receptje után készült, így mint az eredeti receptben szerepelt a tésztájába én is mindig zsírt teszek. Persze aki ettől óckodik, az nyugodtan helyettesítheti vajjal, a tészta úgyis finom lesz. A tetejét szintén saját készítésű csokoládéval öntöttem le, igaz most nem lett olyan szép, na de ez az ízén mit sem változtat. Még nem késő nekilátni a megsütésének, mivel a tésztának puhulnia kell, így az ünnepekre pont a megfelelő állagú lesz, és az ízek is jól összeérnek. 4 db lap hozzávalói: 55 dkg liszt 15 dkg porcukor 3 ek zsír 4 ek méz késhegynyi szódabikarbóna 1 tojás 1 dl tej fahéj A lisztet egy tálba tenni, majd hozzáadni a porcukrot, a szódabikarbónát, az ízlés szerinti mennyiségű fahajat, majd kézzel jól összekeverni. A zsírt és a mézet felolvasztani, majd a liszt közepébe önteni. Hozzáadni a kissé felvert egész tojást, a tejet és elkezdeni összegyúrni. Jól nyújtható tésztát kell kapni. (ha túl kemény lenne, még tejet kell hozzáadni, de csak kanalanként!!!!) A tésztát négy egyenlő részre osztani, majd egyesével tepsi hátlapján, előmelegített sütőben, közepes lángon párperc alatt kisütni. (addig kell sütni, hogy szép zsemleszínű legyen) Én 22 x 32 cm-es tepsi hátlapján sütőpapíron sütöm!!!!! Letépni két tepsi méretű sütőpapírt, majd mindegyiken kinyújtani egy adag tésztát. Így tenni a tepsi hátlapjára és egyesével megsütni a tésztákat. A sütőből kivéve, lehúzni a tepsiről és rögtön ráhelyezni a másik sütőpapíron kinyújtott tésztát, és már mehet is a sütőbe. Közben a kisült lapot lehúzni a papírról és hűlni hagyni. A papíron pedig már lehet is nyújtani a következő tésztát. Végül hagyni teljesen kihűlni a lapokat, és csak azután tölteni meg a krémmel. Krém: 5 dl tej 10 dkg búzadara 25 dkg margarin 20 dkg porcukor 2 cs vaníliás cukor rum A tejet feltenni melegedni, majd ha már elkezd forrni, lassan hozzáönteni a búzadarát. Kevergetve addig főzni még teljesen besűrűsödik. Ezután teljesen kihűteni. A margarint habosra keverni a porcukorral, a vaníliás cukorral és ízlés szerinti rummal.(arra vigyázni, nehogy sok rum kerüljön bele, mert akkor híg lesz a krém) Végül a kihűlt búzadarát állandó keverés mellett, apránként a margarinos krémhez adagolni, majd jó habosra kikeverni. Tálcára helyezni egy lapot, majd rákenni a fele mennyiségű krémet, majd ráhelyezni a következő lapot. Ezt a lapot megkenni ízlés szerinti lekvárral,(én sárgabaracklekvárral kentem meg) majd ráhelyezni a következő lapot. Erre a lapra rákenni a maradék krémet, majd befedni az utolsó lappal. Tetejét olvasztott csokoládéval leönteni, majd legalább egy napot állni hagyni, hogy a tésztalapok kellően megpuhuljanak. Csokoládémáz: 20 dkg porcukor 2 ek kakaó 4-5 ek forró víz 2 dkg margarin A porcukrot összekeverni a kakaóval, majd a közepébe egy mélyedést csinálni. Abba tenni a margarint, majd állandó keverés mellett hozzákeverni a forró vizet. Addig keverni, hogy egy sűrű, de sima állagú massza legyen belőle.(a vizet apránként adni hozzá, mert lehet nem kell bele mind) Ezt a csokoládémasszát a sütemény tetejére csorgatni, majd szépen egyenletesen elsimítani. Hagyni teljesen megdermedni, majd ízlés szerinti méretűre felszeletelni.
Egész évben rengeteg süteményt sütök (igen, sajnos ezt be kell látnom:)), minden receptet ami elsőre megtetszik ki is próbálok. Viszont íg...
A legegyszerűbb zsebkendőtartó amivel eddig találkoztam:
Un petit loup pas là mais partout - Créations maison selon l'inspiration ...
Une commande ... Et du coup des cadeaux pour noël ... Rapide, simple ... Plusieurs tutos sur le net. Celui de Mirabelle&Chocolat...
Bár a kávét napi szinten isszuk, mégsem vagyok odáig a belőle készült édességekért. Ettől függetlenül megtetszik néha 1-1 ...
Souvenez-vous .... J'avais lancé un petit jeu ici !!!! Et trois personnes ont gagné un petit Berlingot, ma spécialité !!! Certes, il ne faut pas être pressée avec moi, je fais toujours les choses promises mais à mon rythme ! Du coup sur ma lancée,...
Tutoriel pour la couture facile d'un sac à billes en forme de berlingot.
SmartDitch® is a leak-free channel lining system engineered to control and direct the flow of water or critical fluids.
Choose from 300 FREE printable thank you tags that are perfect for gifts, wedding favors, birthdays, baby showers, and more. Print from home!
Handmade 100% linen cooking mitt. Great to protect your hands and as a kitchen decor. Excellent gift for anyone who enjoys to cook. ABOUT * Size: 18cm x 15cm * Material: Linen 100% * Has a loop to hang * Heat resistant padding Ideal for ‘light duty use’ and very effective for hot dishes. Holding a very hot dish for an extended period of time might still cause a burning feeling. Matching aprons available here: https://savaseasons.etsy.com/uk/listing/1084713729 CARE GUIDE * Can be both hand washed and machine washed * No more than 40° water temperature in gentle cycle * Do not bleach * Air dry * Iron while damp or overlay with damp towel WHY WE LOVE LINEN All our linen products range are made in Lithuania - the land of linen! * Linen has been a truly national Lithuanian fabric since old times and people there are highly skilled in growing, processing and turning this plant into a high quality fabric * Linen fabric is 3 times more durable than cotton - clothes, bed linen or kitchen accessories made of linen will serve you longer. * After each washing the fabric becomes softer and less wrinkly. * Linen doesn’t cause allergic reactions and suitable even for small children and people with sensitive and problematic skin. * Perfect temperature control - it goes damp and dry very quickly. That is why the fabric keeps you warm when it’s cold and cool you down when it’s hot. * Eco friendly - unlike cotton it doesn’t require much water to grow and process, has a quite short biodegradable period. No harm to nature at all! OTHER INFORMATION * I do not use plastic packaging so no harm done to the environment * Each item packed in a box with care so every customer gets the highest quality items that also look cool and can be gifted straight away! * Gift wrapping service available for the special touch, please choose at the checkout * Go to FAQ for more info MORE FROM US: savaseasons.etsy.com savaEU.etsy.com
Flickr is nothing without you, our community. We want to make sure this community continues to thrive, grow, and inspire, so we've made some big changes.
DIY Charming Lavender Sachets to keep moths away and freshen your clothes! They make great Mother's Day gifts when you personalize them with photos!
Tags are the perfect finishing touch to your handmade items. They can be used to personalize gifts and brand your handmade products. Attach them to your knit, crochet, or sewn goodies to make the receiver feel special!
Tired of seaching for fabric online, only to wait weeks for it to arrive? Can't Find that fantastic pattern you need to complete your project? LOOK NO MORE! Over 140 Vendors from all over Europe showcasing their fabrics in this great outdoor market! Holland, Denmark, Germany, Japan..... For more information please see info at the bottom of this page! See photos for more details on what to expect! Trim! Trim! Trim! Ribbons galore! Georgous Wool fabric (this was only 12 pm) FUNKY FABRIC WHIMSICAL FABRIC FROM JAPAN FLEECE AT GREAT PRICES THIS WHOLE BOOTH IS CORDUROY!!! Over 130 Vendors from all over Europe! Holland, Denmark, Japan, Germany... Quilt fabrics, Batik, Wool, shabby chic, childrens, fleece, designer, dress, silks, lace, decorator fabric... you name it's ALL there! Buttons, patches, zippers, threads..... Everything YOU NEED for your sewing projects! Average Fabric Prices range from 2 EUROS to 64 EUROS... You can purchase these fabrics in 30cm cuts , half meter cuts and of course higher. Some vendors will even let you have smaller sizes cut for smaller projects. 1. Euros only accepted at the market, and some do accept the european debit cards, but it's best to bring Euros. 2. Please bring extra $$ for lunch, drinks etc... you are welcome to bring your own sack lunch. coffee mugs etc.... ! gives more time to shop! 3. Shopping Sak- to hold your goods in. most have bags to give you if you need them... 4. GOOD walking Shoes!!! 5. Dress warm in layers, as it's getting cold in the mornings and this is OUTDOORS. Sign up By October 15th. Seats are limited. 6. Bring your measurments that you need for your projects in Meters/Centimeters this will make figuring you purchase out much easier and faster.