A jegybank az alapkamat segítségével szabályozza a gazdaságot, és biztosítja az árstabilitást. Ennek azonban rád is hatása van.
A bankoknak egységes díjjegyzéket kell készíteniük a lakossági pénzforgalmi számlatermékeikről, ezeket a kondíciós listákat pedig fel kell tölteniük egy összehasonlító adatbázisba jövő év közepétől. Az erről szóló kormányrendelet tervezetét a Pénzügyminisztérium bocsájtotta társadalmi egyeztetésre.
A B C D E F G H I J K L M N O P Q R S T U V W X Z Abszolút hozamú alap Olyan alapok, amelyek a kockázatmentesen elérhető hozam meghaladását tekintik kiinduló pontként, és tőkepiaci környezettől függetlenül pozitív hozam elérésére törekednek. Adagolt kibocsátás Hitelviszonyt megtestesítő értékpapír (pl. [...]
A lottót sokszor kézzel húzzák. Ezzel szemben a Puttót egy algoritmussal, vagyis szoftverrel állítják elő, 5 percenként sorsolnak. Olyan, hogy véletlenszám generálás nincs, azt is valamilyen algoritmus állítja elő. Többször is foglalkoztam már azzal, hogy megnézzem, felismernek e valamilyen összefüg
Számos olyan
Közel 10 százalékkal esett a világ bortermelése az előző évhez képest. Az éghajlat gyors változása miatt a tradícionális termesztők bajban vannak, a jövő pedig nem túl rózsás. Egy-két ország nyert a változáson. Hamarosan Magyarországon is szembesülhetünk a problémákkal.
Kártya átad, PIN-kód beüt, a fizetés megtörtént. Kártya érint, a fizetés megtörtént. Kártyaszám bepötyög, azonosító kód megad, a fizetés megtörtént. De mi zajlik a háttérben? Egy hazai bank szakértői most bemutatják a bankkártyás fizetés technikai folyamatát, egyúttal néhány közkeletű tévedést is eloszlatnak.
Öntanuló robotok, blockchain, fintechek, a dolgok internete - hamarosan az egész világ egy nagy számítógép lesz. Bár egyelőre még messze vagyunk attól, hogy egy kattintással befektethessünk, vagy éppen emberi beavatkozás nélkül elkészítsen és kiszállítson nekünk egy pulóvert egy tucat robot, hamarosan már teljesen máshogy fogjuk élni a digitalizáció és a robotika miatt a hétköznapjainkat. Az IVSZ DigitAll Innovation konferenciáján a jövő innovációiról, ezeknek menedzseléséről és arról volt szó, hogy birkózhatnak meg a cégek a technológia által támasztott kihívásokkal.
Előre a múltba. Francis Ford Coppola 1986-os vígjátéka viselte ezt a címet, amely sajnálatos módon jól leírja a magyar nyugdíjrendszer kihívásaira adni kívánt politikai válaszok természetét. Miért? Azért, mert a jövőben elkerülhetetlenül bekövetkező nyugdíjválságot a kormányzat egyebek között a kötelező szülőtartás rendelkezéseinek szigorítása révén kívánja kezelni.
Természetesen nem lett könnyű. Csak másképp lett nehéz, és más pozícióból tudunk tárgyalni munk...
Az ATV átalakulása tökéletes példája annak, hogyan zsarolja, korrumpálja és fordítja maga oldalára a kritikus médiát az Orbán-kormány.
BTCUSD (Bitcoin / US Dollar) készpénzes CFD-k formájában az XM-nél: ezek olyan lejárat nélküli tranzakciók, melyek az alap kriptovaluta készpénzes árát reprodukálják.
A jelenérték és a jövőérték számítása lehetővé teszi számodra, hogy eltérő időpontokban megkapott pénzeket is össze tudj hasonlítani.
Így év elején mindenki azt találgatja, mibe tegye a pénzét, mivel kaszálhat igazán nagyot 2018-ban. Pedig nem is ez a legfőbb kérdés. A Pénzcentrumon most két egyszerű példaszámítással igazolja a kisebb összegű, de rendszeres megtakarítás létjogosultságát. Előre szólunk, az eredmény mellbevágó.
Ahhoz képest, hogy tavaly milyen elképesztő hozamokat lehetett elérni a részvénypiacokon, a nagy hedge fundok nem tudtak lépést tartani a piaccal. Volt olyan alap, amely csak 1,2%-ot hozott befektetőinek, de azért voltak bőven 20% feletti hozamok is. A Forbes friss összeállítása alapján kigyűjtöttük azt a tíz hedge fund alapítót, aki a legtöbbet kereste tavaly.
A jelenérték és a jövőérték számítása lehetővé teszi számodra, hogy eltérő időpontokban megkapott pénzeket is össze tudj hasonlítani.
A HR területei Az elhelyezkedés során nagyon lényeges lépés és egyben az első lépésnek kell lenn...
A nyár (egyik) legfontosabb bejelentése volt, hogy a BMW Debrecenbe költözteti legújabb gyárát. A hírről számtalan cikk és elemzés látott napvilágot a Portfolio-n is, most azonban a térség egyik legfontosabb befektetőjét és ingatlanpiaci szereplőjét, A 100 leggazdagabb 2018-as listájának 39. helyezettjét, a debreceni repülőtér üzemeltetőjét, és több tízezer négyzetméter ipari terület fejlesztőjét, Herdon Istvánt, a Xanga Csoport tulajdonosát kérdeztük. Hova szárnyalhat Debrecen a következő években? Mi lesz a reptérrel? Honnan lesz megfelelő mennyiségű munkaerő Debrecenben? Miért nem tetszik neki a SZIT szabályozása? És miért nem száll be a robbanás előtt álló debreceni lakáspiacba?
Törökbálint — Luxusmagánrendelőt húzott fel otthona közelében Hajdú Péter (41)! Az épület kész, már csak az orvosok hiányoznak a műsorvezető legújabb vállalkozásából, ami újabb milliókat hozhat majd a konyhára.
A tavalyinál kedvezőbb pénzügyi eredményeket közölhet 2018 első negyedévéről az Alteo a jövő hét elején, miután a tavalyi év első negyedéve a rendkívüli hideg és a folyamatos iparági karbantartások miatt kevésbé sikerült jól. A társaság részvényei továbbra is jó befektetési lehetőséget jelenthetnek, az MKB Bank továbbra is vételi ajánlást tart érvényben a részvényre, 970 forintos célárral, ami az aktuális árfolyamhoz képest mintegy 30-35 százalékos felértékelődési potenciálra utal.
Az állami alapok által kezelt vagyon globális szinten 13%-kal 7,45 ezer milliárd dollárra nőtt március végén az egy évvel ezelőtti adatokhoz képest. A Preqin tanulmánya szerint a vagyonnövekedést a globális részvénypiacok jó teljesítménye váltotta ki - írja a Reuters.
Törökországból indulhat a következő válság - Az ország a szakadék felé araszol. A zene szól, a parketten még táncolnak, de a pultos már elkezdte emelni az árakat.
Kutatások is alátámasztják, hogy a céklalé csökkenti a vérnyomást!
Milliók lebegnek a szemeid előtt? Ez természetes, hiszen a lottó valahol a remény, a csodavárás és a szebb jövőről való ábrándozás tökéletes lehetőségét kínálja. Ehhez a reménykedéshez adunk most Neked egy kis racionalitást is segítségül. Készítettünk Számodra néhány okos lottókalkulátort, meglátod, imádni fogod!
A fontosabb eredménysorokon összességében a várt feletti számokat tett közzé ma hajnalban a Richter, az összes árbevétel, és az üzleti tevékenység eredménye is felülteljesítette az elemzői várakozásokat, az igazi meglepetést azonban a második negyedéves, adózott eredmény okozta, a 24,3 milliárd forintos profit jelentősen meghaladta az elemzői várakozások mediánját. Az alaposan megugró második negyedéves profit mögött elsősorban a társaság pénzügyi nyeresége húzódott meg, amely a vevő- és szállítóállomány, devizakölcsönök és devizabetétek fordulónapi devizaárfolyamokon történt átértékeléséből származott, az átértékelési nyereségeket a rubel, a dollár és az euro időszak végi, forinthoz viszonyított felértékelődése okozta.
Nincs egyszerű dolgunk, ha arra a kérdésre keressük a választ, hogy miként lehet meggazdagodni. Nem csak azért, mert életviteltanácsadók és üzleti guruk tömkelege hirdeti a kétes igéit, hanem mert a tudományos világ alig foglalkozik ezzel a nehezen strukturálható kérdéssel. Még sincs azért minden veszve: vannak kutatások, amik rámutattak például, hogy a határozott életcéllal rendelkezők pénzügyileg sokkal sikeresebbek lesznek a jövőben. Továbbá kirajzolódni látszik az is, hogy mely foglalkozási formák vannak a leginkább jelen a felső egy százalék köreiben. Sőt, abba is betekintést nyerhetünk, hogy az igazán sok pénzt nem is a jó fizetés teremti elő, hanem az, ha be merünk szállni a vállalkozások és a tőkepiac világába.
Ha ilyet kap, véletlenül se utaljon, adjon meg adatokat. TÖRÖLJE!
Vasútépítő céget alapított Mészáros Lőrinc - A polgármester lányának és vejének is jut szerep a birodalom új tagjában.
Nem pihentek tavaly az ország szeszfőzdéiben: az elmúlt esztendőben megközelítőleg 8,8 millió liter, ötvenfokos pálinkának megfelelő italt készítettek a szakemberek a megrendelők cefréjéből. A mennyiség arról árulkodik, hogy élénkül a kereslet a házi pálinka iránt, a tavalyi adat ugyanis, ha kevéssel is, de meghaladja az egy évvel korábbi értéket. Érdekes jelenség, hogy az elmúlt években …
Nagyon sok jogszabály változik 2018. január elsejével. Szelektív adócsökkentések jönnek, miközben nagyot nőnek a bérek és kedvezőbbé válik a cafeteria. A nyugdíjasokra újabb emelés vár, több dolognak is örülhetnek az autósok, olcsóbb lesz a lakáskiadás - igaz, ritkábban csenget majd a kéményseprő.
Egyelőre úgy tűnik, ahogy Ázsia, úgy Európa sem tudja kikerülni a globális trendeket és további esésben vannak a tőzsdék. De mi lesz mindennek a vége?
A kiemelt turisztikai körzetek közül a Sopron-Kőszeghegyaljai térségben nőttek legjobban az ingatlanárak, itt a lakásokért ma 66 százalékkal kell többet fizetni, mint 2012-ben - derül ki az FHB üdülőpiaci felmérésből. A tavakhoz kapcsolódó üdülőkörzetek közül továbbra is magasan a legdrágábbnak a Balaton számít.