Choreographer, Ballet Dancer. Born Leonid Fyodorovich Myasin in Moscow, he was an innovative choreographer of more than 50 ballets and one of the most important figures in 20th-century dance. From 1915 to 1921, Massine was the principal choreographer of Diaghilev's Les Ballets Russes. Following the departure of Vaslav...
One hundred years ago, Pablo Picasso found himself in Rome to work on Parade for The Ballets Russes with Diaghilev, Cocteau and Massine...
Explore Yvette Gauthier's 35251 photos on Flickr!
Download this stock image: From the Ballet Russe de Monte Carlo production of Rouge et Noir. Choreography by Leonide Massine.. Sets and Costumes by Henri Matisse. Circa 1939. Upper Center: Frederic Franklin; Center: George Zoritch. From BALLETS RUSSES, Directed by Dan Geller & Dayna Goldfine. Copyright 2005, Geller/Goldfine Productions BALLETS RUSSES Image from the Ballet Russe de Monte Carlo production of Rouge et Noir. Choreography by Leonide Massine.. Sets and Costumes by Henri Matisse. Circa 1939. Upper Center: Frederic Franklin; Center: George Zoritch. From the Ballet Russe de Monte Ca - K3HRFA from Alamy's library of millions of high resolution stock photos, illustrations and vectors.
With over-the-top scenery and extravagant costumes by Christian Lacroix, Léonide Massine’s Gaîté Parisienne is a technicolor treat for the senses. This balle...
Robyn Hendricks in Costume for the Lead Can Can Dancer 1988, Gâité Parisienne. Choreographed by Léonide Massine, staged by Lorca Massine. American Ballet Theatre, 2011. American Ballet Theatre...
Robert Helpmann, Léonide Massine, and Moira Shearer in The Red Shoes (1948)
Tamara Karsavina in Cimarosiana, 1924 Choreographed by Leonide Massine, composed by Domenico Cimarose
Left, Leonid Massine as the Chinese conjurer in Parade. Right the design for the Chinese conjurer’s costume by Pablo Picasso.
The footage of Juana Vargas "La Macarrona" (1870-1947), filmed in 1917 by Léonide Massine and held in the Jerome Robbins Dance Division at…
There is a definite gypsy jewel inspired theme running through these charms. I have long adored traditional gypsy jewellery of many different cultures. These Twist of Fate charms are my interpretation. Parade draws inspiration from the ballet of the same name, by Leonide Massine, Eric Satie, Jean Cocteau and with costu
Mieuxce(1933)(Colt) Massine- L'Olivete By Opott. 5(C)x5(C)x5(F) To St Simon, 5(F)x5(F) To The Frisky Matron. Won 1936 1 7/8M Grand Prix De Paris(Fr-T). Also Won 1936 1 1/2M Prix Du Jockey Club(Fr-T) And 1 1/2M Prix Hocquart(Fr-T).
"Paint on wood, canvas, fabric, cardboard, metal, leather, wool, string, and wooden chair. For the 1917 Ballet Russes production (premiere Paris). Reconstruction based on Picasso's original. Scenario by Jean Cocteau. Choreography by Léonide Massine. Music by Erik Satie. Reconstruction realized by Kermit Love for the Museum of Modern Art, 1979 (acquired 1980)." en.wikipedia.org/wiki/Kermit_Love
World première at Covent Garden 25th June 1948 - Moira Shearer as the Princess in the ballet 'Clock Symphony' with Alexander Grant [1925-2011]. Moira Shearer was born on 17th Jan 1926 in Dunfermline, Scotland and died on 31st Jan 2006 in Oxford, England. Clock Symphony is a ballet in 4 scenes with choreography by Leonide Massine to the music of Joseph Hayden's Symphony #101 'The Clock'.
Project Team: Ben Allen, Marco Nicastro, Massine Yallaoui / Photography: French & Tye / Fabricator: Top Notch Joinery A Room For One More Designed for a flat in London’s Barbican Estate, the brief was to find space for a children’s bedroom within the existing layout of a one bedroom apartment, a workspace to enable working from home as well as to provide additional storage space. The client was keen that the intervention would relate to the architecture of the Barbican and provide a high degree of flexibility to allow the growing family to continue living in their much loved but modest sized flat. The solution was to convert the existing dining area into a second bedroom by inserting a single visually unified architectural element that served as: wall, door, living room storage unit, drop down desk, home office storage, bed, child’s desk and seating area. The project has been featured in Dezeen, Clever / Architecural Digest, Baunetz, decorpunk.
A Study of Household Spirits of Eastern Europe by Ronesa Aveela is the first book in the Spirits and Creatures series. Taken from tales originating as Christian and pagan, Aveela compiles a collection of nine influential spirits: Kikimora, Domovoi, Stopan, Talasum, Smok, Bannik, Ovinnik, Dvorovoi, and Hovanets. Each spirit comes with an exciting story and a rich history to explore with reasons why people have been drawn to them over the years and what their tales have inspired, which in some cases have been music and even ballet. From Kikimora and her role foretelling disaster to the darker side of a Bannik, this is the perfect resource to explore history and belief. Also included is an assortment of illustrations from a variety of artists. Ronesa Aveela is thorough in the research and portrayal of each spirit to where understanding them is so in-depth they feel like real characters. The structure is incredibly well organized with each chapter depicting a different household spirit and boxes highlighting different tidbits. Included is anything from etymology to music to tales inspired by the spirit. As with most creatures of myth and folktales, each of these has multiple facets which Aveela clearly lays out for a complete understanding of how they're viewed. The amount of research and thoroughness put into each section shows Aveela's passion for the topic. Aveela not only goes into the history but how they functioned in society and how they inspire even today with several examples noted from throughout history. It's fun to engage in what these spirits have inspired, with a few favorites being everything the Kikimora and Domovoi have inspired people to create; from animated film to a ballet by Leonide Massine telling the story of Kikimora and her cat to interactive fiction featuring the Domovoi. The illustrations are stunning with each artist offering a different interruption and perspective while perfectly capturing the essence of the role each spirit has played. The images are lovely with some providing just the right amount of eeriness, much like some of the spirits themselves. A Study of Household Spirits of Eastern Europe is an extensive account of nine spirits with stunning illustrations, thorough research, and fascinating facts, making it the perfect resource for those who enjoy and want to learn about spirits from folklore.
Alexandra Danilova (1903-1997) trained at the Russian Imperial Ballet School and was a member of St. Petersburg’s Imperial Ballet. She left Russia in 1924, with George Balanchine, and both were soon picked up by Sergei Diaghilev’s Ballets Russes, she as a dancer and he as a choreographer. Her last ballet performance was in 1957, after which she debuted in a Broadway musical comedy “Oh Captain” starring Tony Randall. The show was a commercial failure and quickly closed. In financial straits, she came across Balanchine on the streets in 1964 and, when he heard of her plight, he hired her on the spot to teach at the School of American Ballet. She remained there as one of the most valued members of the faculty until her retirement in 1989. Serge Lifar (1905-1986) was considered the successor to Nijinsky in the Ballets Russes and one of the greatest male ballet dancers in the 20th century. He was the pupil of Bronislava Nijinska in Kiev. He left the Soviet Union in 1921 and made his debut at the Ballets Russes in 1923, where he became a principal dancer in 1925. He originated leading roles in three Balanchine ballets for the Ballets Russes and, after Diaghilev’s death in 1929, Lifar took over the directorship of the Paris Opera Ballet. During three decades as director, he led the company through turbulent times during World War II and the German occupation of France. In 1977 the Paris Opera Ballet devoted a full evening to his choreography. Zéphire et Flore [Zephyr and Flora], a ballet in three scenes, premiered in Monaco at the Théâtre de Monte Carlo on April 28, 1925, with music by Vladimir Dukelsky, set and costume designs by Georges Braque and choreography by Léonide Massine. “This ballet is set on Greece’s Mount Olympus, where Boreas, the north wind, is plotting to abduct Flora, the wife of Zephyr, the west wind. Boreas initiates a game of blind man’s bluff to separate the pair and leads Zephyr off, killing him with an arrow. After he takes Flora off to his cave, she swoons from fright. Meanwhile nine mourning muses bring Zephyr’s body to Olympus, where he revives after his funeral procession. The muses then tie Flora tightly to Zephyr’s wrist so that she will not be lost again, and Boreas is punished. “Flore et Zéphire was first produced by Charles-Louis Didelot (1767–1836) in London in 1796, becoming a popular part of the ballet repertoire throughout the nineteenth century. The original ballet became famous for its introduction of technical innovations such as stage machinery and strung wires to support dancers as if in flight, as well as pointe work for the female dancers. As a pre-Romantic ballet, its exploration of Anacreontic classicism found favour again during the neoclassical design revival of the 1920s. Its theme of lightness, characterising Zephyr’s role, also appealed to mid-1920s designers and audiences enthralled with the idea of speed and flight. The principal dancers’ brief costumes allowed for enough skin exposure to emphasise the sensual athleticism of their roles, while the short, sequinned, flapper-style shifts for the muses gave them a fashionable, if unflattering, modernity. Oliver Messel’s bronzed papier-mâché masks de-emphasised the dancers’ personalities, adding to the pared-back classicism of the production.” [Synopsis by National Gallery of Australia]
A korábbi évekhez hasonlóan reggel összeszedtem a társaságot, ötkor már neki is vágtunk az útnak. Útitársaim: Léda, Gabi és Ildikó. Az útvonalat már jóval korábban megterveztem, az időpontot pedig a megnézendő előadásokhoz igazítottam. A színházjegyek megvásárlása is már két hónappal előbb megtörtént. A régebbi utakhoz képest talán annyi változott, hogy kevesebb programot építettem be, ennek egyszerű prózai oka az, hogy már nem bírjuk annyira a gyaloglást, mint évekkel ezelőtt. Kicsit több a "megpihenés", de ennek is megvan a maga bája, hiszen közben a hely hangulatát tudjuk ízlelgetni. Első pihenőnk a már szokásossá vált Trojane fánkozóban volt, ahol a csodálatos környezetben valamennyien megittuk az isteni finom kapucsínót és elfogyasztottuk az óriás fánkot. Mielőtt Triesztbe értünk, Gabi és Léda felolvasták nekünk, amit a városról tudni kell. Aztán elfoglaltuk a szállást, ami egy nagyon barátságos apartman volt közel a városközponthoz. A trieszti parkolásról annyit megemlítek, ha valaki nem tudja, hogy a belváros fizetős zónájában a kékre festett helyeken szabad parkolni. A ház előtt nem volt felfestés, ezért kérdeztem meg, és elmondták, hogy ott csak az engedéllyel rendelkező, ott lakó autótulajdonosok parkolhatnak. Még szerencse, hogy nem volt bírság az autón, így a megfelelő helyre áttettem az autómat. Egyébként az "EasyPark" applikációt használva csak az ott eltöltött idő után kell fizetni. Aztán nyakunkba vettük a várost. Sétáltunk a Canale Grande partján és hídjain, Majd beleolvastunk Gabriele D'Annunzio: "A hajó" című művébe, melyben ezt írta: "Élesítsd az íjad, és indulj a Világ felé!". A tengerparton kicsit ábrándoztunk a tengerjáró hajóról... A Verdi színház előtt koccintottunk... majd üdvözöltük James Joyce-ot, aki éppen a Ponte Rosson sétált. Megnéztük a Szent Antal templomot... Antonio Santin érseksajnos, a szerb ortodox templom nem volt nyitva, így benne csak kívülről tudtunk gyönyörködni. Azután a Ponterosso téren fotózkodtunk a Mária Teréziát ábrázoló "Tallero" (tallér) nevű alkotás előtt, ami egészen új, 2023 februárjában avatták fel. Bár Mária Terézia soha nem járt Triesztben, mégis nagy tiszteletnek örvend, hiszen uralkodása alatt, törvényeinek, a kereskedelem és a tőzsde támogatásának köszönhetően vált Trieszt a kis kikötőből fontos kereskedelmi központtá. Másnap reggel kényelmesen reggeliztünk a kedves kis apartmanban, majd irány Miramar! A kastély kívül-belül csodálatos. Az elhelyezkedése, a kertje, a szobái. Már többedszer járok itt, de megunhatatlan. A többieknek is nagyon tetszett. Természetesen a kastély megtekintése előtt a parkban Léda és Gabi felolvasták nekünk a történetét is. Miramart követte Visintini, ahol megnéztük a híres (vagy hírhedt) doberdói ütközet hőseinek felállított magyar kápolnát, felmentünk az emlékfához: majd a temetőbe: Ezután a lehangoló, megdöbbentő történelmi emlékezés után egy darabig csöndesen folytattuk az utunkat, de aztán újra visszajött a hangulat. Miután Mestrén a Garibaldi Hotelben lehorgonyoztunk, tömegközlekedéssel utaztunk tovább. A szálloda előtt volt a buszmegálló. A Róma térről vaporettóval mentünk tovább a Ponte Rialtoig, majd a híd aljában megpihenve hálálkodtunk, hogy újra itt vagyunk. Azután még egy hajózás a Szent Márk térig, ami mellett valamennyien sóhajtottunk néhányat a Sóhajok hídja előtt. A szuper reggelit követően indultunk tovább, hogy megnézzük Soave várát. Aztán addig tököltünk, amíg éppen szieszta időre értünk a várhoz, így nem tudtunk bemenni, de megnéztük a kedves kis városkát, és ebédeltünk egy jót. Ezt követte a "végcél" Verona. Az autót egy parkolóházban hagytuk, úgy sétáltunk az Aréna melletti szállásunkhoz. Az erkélyről karnyújtásnyira volt tőlünk ez a hatalmas építmény, éppen mellettünk voltak a "Sevillai borbély" díszletének rózsái. Így várt bennünket a szállás: Miután befejeztük az örömködést, nekiindultunk a városnak: a Piazza Bra, a diadalív, a Castelvecchio, a Ponte di Castelvecchio, a Piazza delle Erbe, a Casa di Giulietta. Közben a csillogó kirakatok és a vidám emberek. A nagy sétát kis pihenés követte, majd vacsi és indulás a Teatro Romano színházba, ahol a "Zorba, a görög" balettet néztük meg. A koreográfus Lorca Massine volt, aki már 1988-ban megalkotta ezt a darabot, és azóta az egész világon már bemutatta. A Zorbát táncoló Davide Buffone szenzációs volt, de a többiek is valamennyien. A tánckar is nagyon egy húron pendült. Egyik ámulatból estünk a másikba! Csodálatos volt. Egész rövidke részeket vettem fel a fő motívumból, csak azért, hogy egy icipici hangulatot elhozzak magammal, ha évek múlva majd emlékezem erre az útra. A hetedik visszatapsolás után a zárótáncot is megörökítettem: A hazautunk is kellemes volt, végre már enyhült az egésznapi hőség. Az apartmanunk alatti kávézóban fogyasztottuk el a reggelinket, majd a Garda-tó felé vettük az irányt. Cél, a Monte Baldo hegy "megmászása" volt. Érkezésünkkor irtó hosszú sor kígyózott, de szerencsénkre az előre megvásárolt jeggyel, és a korábbi időponttal előre engedtek bennünket. Még így is araszoltunk legalább félórát, mire bejutottunk a felvonó kabinjába. Az úton láthattuk a gyönyörű kilátást, majd a hegytetőn szintén. Mivel annyira elfáradtunk a hegymászásban megebédeltünk egy gyönyörű kilátást biztosító étteremben, majd pihenőnek kitett nyugágyakból néztük a tájat. Egészen jól kibírtuk. Azután visszamentünk Veronába, pihentünk egyet a szálláson, majd a Bra téren vacsi, és következett az Aréna, ahol Vivaldi: Négy évszakját hallgattuk meg. A koncert szép volt, fényjátékkal tették látványossá. A hegedűművész Giovanni Andrea Zanon volt, aki remekül játszott. Bár vittünk párnát, sőt, saját természetes párnáink is velünk voltak, mégis kissé keménynek bizonyultak az Aréna lépcsői. Reggel a kényelmes készülődés és az érzékeny búcsú következett, majd indulás haza. Egy kisebb bevásárlást még beiktattunk Verona mellett. Szlovéniában pedig a fánkozót most sem hagytuk ki. Megállapítottam, hogy Verona, mint mindig, most is csodás! Minden utam örök emlék marad. Minden alkalommal valami újat fedezek fel a városban vagy útközben, csak az útitársak változnak. Ebben a társaságban is remekül éreztem magam, hasonló érdeklődésű, hasonló mentalitású barátokkal teljes összhangban telt el ez a csodálatos öt nap.
