Jól neveltek nyelnek egyet, és megtartják a véleményüket. Mások felháborodottan tiltakoznak „nem vagyok én madár ” felkiáltással, és már szórnák is az etetőbe. Pedig az elfeledett, tökéletes gabonát, a kölest érdemes újra felfedezni. Megannyi csodás élettani hatása mellett sokféleképpen elkészíthető, olcsó és még szépít is.
Kezdjük a hetet egy energikus szendvicskrémmel, ami igazán feltölt minket. Ma a kölessel kísérletezt...
A köles felhasználása igen sokrétű lehet, készülhet belőle különböző sós és édes étel is. Azonban manapság eléggé háttérbe van szorulva, ritkán használjuk, pedig érdemes lenne jobban odafigyelni rá, nagyon egészséges gabonaféle. Lúgosító hatású, gluténmentes, erősíti az immunrendszert és tele van ásványi anyagokkal. Mivel a köles elkészítése egyszerű és gyors, könnyen beiktathatjuk az étrendünkbe. Én most édes változatott …
10 érv, hogy miért egyél kölest minden nap, Webáruházunkban az egészséges táplálkozáshoz, egészséges életvitelhez fontos termékeket biztosítunk elérhető áron.
A napokban bukkantam rá erre a receptre, és annyira felkeltette az érdeklődésemet hogy el is készítettem. A recept szerint a kölesből készült körözött íze megegyezik a túróból készülttel.... így alig vártam hogy megkóstolhassam. Valóban ízre, és állagra is éppen olyan mintha túróval készült volna, nekem nagyon ízlett. A kölest minél tovább hagyjuk állni az enyhén sós vízben, állítólag annál jobban visszaadja a túró savanykás ízét. Én csupán egy éjszakán át hagytam ázni, és így is azt kaptam amit vártam, egy finom körözöttet. Rozskenyérrel, és kaliforniai paprikával remek vacsora volt. Hozzávalók: 5 dkg köles 5 dkg Vénusz margarin 1/4 citrom leve 1 tk füstölt pirospaprika 1 tk egész kömény 1/4 vöröshagyma só (ízlés szerint) őrölt fehér bors (ízlés szerint) 1,5 dl víz A kölest több vízben mossuk át, majd öntsük fel annyi langyos, enyhén sós vízzel, hogy bőven ellepje, és lefedve hagyjuk legalább egy éjszakát állni. (az sem baj ha tovább áll lefedve) Másnap öntsük le a vizet, majd tegyük egy edénybe, öntsünk rá 1,5 dl vizet, és főzzük puhára. (addig főzzük, hogy az összes vizet felszívja) Ezután adjuk hozzá a margarint, és addig keverjük, hogy a köles melegétől elolvadjon. Ezután ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, facsarjuk rá a citromlevet, reszeljük hozzá a vöröshagymát, adjuk hozzá az egész köményt és a füstölt pirospaprikát, majd keverjük alaposan össze. Az elkészült körözöttnek a felét botmixerrel pépesítsük, majd adjuk hozzá a félretett körözötthöz, és keverjük alaposan össze. Ezután hagyjuk pár órát állni, hogy az ízek kellően összeérjenek. Tálaláskor ízlés szerint pl. rozskenyérrel vagy teljes kiőrlésű kenyérrel, péksüteménnyel kínáljuk. Jól illik hozzá a kaliforniai paprika, a paradicsom, vagy éppen a retek is.
Ha már unjátok a borsófőzeléket vagy a borsópörköltet, ez a rakott verzió kölessel tök jó alternatíva, akár hús helyett is.
Nem tudod, hogyan készítsd el a kölest és mit főzz belőle? Akkor olvasd el ezt a cikket! Ezután már neked is egyszerű lesz a köles elkészítése!
Kaden Kole (Actress) Height, Wiki, Age, Biography, Weight, ... Read more
Nagyon egyszerű kis süti, még sütni sem kell :) Viszont tele van tápanyaggal, és csupa-csupa finom ízzel. Lelkiismeretfurdalás nélkül fogyasztható :) Hozzávalók: 10 dkg köles 3 evőkanál mák 5 evőkanál búzacsíra 12 g kukorica keményítő 1 evőkanál őrölt fahéj himalája só édesítőszer ízlés szerint ( lehetőleg az egészséges fajtákból ) 1 evőkanál méz 2 dl víz a mákos krémhez 2.5 dl víz a köleshez A kölest fedő alatt megfőzzük kevés sóval egy bögre vízben, majd belenyomkodjuk egy üveg, vagy porcelán tálba. A mákot az édesítőszerrel, fahéjjal és 2 dl vízzel felfőzzük, majd belekeverjük a kukoricakeményítőt (amit előzőleg pár kanál vízben csomómentesre kikevertünk), és felforraljuk. Ezután hozzáadjuk a búzacsírát, és a mézet. A mákos krémet a köles tetejére öntjük. Melegen és hidegen egyaránt nagyon finom! Az én tálam 25cm x 15 cm-es, kb 3 cm magas, így 12 szelet jön ki belőle. Lássuk az adatokat szám szerint részletesen: Hozzávalók: 371 kcal 10 dkg (100 g) Köles 258 kcal 3 evőkanál (48 g) Mák 175 kcal 5 evőkanál (50 g) Búzacsíra 42 kcal 12 g (12 g) kukorica keményítő 30 kcal 1 evőkanál (12 g) Őrölt fahéj 0 kcal 1 g (1 g) Himalája só (rózsaszín) 38 kcal 1 evőkanál (16 g) Nyírfacukor 98 kcal 1 evőkanál (30 g) Méz 0 kcal 2 dl (200 g) Víz (általános) 0 kcal 2.5 dl (250 g) Víz (általános) Összesen: 719 g 1,011 kcal 100 gramm tápértéke: kcal: 140.65 fehérje: 4.72 szénhidrát: 22.72 zsír: 3.67 1 szelet (59 g) tápértéke: kcal: 82.98 fehérje: 2.78 szénhidrát: 13.4 zsír: 2.17 Jó étvágyat ! Szeretet és nagy ölelés Dia
@Mzdani2X @instagram I did when I got the alert but it’s not on my violations 🤷🏼♀️ part of me wants to post it again
A köles nem egy gyakran használt alapanyag nálunk, pedig isteni ételeket lehet belőle készíteni. Igen, még akár egy szuper desszertet is. Ez most egy cukormentes változat, hogy ne gyötörjön minket annyira a lelkiismeretünk. :)
STADIGE POTGEROOSTERDE LAMSBLAD OP DIE KOLE
Ennek a kölesből készült túrókrémnek teljesen olyan az íze, mint a túróból készült változatának. Kenhetjük palacsintára, tölthetjük pitébe, csinálhatunk belőle pohárdesszertet gyümölcsökkel. A kölest mossuk át alaposan felhasználás előtt, folyó víz alatt, hogy ne legyen mellékíze. Türelmesebbek áztathatják is egy éjszakán át.
Hozzávalók: 10 dkg köles kb 3 dl víz 10-15 dkg zöldség (nekem fagyasztott volt) 0,5 dl rizstejszín 10 gr Orgran tojáspótló - 10 ek ...
Tej-, tojás- és akár gluténmentes hamis túró rudit készítettem. Az ételallergiát a lányomnál 5 éves korban fedeztük fel, így nagyon hiányzot...
A köles felhasználása igen sokrétű lehet, készülhet belőle különböző sós és édes étel is. Azonban manapság eléggé háttérbe van szorulva, ritkán használjuk, pedig érdemes lenne jobban odafigyelni rá, nagyon egészséges gabonaféle. Lúgosító hatású, gluténmentes, erősíti az immunrendszert és tele van ásványi anyagokkal. Mivel a köles elkészítése egyszerű és gyors, könnyen beiktathatjuk az étrendünkbe. Én most édes változatott …
Almás köles Hozzávalók: 1 kg alma, 1 rúd fahéj, 50 dkg köles, 1 liter tej, 2 teáskanál gyömbér, 4 csomag vaníliás cukor, 1 citrom reszelt héja, 7 tojás, 1 csipetnyi só, 16 evőkanál cukor, 3 dl tejföl, 50 dkg túró. A tepsihez egy evőkanál sertészsír. A kölest átmossuk, leszűrjük, és egy nagyobb lábasba tesszük. Öntünk […]
Gondoltad volna, hogy a kölesből készíthetünk édes, de egészséges desszerteket, nemcsak natur vagy sós köreteket és még a gyerekek is ösztönösen szeretik.
Hozzávalók: 25 dkg köles 1l növényi tej ízlés szerint édesítő 2 ek citromlé 15 dkg cukormentes aszalt áfonya 15 dkg VegArt Mascarpone 5 dkg VegArt tejföl 2 ek útifűmaghéj Elkészítés: A kölest főzzük meg az 1 l növényi tejben, hagyjuk kihűlni kicsit. Majd keverjük bele az összes többi alapanyagot. Egy sütőpapírral bélelt 18x18 as formába egyengessük a masszát, majd 180 fokon kb 40-45 perc alatt süssük meg.
Epis, the punchy, peppery Haitian seasoning, gives this iconic dish its complex flavor profile.
Kicsit hidegebb szelek fújtak az elmúlt napokban felém, így újra beizzítottam a sütőmet:)! Képzeljétek rengeteg finomságot kaptam nemrégiben a Klorofillos csapattól, a "Mag, amit akartok" weboldal szerkesztőitől. Így a hideget és a sok egészséges frissen megkaparintott finomságot összetéve, kiötlöttem egy rizskoch-hoz hasonló édes, melengető nyalánkságot:) Na, de nem csak hűvősebb időkre van ám! Hozzávalók egy 20x30 cm-es tepsihez: 250 g köles 0.8 l tej 3 tk fahéj 1 ek nyírfacukor/xilit 4 tojás 100 g nyírfacukor/xilit csipet só 1 ek vaj a tepsi kikenéséhez 1. A kölest a tejben 15 perc alatt puhára főzzük a fahéjjal és az egy evőkanálnyi cukorral, majd hűlni hagyjuk. 2. A tojásokat ketté választjuk, majd a sárgáját habosra keverjük a cukorral és hozzákeverjük a köleses keverékünkhöz. 3. A tojásfehérjéből egy csipet sóval kemény habot verünk, majd óvatosan azt is hozzákeverjük a masszánkhoz. 4. 180 fokra előmelegített sütőben 25-30 perc alatt aranybarnára sütjük. 5. Fahéjjal, porcukorral, citromhéjjal leszórva tálaljuk. Legközelebb lekvárral, bogyós gyümölcsökkel tálalom:) Próbáljátok ki Ti is!
Reggelire fontos, hogy valami igazán táplálót együnk. Valami olyasmit, amely feltölti az éjszaka kimerült raktárainkat és ezzel akár délig tartó lendülethez jutunk. Vargáné Nagy Szilvia gasztroblogger erre a célra a gyümölcs-gabona kombinációjából álló reggelit javasolja. Kiváló választás például a zabpehely, a zabkorpa vagy a köles valamely szezonális gyümölccsel kombinálva.
Ez a köles étel önmagában egy tál, finom salátával, vagy köretként is fogyasztható. A kölesről már sokszor leírtam a megannyi pozitív tulaj...
Vaníliás köles kása VANÍLIÁS KÖLESKÁSA (KÖLESPUDING) (Glutén-, tej-, tojásmentes, hozzáadott cukrot nem tartalmaz, vegán) Hozzá
Köretnek is szuper, de elég tartalmas ahhoz is, hogy főszereplő legyen.
Dolgok a kölesről, amiről tudnotok kell: Egy bögre kölesből három bögre főtt köles lesz. Vitaminokban gazdag: B1, B2, B3, B6, B9 és K-vitamint tartalmaz, míg az ásványi anyagok közül kalciumot, vasat, magnéziumot, nátriumot és cinket tartalmaz. A köles az egyetlen lúgos gabonaféle, és a legkevésbé allergizáló. A szervezetnek könnyű megemészteni.
Egyre trendibb alapanyag a köles, ami teljesen érthető, hiszen gluténmentes. Próbáljátok ki rizottóként, felturbózva jó fajta paprikás kolbásszal. Isteni! :P