A kenyerünk fogyóban volt, másnap készültem sütni a szokásos kovászos kenyerünket. Kellett hát valamilyen gyors megoldás (a boltban vásárlás...
Nagyon finom, laza szerkezetű, mégis egészségesebb(nek mondott) kenyeret hoztam. Van benne tk. búzaliszt (helyette jó a tönköly is), rozsliszt és zabpehely is. Magokkal is lehetett volna dúsítani, de azokat most kihagytam belőle. Az ilyen vagy ehhez hasonló tésztákat általában joghurttal készítem, de most épp nem volt itthon, így tejfölt tettem bele, azzal is remek, szaftos kenyér sült. Került bele még 1 teáskanál méz, mert szelídíti a teljes kiőrlésű lisztek erőteljes ízét, a zabpehelyhez meg különösen jó, de a kenyér színét is szebbé teszi. Az első kelesztés után én kettévettem a tésztát és külön, egymás után sütöttem ki őket öntöttvas lábasban. Természetesen egyben, akár jénaiban, akár más fedeles edényben is megsüthető. Hozzávalók: 250 g BL 80 kenyérliszt 100 g tk. búzaliszt (vagy tönköly) 100 g tk. rozsliszt 50 g zabpehely (apróbb szemű) 1 tk. sikér 250 g öregtészta 2 tk. só 2 ek. olaj 1 tk. méz 100 g tejföl kb. 3 dl víz 12 g friss élesztő Tálba mérjük a liszteket, a zabpelyhet, a sikért és a sót. Alaposan elkeverjük, majd a közepébe mélyedést készítünk. Ide öntjük a vizet, a tejfölt, a mézet, és az olajat. Kisebb darabokra szedjük az öregtésztát, úgy adjuk a többi hozzávalóhoz, majd legvégül a tetejére morzsoljuk az élesztőt. Kb. 10-15 perc alatt bedagasztjuk a tésztát. Könnyűnek, de nem ragacsosnak kell lennie. Akkor jó, ha nem ragad a deszkához, a felülete sima és szép fényes. Vékonyan kiolajozunk egy kelesztőtálat, beletesszük a tésztát, letakarjuk és kb. 30-40 percig kelesztjük (érleljük). Természetesen dagasztógéppel vagy kenyérsütőgéppel is elvégeztethetjük a munkát. Utóbbi nálam mindig nyitott tetővel dolgozik. A megkelt tésztát enyhén lisztezett felületre borítjuk, kettévágjuk és óvatosan átgyúrjuk. Letakarjuk és kb. 10 percig pihentetjük. Ruhával kibélelünk két kb. egyforma kelesztőkosarat (valamilyen kerek tálat), és liszttel meghintjük. A pihentetett tésztából cipókat formázunk és az előkészített kosarakba tesszük, fejjel lefelé. Az egyiket szobahőmérsékleten hagyjuk, a másikat betesszük a hűtőbe. Kb. 60 percig hagyjuk kelni szobahőn, ezalatt a sütőt előmelegítjük 230 fokra, a vaslábast is a sütőbe tesszük, átforrósítjuk. A megkelt tésztát óvatosan a forró edénybe fordítjuk, pengével bemetsszük, rátesszük az edény tetejét és betoljuk a sütőbe. Kb. 40 perc alatt sül pirosra. A sütés félidejében elővesszük a másik tésztát a hűtőből és hagyjuk, hogy átvegye a szobahőt. Amint kisül az első, azonnal a helyére fordítjuk a második cipót és ugyanúgy sütjük. Rácson hűtjük ki őket.
A cukkinis kenyér csodafinom harapnivaló. A massza egyszerűen készül, nagyon puha, és kedvedre játszhatsz a fűszerezésével.
Limara receptje, amit bátran kipróbálhat az is, aki most kezd először kenyérsütésbe!
Kívül ropogós, belül könnyed, puha házi kenyér, 100%-ban teljes kiőrlésű lisztből. Könnyen elkészíthető, egyszerű recept. Magvakkal gazdagíthatjuk kívül-belül.
Laza, puha bélzet, ropogós, cserepes héj!
Így süss magadnak vagy a családnak egy tökéletes, ropogós héjú házi kenyeret, viszonylag rövid id...
Ti Küldtétek Recept (A recept beküldője: Tögyi Julianna) Paleo kenyér recept Paleo kenyér Tögyi Julianna másfél hetes munkája v
The English version of the Hokkaido bread is beneath the Hungarian post. Két napja volt 1 éves a KonyhaParádé! Visszanézve […]
Ha van egy szabad délutánotok, az egyébként már elég is, mert utána már csak egy szabad másnap reggel kell a kenyérsütésre.
Barcelona közelében egy főzőiskolában jártam. A tulajdonosnőtől kaptam ezt a receptet. Egyszerű és finom. Nem volt ideje kihűlni. Utolsó morzsáig elfogyott.
Kétségtelen, hogy a kenyér a legkedveltebb és legnépszerűbb élelmiszer a földön. Van aki szinte mindenhez kenyeret eszik, nem hiába mondják, hogy a kenyér a legtöbb ételhez fogyasztható. A hagyományos kenyérnek azonban az egyik legnagyobb baja, hogy rengeteg benne a szénhidrát, amiből ha túl sokat fogyasztunk, könnyedén elhízhatunk. Szerencsére vannak olyan kenyerek, amelyeket bátran ehetünk anélkül, […]
Egy közösségi oldalon olvastam a receptet, azonnal megtetszett, és meg is sütöttem (már jópárszor). Nagyon finom, a rozsos verziója a kedvencem, olyan mintha boltba vettem volna, csak így nincs benne semmi eeee. :) Megéri kipróbálni, igaz időigényes (de melyik jó kenyér nem az?), viszont isteni íze van. Köszönöm Ágoston!
This Turkish bread is so delicious and simple that anyone can make it at home. The middle of the bread is empty, so it's great for wrapping around your favorite food or dipping with curry.
A lisztet egy nagyobb tálban összekeverjük a sóval és a sütőporral, majd mehet bele az olívaolaj is. Ezután adjuk hozzá lassan, folyamatos keverés mellett a tejet, majd ha pár perc gyúrás után összeállt a tészta, a tálat egy konyharuhával letakarjuk és minimum20 percet, de a legjobb, ha egy órát állni hagyjuk.
Házi kenyér 5 perc alatt – dagasztás, kelesztés nélkül! Öt perc a munka, harminc perc sütés, és már ott gőzölög az asztalon az írek mesés kenyere! Nagyon
Nem lehet indiai gasztroblogot naan nélkül elképzelni. Nem is kell, mert a Helló Curryre is megérkezet...
Ha már végleg elvarázsoltak a csodaszép kovászos kenyerek és péksütemények fotói, jobb ha mielőb...
Nem tudom, ki hogy van vele, egy ideig komoly fenntartásaim voltak a tönkölykenyerekkel szemben. Akkor k...
Kevés szexibb dolgot tudok elképzelni egy illatos, ropogós, rusztikus külsejű, saját készítésű ve...
A naan kenyér elkészítése nagyon egyszerű, bátran nekifoghatnak kezdő szakácsok is, nem fognak csal...
Imádom a kelesztés nélküli puha kenyérkéket, amiket mindenféle finomsággal, például zöldségekkel lehet dúsítani.
Ha nem akartok kovászt nevelgetni, de szeretnétek finom házi kenyeret enni, akkor ne keresgéljetek tovább, ítt a dagasztás nélküli kenyér.
If you are looking for a simple and tasty ciabatta with just a few steps this will be perfect for you, these are crisp with soft and slightly chewy crumb.
Felejtsd el a dagasztást, kelesztést! Élesztő helyett szódabikarbónával készíts kenyeret! Kevesebb mint egy óra alatt asztalodon lehet, friss és finom ropogós! (Fotó: Pinterest) Nem kell aggódnod, ha elfogyott otthon a kenyér, vagy zárva tartanak épp a boltok! Szinte pillanatok alatt összeállíthatod a saját házi kenyered tésztáját, és a sütés után…
A puha és ízletes cukkinis kenyér igazán kedvelt reggeli étel. Tekintsünk meg egy pár ízletes, és gyorsan elkészíthető cukkini-kenyér receptet.
Authentic Greek Pita bread recipe. Soft and flexible perfect to use for Gyros and Souvlaki wraps.
Nut and Seed Bread is made without any flour and yeast and is held together with eggs. It's nutritious, delicious, and comes together in no time at all.
Már többször sütöttem ilyet, de mindig elfelejtettem feltenni, viszont most eszembe volt, mert ovis társunk anyukája is kérte, és nővérkémnek is jól jön, mert sajnos terhessége végén kiderült, hogy candidája van, így életmód váltásra kényszerült, így neki ajánlom ezt! Kicsit grízesebb állagú tésztát kapunk, mint az alap kenyér tészta esetében, a kész termék is morzsálósabb valamivel, de isteni, vidámságot hozó kis vekni, mert szép sárga a belseje, kívűl ropogós, isteni az illata, amikor sül, szóval mindenképpen érdemes megsütni, főleg, amíg ilyen pocsék az idő és jó, ha melengetjük a lelkünket és a lakást is! Hozzávalók: 1/2 kg kukoricaliszt 1 csomag porélesztő (7-10g) 1 evőkanál só3,5 dl langyos víz 1 tojás Elkészítés: A sütőt, mint minden kenyér készítés esetében előmelegítem 250 fokra, aljában a tégla és a vízzel teli edény, hogy jó párás legyen. Majd a fenti hozzávalókat alaposan összegyúrom, nem kell dagasztani, és utána letakarva minimum 2 órát kelesztem, amikor duplájára kelt, téglalap alakú formába, vagy jénaiba teszem, amit kacsazsírral kikenek, tetejét bevagdosom és megszórom kukorica darával. 220 fokon 30 percig lefedve, vagy alufóliával letakarva sütöm, utána még 20 percet anélkül és közben bespriccelek vizet, hogy fokozzam a párásodást. Amikor kívűlről már jó ropogós, és barna, akkor kész is. Kivéve a formából hagyom hűlni 15 percet, majd friss paradicsommal, juhtúróval elfogyasztom!:-) Jó étvágyat! Puszi: Petrezselyem
Welcome to the simplest and tastiest quick bread recipe you’ve ever tried! This bread can be made in just 10 minutes without the need for an oven. Perfect for those ... Read more