A hétvégén elkészített aszalt paradicsomos, olívabogyós ciabatta annyira jól sikerült, hogy utánanéztem több kenyér, zsemle, bagett, kifli, perec (stb.) elkészítésének és a fortélyainak. Szóval leh…
Hozzávalók: 30 dkg liszt 25 dkg szoba hőmérsékletű vaj/margarin 1 csipetnyi só 6 evőkanál hideg víz 1 evőkanál ecet Elkészítés: A hozzávalókat simára összegyúrjuk úgy, hogy ne maradjanak benne csomók a zsiradékból. Gyorsan kell vele dolgozni, hogy ne olvadjon meg a kezünktől a margarin. Legjobb előző nap összeállítani a tésztát, hogy legalább 12 órán át pihentetni tudjuk, lehetőleg hideg, hűvös helyen. Másnap a tésztát lisztezett felületen 1/2 cm vastagságra kinyújtjuk, majd tetszés szerint felhasználjuk, ez a legegyszerűbb változata. Elkészíthetjük úgy is, hogy a pihentetés után 4 egyforma részre osztva lapokra nyújtjuk, majd egymásra illesztve a lapokat, a megfelelő formára vágjuk fel. Rétegesebb lesz, ha a lapok között olajjal, vagy olvasztott vajjal, margarinnal megkenjük. Különféleképpen használhatjuk fel, ugyanúgy, mint a leveles tésztát. Ha édes töltelékkel készítjük, nem kell bele több só, ha sós süteményt készítünk, ízlés szerint sózzuk kb. 1 kávéskanálnyi mennyiséggel. Az édes tésztát a kisülés után, még forrón, jó vastagon szórjuk meg vaníliás porcukorral. Készülhet belőle töltött kifli, csiga, batyu, krémes, rétes, sós rúd, pogácsa, stb. Ha sós rudat készítünk belőle, 1 cm vastagságra vágjuk fel, tetejét kenjük meg tojássárgájával, szórjuk meg reszelt sajttal. Nagyobb adagban is elkészíthetjük, több részletben lefagyaszthatjuk, majd szobahőmérsékleten engedjük ki felhasználásig. Másik recept, kis eltéréssel az összetevőkben: 35 dkg liszt 25 dkg szoba hőmérsékletű vaj/margarin 2 dl tejföl 1 evőkanál ecet 1 csipetnyi só Vagy: 35 dkg liszt 25 dkg szoba hőmérsékletű vaj/margarin 1 tojás 1 kávéskanál só (attól függően, édes, vagy sós tésztát készítünk) 5 evőkanál hideg víz 1 evőkanál ecet Hasonló tészta található a "Krémes" receptjében is. A leveles tésztát előmelegített, kb. 220 °C –os forró sütőben sütjük 5 percig, majd kissé levéve a lángot (200 °C), további kb. 15 percig, amíg a teteje szép világos pirosra pirul. A sütés mindig erős tűzön történjen, a hőmérsékletet ne csökkentsük le lényegesen, mert akkor a vaj kiolvad a tésztából, és nem fog szépen megemelkedni. Az alacsony hőmérsékleten sütött tészta nem leveles, hanem szalonnás lesz.
A leveles jelzőt azért kapta, mert annyira könnyű porhanyós, szinte leveles ez a tészta, de azért került idézőjelbe, mert nem a klasszikus leveles. A receptet egy jó Barátunk Édesanyától kaptam évekkel ezelőtt, Tatáról. Azt mondta: imádni fogom, mert könnyű tészta, amit nem kell hajtogatni. Amikor "csak" beugrik valaki, mindig ehhez nyúl, mert mindig tart a hűtőben és mert gyorsan megvan a sütése. Mindig ehhez nyúl és mégis mást tesz az asztalra, mert olyan sokféleképpen szokta elkészíteni. Szokta édesen és szokta sósan. Szokta tölteni és szokta úgy, hogy csak rápakol a tésztára. Szokta megkenni és megszórni a tetejét és szokta porcukorban megforgatni. A recepten én egy picit változtattam, mert mi nem eszünk margarint. Az eredeti recept ugyanis margarinnal készül én a saját tapasztalatom alapján kevesebb! vajra cseréltem. Alaptészta Hozzávalók 200 g hideg vaj (eredeti receptben 250 g margarin) 250 g finomliszt pici só 4 ek hideg víz 1 ek 10 %-os ecet + ha édességhez használom, akkor 2-3 dkg cukrot szoktam hozzátenni. A hűtőből kivett vajat kockákra vágom és a sóval (cukorral) elkevert liszttel gyorsan összemorzsolom. (Lehet géppel is.) A közepébe mélyedést túrok a kézfejemmel és belemérem a vizet és az ecetet. Gyors mozdulatokkal -főleg az ujjaim utolsó percét használva- összegyúrom a tésztát. Formára igazítom, folpack fóliába csomagolom és beteszem a hűtőbe. Min. 30 perc elteltével használom fel, addig hidegen pihen. Csak simán a hűtőben is lehet tartani 3 napig, vagy lefagyasztani. Ekkor használat előtt legalább 1 órával tegyük át a norm. hűtőbe. Őszibarackos táska Hozzávalók 1 adag tészta 3-4 szem őszibarack 1 ek étkezési keményítő 1 ek + 1 tk vaníliás porcukor (házi) + tojásfehérje kenéshez A tésztát 30 perc után szobahőmérsékletre tettem és hagytam, hogy akklimatizálódjon (10 perc). A barackokat tisztítottam és kicsi kockákra daraboltam. Összekevertem a keményítővel és a vaníliás porcukorral. Vékonyra nyújtottam (4-5 mm) a tésztát (lehet a fólián át, akkor nem kell lisztezni) és 12 db nagy téglalapra vágtam. Hat téglalapot a derelyevágóval (lehet késsel is) több helyen bemetszettem, a szélét körbe nem vágtam el (lásd képet). Minden egészre 1 nagy kanál barackot raktam. Körbekentem a tojásfehérjével, a bemetszetteket a tetejükre igazítottam a széleiket alaposan összenyomkodtam. A tálkában maradt barackszaftot a hézagokon becsorgattam a barackokra. A sütőpapíros tepsire raktam őket és 180 fokos előmelegített sütőben készre sütöttem (16 perc). Még langyosan meghintettem vaníliás porcukorral (majd lefotóztam). Szeretetrehangoltan a Facebookon, ahol általában :) van napi aktuális. Akinek kedve van, örömmel látom a privát oldalamon :)
A legnemesebb tészta mind közül. Szerelem első kóstolásra. Sokáig nem értettem, hogy a pékségekben miért más a kakaós csiga, mint a nagymamáé? Aztán belemerültem és minden világos lett. Ezek a menn…
Az előző croissanthoz képest ez egy lényegesen gyorsabb, egyszerűbb recept. Persze ez sincs pikk-pakk készen, de a hosszadalmas nyújtás, hajtogatás, pihentetés fázisokat megspórolhatjuk vele. De mondhatom, ugyanolyan finom. Tegnap este elfogyott minden kenyér, ezért még este összeállítottam, megformáztam a kifliket, éjszakára így mentek a hűtőbe, reggel pedig sajttal megszórva a hideg sütőbe. Mire felkeltek a fiúk asztalon illatozott a finom kifli. Csak fél adagot készítettem, így is lett nyolc jókora kifli, de az eredeti adag hozzávalóit adom meg. Hozzávalók: 70 dkg liszt 1 pohár joghurt vagy kefír (140 g) 2 dl tej 1 kk só 4-5 ek. cukor 2 tojás 5 dkg élesztő 25 dkg hideg vaj 1 tojás a kenéshez A hozzávalókból, a vaj kivételével tésztát dagasztottam, majd hűtőbe tettem 1-1,5 órára. Ezután nyolc egyforma darabba vágom, gömbölyítem őket, majd mindet kinyújtom jó vékonyra, kör alakúra.. A hideg vajat sajtreszelőn lereszeltem és körülbelül 7 egyenlő kupacra osztottam. Az első kinyújtott lapra szórtam egy adagot, rátettem a következő lapot, erre jött megint vaj, megint lap, így tovább, míg el nem fogyott. A legutolsó lap tetejére nem kell vaj. Ezután a tésztát kinyújtottam, olyan 2-3 mm vastagra, majd 16 cikkre vágtam (lehet 20 is, akkor kisebb kiflik lesznek). Feltekertem őket, majd sütőpapírral bélelt tepsire ültettem. Most mentek egy éjszakára a hűtőbe, majd reggel tojással lekentem, sajttal megszórtam és hideg sütőben kezdtem sütni, 180 fokra állítva, kb. 25-30 percig. Ha nem éjszakáztatom, akkor hagyom őket duplájára kelni, tojással lekenve mennek a 180 fokra előmelegített sütőbe, kb. 15 percre.
Hozzávalók: 30 dkg liszt 25 dkg szoba hőmérsékletű vaj/margarin 1 csipetnyi só 6 evőkanál hideg víz 1 evőkanál ecet Elkészítés: ...
A leveles jelzőt azért kapta, mert annyira könnyű porhanyós, szinte leveles ez a tészta, de azért került idézőjelbe, mert nem a klasszikus leveles. A receptet egy jó Barátunk Édesanyától kaptam évekkel ezelőtt, Tatáról. Azt mondta: imádni fogom, mert könnyű tészta, amit nem kell hajtogatni. Amikor "csak" beugrik valaki, mindig ehhez nyúl, mert mindig tart a hűtőben és mert gyorsan megvan a sütése. Mindig ehhez nyúl és mégis mást tesz az asztalra, mert olyan sokféleképpen szokta elkészíteni. Szokta édesen és szokta sósan. Szokta tölteni és szokta úgy, hogy csak rápakol a tésztára. Szokta megkenni és megszórni a tetejét és szokta porcukorban megforgatni. A recepten én egy picit változtattam, mert mi nem eszünk margarint. Az eredeti recept ugyanis margarinnal készül én a saját tapasztalatom alapján kevesebb! vajra cseréltem. Alaptészta Hozzávalók 200 g hideg vaj (eredeti receptben 250 g margarin) 250 g finomliszt pici só 4 ek hideg víz 1 ek 10 %-os ecet + ha édességhez használom, akkor 2-3 dkg cukrot szoktam hozzátenni. A hűtőből kivett vajat kockákra vágom és a sóval (cukorral) elkevert liszttel gyorsan összemorzsolom. (Lehet géppel is.) A közepébe mélyedést túrok a kézfejemmel és belemérem a vizet és az ecetet. Gyors mozdulatokkal -főleg az ujjaim utolsó percét használva- összegyúrom a tésztát. Formára igazítom, folpack fóliába csomagolom és beteszem a hűtőbe. Min. 30 perc elteltével használom fel, addig hidegen pihen. Csak simán a hűtőben is lehet tartani 3 napig, vagy lefagyasztani. Ekkor használat előtt legalább 1 órával tegyük át a norm. hűtőbe. Őszibarackos táska Hozzávalók 1 adag tészta 3-4 szem őszibarack 1 ek étkezési keményítő 1 ek + 1 tk vaníliás porcukor (házi) + tojásfehérje kenéshez A tésztát 30 perc után szobahőmérsékletre tettem és hagytam, hogy akklimatizálódjon (10 perc). A barackokat tisztítottam és kicsi kockákra daraboltam. Összekevertem a keményítővel és a vaníliás porcukorral. Vékonyra nyújtottam (4-5 mm) a tésztát (lehet a fólián át, akkor nem kell lisztezni) és 12 db nagy téglalapra vágtam. Hat téglalapot a derelyevágóval (lehet késsel is) több helyen bemetszettem, a szélét körbe nem vágtam el (lásd képet). Minden egészre 1 nagy kanál barackot raktam. Körbekentem a tojásfehérjével, a bemetszetteket a tetejükre igazítottam a széleiket alaposan összenyomkodtam. A tálkában maradt barackszaftot a hézagokon becsorgattam a barackokra. A sütőpapíros tepsire raktam őket és 180 fokos előmelegített sütőben készre sütöttem (16 perc). Még langyosan meghintettem vaníliás porcukorral (majd lefotóztam). Szeretetrehangoltan a Facebookon, ahol általában :) van napi aktuális. Akinek kedve van, örömmel látom a privát oldalamon :)
5 perc alatt összegyúrjuk a tésztát , majd betesszük egy éjszakára a hűtőbe és másnap kedvünk szerint formázzuk , valamint ízlés szerint ...
Hazajöttem és azzal fogadtak,hogy elfogyott a kenyér. Valami kellene mégis vacsorára, ez lett, 140 perc alatt.
Ez megint csak egy olyan bejegyzés amit elég régóta ígérgetek. Mindenki tudja, aki olvas, hogy én általában fedett edényben, egy nagy 8 lit...
A falusi receptek a legjobbak, ezekben nincsenek mű dolgok, csak a természetes finomságok! A hajtogatás nélküli leveles tészta sok mindenhez felhasználható, csak így készítem! Omlós töpörtyűs pogácsa Hatvan deka lisztből, húsz deka őrölt töpörtyűből, húsz deka zsírból, négy tojássárgájából, négy deka kissé cukrozott tejben feloldott élesztőből, sóval, kevés törött borssal tésztát gyúrunk. Annyi tejfölt teszünk […]
A friss, saját készítésű kakaós csigánál vagy croissantnál nincs jobb reggeli a világon. Ha azonban házi pékké szeretnétek átlényegülni, először mindenképpen szükségetek van egy jó blundel receptre. Ez ugyanis az az alap, élesztős leveles tészta, amiből a legtöbb ropogós péksüti készül. Nem a leggyorsabb és legegyszerűbb elkészíteni, de ha legyúrtok egy adagot, tiétek a világ! Mutatom, hogy kell!
Örök hálám Michel Roux-nak, aki Tésztavarázs című könyvében megosztotta a gyors leveles tészta receptjét. Semmilyen különösebb ü...
Kinéztem egy receptet Moha oldalán és ahhoz öregtésztára volt szükségem. Már korábban készítettem öregtésztás kiflit, de ahhoz csak 20 dkg kellett. Ez most egy egész nagy adag, amiből kb. 75-80 dkg nyanya lett. Azt hiszem érdemes áttérni erre a fajta sütésre, hisz kevesebb élesztővel, lazább, puhább és finomabb péksütemények süthetők. Az első módszerrel nagyobb mennyiség készíthető, ez azoknak előnyös, akik gyakran sütnek, így mindig áll rendelkezésre elegendő alapanyag. Hozzávalók kb. 75 dkg öregtésztához: *50 dkg kenyérliszt (BL80) *1 tk só *0,2 tk cukor *1 dkg friss élesztő *3,5 dl víz A lisztet egy tálba szórjuk, hozzáadjuk a sót, a cukrot, belemorzsoljuk a friss élesztőt, majd a langyos vizet. Jó alaposan összedolgozzuk. Egy kiolajozott tálba helyezzük, amit lefedünk. Kb. 10-12 órát a konyhapulton hagyjuk pihenni. Ahogy a képen is látszik, a tészta "elfolyósodott", nagy buborékok képződtek. Ezután már felhasználhatjuk vagy egy műanyag, fedeles ételtartóba téve a hűtőszekrényben 7-12 napig tárolhatjuk. (Felső kép.) Ha csak egy kevés öregtésztát szeretnénk előállítani, mondjuk egy adag kifli elkészítéséhez, kb. 20 dkg-ot, akkor azt a következőképpen végezhetjük: Hozzávalók 20 dkg öregtésztához: *120 g kenyérliszt (BL80) *4 g friss élesztő *80 g langyos víz Minden hozzávalót egy tálba rakunk és alaposan összedolgozzuk. Egy fedeles edénykében a konyhapulton hagyjuk pihenni kb. 10-12 órát. Ezután szabadon felhasználható. Ez az utóbbi leírás Rigó Katica Kefires kifli receptjéből származik.
A legnemesebb tészta mind közül. Szerelem első kóstolásra. Sokáig nem értettem, hogy a pékségekben miért más a kakaós csiga, mint a nagymamáé? Aztán belemerültem és minden világos lett. Ezek a menn…
A leveles jelzőt azért kapta, mert annyira könnyű porhanyós, szinte leveles ez a tészta, de azért került idézőjelbe, mert nem a klasszikus leveles. A receptet egy jó Barátunk Édesanyától kaptam évekkel ezelőtt, Tatáról. Azt mondta: imádni fogom, mert könnyű tészta, amit nem kell hajtogatni. Amikor "csak" beugrik valaki, mindig ehhez nyúl, mert mindig tart a hűtőben és mert gyorsan megvan a sütése. Mindig ehhez nyúl és mégis mást tesz az asztalra, mert olyan sokféleképpen szokta elkészíteni. Szokta édesen és szokta sósan. Szokta tölteni és szokta úgy, hogy csak rápakol a tésztára. Szokta megkenni és megszórni a tetejét és szokta porcukorban megforgatni. A recepten én egy picit változtattam, mert mi nem eszünk margarint. Az eredeti recept ugyanis margarinnal készül én a saját tapasztalatom alapján kevesebb! vajra cseréltem. Alaptészta Hozzávalók 200 g hideg vaj (eredeti receptben 250 g margarin) 250 g finomliszt pici só 4 ek hideg víz 1 ek 10 %-os ecet + ha édességhez használom, akkor 2-3 dkg cukrot szoktam hozzátenni. A hűtőből kivett vajat kockákra vágom és a sóval (cukorral) elkevert liszttel gyorsan összemorzsolom. (Lehet géppel is.) A közepébe mélyedést túrok a kézfejemmel és belemérem a vizet és az ecetet. Gyors mozdulatokkal -főleg az ujjaim utolsó percét használva- összegyúrom a tésztát. Formára igazítom, folpack fóliába csomagolom és beteszem a hűtőbe. Min. 30 perc elteltével használom fel, addig hidegen pihen. Csak simán a hűtőben is lehet tartani 3 napig, vagy lefagyasztani. Ekkor használat előtt legalább 1 órával tegyük át a norm. hűtőbe. Őszibarackos táska Hozzávalók 1 adag tészta 3-4 szem őszibarack 1 ek étkezési keményítő 1 ek + 1 tk vaníliás porcukor (házi) + tojásfehérje kenéshez A tésztát 30 perc után szobahőmérsékletre tettem és hagytam, hogy akklimatizálódjon (10 perc). A barackokat tisztítottam és kicsi kockákra daraboltam. Összekevertem a keményítővel és a vaníliás porcukorral. Vékonyra nyújtottam (4-5 mm) a tésztát (lehet a fólián át, akkor nem kell lisztezni) és 12 db nagy téglalapra vágtam. Hat téglalapot a derelyevágóval (lehet késsel is) több helyen bemetszettem, a szélét körbe nem vágtam el (lásd képet). Minden egészre 1 nagy kanál barackot raktam. Körbekentem a tojásfehérjével, a bemetszetteket a tetejükre igazítottam a széleiket alaposan összenyomkodtam. A tálkában maradt barackszaftot a hézagokon becsorgattam a barackokra. A sütőpapíros tepsire raktam őket és 180 fokos előmelegített sütőben készre sütöttem (16 perc). Még langyosan meghintettem vaníliás porcukorral (majd lefotóztam). Szeretetrehangoltan a Facebookon, ahol általában :) van napi aktuális. Akinek kedve van, örömmel látom a privát oldalamon :)
A washingtoni Dianna Wara egy kenyér fesztiválon indult és nyert ezzel a különleges alakú, sajtos, bazsalikomos, aszalt paradicsomos kenyérrel. Hozzávalók Tészta 1,2 dl meleg víz 5 dkg cukor 4 tk élesztőpor 2,4 dl kézmeleg tej 2 nagy tojás 2 tk só 84 dkg kenyérliszt extra-szűz olívaolaj Töltelék 25 dkg szárított paradicsom olajban 1,5 dkg bazsalikom (kb.) 15 dkg reszelt sajtkeverék (pl. parmezán, cheddar) 3/4 tk fokhagymapor Egy elektromos keverőben közepes sebességen keverjük össze a hozzávalókat. Gyúróprogrammal vagy kézzel gyúrjuk simára, kb 5-10 perc. Kenjünk ki egy edényt olivaolajjal, forgassuk át benne a tésztát, így minden oldala olajos lesz. Meleg helyen letakarva hagyjuk duplájára kelni 45 percen keresztül. Miközben a tészta kel, készítsük elő a tölteléket. Csepegtessük le és itassuk fel az olajat a paradicsomról, aprítsuk fel a bazsalikommal együtt. Papírral béleljünk ki 2 sütőlapot. Ha megkelt a tészta, gyúrjuk át, préseljük ki belőle a levegőt és válasszuk ketté. Nyújtsuk ki az egyik tésztát kb. 55 x 22 cm-es méretre. Szórjuk rá a töltelék felét, hengergessük fel, csípjük össze a széleit (lásd kép!), és tegyük a sütőlapra. Konyhai ollóval vágjuk végig a hengert, kb 2 cm mélyen, a végeken 2 cm-t meghagyva. Ne ijedjünk meg ha egy kicsit szétesik. Formázzunk a hengerből S alakot. A két szélét tapasszuk a belsejéhez, hogy egy 8-as alakot kapjunk a tésztából. Takarjuk le, és hagyjuk 45-60 percig duplájára kellni. Közben melegítsük elő a sütőt 175°C-ra és csináljuk meg a másik tésztát. Süssük a tésztákat egyesével 35-40 percig. 15-20 perc után takarjuk le fóliával, hogy ne barnuljon túl. Forrás A recept tej- és gluténmentes verzióját Bokréta Veronika készítette el, itt találod: glutenmentesovezet.hu
Egyszerű finomság leveles tésztából
Korábban már elkészítettem a Michel Roux receptje szerinti klasszikus leveles tésztát, de mivel az időigényesebb, ezért most erre a gyorsabb változatra esett a választásom. Kíváncsi voltam, igaz-e, amit a könyv állít erről a tésztáról, miszerint majdnem olyan jól meg tud emelkedni sülés közben, mint a klasszikus verzió. Bár a fagyasztómban mindig van bolti leveles tészta – tekintettel a sürgősebb esetekre –, most mégsem volt kedvem azt használni, mert egyrészt le akartam tesztelni egy bizonyos sütihez, másrészt pedig egy másik étel miatt sem ártott kipróbálnom ezt az időmegspóroló receptet. Kijelenthetem, hogy beleszerettem ebbe a tésztába, mert valóban szépen megemelkedik és tetszik az állaga is. :) Hozzávalók 60 dkg nyers tésztához: 25 dkg finomliszt 25 dkg hideg vaj ½ tk. só 1-1,25 dl jéghideg víz elkészítés: A tálba szitált liszt közepében kialakított mélyedésbe tesszük a felkockázott vajat, a sót, és összemorzsoljuk. Apránként annyi vizet dolgozunk hozzá, amennyit a liszt felvesz, anélkül hogy túlzottan kidolgoznánk a tésztát. Cipóvá formázzuk, folpackba csomagoljuk, és fél órára hűtőbe tesszük. A pihentetett tésztát lisztezett deszkán 40x20 cm-es téglalapra nyújtjuk. A rövidebbik oldalánál fogva jobbról behajtjuk a tészta közepéig, majd ráhajtjuk balról is. A háromba hajtott tésztát 90°-kal elforgatjuk. Az előbbi módon kinyújtjuk, ismét háromba hajtjuk, és becsomagolva, félórát hűtjük. A nyújtást és a hajtogatást még kétszer ismételjük, miközben minden alkalommal elforgatjuk a tésztát. A kész tésztát becsomagoljuk, és felhasználás előtt újabb fél órára hűtőbe tesszük. Megjegyzés: Hűtőben 3 napig, lefagyasztva 1 hónapig is eláll. Receptek gyors leveles tészta felhasználásával: Gombás-parmezános besamellel töltött rétesbatyu (fehér lisztből is elkészíthető) Gyümölcsös-túrókrémes virágok Fahéjas-vaníliás almás rétes Mascarponés-túrós-sajtos csiga Mini sonkás-sajtos roló Parmezános rudacskák Virslis párnácskák csípős, parmezános mártással Zöldséges kosarak Az elkészítés főbb lépései: az összeállított tészta kinyújtása hajtogatás, nyújtás, elforgatás Forrás: Michel Roux – Tészta varázs
Volt szerencsém megkóstolni egy kézműves francia kovászos kenyeret, amit csöpp mézzel dagasztanak. Mi több, abban az i...
A három különleges krém teszi utánozhatatlanná ezt a mennyei süteményt.
Receptek fotókkal. Gyors, könnyen elkészíthető ételek. Külön vegetáriánus receptgyűjtemény.
Vendégváró zsemlekoszorú bögrésen: a Rupáner-konyhából!
Korábban megmutattam, hogyan nevelhettek saját kovászt, és ezúttal egy nagyon klassz tönkölylisztes-magos cipó lett belőle!
Nekünk is nagyon ízlik! Már kétszer csináltam amióta meg van a recept! Hozzávalók: 60 dkg liszt 3 dkg élesztő 1 dl tej 1 csapott tk cukor 25 dkg margarin 25 dkg félzsíros tehéntúró 20-30 dkg trappista sajt reszelve 175 gramm … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →
Kovászetetés by Bea Gondoltam, dokumentálom, hogy én hogyan etetek kovászt sütés előtt. Mindenkine...
Még amikor a nagyobbik lányom pocaklakó volt rengeteg cukros brióst ettem. Akkor még -ohh, belegondoltam, 10 évvel ezelőtt...- leginkább a b...
Teljesen véletlenül lett "öreg" tésztám. Régóta terveztem, hogy kipróbálom vele a kenyérsütést, de valahogy állandóan meghiúsult a megvalósítása. Két napja bedagasztottam egy adag kenyértésztát, hogy majd gombás bucikat gyártok belőle, aztán nem jutott rá az időmből. Kidobni nem akartam, ezért lefedtem egy tálba és bezsuppoltam őt a hűtőbe. A tészta pedig csendesen elvolt pár napig a hűtő mélyén. Szinte majdnem el is felejtkeztem róla, amikor ma reggel, kissé kicsúszott a joghurtos poharak tetejéről, mondván szól, hogy itt vagyok... Szóval így lett nekem mára öreg tésztám. Tettem hozzá langyos vizet, még lisztet és újra bedagasztottam az egészet. Ilyen csodaszép bucik sültek ki a "vén" tésztámból... Hozzávalók az öreg tésztához: 250 gr. tönköly liszt, 1/3 kocka friss élesztő, 120 gr. langyos víz, 1 kávéskanál cukor. Továbbá: 250 gr. tönköly liszt, 50 gr. tej, 100 gr. langyos víz, 40 gr. puha tea vaj, 1 csapott evőkanál só. Az öreg tészta hozzávalóit tálba tesszük és nagyjából összeállítjuk ragacsos tésztává. Műanyag, jól záródó dobozba tesszük és betesszük a hűtőbe 1-2 napra pihenni. Mikor sütnénk vele, akkor hozzáadjuk a további hozzávalókat, hólyagos, simára kidagasztjuk a tésztát, majd letakarva, meleg helyen a duplájára megkelesztjük. A megkelt tésztát lisztezett gyúrólapra borítjuk, ujjnyi vastag téglalappá kinyújtjuk, majd egy éles késsel kb. 8-10 cm-es csíkokra felvágjuk. A csíkokat feltekerjük. A kész bucikat egy sütőpapírral bélelt tepsire rakosgatjuk és a tetején vágást ejtünk. A sütőt előmelegítjük 180 °C-fokra, aljába teszünk egy tálka vizet, majd ha felforrósodott a sütő, a bucikat betesszük sülni. Kb. 25-30 perc alatt, világos, ropogósra megsütjük őket. Tea vajjal, mézzel a legfinomabb...
Életem első kenyere... Jobban sikerült, mint ahogy elvártam. A legegyszerűbb, leggyorsabb recepttel mertem belefogni a kenyérsütésbe, de nem fogtam vele mellé. Már melegen nekiálltunk a kenyérnek, és nehéz volt leállni. 😜 A ropogós héja és a puha belseje gyermekkorom finom kenyereire emlékeztet.
Hajtogatás nélkül készül, mégis gyönyörű, réteges, ezért is szeretem ezt a receptet! Hozzávalók: 60 dkg liszt 3 dkg élesztő 1 dl tej 1 csapott tk cukor 25 dkg margarin 25 dkg félzsíros tehéntúró 20-30 dkg trappista sajt reszelve 175 gramm … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →
Csincsillánál láttam egy roppant jól kinéző pogácsát, volt maradék krumplipürém és a nagylány ma házibuliba megy, szóval ebből pogácsa l...
Lassan, de biztosan közelít a disznóvágások ideje, még ha a hőmérő mostanában meghökkentő módon közel 20 fokot is mutat. De jönnek majd...
Tegnap, amikor a kenyérrudakat készítettem a leveshez, jutott eszembe, hogy a túrós tésztát édesen is el lehetne készíteni. Ma korán reggel vendéget vártam, élesztős tésztára nem volt időm, de mindenképpen ki akartam próbálni a túrós tésztát. Így kelesztő anyagnak most sütőport használtam. 40 perc sem kellett és az asztalon illatoztak a csigák, nagyon finom kísérője volt a kávénak, teának. A gyorsaságának köszönhetően remek vendégváró lehet ha hirtelen jelentkeznek be a barátok, vagy kényeztető reggelinek is tökéletes egy lusta vasárnapon. De a piknik kosárban is megállja szerintem a helyét. A tölteléket nem variáltam most túl, egyszerűen megkentem, jó vastagon, bodzalekvárral, amire, hogy frissebb íze legyen, kevés lime héjat reszeltem. Persze a citrom héja is feldobja. Bodza helyett használhatunk más lekvárt, pl. áfonyát, de a töltelék lehet akár dió, mák, alma, stb.... Hozzávalók: 400 g finomliszt nagy csipet só 120 g porcukor 2 tk. sütőpor 50 g vaj 250 g túró (házi) 1 tk. vanília eszencia 1 tojás 2-3 ek. tejszín (vagy kevés tej, vagy tejföl) Töltelék: kis üveg bodzalekvár Tetejére: 2 ek. szeletelt mandula Pillanatok alatt össze lehet állítani kézzel is, egyszerűen az össze hozzávalót egy tálba kell mérni és összegyúrni. Én a késes betétű robotgépbe tettem mindent és azzal dolgoztattam össze. A tésztát letakartam és 10-15 percig pihenni hagytam. Ennyi idő elég ahhoz, hogy könnyen nyújthatóvá váljon. Vékonyan lisztezett felületen kb. 3 mm vastag téglalapot nyújtottam belőle. Vastagon megkentem bodzalekvárral (ha lett volna itthon, megszórtam volna kevés őrölt mandulával, hogy a lekvár levét beszívja, besűrítse). Feltekertem mint a bejglit, majd ujjnyi szeletekre vágtam. Sütőpapíros tepsire fektettem a csigákat, tetejüket megszórtam mandulával. Két tepsin fértek el. 170 fokon, légkeveréssel sütöttem 18 percig.
Nagyon finom, csokis babka, más néven jeruzsálemi kalács. recept. Kakaós csiga helyett is remek, mutatós választás. Egyszerű, könnyen elkészíthető kelt tésztás kalács.