lekvár, cseresznye lekvár, rebarbara, cukormentes lekvár, cseresznye rebarbara lekvár
Mivel először készítek dzsemet ebben a formában, sajnos nem tudom, hogy így pontosan meddig fog elállni (egyelőre hűtőszekrénybe helyeztem). Bár nem is hinném, hogy sok ideig megmaradna :)) Minden esetre nagyon finom lett, majd palacsintában, zabkásában, linzerekben, vagy kenyéren fogja végezni. Hozzávalók: 1 kg cseresznye (kimagozva ennyi) 25 dkg eritrit (ízlés szerint lehet több is) 5 evőkanál chia mag 1 teáskanál citromsó Elkészítése: Előkészítünk 2 nagy, vagy 3-4 kisebb befőttes üveget, tökéletes állapotban lévő fedővel. Forró vízben megmossuk, esetleg kifőzzük, de a legjobb, ha mosogatógépben 70 fokon elmossuk. A cseresznyét egy edényben 30 percig főzzük, néha megkavargatjuk. Ezután hozzáadjuk az édesítőt, a chia magot, meg a citromsót, és további 15 percig főzzük, sűrűn kavargatva. A dzsemet üvegekbe töltjük, szorosan, légmentesen lezárjuk, és rögtön fejre fordítjuk. Végül szásazdunsztban hagyjuk kihűlni: jó vastagon bebugyoláljuk meleg takaróval, és lehetőleg olyan helyre tesszük, ahol nincs légmozgás (én pl az ágynemű tartóba raktam). Megj: A chia mag zselés állagot kölcsönöz, és növeli a fehérjetartalmát.
Nagyon finom és kellemesen karamelles íze lesz, érdemes kipróbálni, ha sok a füge a kertben és már nem tudod mit kezdj vele. Elkészítés: A fügét félbevágom, tepsibe teszem, megszórom mézeskalács fűszerkeverékkel, ha nincs akkor fahéjjal. Kicsi cukrot teszek rá. Mielőtt a sütőben teszem pici vizet öntök alá, hogy le ne kapja. Kb 1-1.5 órát sütöm, […]
Mivel először készítek dzsemet ebben a formában, sajnos nem tudom, hogy így pontosan meddig fog elállni (egyelőre hűtőszekrénybe helyeztem). Bár nem is hinném, hogy sok ideig megmaradna :)) Minden esetre nagyon finom lett, majd palacsintában, zabkásában, linzerekben, vagy kenyéren fogja végezni. Hozzávalók: 1 kg cseresznye (kimagozva ennyi) 25 dkg eritrit (ízlés szerint lehet több is) 5 evőkanál chia mag 1 teáskanál citromsó Elkészítése: Előkészítünk 2 nagy, vagy 3-4 kisebb befőttes üveget, tökéletes állapotban lévő fedővel. Forró vízben megmossuk, esetleg kifőzzük, de a legjobb, ha mosogatógépben 70 fokon elmossuk. A cseresznyét egy edényben 30 percig főzzük, néha megkavargatjuk. Ezután hozzáadjuk az édesítőt, a chia magot, meg a citromsót, és további 15 percig főzzük, sűrűn kavargatva. A dzsemet üvegekbe töltjük, szorosan, légmentesen lezárjuk, és rögtön fejre fordítjuk. Végül szásazdunsztban hagyjuk kihűlni: jó vastagon bebugyoláljuk meleg takaróval, és lehetőleg olyan helyre tesszük, ahol nincs légmozgás (én pl az ágynemű tartóba raktam). Megj: A chia mag zselés állagot kölcsönöz, és növeli a fehérjetartalmát.
Még mindig terem a földieper, közben a málna, szamóca, faeper, cseresznye, meggy utolérte, nem is beszélve a gyógynövényekről amik e...
Ehhez a cukormentes finomsághoz mindössze három hozzávalót kell beszerezned és csak 15 perce lesz szükséged. Jól hangzik, nem igaz?