Borbála, a Hungarian alternative to the name “Barbara” meaning “Stranger, Foreign.” Name found in “Variants of Classic Names” by Elbie Atler.

Itt láthatóak az algyői Borbála Fürdő képei a medencékről és szolgáltatásokról.

Hungarian photographer Borbála Földes abstracts her own body until it is nearly unrecognizable.

Hungarian student Katalin Boromissza is currently studying graphic design at Budai Rajziskola, or the Budapest School of Art. With the help of her teachers Skrapits Borbála and Hegyi Béla, Katalin has designed her own personal logo-mark in the form of a moving monogram. The experimental approach involves three separate design variations, all of which take

Igazi hódító volt harctéren és az ágyban is igazságos Mátyás királyunk. Igaz, legszívesebben csak egy nővel bújt volna ágyba, akit alacsony származása miatt nem vehetett nőül, de aki megajándékozta egyetlen egy fiával, Corvin Jánossal. Edelpeck Borbála – másként Barbara Edelpöck – volt ez az asszony. A viszony hat éven át tartott, "hivatalosan" akkor ért véget, amikor Mátyás király feleségül vette Aragóniai Beatrixot, a nápolyi király lányát.

Makkot szedtem tölgy alatt,gyorsan telt a nagy kalap.Tudtam én már előre,mit csinálok belőle kutyát, macskát,gólyát, darut,zsiráfot is,hosszú nyakút, csacsit, lovat,bocit, kecskét,s a végén egy –makk-emberkét… Makkból lesz a hasa, feje,gyufaszálból lába, keze…Makk kalap lesz a kalapja,hogy ne fázzon a kobakja. Szalai Borbála: Makk-emberke Elkészült a makk emberkém nekem is, lassan a természet is új ruhát…

Zoltan Hornyik is a Hungarian Impressionist Painter. He was born in Kemecse in 1960. His first maters were Borbála Fekete, János Kapcsa and Lajos Bíró. He graduated at the Teacher Training College of Nyíregyháza as a teacher of arts and geography in 1985. After a short career as a teacher he transferred into arts. Since then he has been working as a free-lance painter. He won a prize in graphic art in the art colony of Hajdúnánás in 1977. In 1987 he was awarded the special prize of the art camp of Mártély. His studio produces figurative oil paintings, landscapes, still lives as well as interiors. Exhibitions: Hajdúszoboszló, Nyíregyháza, Nyírbátor, Hódmezővásárhely, Japan, Canada, Germany, Holland, New York, Washington.

Soft Corners at Trafó Gallery Curated by Borbála Szalai On view: 31/10/2020 – 17/01/2021 Trafó Gallery Liliom u. 41, Budapest, 1094  There are two truly significant moments during the creation of a photograph: the first is when the aperture opens and light enters the photosensitive surface, and the second is when it closes – two tiny and imperceptibly fast events. But what would happen if instead of opening the aperture by pressing the shutter release, the photographer decided to step back from the camera’s viewfinder and opened the eye that had been closed until then? Two eyes open create a whole new framework that fundamentally reshapes the relationship between the photographer and the image they make, leaving room for a different kind of attention, for the unplanned and uncontrolled processes, for the accidental, the unpredictable, and the uncertain. The full domination over a technical device is replaced by the constant tension brought about by the continuous interplay with the matter; the meticulous editing – by organic manual gestures. The exhibition Soft Corners unfolds this evanescent, yet very dense and defining moment; the moment when Márton Perlaki, leaving the camera behind, establishes a new set of rules for himself as he proceeds from photography towards drawing through the steps of different transfer techniques, and then, his attention turning towards the abstract luminogram and photogram, he finally enters the pitch-black of the darkroom. This time with both eyes open.                         The group of works on display at Trafó Gallery started in 2017 as a personal, self-analyzing series mainly containing portraits which dealt with the affective relationships and dynamics within the artist’s family. Although the photos in the exhibition include self-portraits, photos of the artist’s mother, and images visually evoking various non-verbal psychological tests, and therapeutic tools from the artist’s childhood, Perlaki’s attitude is characterized by the duality of opting for these personal issues and consciously keeping quite a distance from them. His images, though strictly constructed, are still playful. He boldly selects and cuts off anything he deems unnecessary, easily bringing details of all sorts of meanings and significance to a common denominator and effortlessly inverting things by turning the positive into the negative, or dissociating what is emotionally too close. Examples of the latter are the large- scale charcoal drawings that began with the enlarging of Perlaki’s 2001 portrait photographs of his father and mother upon each other. Perlaki originally wanted to transfer the lines of the faces with the rather brittle blueprint technique that is used for copying technical drawings. Although the final piece was not created with this technique, its internal logic is still immanent in the drawings. The double portrait, superimposed on a base evoking the characteristic blue hue of the blueprint, underwent several transfers and copies, and the blue turned into its negative khaki color. Then further copies were made until the point when the unplanned subtleties, faults, charcoal smears and the uncertainties of the strokes started to take over the rule of accuracy.                  Compared to Márton Perlaki’s previous photographs characterized by the duality of a peculiar, playfully bizarre attitude, and a meticulously preplanned precise editing process, these drawings mark an important step towards a practice, in which spontaneous artistic decisions, mistakes and gesture-like movements are also given space. Later these unpredictable little details and nuances became the protagonists of the images in the case of the photograms and luminograms. Since in a color darkroom one can only act in complete darkness, the work must be also very carefully prepared, paying attention to the smallest details, the finest gradients, and the arc of the movements drawn with light. Unlike in drawing, the result of the movements remains invisible during the process, it is only after the development of the image that it will appear before the eyes, and there- fore no matter how strictly one follows a process, a unique image will be created that differs from the original plan. In the pitch-dark of the darkroom, a tight and rigid framework is in place but it does not paralyze the artist, on the contrary, it opens up so he can lose himself in it. This is a framework that does not aim for capturing reality (or an image of reality), but, if only for a twinkling of an eye, it constructs an autonomous reality of its own from colored lights. And although it seems to move away both from the original personal issues of the series and from the field of photography, somehow it brings us closer to just that.          Márton Perlaki (1982) graduated as a photojournalist at the Bálint György Academy of Journalism and then as a cinematographer at the Hungarian University of Theatre and Film Arts. He was the founder and image editor of The Room magazine. He was nominated for the internationally acclaimed photography prize, the Foam Paul Huf Award initiated by Foam Fotografiemuseum Amsterdam, and in 2015 Perlaki was also invited to the Foam Talent Program. In the same year, one of his works was exhibited at National Portrait Gallery, London in the frameworks of the exhibition of Taylor Wessing Portrait Prize. His work appeared in renowned magazines including Time Magazine, Vogue, New York Magazine, M le Monde or Süddeutsche Zeitung. The last time his works were presented in Budapest was in the frameworks of his solo exhibition at the Robert Capa Contemporary Photography Center in 2016.   Image credits   01.  Exhibition view | In the front: Parents (khaki), 2019.|acrylic paint and charcoal pencil on paper, 132x162,8 cm | photo: Dávid Biró 02.  Exhibition view | photo: Dávid Biró 03.  Exhibition view. In the front: Parents (khaki), 2019.|acrylic paint and charcoal pencil on paper, 132x162,8 cm; Parents (blue), 2018. | acrylic paint and charcoal pencil on paper, 131x163 cm | photo: Dávid Biró 04.  Exhibition view | photo: Dávid Biró 05.  Exhibition view | photo: Dávid Biró 06.  Exhibition view | photo: Dávid Biró 07.  Márton Perlaki: Black bird, blue mountains, 2011. | giclee print on fibre based paper, 32,38x47 cm | photo: Dávid Biró 08.  Márton Perlaki: The accident, 2018. | giclee print on fibre based paper, 84,65x73 cm | photo: Dávid Biró 09.  Márton Perlaki: Red pen-Blue paper nr1., 2018. | C-type print, 130x163 cm | photo: Dávid Biró 10.  Márton Perlaki: Ice Cube (blue), 2018. | giclee print on fibre based paper, 59x64,2 cm | photo: Dávid Biró 11.  Márton Perlaki: Left Hand (Mother), 2018. | giclee print on fibre based paper, 73x64,2 cm | photo: Dávid Biró 12.  Exhibition view | photo: Dávid Biró 13.  Exhibition view | photo: Dávid Biró 14.  Exhibition view | photo: Dávid Biró 15.  Exhibition view | photo: Dávid Biró 16.  Márton Perlaki: Parents (black), 2020. | acrylic paint and charcoal pencil on paper, 132x162,3 cm | photo: Dávid Biró 17.  Márton Perlaki: Parents (blue), 2018. | acrylic paint and charcoal pencil on paper, 131x163 cm | photo: Dávid Biró 18.  Márton Perlaki: Exhibition view | In the front: Parents (khaki), 2019.|acrylic paint and charcoal pencil on paper, 132x162,8 cm | photo: Dávid Biró 19.  Márton Perlaki: Own constellation nr2., 2019. | C-type print, 130x163 cm photo: Dávid Biró   More information: trafo.hu/en/trafo_gallery/perlaki

Népi mesterségek listája Iparos - kétkezi munkások A népi mesterségek, a falusi élet egy-egy pillanatát mutatják be. "Minden közösség annyit ér, Amennyit  múltjából felvállalni és megőrizni képes, mert értelmes jelent megélni és jövőt építeni másképpen nem lehet" - Kovács László fazekas - A hagyomány arravaló, hogy visszavezesse az embert önmagához! A magyar nyelv kézművesség szava a hagyományokra épülő, kézi szerszámokkal, egyedi eljárással folytatott háziipari vagy kisipari tevékenységet jelenti. Kézművesség a kézműves mesterségek, szakmák gyűjtőneve is. Az így létrehozott termékek vagy áruk készítőit kézművesnek nevezzük. Kelmével, textillel, kenderrel, gyapjúval foglalkozó mesterségek: - szövő - fonó:  A szövőszék neve szüőfa, szövőfa, szátva, szátyva, eszváta, esztováta a különböző vidékeken.  Erdélyben és a Tiszántúlon pedig osztováta...„S a lelkem sző, mint osztováta” Jékely Zoltán: Ó, osztováta, osztováta… című szépséges verséből való a részlet Pázmán Ida - szőttes A gyerekek, akik hamar felfogták a szövés mozdulatainak mikéntjét, őket meghívták, hogy segíthetnek szőni ... a lábittó, a vetellő, meg a ráverősnyüst voltak, melyeket össze kellett tudni hangolni egymással a szövés menetében. A szövés: két, egymásra merőleges szálrendszernek egy mechanizmus, a → szövőszék útján való összekapcsolása, a szálak egyenkénti kötése által.  A szövőszék két hengere (függőleges szövőszéknél két keresztfája) biztosítja a hosszanti szálak párhuzamos (→ fonalfelvetés), egy síkban való elhelyezését.  Ezt a fonalsíkot a páros és páratlan szálak elkülönítésével a nyüst két, egymással hegyes szögben záródó fonalsíkra bontja, s az így keletkezett nyíláson átvezethető a keresztszál.  A nyüst lábítós (pedálos) váltásával (vertikális szövőszéknél a nyüst visszaengedésével) a páros és páratlan fonalak egymással helyzetet cserélve újabb hegyesszög keletkezik, ezzel a hosszanti fonalak kötötték az imént bevetett keresztszálat, és ugyanakkor újabb keresztszál bevezetésére biztosították a nyílást a fonalsíkban.  A keresztfonalak átvetésére a → vetélő (függőleges szövőszéknél: a gombjától megfosztott → orsó, vagy az utóbbi időkben az ezt helyettesítő egyenes botocska) szolgál, majd a keresztfonalak sűrű egymáshoz tömörítésére a bordát használják.  A szövés munkája a horizontális szövőszéken a fonalsík szétválasztásának (egyik láb), a keresztfonal átvetésének (egyik kéz), a fonalsík ellentétes szétválasztásának (másik láb), a keresztszál bordával való leverésének (u.azon kéz), majd a keresztszál visszadobásának (másik kéz) ritmikus egymásutánja.  A vertikális szövőszéken ugyanez a sorrend, de a ritmus lassúbb, mivel a lábmunkát is kézzel végzik, s a keresztfonalat nem átvetik, hanem átbújtatják a láncfonal nyílásán.  A lábítós szövőszéken több nyüst beiktatásával a két fonalrendszer kötését variálni lehet, így egyszerűbb mintás szövetet állítanak elő.  Összetettebb minták szövéséhez a kívánt kötésnek megfelelően külön hurokpálcákra szedik fel a láncfonalat.  A hosszanti láncfonal népi neve melléke, mejjéke, felmenője, a keresztfonalé béle, belemenője. (→ még: gyapjúszövés)  (Irod. Szolnoky Lajos: A kender és feldolgozója Kemencén (Ethn., 1949); Szolnoky Lajos: A bodrogközi függőleges szövőszék rekonstrukciója (Népr. Ért., 1954). A kendermunka A termelt → kendernek házilag, hagyományos módon és eszközökkel vászonneműekké való feldolgozása, amit szinte kizárólag a parasztcsalád nőtagjai végeznek. (A házilag elkészített fonalat csak egyes helyeken adták át megszőni a → takácsnak). - takács:  Szövéssel foglalkozó iparos. Vászonkészítő szövőmester. Szövés - Ariadne műhely - Mandula szövi a vásznat A beérett kendert kézzel szaggatják ki a földből (→ kendernyövés), majd áztatják (→ kenderáztatás), hogy a belső fás szövetről a szár külsején elhelyezkedő rostok lelazuljanak.  Szárítás után törik (→ kendertörés) és tisztítják a kendert, ezáltal az összetört fás szilánkok (→ pozdorja) eltávolodnak a hasznos rostok közül. Majd következik a → kenderpuhítás, végül pedig a gerebenezés (→ rostfésülés). A teljesen tiszta rostokat lehet fonni (→ fonás). A kész fonalat motringokba rendezik és lemérik a → motollán, aztán mossák (→ fonalmosás), szárítják és gombolyítják (→ gombolyító). Végül a szövéshez való előkészületként következik a → fonalfelvetés, majd a láncfonalak → szövőszékre való felhelyezése és ezután a tkp.-i → szövés. Kender fonás rokkával – A magyarság a honvisszafoglalást megelőző időben is ismerte már a kendert és értett ennek feldolgozásához. A rostanyag kikészítéséhez használt akkori eszközkészlete és technológiája alig különbözött a legutóbbi időkben is alkalmazottól  (→ kendertörő, → tiló, → törőszék, → kenderdörzsölés, → szöszcsávázás),  csak éppen nem gerebenezte még a rostot. A fonással kezdődő fonalmunkák recens  eszközei  (→ guzsaly, motolla, gombolyító, fonalfelvetés, szövőszék)  viszont a honvisszafoglalás utáni szláv hatást is mutatnak. A kender törése – A kendermunkának jelentős gazdasági szerepe volt az önellátásra törekvő parasztcsaládok háztartásában. Bár a kendernek hagyományos módon és eszközökkel való feldolgozása rendkívül idő- és munkaigényes (egy m vászon előállítása a családnak átlag 24–28 munkaórába került!), ennek ellenére a parasztcsaládok zöme századunk első felében is még intenzíven foglalkozott vele. A kendermunkára fordítandó idő 80%-a téli hónapokra esett, amikor a parasztgazdaságban szünetelt a mezőgazdasági munka. Az egyébként hasznosítani nem tudott téli idő a kendermunka során jelentős értéket termelt: kielégítette a család és a gazdaság textilszükségletét. A kendermunka gazdasági jelentősége mellett fontos volt társadalmi szerepe is.  Az egykor országszerte általános → fonók, ill. főleg a Tiszántúlon szokásos dörzsölők a lányok és legények találkozóhelyei és a közös játék, a mesélés, a szórakozás fontos társadalmi intézményei voltak. A fonóban (Irod. Ébner Sándor: A kendermunka népi szerszámai Magyarországon (Népr. Ért., 1927); Szolnoky Lajos: A kender és feldolgozója Kemencén (Ethn., 1949); Szolnoky Lajos: Minőségi csoportok, mennyiségi egységek és a fonalrendezés számolási rendje a kenderfeldolgozásban (Ethn., 1950). - szabó: Kép forrása: Illés Vanda Anna A gyapjúmunka… a gyapjú hagyományos módon és eszközökkel textilneműekké való házi feldolgozása, amit a parasztcsalád nőtagjai végeznek. A juhról lenyírt gyapjút megmossák (→ gyapjúmosás), majd száradás után kézzel megtépik (→ gyapjútépés) és fésülik a → gerebennel. Gerebenezés: Az így szálasított gyapjút vagy orsóval guzsalyról, vagy pedig fonókeréken megfontják (→ gyapjúfonás), s a fonalat felvetik a kézi → motollára.  motolla A gyapjúfonalat a motollával együtt vízbe mártják, és csak száradás után veszik le arról, mert különben a fonal összesodródna. Amennyiben színes szövetet akarnak készíteni, a motollált fonaldarabokat megfestik (→ gyapjúfestés). Székely gyapjúszőnyeg festékes 19. sz. Néprajzi múzeum Ezután ugyanúgy következik a gombolyítás (→ gombolyító), gombolyító majd a → fonalfelvetés, mint a kendermunkánál, fonalfelvetés míg végre a → gyapjúszövésre kerülhet sor. A kész szövetet általában még tömörítették (→ kallómalom és → ványolás), hogy sűrű, tömött, erős anyagot kapjanak. A gyapjúmunka századunkra erősen visszaszorult, magyar nyelvterületen már csak a Felföldön és még inkább Erdélyben maradt meg a házi feldolgozás keretein belül, és itt a család szövetszükségletét fedezte. A gyapjúmunka a textilkészítés legrégibb ága, időben megelőzte a len- és kendermunkát, technológiája pedig hatással volt a rostnövények feldolgozására is: pl. a gereben eredeti funkciója a gyapjúfésülés volt, majd emellett rostfésülésre is használták. Gyapjútakaró részlete szálbehúzással (Mezőkeszü, v. Kolozs m.) Bp. Néprajzi Múzeum A gyapjúmunkának az önellátásra történő naturális gazdálkodás idején igen jelentős szerepe volt a parasztcsaládok gazdálkodásában. A gyapjúmunka egyes ágai, különösen a posztókészítés a középkorban hamar céhes iparrá fejlődött. Mo.-on a 14. sz.-ban a gyapjúszövőknek céhük volt. A posztókészítő manufaktúrák alakulásával, különösen pedig a gyáripari termelés megindulásával a gyapjúmunka mint házi, önellátó tevékenység jelentősen visszaszorult. (Irod. N. Bartha Károly: A csergekészítés az udvarhelymegyei Bágyon (Népr. Ért., 1932); Palotay Gertrúd: A gyapjú fonása és festése Csíkszenttamáson (Népr. Ért., 1937). - csapó, gubacsapó:  (szűrszabó, gyapjú fellazítása, finomítása fonás előtt) Gubás a fonógéppel Gubacsapó szövőszék Fehér fürtös guba Gubafésű - nemezkészítő : A gyapjúfeldolgozás másodlagos terméke.  A legősibb textilanyag, melyet gyapjúból, víz segítségével, erős gyúrással, kézzel készítenek. Nádudvari Népi Kézműves Szakiskola és Kollégium Nemez tarsoly  Nemezzel borított jurta „Délvidéki nemezsátor néven szerepel, 2004-ben készült Zentán. Jelenleg Kovács-Túri Emese nemezelő gondnokságában van Erdélyben, illetve utaztatják, majd az idei Mesterségek Ünnepére is viszik. Üdvözlettettel és további sikeres munkát kívánva Rúzsa Mária, a sátor egyik készítője” Szász Judit nemezelő munkái http://www.feminafaber.ro/index.php?aT0xNjk= - ványolás:  A kallás, ványolás úgy történik, hogy a posztónak való szőttest belerakják a vályú meleg vízzel félig töltött „göbölyűi-be, s a működtetett ütőbotokkal ütik, verik, döngölik.  Ványoló Gyergyócsomafalván A botok sarkai taszítják, fogai szedik a hajtogatott szőttest, mindaddig, amíg megfelelő tömörségű lesz.  Ami számunkra lényeges: a gyapjúszőttes, míg posztó lesz,  a kallás, a ványolás által csaknem felére húzódik össze, veszít hosszúságából és szélességből is; a gyapjúszövet egy része tehát „szőrén-szálán eltűnik”, elvész, elkallódik.  Innen kapta az elkallódik ige mai átvitt jelentését. - posztókészítő: (a finomabb gyapjúszöveteket előállító gyapjútakács) Jost Amman: Posztókészítő - fametszet  Gyapjúposztó daróc Posztó (lat. pannus): szőrből, legtöbbször gyapjúból készített textília.  - Szövés után a →csapó kallózással, ványolással tömörítette.  Célja a gyapjúszövet hézagainak tömítése, nemezelése, amely forró vízzel és ütögetéssel történik.  A posztó készítői a csapók, feldolgozói a szűrszabók voltak. - viseletkészítő : Esküvői ruha a székelyudvarhelyi Helvientől - gobelinhímző: - gyöngyfűző, gyöngyöző, gyöngyhímző: A képen Gulyásné Szabó Zsuzsanna népi iparművész Gyöngysor - Kaláris 1. általánosabb értelemben: egymás mellé helyezett, erősített, fonalra felfűzött → gyöngyszemek füzére. – 2. a Dunántúlon, a Duna mentén, Erdélyben gyöngy, az Alföldön és a hozzá csatlakozó felföldi területeken kaláris gyöngysor, galáris – a korallból –, az É-Tiszántúlon gránát nyakék egy vagy több sor felfűzött gyöngyből. A 19–20. sz.-ban a magyar felnőtt parasztlányok és menyecskék táncos, de templomi ruhájához is országszerte szinte kötelezően hozzá tartozott. A legjelentősebb népi → ékszer. Sok helyen kislánykortól öregkorig kinek-kinek megvolt az őt megillető minőségű és mennyiségű gyöngysora. Szórványosan hétköznap is viselték, az ékszer kedvelése vagy a betegségektől megóvó erejébe vetett hit miatt. Természetes anyagokból inkább csak a gyermekek készítik. A nemes gyöngysor anyagokat (igazgyöngy, piros korall, sötétvörös gránát) többnyire utánzatokban találjuk a népnél. gránát A dunántúli gyertyaöntő kisiparosok üreges, vékony falú, kb. 1 cm átmérőjű gömbölyű viaszgyöngyöket készítettek matt fehér és piros színekben. Országszerte legelterjedtebb a gyári üveggyöngy. Ennek 19. sz.-i fajtája az üreges, vékony falú cseh fújt üveggyöngy. Legtöbbször gömbölyű, többféle méretben és színben. Jellegzetes az ezüst színű. Kisebb méretűeket viseltek pl. a palócok, nagyméretűeket pl. a sokácok. A 20. sz.-i öntött, tömör üveggyöngyöket és porcelángyöngyöket a legváltozatosabb formában és színben hordták. Méretük többnyire 0,5 cm alatt van. Részben színtelenek vagy színesen áttetszők, részben színezett átlátszatlanok. A gyöngyszemeket vásárban, búcsúban súlyra mérve vették, és a gyöngysorokat házilag, helyi ízlés és divat szerint készítették. Egy-egy gyöngysort egynemű szemekből magyarok közt szokás fűzni, tarkán inkább csak a nemzetiségek fűzték a gyöngyöt. Míg a korabeli városi viseletben jobbára csak 1, néha 2 gyöngysort viseltek, addig a magyar és más európai parasztviseletekben egyszerre többet, akár a barokk korban az urak. Parasztfiatalok közt legkedveltebb a piros gyöngysor, főleg a Dunától K-re. A polgárosultabb Dunántúlon a 19. sz.-ban elég általánosak a fehéres, ezüstös gyöngysorok. Később másutt is a fehér Mária-lány- és menyasszonyi ruhához illő fehér gyöngysorok lettek általánosak (→ mezőkövesdi matyó népviselet). mezőkövesdi matyó népviselet A gyászoló és az idősebb palócok kék vagy zöld gyöngysorokat viseltek. Szórványosan, a színesebb népviseletekben két-, néha háromféle színű gyöngysort is felvettek egyszerre. A 19. sz.-ban országosan legalább 7–8, majd a 20. sz.-ban legfeljebb 5–6 sort hordtak. Színes, dús sokszoknyás viseletekhez (pl. palócok) az átlagosnál többet, 20–30 sort is felvettek.  palóc Az egyszerre viselt gyöngysorok végét gyakran összedolgozzák 1–1 rongypántra, párnácskára és az arra varrt kapoccsal vagy hosszan lelógó, színes, virágos pántlikával erősítik meg hátul a nyakon. Az alsó gyöngysor közepén lehet csüngő: művirág, fémdísz vagy pénzdarabok (→ lázsiás). Hagyományosan szorosan a nyakhoz simulnak az azonos hosszúságú gyöngysorok. Ha nagyon széles a nyakék, az alsó sorok fokozatosan egyre hosszabbak, és tömött félkörben leomlanak a mellre. A 20. sz.-ban sok helyen újabb divat, hogy az összes lelóg a mellre, és nagyobb közöket hagynak köztük. (– Irod. Kresz Mária: Magyar parasztviselet 1820–1867 (Bp., 1956); Flórián Mária: Rimóc népviselete (Balassagyarmat, 1966).) Gyöngyhímzés NagyBoldogasszonyunk - Gyöngyöző  (Baló Marika) alkotása Csodaszarvas - Gyöngyöző  (Baló Marika) alkotása Égigérő fa - Baló Marika gyöngyhímző alkotása - foltvarró: Tündérkert - Horváth Katalin alkotása  Horváth Katalin alkotása   Tulipánház alkotása - hímző, hímező, hímvarró: Matyó hímzők "A népi hímzések és ősi - szent motívumainak rendszere mélyen gyökereztek a nép lelkében és tudatában. Matyó hímzés Nem is olyan régen még tisztában volt a magyar, ezen minták jelentésével. Vásárhelyi hímzés Ennek köszönhetően alig változtak a minták az évszázadok folyamán. Őriszentpéteri hímző asszony Mára ez a tudás sajnos részben elveszett, de a jelképrendszer megmaradt.  Kalocsai hímző asszonyok Bízunk abban, hogy a magyar hímvarrók hagyomány iránti tisztelete és ragaszkodása megőrzi ezt az ősi kincset az utókor számára." Józsa Judit alkotása - mesterségek - hímző - fazekas  - horgoló, hímző: Horgolás - riseliős kalocsai hímzés - selyemfestő - kelmefestő - kötélgyártó, köteles, kötélverő:  (mesterember, aki a fás részeitől megtisztított kender rostjaiból zsinórokat, köteleket készít) - papucskészítő:  papucskészítő műhely  Sallay Tibor szegedi papucskészítő szegedi papucs - Textilékszer és ékszerkészítő: Textilékszer készítő - Mácsár Andrea alkotása - gombkötő, gombkészítő -, és paszományos -,  utódszakmája a csipkeverő: Rozsnyói gombkötők remekei Paszomány (régiesen paszománt):  arany-, ezüst- vagy selyemszálakból készített lapos szalag, zsinór vagy más alakok, amelyeket díszítésül öltönyökre szoktak felvarrni.  Bocskai viselet - csipkekészítő... - csipkeverő:  (többféle technikával készíthető, mintásan áttört laza vagy tömöttebb szövedék) 2014 Hévíz - Nyári Napfordulós vásár és mulatság  - csipkekészítő, csipkeverő asszony, Pacsai Gézáné Marika Zalaegerszegről:  munkái: - csipkevarró (Halasi csipke): A HALASI CSIPKE - KISKUNHALAS ARANYA „...A halasi csipkében annyi finom és zamatos művészet rejlik, hogy bátran építhetnénk fonadékaira egy súlyos kiviteli vállalatot. Ez tetszeni fog minden vidéken s becsületünkre válik, amerre csak művészérzésű emberek lakoznak... Ezek csakugyan autochton csipkék, sehol másutt nem készíthették, csak éppen a mi fajtánk körében.” (Lyka Károly, 1903) “...a halasi csipke művészi termék, mely a legkényesebb ízlést is kielégíti. Úgy látszik Dékáni nagyon is jól tudja, hogy az ilyen munkában a népiességből sokszor elég egy szemernyi, valami, amit inkább sejtünk, érzünk, mint tisztán látunk.” (Éber László, 1905) “E csipkék alkotói megmutatták népüknek, hogy hogyan lehet a népi művészet felhasználásával újat, merészet, művészit alkotni.” (Milánó, 1906) “Nagyon sok kultúrnemzet csipkéjét ismerjük, de nagyon meglep minket a magyar háziipari csipkék újszerű formameglátása, finom technikája. A világszerte közismert, folyton ismétlődő minták és készítési módok mellett feltűnő a magyar csipkék újszerű, sajátos művészi szépsége.” (MMe Paulis brüsszeli csipkeszakértő, 1935) “Súlyára mérve a halasi csipke értékesebb az aranynál. A halasi csipkét a világ legfinomabb cérnájából varrják, s műbecsének titkát igazán akkor érthetjük meg, mikor a tenyerünkön tartott csipkeremekről kiderül, hogy oly könnyű, oly légies, hogy súlyát meghaladó arannyal értékelve se megfizethetetlen. Műkincs, s mint ilyen az ötvösremekek, nemes porcelánok, csontfaragások kivételes kategóriáiba tartozik.\" (Janó Ákos - Vorák József, 1969) A halasi csipke a világ legértékesebb varrott csipkéje, a csipkék királynője, “egy romantikus álom, mely barokkos, szecessziós megjelenésű iparművészeti műremek, mégis tagadhatatlanul magyar. A magyar népművészet és a halasi csipke úgy viszonyul egymáshoz mint a magyar népzene és Bartók Béla zenéje...\" (Tóth Zoltán, 2000) Leírás itt: - A HALASI CSIPKE - KISKUNHALAS ARANYA: http://emf-kryon.blogspot.hu/2014/02/halasi-csipke-kiskunhalas-aranya.html - hímző, horgoló: Borbélyi Ferencné Erzsébet - kalocsai terítő 220X160 cm - kékfestő, kelmefestő: A kékfestés egy textíliákon alkalmazott színmintázási technológia, amely nevét onnan kapta, hogy a minta eredeti formájában jellegzetesen kék alapon fehér színben jelenik meg.  Kékfestő nyomódúcok Kép forrása: Illés Vanda Anna A kékfestés magát a műveletet jelenti, emellett használatos még a kékfestő kifejezés is.  A kékfestés: -egyrészt az ún. kékfestéssel készült, azaz többnyire kék színű, fehér mintázattal díszített – többnyire vászonkötésű – pamutszövetet (kartont), -másrészt pedig a foglalkozást, a mesterséget és magát a műhelyt is jelenti. A kékfestő kelme az elmúlt századokban jelentős szerepet játszott a magyar népviseletben és a lakástextíliák körében, de ma is népszerű, napjainkban is több kisvállalkozó foglalkozik ilyen termékek előállításával A mintát a nyomódúcok használatával érték el. A kékfestés alapvetően az ún. gátlónyomás technológiáján alapul. Ez azt jelenti, hogy a szövetre a mintának megfelelően egy gátlószert nyomnak, amely az ezután felvitt színezéket elszigeteli a szövettől, az csak a gátlószerrel nem fedett részeket fogja be. A kékfestő kelme előállítása tehát két alapvető munkafázisból áll: -mintázás fedőanyaggal (gátlószerrel), -színezés indigócsávában. A hagyományos műveleti sorrend a következő: A nyers szövet kimosása forró szódás vízben, hogy a szövésnél használt íranyagokat eltávolítsák. Öblítés, majd szárítás szabad levegőn. Keményítés kukorica- vagy burgonyakeményítőt tartalmazó fürdőben. Szárítás. A szövet felfeszítése a nyomóasztalra és a gátlószer minta szerinti rányomása a nyomódúccal. Szárítás, hogy a gátlószer megkössön a szöveten. A színezék felvitele a színezőfürdőben, a kívánt színmélységtől függően többször ismételve. A gátlószer eltávolítása savas fürdőben. Öblítés. Szárítás. Mángorlás, hogy a kész szövet sima és ráncmentes legyen. Kékfestő ruha - Múzeum, Pápa A kékfestés eredeti eljárásánál a pamutszövet azon területeit, amelyet fehéren akartak hagyni, méhviasszal vonták be, majd a szövetet a festékkel teli kádba mártva kékre színezték. (Az eljárást legfeljebb 63 °C-ig melegített fürdőben lehetett végezni, mert különben a viaszbevonat elolvadt volna.) Azokon a helyeken tehát, amit a viasz nem fedett, a kelme kék színűre festődött. Minél többször ismételték meg ezt az eljárást, annál sötétebb kék színt kaptak.  A méhviasz felvitelét a kelmére fa dúcokkal végezték, amelybe belefaragták a mintát. A fából faragott dúcokat később kiszorították az alakos rézszegekkel és -huzalokkal kivert formák. Az európai kékfestők a gátlószert különböző vegyszerekből készült oldatban vitték fel. Színezékként növényi festékeket használtak.  A kék szín előállítására az indigót használták, amit az Indiában honos Indigofera tinctoria nevű növényből nyertek.  Európában erre már a kora középkor óta a csüllenget (Isatis tinctoria) használták, amit főleg Franciaországban és Türingiában termesztettek.  A 16. században felgyorsult kereskedelem tette lehetővé az indiai növény Európába szállítását, amely több festőanyagot tartalmazott, mint a csülleng, ezért alkalmazása gazdaságosabbnak bizonyult 2014 Hévíz - Nyári Napfordulós vásár és mulatság: - Tolnai kékfestő műhely: - kalapos, süveges: Természetes alapanyagok felhasználása, - játékok készítése szerinti mesterségek: - csuhézás, csuhé-, szalma-, tárgykészítő, szalmakötő: F. Hédi csuhé babája  - szalmakötés, szalmafonás: - játékkészítő - mackókészítő - baba- és bábkészítő - textiljáték készítő: 2014 Hévíz - Nyári Napfordulós vásár és mulatság: - népművészeti babakészítő: Kép forrása: Illés Vanda Anna Bocsi Éva Életmű díjas népi iparművészünk Fajáték készítő: Festés: - festő-, grafikusművész: Dávid Júlia festőművésznőnk Hornok Magdolna festőművésznőnk - bútorkészítő, bútorfestő: Hartai Hagyományőrző Bútorfestő Műhely  - pingáló: Az első pingáló - falfestő- asszonyok feltehetőleg azok közül kerültek ki, akik a parasztság számára készített bútorokra festették fel a mintákat. Tarkít, beken, befest, megfest.  Lerajzol, ábrázol (pl. borba mártott újjal).  Ékesít, díszít, kiszínez (beszédben).  Használták még "hímez" jelentésben is. Csodálatos népművészeti motívumok, fali, bútor díszítések kivitelezői.  "A kalocsai pingálás kezdetéről nincsenek pontos információk, de annyit tudunk, hogy a múlt század második felében már bizonyosan létezett." SZABÓ ÉVA alkotás közben SZABÓ ÉVA - hímző - keramikus - pingáló - viselet készítő, - gyűjtő - hagyományőrzőnk   SZABÓ ÉVA - hímző - keramikus - pingáló - viselet készítő, - gyűjtő - hagyományőrzőnk  - tojásfestő, - író, diszítő, - és patkoló: Tojásíró Tojáspatkoló Patkolt tojás Fával kapcsolatos mesterségek: - asztalos vagy bútorkészítő,  az ácsmesterségből vált ki (fűrészelés, gyalulás) Régi asztalosműhely Az asztalos egyfajta faműves, aki az ács szakmának egyik, a kora középkorban specializálódott ágát műveli. Legismertebb első készítményeinek ezért a több ezer éves kultúrákból, rajzokon fennmaradt bútortípusokat tekinthetjük: a zsámolyokat, heverőket, kereveteket, a székeket, trónszékeket, ágyakat, stb. Az első „szekrényeket”, azaz a ruhás ládákat, vagy a polcokat, könyvtámaszokat is ácsok faragták és illesztették még össze faszegekkel, fakötésekkel, de ragasztó nélkül, különféle technikákkal. Később ez is az asztalosok privilégiuma lett. Ma is teljes mértékben érthetőek Comenius tankönyvének az e szakmára vonatkozó sorai: „Az asztalos (szökrényes, szökrönyös) meggyalulja a deszkákat a gyaluval a faragó (gyaluló) széken, megsimétja a simétó gyaluval, megfúrja a furóval, megfaragja (díszíti) a faragókéssel, egybenfoglalja (ereszti) enyvvel és hevederekkel, és (így) csinál táblákat, asztalokat, ládákat, és egyebeket…” Ehhez az idézethez, és a ma ismert szerszámok kialakulásához meg kell jegyezni, hogy az említett faragószék vagy vonószék a mai gyalupad elődje lehetett, a vonókést (kézvonót, háncsolót) pedig Erdélyben ma is gyalunak hívják. A vésés – kalapács nélkül vagy annak segítségével –, a fúrás, később a fűrészelés és a kapaszerűen kialakított rövid fanyelű, (kő, bronz majd vas) élű eszközökkel történő alakítások a faművesség legősibb megmunkálási módjaihoz tartoznak, de a kezdetleges gyalualakok is több ezer évvel időszámításunk előtt már ismertek voltak a Földközi-tengeri és a keleti kultúrákban. Az asztalos szerszámai a már előzőleg említettek utódai, így pl. a ma ismert gyalupad a padékekkel és a padszolgával, a fejsze, balta, szekerce és bárdok sokféle típusai, az egyszeresen ívelt szalu vagy a két síkban ívelt éllapú teknővájó kapacs, a szegkiemelő és a harapófogó, valamint a különböző részfeladatoknak megfelelően kialakított gyalu-, fűrész- és furdancstípusok mellett a jelölő, mérő, enyvező és szorító eszközök. Az asztalosság egyik ágát művelő mintaasztalos a fémöntéshez használt öntőmintát, magszekrényt és magot készíti. Az asztalos szakma másik közeli rokona pedig az a faesztergályos mesterség, melynek egyes termékeit mint alapanyagot használja fel (pl. bútorlábak és -oszlopok, esztergált majd hosszában kettévágott díszítések) ma egy asztalos vagy egy farestaurátor. A kész munkát festéssel vagy egyéb módon, pl. aranyozással díszítették vagy inkább védték meg a farontó kártevőktől a festésre vagy az aranyozásra szakosodott külön mesteremberek. A késő középkorban vált ki, illetve különült el az asztalosságtól a kárpitos mesterség. Az ács céh pecsétje 1825. - ács - hajóács - malomács: (gerendafaragás és ácsolatkészítés, az ács nem gyalul egyedül a faszakmákból) Hajóács Malomács - tetőzsindely ÁCSMESTERSÉG Régen a gazda maga faragta meg a különféle gerendákat, mint a ház sarkain és végein felálló szegláb-akat, a födémet tartó mestergerendá-t és a szalma- vagy nádtetőt leszorító ormozófá-t. Maga fonta meg vesszőből a falakat, a mai vesszőkosárhoz hasonlóan, a közét pedig betapasztotta földdel. És így készítette egyéb épületeit, még kemencéjét is. Ácsmesterségnek nevezzük a faszerkezeteket, illetve a stabil gerendaszerkezeteket készítő kisiparos tevékenységet. Az ács olyan szakképzett mesterember, aki ácsmesterséggel foglalkozik, bővebben: a fa megmunkálásával az építkezések körében, valamint régebben a bútorok, nyílászárók és más fából készült berendezések elkészítésével. Az ács céh ládája Ácsolt láda - szuszék - Szászhalom Az ács, vagy áts szó honfoglalás előtti török eredetű jövevényszavunk,valószínűleg a még nem specializálódott fafaragó embert jelölték vele.  (Szláv megfelelője a taszár, illetve a teszér.) A fa faragása, illetve a késztermék alakja az idők során a kereslettől és a divattól függően változott, ennek megfelelően kivált belőle az asztalos, a teknőkészítő, a faesztergályos (a pipaszár készítő, oszlopkészítő, kulacskészítő), és a zsindelyfaragó stb. szakma, - a szobor vagy más díszítőelemek faragása pedig a művészet síkjára emelődött. Keresztgerendát tartó tornácoszlop Szenna, Somogy m. Mestergerenda Az újabb korban az ácsmesterségből a specializálódás révén új foglalkozási ágazatok váltak ki, mint a tetőfedő, állványozó stb. Az ácsmesterség technikájára jellemző volt, hogy a nyers faanyagot maguk az ácsmesterek többnyire ácsbárddal dolgozták ki, az egyes szerkezeti elemeket csapolással, vasszegek és csavarok nélkül illesztették és rögzítették. A hazai ácsmesterség ismeretéhez elsősorban népi építkezésünk táji-tematikus feldolgozásai tartalmaznak adalékokat. (→ még: famunka) Az ács által használt anyagok: Régebben fűrészeléssel és bárdolással, ácskapoccsal lefogatva alakították ki keményfa-rönkből a beépítendő anyagokat, majd faszegekkel rögzítették. (Kivételt képeztek a vörösfenyőből készített vízalatti támasztócölöpök.) Újabban fémszeget használnak, mellőzik a bonyolultabb csapolásokat és a fatelepeken kapható, gépekkel készre alakított gyalult gerenda, palló, léc is főként puhafából készül. Az "igényesebb" épületekhez viszont ma nem hazai faanyagot használnak, hanem érintetlen és betegségektől mentes erdőkből, pl. Erdélyből származó keményfát hozatnak be, valamint a fatörzseket is mint régen kellő ideig (évekig) szárítják. Munkamódszerek: Régebben a bakokra rögzített rönköt ,,megbárdolták", majd hossz- vagy keresztirányban fűrészelték vagy hasították (repesztették). Az így készült és méretre vágott gerendák, pallók, deszkák vagy lécek oldalait, éleit vagy végeit pedig a továbbalakítás során a lapoláshoz, csapoláshoz vagy csavarozáshoz előkészítették. A kész faanyagot a terv szerinti helyére beállítva vagy beillesztetve a meghatározott építési sorrend szerint és az elhasználódásból eredő kicserélhetőségre tekintettel oldható kötéssel összeépítették, rögzítették. Az ács elvétve használ kézi gyalut, régebben is a vonókés szolgált a finomabb felület elkészítésére például ládáknál, bútoroknál. A ládák elemeinek összeépítését hornyolással és faszegkötéssel végezték, a díszítést eleinte karcolással, később véséssel-faragással és festéssel végezték. Ácsszerszámok: 1. fészi, 2. furu (nyele nélkül), 3. zsindelyhornyoló, 4. szekerce, 5. faragófészi vagy bárd, 6. fahasító, 7. kézvonó, 8. bot (véséshez és zsindelyhasogatáshoz), 9. a ház ereszének gerendái közé felszegezhető fészitartó különféle fejszékkel (fészi, szekerce, bárd, keresztfészi, erdei fészi), Kászon (Irod. Frecskay János: Mesterségek szótára (I–III., Bp., 1882–84); Vajkai Aurél: Adatok a Budapest környéki tót falvak népi építkezéséhez (Népr. Ért., 1937); Takács Sándor: Művelődéstörténeti tanulmányok a XVI–XVII. századból (Bevezette és sajtó alá rendezte Benda Kálmán, Bp., 1961); Selmeczi Kovács Attila: Gerendavázas épületek felállítása Észak-Borsodban (Herman Ottó Múz. Évkve, XII. Miskolc, 1973). - faesztergályos (bútorláb- és díszkészítés, faoszlop esztergálás és faragás) - bútorkészítő, bútorfestő: Torockói festett bútorok - fafaragó, faműves: Életfa - Vass Tamás fafaragó - Népi Iparművész alkotása FAIPAROS HIMNUSZ "A fát kidönti két karunk, zokogva hal sok ág,  De két karunktól újra él, tovább, tovább, tovább. Míg eldalolja szép dalod formálja értelem, Hogy feldíszítse otthonod és támaszod legyen. A fát kidönti két karunk, zokogva hal sok ág, De két karunktól újra él, tovább, tovább, tovább. A bölcsőtől már elkísér az egész élten át, S ha munkád egyszer véget ér, a sírba véle szállsz. A fát kidönti két karunk, zokogva hal sok ág, De két karunktól újra él, tovább, tovább, tovább."  Simmer Sándor fafaragó- Bösztörpuszta http://www.iranymagyarorszag.hu/fafarago_muhely_(simmer_sandor)/I180256/ Őseink - faragott múltunk - Waum Péter fafaragó mester munkája - íjkészítő: László Gyula – íjasmester, íjász - szoborfaragó     Kopjafa                                                     Székelykapu                                                - fonottbútor készítő - vesszőfonás, kosárfonó: - gyékényszövő - nádazó - kosárfonó - csuhézás, csuhé-, szalma-, tárgykészítő  - hangszerkészítő: Magyar népi hangszerek néven a magyar népzenében használt hangszereket értjük. A magyarság, mint a világ más népei is gyakorlatilag bármit képes hangszerként használni. A terméknév szerint elkülönültek a fahangszerek készítői. Bökös László  hangszerkészítő A magyar népi hangszerkészítés két úton haladt:  vannak nemesen egyszerű isntrumentumok (pl. nádsíp, köcsögduda),  illetve rendkívül bonyolult, nagy jártasságot és hozzáértést kívánó hangszerek (pl. cimbalom, tekerőlant) - kép- és tükörkeretező, -készítő - bodnár, kádár:   (fakádakat, hordókat, dézsákat) Kép forrása: Illés Vanda Anna A bodnárok - más kifejezéssel kádárok vagy pintérek - fából készített használati tárgyakat, főként az úgynevezett ,,faedényeket" előállító mesteremberek voltak. Bodnárok készítettek többek között vödröket, köpülőket, puttonyokat, hordókat, kádakat és a vékát.  Veres Imre kádármester  Az első permetező kannákat is fából munkálták ki. A legtöbb faedény-típus a borászathoz kapcsolódik, így e mesterségek gyakorlóinak másik, régies elnevezése a ,,borkötő" volt.  Ezek a faedények többségükben faragott faléc, a ,,donga", a fenék, és az egészet összefogó ,,abroncs" nevű szerkezeti egységekből állnak, melyeket különféle speciális eszközök és sablonok segítségével, a tervezett űrtartalomhoz pontos méretek alapján készülnek. - bognár  (kerékgyártó, szekérgyártó) kerékgyártó, bognár, kerekes… …szekerek, kocsik, szánok fa alkatrészeit készítő kisiparos. Szerszámai: fejszék, fúrók, vésők, fűrészek, vonószék, eszterga, gyaluk, körzők stb. Kerékgyártó az elmúlt évtizedekig majd minden községben dolgozott.  Kovácsmesterrel együttműködve készítette a → kocsikat és a → szekereket. Az olyan kerékgyártót, aki az úri kocsikhoz és hintókhoz szükséges minden munkát (asztalos-, lakatos-, nyerges-, fényező- stb.) elvégzett műhelyében, → kocsigyártónak nevezték. A magyar kocsigyártó-mesterség igen nagy múltú, a késő középkortól századokon át európai hírű volt. Nagyobb városokban rendszerint a kovácsokkal alkottak közös céhet. A kocsiknak és szekereknek tájanként eltérő jellegű típusait alakították ki.  Hegyvidéki erdős területeken – az elmúlt évszázadban elsősorban már csak Erdélyben – házimunkaként vagy háziiparban a parasztok önállóan is megfaragták. A Székelyföldön a keréknek való fát edzésképpen teknőben forrázzák, kemencében melegítik. A kerékfalakat természetes görbületű, ún. horgas bükk- vagy szilfából, sablon után faragják, majd kerékfal-kihajtó padban formálják. A kerékszéken kifúrják a küllők helyét és összeillesztik a kereket. A kerékagy külön esztergán készül. A Hont, Nógrád, Heves megyei paraszti faragók alföldi és dunántúli uradalmakba szegődtek éves vagy hónapos munkára kerékgyártónak vagy faragóbéresnek.  (Irod. Gaul Károly: Hazánk házi faipara (Bp., 1902); Haáz Ferenc Rezső: Az Udvarhelyszéki székely szekér (Népr. Ért., 1932); K. Kovács László: A magyar közlekedés, teherhordás, hír- és jeladás (Bp., 1948); Jordán Károly: Bognár kisipar (Bp., 1959). - hintókészítő - kerékgyártó, kerékjártó - teknővájó Teknővájó eszközök  - könyvkötő - papírmerítő, papírkészítő, fehérmíves: Vincze Mátyás - faszénégető: A szénégetők az ércolvasztáshoz nélkülözhetetlen olcsó faszenet állítottak elő, ezért munkájuk és termékük iránt régebben a kovács- és lakatosmesterek, majd a hazai kohászati központok támasztottak jelentős igényt. Az erdei mesterségek sorában a szénégetés elsősorban a kohász és a vasverő központok közelében a 19. század elejétől virágzott, mivel a jó kénmentes vas előállításához elengedhetetlenül szükséges volt a faszén, azonban a mesterség ennél sokkal ősibb. A faszén készítéséhez gyertyánt, bükköt, kőrist, cserfát használnak. A fát boksába rakják, s ehhez előzetesen egy sík területet keresnek vagy alakítanak ki. A kisebb, 80 köbméter fa kiégetéséhez való boksának 8 méter átmérőjű hely kell, 250 köbméterhez pedig 12 métereset készítenek elő. A vastagabb fákat, törzseket rendesen középre helyezik, 3 rend majdnem függőlegesen egymásra állított fából rakják, így itt a magassága eléri a 3-3,5 métert, majd földdel betakarják. A boksát a tetején gyújtják be, majd 8-12 napig lassan égetik, majd egy napig pihentetik. A kész faszenet kosarakban szállították egyéb iparosoknak, illetve városokba, ahol vasaláshoz használták, manapság grillezéshez, illetve a puskapor egyik alapanyaga. Bányászat  "Jószerencsét!" Bányászköszöntés Jó szerencsét! - köszöntik egymást a bányászok Magyarországon 1893 óta.  És így, vagy nagyon hasonlóan üdvözlik egymást a bányászok Közép–Európában, de talán a világon mindenhol. “Bányászlegény, jól megrakd a csillét! Az hoz néked igaz jószerencsét. A kőszén fekete, fekete a tárna; Feketébb a rózsám szeme párja.” A bányászok védőszentje Szent Borbála A bányász… bányaműveléssel foglalkozó szakember, munkás. Bányász szavunkat helynévi összetételben már a 14. sz.-ból ismerjük; a bányászlegények (banaz legenek) kifejezésre 1544-ből van adatunk. Maga a bánya szó szláv eredetű (?), jelentése: ásványkitermelő üzem, hely. Hazánk bányászatának okleveles, közvetett vagy közvetlen bizonyítékai azonban az első nyelvi adatokat jóval megelőző időkből ismeretesek. A bizánci krónikák jegyezték fel, hogy az Erdélyben megtelepedő, honfoglaló magyarság a korábban bolgár érdekeltségű sóbányák művelését ellenőrzése alá vonta. Az utóbbi évek kutatása révén derült fény a honfoglaló és Árpád-kori magyarság vaskohászatára s közvetve ércbányászatára. Sajátságos, hogy a 13. sz.-ig használatos lelőhelyek általában a magyar nyelvterület belsejében vagy peremén helyezkedtek el, viszont a 13. sz. folyamán és az ezt követő időkben szinte kivétel nélkül nemzetiségi vidékeken nyitották meg a feltárásokat, amit részben a 13. sz. folyamán lezajlott bányaművelési, kohósítási változások, a tatárjárás súlyos pusztításai, valamint szervezett telepítési akciók magyaráznak. A kapitalizmus korabeli bányászat fellendülése is nagyon gyakran nemzetiségi településeket érintett. Ez az oka annak, hogy a só- és kőbányászatot kivéve nagyon kevés érc- és ásványbánya működött a késő középkorban és az újkorban magyar településkörnyezetben, bár az ország török megszállta vidékeiről elmenekülők jelentékeny számban kerestek menedéket bányavidékeinken (pl. az egykori Gömör vm.-ben). Néhány középkori magyar településű bányavidékre évszázadok folyamán rendszeresen nemzetiségi csoportok költöztek (pl. román, szlovák stb.), s a kontinuus magyar közösségeket asszimilálták (pl. Abrudbánya, Verespatak ref. és unit. magyar bányászközösségei). A fentebb említett telepítésekről meg kell jegyezni, hogy azokba mind a középkorban, mind az újkorban általában az ország területén kívülről származó közösségek költöztek. Középkori telepítéseink legtöbbször a Szudétaföldről származó németekkel népesítették be bányahelyeinket. Az újkori kincstári telepítési vállalkozásokban jelentékeny számban vettek részt cseh munkások is. A 19. sz.-ban kibontakozó szénbányászat viszont több jelentős magyar bányászközösség kialakulásához vezetett, így pl. az erdélyi magyar agrárszegénység nagy számban vett részt a Zsil völgye szénkolóniáinak megalapításában. A bányaművelés technikájának történeti múltja, emlékei eléggé ismertek. Különösen kiemelkedő jelentőségűek a rudabányai vasércbánya felszíni feltárásainál előkerült középkori bányaácsolatok, függőleges aknák, vízszintes tárnák, fejtések a bennük talált teljesen ép berendezési tárgyakkal, bányafelszerelési darabokkal, ácsolatokkal. Rozsnyó környékén is számos jelentős mélyművelési tárgyi emlék került felszínre. Középkori bányáinkban keskeny, szűk keresztmetszetű aknákon, tárnákon közelítették meg az ércteléreket, kőzeteket. Ezek irányát követve folytatták a kézi erővel, csákányokkal, vésőkkel, ékekkel történő termelést, míg az adott réteg ki nem merült, vagy valamilyen természeti akadály a kiaknázást meg nem hiúsította. Különösen nagy nehézséget jelentett a bányák rétegvizének leküzdése. Korábban bőrtömlőkkel, majd szivattyúszerkezetekkel igyekeztek a vizet a művelés alatt álló részekről eltávolítani. Hazai bányáink víztelenítő szerkezetei sokáig európai viszonylatban is figyelmet keltőek voltak.  Legelőször pl. a mo.-i bányaüzemekben alkalmaztak gőzerővel működő szivattyúkat. Az első gőzgép (Newcomen-féle) Selmecbányán dolgozott. A kitermelt érc felszínre hozása általában emberi erővel történt. A vízszintes szállításhoz zsákoláson kívül teknő- vagy sárhajószerű, vontatható, csúszó szerkezeteket és fa sínpályán gördülő kis kocsikat, csilléket használtak. Nagyobb bányákban a csigás emelőszerkezetekhez hasonló vonógépezeteket is működtettek. A függőleges szállításban a falétrás zsákolás mellett nagy szerep jutott az emelőgépezeteknek, melyeket a kerengős szárazmalmokhoz hasonló erőátviteli szerkezetekkel (emberi, állati erővel) hajtottak meg. A bányatereket kézben hordható, botra tűzhető, fali fülkébe helyezhető cserép mécsesekkel világították meg. Később felfüggeszthető, önmagától vízszintes helyzetbe beálló, fémből készült bányász → mécseseket alkalmaztak.  Fejtésnél robbantóeszközt az újkorig nem használtak. A világon először Selmecbányán repesztettek lőporral. A kitermelés, kiszállítás gépesítése a 19. sz. második felétől a sűrített levegővel, ill. elektromos energiával működő berendezések bevezetésével indult meg. Az archaikus, középkori gyökerű bányaművelési módszerek kisebb állami, ill. magánvállalkozói tőke támogatását nélkülöző bányaüzemekben századunk elejéig fennmaradtak. Néprajzi kutatásunk legalaposabban a torockói vasbányászat eljárásait tárta fel, ahol a középkori eredetű magyar bányavárost a 16. sz. folyamán jobbágyi alávetettségre kényszerítették. Így különösen nehézzé vált mind a bányagazdák vállalkozásaiban, mind a bányászok munkamódszereiben lényegbe vágó újítások bevezetése, mivel országrésznyi környezetben a helyi paraszti szükségletek kielégítésére specializálták magukat a vasfeldolgozók, és századunkig biztosítani tudták a folyamatos termelést. A torockói bányászok az érctelér, helyi szóval véna közelében nyitották a bányát.  A bánya bejárata előtti rész a hold, itt állították fel pihenőkunyhójukat, a karámot s itt létesítették a kőkerteket, méghozzá annyit, ahány részvényese, részese volt a bányának, a kitermelt ércet (vaskő) ezekben elosztva tárolták. A bányába bányaajtón át juthattak, a termelőhelyeket a vízszintes istájokon és a függőleges sottokon át közelítették meg. Ha omlásveszélyes rétegekben ácsolatokat készítettek, amelyeknek fázás volt a neve, az ácsolat közeit deszkázták. Torockón talicskával (pár), ill. négykerekű csillékkel (hant) közelítették meg a termelőhelyet.  Ezek használatának megkönnyítésére a bányabeli utakat deszkázták. A négykerekű csilléket talpfára, szegezett fa sínpályákon húzták ki. A zsákos anyagszállítás is szokásos volt: hátizsákszerűen felkötötték.  A függőlegesen vezető felfelé tartó út neve kürtő, a lefelé menőé sott, ezekbe lajtorja vagy lépcső (tirip) készült, ha több létrányi mélységet kellett áthidalni, a létrák között állványokat alkalmaztak. A bányák vizét vastorzsák, csatornák segítségével vezették el, a mélyben összegyűlt vizet pomp, vagyis pumpa beállításával szivattyúzták ki.  A vasérces bányafenék neve ort, a meddő kőzetűé puszta. Az érc kiemelésére a hely lehetőségeihez alkalmazkodva a rövid nyelű kiscsákány vagy a nagycsákány volt használatos a kis és nagy pörej mellett, amelyet ékek beverésére (bányaszeg) alkalmaztak. A kitermelt ércet vaskapa vagy favonyó segítségével húzták össze, majd a zsákolásig füles, fából készített tekenyőben hordták. A torockói bányaművelésben ritkán ugyan, de éltek a robbantás módszerével. Lőtető szerszámaikat maguk készítették. Bányafúróval, tisztító vassal lyukat készítettek a felrobbantandó kőzetbe. Ebbe helyezték a bőrből varrt, puskaporral megtöltött patront. Csallán, azaz német kóré kiszárított, kettéhasított, puskaporos sárral megtöltött, majd összeragasztott szárából készítettek gyújtózsinórt. Ennek segítségével robbantották a lyukba fojtott robbanótöltetet. A felrobbantott meddő (kéreg) a felhagyott bányaüregek betömésére szolgált. A meddő és az érc keverékét (a bányán belül gurnya, a bányán kívül kólé a neve) kiszállították, a bánya szája előtti halomba (korc) rakták, majd válogatás után szétosztották. Igyekeztek a kőzetet még lent a bányában átválogatni, hogy minél kevesebb meddőt hozzanak felszínre. A bánya előtt felgyülemlett köveket háromhetenként szétosztották a tulajdonosok, részarányosok, részesek között. Egy-egy bányának 2–30 tulajdonosa lehetett, de az ezek közötti osztozkodási arány nem volt mindig egyenlő. A részesek ritkán végeztek bányászmunkát, szívesebben foglalkoztattak bányász bérmunkásokat, szakmányosokat, akiket a mázsaszám után fizettek. A kitermelt ércet a bányatulajdonosok általában saját kohóikban dolgozták fel, akik nem foglalkoztak kohósítással, azok eladták. A bányamunkások szerény kereseti viszonyaik mellett általában mezőgazdasági termeléssel is foglalkoztak. Archaikus bányavidékeinken a bányarészvényes tulajdonosok is gazdálkodtak. Bányászközösségeink a 19. sz.-ig meglehetősen zártak voltak. Társadalmilag is elkülönültek. A nagyüzemi bányászati módszerek elterjedéséig egész életmódjukat, mind termelési eljárásaikat, mind szellemi és szociális kultúrájukat nagyon erősen tradicionális tényezők határozták meg. Jellegzetesek a sajátos bányászfolklór jellegű alkotások, jelenségek, hiedelmek, valamint a szokások. A 19. sz. szociális válsága, a történeti egyházak konzervativizmusa miatt gyakran alakultak ki bányászközösségeinkben szekták. Bányásztelepüléseinkben a 19. sz. második felében egyre lendületesebben fejlődött a munkásmozgalom. Az önsegélyező egyesületeken át a szakszervezeti élet kibontakozásához vezetett az út, majd egyre aktívabban kapcsolódtak be a bányászok a munkáspártok politikai küzdelmeibe.    (Irod. Orbán Balázs: A Székelyföld leírása történelmi, régészeti, természetrajzi és népismei szempontból (I–VI., Pest–Bp., 1868–1873); Jankó János: A torockói vasbányászat és kohászat (Bp., 1893); Jankó János: Torda, Aranyosszék, Toroczkó magyar (székely) népe (Bp., 1893); Rudabánya ércbányászata (szerk. Pantó Endre és tsai. Bp., 1957) A rudabányai bányató A vájár (mélyművelő): a szakma munkaterülete a mélyművelésű bánya.  A vájárképzés tematikája, a vájárok feladatai:  – A vájármunka története, a helyi bányavidék, helyi bányaüzem.    – A bányaüzemek külszíni létesítményei.   – Biztosítóanyagok tárolása, bányászati kéziszerszámok.   – Fa megmunkálása, biztosítás részei, összeállítása.   – Felszerelés leszállás előtt, egyéni védőfelszerelések.   – Bányaterek ismerete, járás, közlekedés bányatérségekben.    – Nagyobb körültekintést igénylő bányafenntartási tevékenység bányatérségekben, szintes és dőlésben hajtott vágatokban.   – Vágatok újranyitása (átépítés, biztosítás megerősítése).   – Vágathajtás feltáró és elővájási jelleggel szintesen és dőlésben hagyományos, valamint korszerű biztosítással.   – Ereszke, sikló, feltörés, gurító hajtás.   – Jövesztés kézzel: csákány, fejtőkalapács használata.   – Jövesztés robbantással: robbanóanyagok, robbantószerek.   – Fúrólyuk telepítés: betörő-, bővítő- és koszorúlyukak.   – Jövesztés géppel: jövesztő és jövesztő-rakodó gépek típusai.   – Rakodás: kézzel, rakodógéppel, rakodógépek típusai (pl. PML-5, CAVO).   – Szállítás: kézi csillézés, véges és vég nélküli kötélszállítás, láncosvonszoló, gumiszalag. Szent Borbála    – Biztosítás fával: ideiglenes biztosítás, trapézácsolat, fejtési ácsolat, keretácsolat, poligom, tartóácsolat.   – Biztosítás csúszóíves szerkezettel: (TH) kőszelvényű, kapuíves, ZE- és ZTE-szelvényű vájatokban.   – Biztosítás falazattal: tégla, idomkő.   – Lőttbetonos biztosítás.   – Kőzetcsavarozás.   – Fejtési munkák szintes és dőlésben telepített, keskeny és széleshomlokú fejtésekben:     = jövesztés kézi és gépi eszközökkel (robbantással, feszítő hatású eljárással, jövesztőgépekkel),     = biztosítás hagyományosan fával, egyedi fémbiztosító szerkezetekkel, keret és pajzsberendezésekkel,     = komplex fejtési jövesztő-, rakodó-, szállító- és biztosítóberendezéseknél végzendő munkafolyamatok,     = részvétel fejtés előkészítés és felhagyás munkálataiban,     = tömedékelés kézzel és géppel, omlasztás,     = különleges fejtési tevékenységek.     5. Fémipari alapképzés, bányabeli gépi berendezések    Fémipari alapképzés:   – anyagismereti alapfogalmak, gépszerkezeti anyagok,    – mérő- és ellenőrző eszközök, a mértékegységek, mérési eljárások,   – előrajzolás (felület-előkészítés, rajzmunka, eszközei),   – kalapács használata egyengetés,. nyújtás, hajlítás műveletei,   – a vágás (vésés), fűrészelés, nyírás, lyukasztás eszközei, kivitele,   – reszelés módjai, eszközei fúrás, köszörülés műveletei,   – menetvágás eszközei, módjai,   – szegecsfajták, szegecselés eszközei, szegecselés hidegen, melegen,    – a nem oldható kötések: forrasztás, hegesztés és kovácsolás eszközei, kivitelezése,   – gépelemek, szerkezeti egységek szerelése, javítása, karbantartása.   Gépek kezelése, szerelése, karbantartása:   – csillék, csillepályák (vasút, függősínpálya), kialakítása, javítása, folyamatos szállítóberendezések: gumihevederes, láncosvonszoló, csúzdák, kötélpályák szerelése, üzemeltetése, karbantartása,   – fejtőkalapácsok, fúrógépek, berendezések szerelése, karbantartása,   – a munkahelyi szellőztetőgépek típusai, telepítésük, szerelése, karbantartása,   – a munkahelyi szivattyúk típusai, beépítésük, szerelése, kezelése, karbantartása,   – légmotorok, vitlák, csavarozógépek, emelőszerkezetek kezelése, karbantartása,   – feszítőberendezések, csillefogók beépítése, szerelése, karbantartása,   – folyamatos szállítóberendezések: hevederes, láncosvonszoló, kezelése, szerelése, karbantartása,   – a munkahelyi kisgépek kezelése, karbantartása,   – munkahelyi rakodó- és szállítógépek, berendezések szerelése, karbantartása, kezelése,   – vezeték és kábelmunkák vájár szinten,    – energiaellátás (csővezetékek) és szellőztető gépek, berendezések kezelése, karbantartása,   – közreműködés kapcsolókkal és jelző berendezéseknél végzendő munkában,   – vágathajtó gépek (jövesztő-rakodó) karbantartása, telepítése, kezelése,   – egyedi fém biztosítóberendezések kezelése, karbantartása, szerelése,   – hidraulikus rendszer szerelése, ellenőrzése,   – gépesített biztosítóberendezések szerelése, karbantartása, kezelésük,   – fejtési jövesztőberendezés szerelése, karbantartása, kezelésük,   – komplex fejtési jövesztő-biztosító berendezés működtetése,   – kenési feladatok ellátása, tömítettség ellenőrzése, tömítetlenség elhárítása,   – gépészeti feladatokban történő aktív közreműködés, a bányaterület igényei szerint.     III/2. Követelmények     1. Vállalkozói, munkajogi, szervezési és vezetési ismeretek alkalmazása    Ismerje:   – a munkavállalással kapcsolatos tudnivalókat,   – a vállalkozás beindításának és üzemeltetésének legfontosabb hatósági, személyi, tárgyi és pénzügyi feltételeit,   – a gazdasági, pénzügyi és jogi alapfogalmakat (Forrás: mot.hu) Zene, tánc: - hangszerkészítő - orgonakészítő: - zenész: - néptáncos, népzenész: Agyag- és kőfeldolgozó, üvegkészítő mesterségek: - kőműves: A kőműves: építőipari tevékenységet végző munkás, kisiparos.  Kőműves szavunk eredetileg → kőfaragó jelentésű volt. 1560 körül azonban már mai, falrakást, vakolást végző iparos, szakember jelentéssel jegyezték fel a gyöngyösi szótártöredékben.  Kezdetben csak a kőanyagból házat emelő szakembert nevezték kőművesnek.  Jelentésbővüléssel a téglából, vályogból építkező falrakó is a kőműves fogalomkörébe került.  Bár a kőműves szó későn fordul elő nyelvemlékeinkben, maga a mesterség a kibontakozó magyar államiság korai időszakából ismert.  Már a korai Árpád-korban országszerte emeltek kőművesmunkával falusi egyházi épületeket, ritkábban világi célúakat, bár a föld-, sövény- és fafalazat még később is többségben maradt.  Házépítéshez a korai időkben valamilyen szinten minden jobbágyrendű felnőttnek értenie kellett, de a mészhabarcsos kötésű kő- és téglafalazatok a kőművesmester szakértelméhez voltak kötve.  Falvainkban a kőművesek megbízása csak az utóbbi 100–150 évben vált lassan elterjedtté. - a vályogvető - vályogházak:  A vályogépítkezés az építkezés olyan módja, amelynek meghatározó építőanyaga a vályogból és valamilyen rostos anyagból álló keverék, amelyet szintén vályognak neveznek.  A vályogot leggyakrabban vályogtégla és vályogvakolat formájában használják fel.  A vályog az emberiség egyik legrégebben használt építőanyaga. Az építéshez felhasznált kevert vályognak két fő összetevője van: egyrészt szemcsés ásványi adalékból, másrészt rostos növényi adalékból áll.  A vályog készítésének folyamata a vályogvetés. A szemcsés összetevő lehet természetes előfordulású vályog, amely vályogos talajból bányászható, valamint lehet agyag és homok meghatározott arányú, mesterséges keveréke.  A természetes vályog, meghatározása szerint, olyan finom föld, amely szemcseméret-összetétel szerint nagyjából ugyanakkora mennyiségben tartalmaz agyagot, iszapot és homokot, tehát ez nem azonos az építéshez használt vályog fogalmával. A rostos összetevő szinte bármilyen nehezen bomló növényi rost lehet, például szalma, pelyva, törek, forgács vagy akár trágya. gerendavázas fal - tapasztott ház: A népi építészetben jelentős falszerkezet.  A gerendavázas falú épület alapját összekapcsolt gerendák (talpfák) alkotják.  A sarkokon és a falsík másik részén függőleges oszlopokat csapolnak bele, azok tartják a koszorúgerendákat, melyekre a tetőszerkezet épül.  A gerendaváz gyakran talpgerenda nélküli.  Az így létrejött falváz kitöltésére többféle anyagot és technikát alkalmaztak: vesszővel fonták be és sárral tapasztották (→ vesszőfal); korcolt és tapasztott náddal töltötték ki; függőleges karókkal és a közéjük rakott sárgombócokkal rakták ki (karó közfal, csömpölyegfal, mereglyés fal); gyakran vályoggal töltötték meg (sárfal, vályogfal).  Gerendaváz alkotta a keretét a deszkafalú épületeknek is (→ deszkafal).  A gerendavázas fal a magyar nyelvterület nagy részén alkalmazott technika volt a 19. sz.-ban: a Dunántúl Ny-i és D-i részén, a Felvidéken, ÉK-Mo.-on, továbbá az Alföld keleti peremterületein.  Alkalmazták lakóházaknál, csűröknél, istállóknál, gabonásoknál egyaránt.  Elsősorban a Kisalföldön és a Sárréten terjedt el (szórványosan máshol is) talpgerenda nélküli változata.  A gerendavázas fal igen elterjedt volt Közép- és K-Európában, az Alpok vidékén, Skandináviában, a fában gazdag területeken. (→ még: boronafal, → talpasház)  (Irod. Tóth János: Göcsej népi építészete (Bp., 1965); Bakó Ferenc: A faépítkezés emlékei Heves megyében (Az Egri Múz. Évkve, 1967); Szabó László: Mereglyés építkezés Szabolcs megye keleti részén (Ethn., 1968). Mire figyeljünk vályogház építésekor? Nyílászárók Az ablakok, ajtók elhelyezése nagyban függ a falak építési módjától.  A homogén falakból utólag vágják ki az ajtók, ablakok helyét, s az ács, asztalos csak ezután vesz méretet a készítendő nyílászárókhoz, míg a vályogtéglából épült házaknál a fal felhúzásával egyidejűleg helyezik el a tokokat, ahová később csak be kell illeszteni az előre legyártott nyílászárókat. Vakolatok Minden fal ki van téve külső és belső fizikai hatásoknak, így akárcsak a kőből és téglából készült épületeket, a vályogházat is meg kell védeni ezektől. A tapasztás olyan – a múltban egységesen alkalmazott – eljárás, amely kiváló hőszigetelést és vízszigetelést biztosított, valamint a hozzá használatos agyag az épület állékonyságát is pozitív irányba befolyásolta.  Ehhez híg agyagot kevertek össze pelyvával és lótrágyával.  Manapság ezt mészhabarcs vakolattal helyettesítik. A tapasztást a meszelés követte, amely a védelem mellett esztétikai szempontból is nagy jelentősséggel bírt.  A külső-belső meszelés nem csupán anyagilag volt kifizetődő, de a falak szellőzését sem gátolta.  Vályogházaknál manapság is ez a módszer a legajánlatosabb. Tapaszolás A tető A tetőnek nem csupán esztétikailag kell igazodnia a házhoz, hanem funkcionálisan is maradéktalanul el kell látnia a feladatát, mivel igen fontos a szerepe az épület állagának megőrzésében, a használhatóság biztosításában.  Formája nagyban függ a ház alakjától, azaz lehet nyeregtető (hosszúkás), kontyolt, illetve sátortető is.  A tető végleges képét a fedés határozza meg.  Az utóbbi időkben számos tetőfedő anyag vált divatossá, ám a vályogházaknak ezek csak ritka (pl. újonnan épült bioházak) esetekben felelnek meg.  A vályogházak leggyakoribb fedőanyaga a nád, szalma, az égetett cserép, illetve alkalmazzák még a zsindelyfedést, (ami itt nem egyenlő a manapság zsindely néven hirdetett tetőfedő anyagokkal) és a betonfedéseket is. Vályogház terv A vályogházak hibái Beszélhetünk építési, kivitelezési hibákról.  Amennyiben régi vályogépületről beszélünk, amelyek 30-40 – vagy akár már 100 – évesek, ilyen hibáktól nem nagyon kell tartanunk, hiszen ha a ház még áll, valószínűleg nem történt a kivitelezéskor probléma, vagy ha mégis, akkor az ki is lett javítva.  Újonnan épült házaknál pedig megbízható kivitelező alkalmazásával szintén kiküszöbölhetőek az ilyen típusú hibák, amelyek inkább a már meglévő, de bővített, felújított épületekre jellemzőek.  Ennek ellenére történhetnek olyan károsodások, amelyek előre nem láthatóak, s nem feltétlenül az építők hanyagságából, hozzá nem értéséből fakadnak. A leggyakrabban előforduló hibák: az alap károsodása (nem megfelelő minőségű talaj miatt, nem megfelelő mélységű alapozás miatt, hibás alapozás bővítéskor stb.), falak hibái (repedések, sarkok letörése, falazathiányok stb.), vízkárok (eső, hó, felszín alatti vizek), szigetelési hibák, biológiai eredetű károk (gombásodás, rágcsálók, rovarok), emberi tartózkodásból eredő károk. Íme a jövő A vályogházak említésekor mindenkinek csak a múlt lebeg a szeme előtt, de hogy kicsit a jövőbe is betekinthessünk, hadd áruljam el, léteznek ma Magyarországon olyan vályogházak, amelyek tetejéről napkollektorok és szélgenerátorok kacsintgatnak a gyanútlan sétálgatókra, s ahol bizony biomassza-kazán hirdeti: a múlt falai közé is beköszöntött a XXI. század. (Forrás: ingatlanmagazin) - A cserépkályhás mázolatlan kályhacsempe tulipán életfa mintával - kemenceépítő: Szabó Gábor munkái (mestere, Vass Zoltán kemenceépítő mester) Vass Zoltán kemenceépítő mester munkája https://www.facebook.com/pages/Vass-Zolt%C3%A1n-Kemence%C3%A9p%C3%ADt%C5%91/210108375673891 - kályhás - kerámikus: (művészi mázas, égetett cseréptárgyakat készít) A MAG (Kovács Margit alkotása) - csempe és cserépkészítő: Életfa - Páll  Réka és Páll Domokos alkotása Veleméri sindü - tetőcserép  Kerámikus - Józsa Judit alkotása KeramiaART alkotása - fazekas: "A felszálló füsttel egy időben egy anyag tűnik el világunkból visszavonhatatlanúl. A katlanban a négy őselem, a víz, a föld a levegő, és a tűz  összeölelkezéséből egy új anyag születik, a KERÁMIA. Hírnök is egyben, hogy a végtelen idővel együtt vigye hírűl a jövőnek az EMBERT aki alkotott." - Kovács László fazekas - A fazekas: a) mesterember, aki agyagból korongolt és égetett edény készítésével foglalkozik;  – b) megkülönböztető megjelölése azoknak a mestereknek, akik az agyag egyik fajtájából,  a → tűzálló agyagból készítenek  főleg → fazekat, ill. más sütésre és főzésre alkalmas edényféleségeket;  formájukat tekintve fennálló edényeket, ill. mázatlan külsejű, de belül ólommázas edényeket.  (Irod. Kresz Mária: Fazekas, korsós, tálas) A fazekasság égetett agyagból használati tárgyak, elsősorban edények előállításával foglalkozó ősi mesterség. A fazekasságból fejlődött ki a kerámia, kerámia művészet. A kerámia készítő művészt egyszerűen keramikusnak vagy keramikusművésznek nevezzük. Kovács László fazekas munkái Józsa János korondi fazekasmester- Józsa Judit alkotása Fazekas edények - Hollókő 2014 Hévíz - Nyári Napfordulós vásár és mulatság Kollár Szabolcs fazekas, népi iparművész Gyenesdiásról: - porcelánfestő, porcelánkészítő: Herendi porcelán - agyagszobrász: Csalogatós bujáki leány magyar tánc - Józsa Judit alkotása, Müller Éva fotó - üveges, üvegfúvó: - gerencsér vagy fazekas:  (fazekas, agyagedények, korsók készítője) - kőfaragó: - mészégető:  Égetett meszet gyártó (személy), aki mészkő hevítésével égetett építési kötőanyag-alapanyagot készít. A mészégető ember kemencéje az erdőben van.  A mészégető család az erdőben él.  A mészégető kemencét fával fűtik. Kemence, amelyben a mészkövet hevítik, hogy égetett építési kötőanyag-alapanyagot gyártsanak. A munkások begyújtás előtt megépíti a mészégetőt mészkőből.  A mészégető kihűlése után kiszedik az égetett meszet. Élelmiszer alapanyagok feldolgozásával foglalkozó, -és hozzájuk kapcsolódó mesterségek: - molnár - vízimolnár vagy hajómolnár  (őrlés) - pék, sütő:  (kelesztés, dagasztás, sütés) - mészáros, - hentes:  (taglózás, vágómarha feldolgozás),  - hentes,böllér (szúrás, sertés feldolgozás)  - kocsmáros - fogadós - sörfőző: - szikvízkészítő: - borász, szőlész: - méhész: Fonott kaptárak A méhészet A mézelő méh (lat. Apis mellifica L.) tenyésztésével és hasznosításával foglalkozó termelési ág. Fontosságára jellemző, hogy a méznek mint édesítőszernek, és a viasznak mint a gyertya alapanyagának (→ gyertyamártás, → gyertyaöntés) a 18. sz. elejéig alig volt versenytársa. Különböző formái a méhészet fejlődési fázisait is jelzik: - A zsákmányoló méhészet még nem tervszerű, nem tenyésztő tevékenység. A méhészek természetben vadon élő, a fák odvaiban és sziklaüregekben meghúzódó méheket keresik fel (méhvadászat), a rovarokat füsttel elpusztítják és a lépeket elrabolják. – Az erdei méhtartás (élőfás méhtartás) az erdőben megtalált méhcsaládok helyi továbbtenyésztése. Nyílást vágnak az erdei fa odvába, ezt ősszel rendszeresen kinyitják, a méheket füsttel elkábítják és a lépek egy részét kiszedik. Az erdei méhes fát a megtaláló rendszerint tulajdonjeggyel látja el. – A paraszti méhészek méheiket az erdőről hazahozott faodukban (→ köpű), szalma-, gyékény- és vesszőkasokban (→ méhkas) házak eresze alatt, kertben vagy → méhesben, néhol → kelencében tartják.  A méhlakások utánozzák a méhek természetes odúit, belül tágas térből állnak, amelybe a tetejéhez és az oldalához erősítve építik fel lépjeiket.  A → méznyerés több vonásában hasonló a zsákmányoláshoz.  A méheket ősszel elpusztítják vagy újabban, nyár végén üres kasba űzik át (→ kidobolás).  A méhcsaládok természetes úton, rajzással (eresztés) gyarapszanak.  A fára, bokorra kirepült rajt rúdra akasztott méhkasba rázzák bele.  Ez a forma az elmúlt századok legjellemzőbb hagyományos, népi méhészete.  – A 19. sz. második harmadától, a kiemelhető keretű → kaptárok és a → mézpergetők felfedezésével vette kezdetét a gazdaságilag intenzív, a tudományos megfigyeléseket is lehetővé tevő, modern méhészet, amely azonban széles körű népi gyakorlatba csak az utóbbi évtizedekben került.  A gyarapítás a nagycsaládok kettéosztásával, a méznyerés a méhek pusztítása nélkül a lépek kiemelésével történik.  – A népi méhészet tudásanyaga a tartásmód, a rovarok betegsége és gyógyítása tekintetében gyér, gyakran téves (pl. sült hússal történő etetés).  – Az európai ember a prehisztorikus idők óta zsákmányolja és tenyészti a méheket.  Az ókori mediterrán kultúrák, a germánok, a szlávok, a finnugorok és más népek méhészetéről szinte a legkorábbi híradásaik is említést tesznek.  A magyarság ismerte a méheket.  A mézhez valószínűleg csak a zsákmányolás útján jutott, esetleg ismerhette az erdei élőfás méhtartást is.  A honvisszafoglalás után a köpüs és a kasos méhészet vált uralkodóvá, de fennmaradt a zsákmányolás is.  A 10–13. sz.-ban a kolostorok voltak a méhészet központjai, de korán megjelent a méz a jobbágyok tizedadói között is.  A 17. sz. közepétől számos → méhészkönyv látott napvilágot.  (Irod. Szabadfalvi József: Méhészkedés a szatmári Erdőháton (Ethn., 1956); Boross Marietta: Méhlakások a Néprajzi Múzeum gyűjteményében (Népr. Ért., 1963); Gunda Béla: Ethnographica Carpathica (Bp., 1966); H. Kerecsényi Edit: A népi méhészkedés története, formái és gyakorlata Nagykanizsa környékén (Népr. Közl., 1969); Balassa M. Iván: Élőfás méhtartás a Kárpát-medencében (Ethn., 1970).  - A méhtartáshoz gazdag → hiedelemanyag kapcsolódott.  Kezdve a méhek megszerzésén: még a vadméhek elrablásának emlékét őrizheti az a hiedelem, hogy a pénzen vett méhcsaládban nincs haszon, csak ha búzán cserélik.  Még jobb a lopott méh, – ezért a méhlopást nem tartották bűnnek.  A lopások és a → rontás megakadályozására így többféle szokás terjedt el: egy sodort fonálra annyi csomót kötöttek, ahány méhcsaládja volt a gazdának, minden csomót egyenként a kashoz érintettek, majd mindannyiszor sarkon fordultak; szentelt vízből készített sárral tapasztották körül a röpítőlyukat; magas kerítéssel vették körül a méhest, → szemverés megelőzésére, asszonyoknak a méhesbe nem volt szabad belépnie.  Az idegen méhek, a „rablóméhek” garázdálkodása ellen templomból szerzett port hintettek a kas alá; egy karóra lókoponyát tűztek a méhes elé; úrnapi szentelt ágat tűztek a kasokba; farkasgégét dugtak a röpítőlyukba vagy vörös posztót húztak át rajta.  De nemcsak a méhek harciasságát kívánták fokozni, hanem azt is kívánták, hogy szelídek legyenek s ne szúrják meg gazdájukat: ezért juhtejjel kenték be a kas száját; tejjel mosott fehér gyapjút húztak át a röpítőlyukon; a méhész saját vizeletével kente be a kezét; fenyőszurokkal füstölt maga körül.  Serényebb munkára kívánták ösztönözni a méheket azzal, hogy hangyabolyt szórtak a kas alá.  – Karácsony napján néhol mézszüretet tartottak: a gazda megnézte a kasokat és amelyikből lehetett, mézet vett ki, hogy barátainak kóstolót küldjön, akik cserébe a tányért búzával töltve küldték vissza.  Ezt a búzát a kasba öntötték.  – A méhek kieresztése → József napján van (márc. 19.).  A néphit azt tartotta, hogy ilyenkor a méhesgazda semmit ne adjon ki a házból.  A méhész-babonák meghatározták a kieresztés hasznos napját: ez a szerda vagy csütörtök.  A kieresztett méhek elrajzását úgy próbálták megakadályozni, hogy pipafüsttel, vízhintéssel, kaszát és sarlót pengetve jártak a raj körül.  Általánosan ismert hiedelem, hogy a méh Salamon király bogara, s az a tiltás, hogy a méhre nem szabad azt mondani, hogy megdöglik, hanem csak azt, hogy meghal.  Azt tartották továbbá, hogy ha ellopják a kasból a méhanyát, akkor a többi még mind meghal. (→ még: tudós, → tolvajlás a tudóstól)  (Irod. Kovács S. János: A méhekről való hasznos beszéd (Ethn., 1891); Pápai Károly: A palóc faház (Ethn., 1893); Berze Nagy János: Farkasgégén eresztett... (Ethn., 1938); Bakó Ferenc: A faépítkezés emlékei Heves megyében (Az Egri Múz. Évkve, 1967); Füvessy Anikó: A méhészettel kapcsolatos vándorkereskedelem Észak-Borsodban (Ethn., 1971). Továbbá itt:  - A méhek és a méz:  http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/04/a-meh.html  - pálinkafőző: pálinkafőző üst - vincellér:  (régebb a szőlők kezelésével és megőrzésével, illetve nagyobb szőlőknél az azokban előforduló munkák felügyelésével megbízott személy volt) - szakács - csokoládé készítő - kürtöskalács - készítő: -  mézeskalácsos, mézes, bábos, mézesbábos: Ütőfás mézeskalács Mézeskalács festése - gyertyamártó - gyertyaöntő - gyertyakészítő: (a mézes társszakmái a méhviasz-feldolgozásból adódóan) A gyertya a lélek lángolása! Régi gyertyamártó edény - cukrász - a mézes mesterségből alakult ki  (édesség és tortakészítés) - sajtkészítő: - házi tészta készítő: - gyümölcsaszaló - szappankészítő: Piros Pont alkotásai - házi kozmetikum készítő - növényszárító - fűszeres: - kalmár  (régi kereskedő) - olajütő: (olajos magvak olajtartalmának kinyomására szolgáló technikai eljárás műhelye,  felszerelése és gazdája) - üveges, üvegfúvó - szitaszemszövő: - szitás: Fémekkel dolgozó mesterségek: - kohász, öntő, olvasztár:  (a bányászatból vált ki) vas, és egyéb fém (réz, bronz, sárgaréz stb.) Olvasztár - Hincz Gyula festménye A kohászat A kohászat a vas és más fémek érceikből való kinyerésével, finomításával, ötvözésével, öntésével, képlékeny alakításával, hőkezelésével, szerkezetének és tulajdonságainak vizsgálatával, valamint az alkalmazott gépi berendezésekkel foglalkozó komplex tudomány. Vas- és fémkohászat    A szűkebb értelemben vett kohászat a metallurgia, amely a fémek ércekből való kinyerésével foglalkozik, csoportosítható az alkalmazott technológia jellege szerint: tűzi kohászat (pirometallurgia), hidrometallurgia, elektrometallurgia. A fémek szerinti csoportosítás: vaskohászat (ide tartozik a vas és acél előállítása), fémkohászat (az összes „nemvasfém” előállítása). Vaskohászat A vaskohászat két fő területe: a nyersvasgyártás és az acélgyártás. - Fémkohászat A fémkohászat a „nemvasfémek” érceiből való előállításával (metallurgiájával) foglalkozó tudomány és gyakorlati technológia összefoglaló elnevezése.  A fémkohászaton belül elkülönítik a könnyű- és a nehéz- vagy színesfémek kohászatát (a nehéz- és a színesfémek elnevezést a gyakorlatban szinonimaként használják). A könnyű- és nehézfémek közötti választó vonalat általában a 4,5 kg/dm³ sűrűségnél vonják meg. A gyakorlat szempontjából legfontosabb könnyűfémek az alumínium, a magnézium és a titán. A színesfémek között a réznek, a nikkelnek, az ólomnak és a cinknek van a legnagyobb jelentősége. Az első fém, amit az ember nagy valószínűséggel megismert, az arany volt. A termésarany rögök hamar felkelthették az emberek figyelmét, amiket kalapálással munkáltak meg. Ez a termésarany 0,2–38% ezüsttel, kevés rézzel és még kevesebb vassal volt szennyezve. Az arany lágy volta miatt szerszámkészítésre nem volt alkalmas, ezért – és szép színe miatt – ékszereket készítettek belőlük. Az ember gyakorlatilag az arannyal egy időben ismerte meg a rezet is, ami szintén előfordul a természetben elemi formában. A kohósítására is hamar sor kerülhetett, mégpedig feltehetőleg véletlenül. A tűzbe került rézérc (pl. malachit) redukálódhatott, így megmunkálható rézdarabot kaptak. A rézolvasztás módszere már az i. e. 7–6. évezredben ismert volt. Az ólmot és az ónt az i. e. 3000 körüli évszázadokban már ismerték.  A cink a réz ötvözőjeként jelent meg először, feltehetően cink-oxid tartalmú rézércek redukciója során került a rézbe. A legkorábbi ónbronz leletek az i. e. negyedik évezred végéről származnak, a mai Irán területéről. Az alumínium előállítására csak igen későn került sor, pedig előfordulásának gyakorisága 8% a földkéregben, amivel a harmadik helyen áll az oxigén és a szilícium után. Alumíniumot – hiteles adatok szerint – 1807-ben állított elő Humphry Davy, noha ez még vassal szennyezett alumínium volt. Tiszta alumínium kísérleti előállítása 1825-ben a dán Ørsted, majd két évvel később a német Wöhler nevéhez fűződik. Az iparszerű gyártás a timföld Bayer-féle és az alumínium olvadékelektrolízissel (Hall–Héroult-eljárás) való előállításával valósult meg. - Porkohászat A porkohászat olyan eljárás, amely fél- és készterméket fémporokból állít elő. - Öntészet Olvadt fém öntése Az öntészet feladata és célja az, hogy a megolvasztott fémet egy üreges öntőformába öntve öntvényeket állítson elő. Az öntészetet számos szempont szerint lehet csoportosítani. Az öntött fém milyensége szerint: vas- és acélöntészet, fémöntészet (minden, ami nem vasalapú). Az öntési módszer szerint: gravitációs öntés, nyomásos öntés. Az öntőforma anyaga szerint: homokforma, fém kokilla, egyéb. Az öntés termékei igen változatosak. Öntéssel készítik például a gépállványokat és házakat, háztartási gépek, járművek, elektrotechnikai eszközök stb. alkatrészeit. - Képlékeny alakítás Képlékeny alakítással a képlékenyen alakítható fémeket alakítják. Eljárásai a kovácsolás, a hengerlés, a húzás, a kisajtolás, a csőhengerlés, a folyatás, a lemezalakítás stb. - Fémtan A fémtan (régebbi nevén metallográfia) a fémek és ötvözetek tulajdonságait fémfizikai alapokon tárgyaló és vizsgáló tudomány. Ezen belül foglalkozik a fémek és ötvözetek szerkezetével, a szerkezetvizsgálat módszereivel, a fémek mechanikai tulajdonságaival, a mágneses tulajdonságokkal, a korrózióval stb. - Tüzeléstan A kohászati tüzeléstan a kohászati folyamatokban használatos kemencékkel, kazánokkal és más melegítő berendezésekkel, fűtő és hőcserélő berendezésekkel, tűzállóanyagokkal, energiahordozókkal és égéstermékekkel, tüzelési módszerekkel stb. foglalkozó tudomány. - harangöntő  (…a harangokat megszentelte) A HARANGÖNTÉS: A harangöntés a templomi vagy profán célú harangok előállításának művelete. Az első harangok az 5. században készültek. A 18. századig a harangöntők egyben ágyúöntők is voltak. A harangok bronzból és acélból készülnek. harangöntő  műhely A harangöntés: A harabgöntő, templomi harangot készítő mesterember.  Az első tulajdonképpeni templomi harangok az 5. sz. első éveiben Itáliában készültek, később Franciao.-ban, Angliában, majd Németo.-ban is elterjedtek.  A mesterség hazánkban valószínűleg a 11. sz.-ban honosodott meg.  Eddig legrégibbnek ismert harangunk a Szeged melletti Kereset pusztán került elő.  A középkor folyamán jelentősebb harangöntők voltak Kassán, Eperjesen, Iglón, Besztercebányán, Pozsonyban, Győrött, Esztergomban, Pesten, Budán, Vácott, Brassóban stb.  Az általuk készített harangokon legtöbbször latin egyházi szövegek olvashatók, a készítési adatokat ritkán tüntették fel.  A harangöntők virágkora a 15–16. sz.-ra esett. A 17. sz.-ban szokásban volt a harangok zálogba adása is.  Nógrád megyében a 17. sz. első felében népi harangöntés alakult ki.  Ezek a kis súlyú, öntési hibás harangok ma már aránylag ritkák.  A 18. sz.-ig a harangöntők ágyúöntők is voltak. Némely városban harangöntő dinasztiák alakultak ki.  A 18–19. sz.-ban vándor harangöntők a helyszínen is öntöttek harangot.  Előfordult az is, hogy ágyúból vagy rézpénzből készítették.  A 19. sz. első felében a Felső-Tisza vidékén magyar nemesi családok foglalkoztak harangöntéssel.  A harangokat súlyra fizették.  A múlt század utolsó negyedére a harangöntők száma nagymértékben csökkent, noha kisebb csengők (→ csengőöntő), rézüstök, vasalók stb. készítésével is foglalkoztak.  A magyar néphagyományban a haranghoz sokféle monda fűződik (→ harangmonda).  A tradicionális közösségi életben falun és városon egyaránt egészen a legutóbbi évtizedekig a szakrális szerep mellett a harangoknak nagy jelentősége volt más vonatkozásban is (jeladás, riasztás, tiszteletadás, ünnepköszöntés stb.).  Cigány csengőöntők is sokszor hivatkoznak arra, hogy szüleik harangöntéssel is foglalkoztak.  Ezeken a harangokon azonban a legtöbb esetben az állatok nyakába való nagyobb csengőket kell érteni, (→ még: harang)  (Irod. Kemény Lajos: Magyarországi ágyú és harangöntők (Arch. Ért., 1903); Csatkai Endre: A vasmegyei harangöntőkről (Vasi Szle, 1937); Patay Pál: Évszázados harangok (Bp., 1963); Patay Pál: Régi harangok (Bp., 1977). - réz- és bronzműves, üstkészítő, réztárgy- és rézfúvós-hangszer készítő: Törteli Üst - vésnök, pénzverő: Körmendy Gyula ötvös - vésnök mester munkája  - puskaműves: Zord Gábor munkája - kovács -, vasverő -, A kovács… elsősorban patkókat és vasalásokat készítő fémfeldolgozó mesterember. Régi magyar neve: vasverő. Elődeink a kovácsmesterséget már a honvisszafoglalás előtt is gyakorolták, ill. foglalkoztak a vas előállításával (→ vasművesség). A kovácsmesterség valószínűleg a honvisszafoglalás után vált önállóvá, majd a 14. sz.-ban több ágra is szakadt (→ lakatos). A falusi vagy patkolókovács főleg a paraszti munkaeszközök készítésével, javításával, lovak, tehenek patkolásával foglalkozik, szerepe egy község vagy táj életében jelentős. A mesterségnek különféle szakmai típusai alakultak ki, így van cigánykovács, uradalmi kovács vagy gépészkovács, községi vagy kommenciós kovács. Többnyire közülük kerültek ki a múlt század elejétől a paraszti munkaeszközöket újító, feltaláló emberek. Legtöbbjük állatgyógyítással is foglalkozott, volt, aki baromorvosi iskolát végzett. Szerszámaik legjavát, a különféle kalapácsokat, fogókat, vágókat maguk készítették, az üllőket, fujtatókat manufaktúrákban vásárolták. Szinte valamennyi munkát hagyományos kézi kovácsolással készítették. A mesterség családon belül sokszor nemzedékeken át öröklődött, gyakorlásához igen sok hiedelem fűződik. (→ még: kovácsműhely) (Irod. Szabó György: Falusi kovács a XV–XVI. században (Folia Archeologica, 1954); Bartha Antal: Honfoglaláskori kovácsmesterségünkről (Történelmi Szle, 1958); Jasiewicz, Zbigniew: Studia historyczno-etnograficzne nad kowalstwem wiejskim w Wielkopolsce (Poznan, 1963); Bodgál Ferenc: A kovácsmesterség kutatása (Miskolc, 1968).) Kép forrása: Illés Vanda Anna szakmán belüli tagolódás alapján ismert:  - patkoló- vagy patkókovács  (lópatkolás),  - míves munkák Mesterei, műlakatos, műkovács, (vas és fém anyagokból, dísz, és iparművészeti tárgyak készítői), - borotva-, serpenyő-, kapa-, olló-, csapda-, ár- és körző-, szeg- és szegecs-, sarló-, kasza-, szer- és szerszám-, balta- és fejsze-, kalapács-, fúró-, lánc-, fegyver-, és a műszerkovács stb. Tojáspatkoló: Patkolt tojás - fegyverkovács, kardcsiszoló, csiszár: Szabó István fegyverkovács - ónműves  (ónedény- és dísztárgykészítő mélyhúzással, mélynyomással és forrasztással) - lakatos, lakatkészítő,  kivált belőle a karosszériás, géplakatos, mezőgazdasági géplakatos - drótos, drótostót - esztergályos - köszörűs, késes - bádogos, edény -, és épületbádogos - vízvezeték készítő, vízvezeték-szerelő  (kialakulása idején a bádogos mellékfoglalkozása volt) - kolompáros:  (Üstfoltozó cigány, rézműves, bádogos) - ötvös: (művészi fémmegmunkálással foglalkozó szakember) - aranyműves, ezüstműves, ékszerkészítő (ma együttes a képzése az ékszerkészítő és a drágakőcsiszoló foglalkozással) Nyers Csaba alkotása Tarsolylemez készítő ötvös - Józsa Judit alkotása Révész Sándor - ötvös - Boldogasszony gyűrű A KÖSÖNTYŰ (ékszerkészítő mesterség) Kösöntyű: 1. A melltű, hajtű egyik fajtája. 2. A 14. sz. vége óta ismert elnevezés többféle ékszer és öltözetdísz (nyaklánc, karkötő, csat) megjelölésére, ’felfüggesztett, felakasztott (dísz)’ jelentéssel. Nemesfémből készült női, tűvel ellátott melltű, hajtű ékszer. Melltű: a mell-, ill. derékrészen elhelyezett női ruhadarabok összeerősítésére szolgáló fémtű, amely többnyire rögzíthetően záródik, vízszintes fekvésben. https://www.facebook.com/kati.gabor.5/posts/1017851131569923 Gránátköves hajtű - kösöntyű Hétfalusi csángó öv és kösöntyű Hétfalusi csángó kösöntyű - tűzzománckészítő : A tűzzománc vörös- vagy sárgaréz, esetleg vaslemezre készül speciális szilikáttartalmú festékkel.  A vizes festék felhordása és száradása után 850 °C-os égetés következik. Tündérvilág - Paál Sándor alkotása Tűzzománc ékszer  Kiss Zoltán tűzzománcos munkái - tűkészítő - ráspolyvágó  (reszelő) - órás:  (mechanikus órakészítő és órajavító) Kép forrása: Illés Vanda Anna - aranymosó Lovakkal kapcsolatos -, és bőrhöz kapcsolódó mesterségek  : - lovász - lovas termékek, lószőrékszer-készítő - lócsiszár (a lókereskedő, mert eladandó lovait azáltal teszi tetszetősebbé, hogy a ló testét sokat keféli és törölgeti, mintegy kicsiszolja, hogy fényesebb legyen) - bőrdíszműves, szíj-, nyereggyártó...szíjjártó, nyerges: Szíjgyártó - Rehorovics Anita festménye - kovács, patkoló kovács:  - varga, csizmadia - , cipész, suszter, bocskoros, bocskorkészítő: Csizmadia mester - Hornok Magdolna festménye Csizmadia - cipész műhely - kesztyűs - sapka -, és csákókészítő: - viseletkészítő: Fehér Jánosné viseletkészítő népi iparművész munkája, A Népművészet Ifjú Mestere Madarász Kathy Margit Ferenczy Noémi díjas textilművész alkotása - tímár:  A bőrt, nyersbőrt kikészítő, illetve egyszerűbb lábbeliket varró mesterember régies neve.  Bőrök kikészítésével, cserzésével foglalkozik. - varga, cipész:  A bőr kikészítésével és egyszerűbb lábbeli készítésével foglalkozó kisiparos. Kép forrása: Illés Vanda Anna - nemezkészítő:  A gyapjúfeldolgozás másodlagos terméke.  A legősibb textilanyag, melyet gyapjúból, víz segítségével, erős gyúrással, kézzel készítenek. Kaszás Ákos népi iparművész, nemezkészítő mester - szűcs: A szűcs ruházkodásra alkalmas szőrös bőrök szabásával, varrásával és kikészítésével foglalkozó mesterség. A szűcsök eltérően a tímároktól és a vargáktól szőrős bőrök kikészítésével és feldolgozásával foglalkoznak. Míg a szűcsök a bőrt a rajta levő szőr miatt dolgozták fel, addig a vargák, tímárok a szőrt eltávolították. - subás, subakészítő, subavarró: - Kefekötő: - kulacskészítő: - bőrtárgykészítő, népi bőrműves: bőrműves mester - Koszta Zoltán: https://www.facebook.com/zoltan.koszta.54/photos?lst=100000351385479%3A100000696161309%3A1469522105&source_ref=pb_friends_tl 2014 Hévíz - Nyári Napfordulós vásár és mulatság Bőrműves, népi iparművész, Dancsecs Diána Keszthelyről: - szaruműves: - dobkészítő: (bőr- fa- és fémmegmunkálással) "A sámándob nem játék, s nem:  fegyver! Nincs ára, nincs meghatározható tárgyi minősége! SZEMÉLY, ERŐLÉNY, SZENT PARIPA, ŰRJÁRMŰ - ezért kell a hozzá való jogosítvány, nem való bárkinek! A láthatatlan jogosítványt mindannyian csak évtizedek kitartó tanulásával és fejlődésével érdemelhetjük ki! A dobok ugyan úgy teremtmények mint mi emberek, fontos szakrális síkok mozognak a létrejötténél, az állat bőrén keresztül egy ÉLŐLÉNY "szelleme" is munkálkodik,  a tulajdonos LÉNY szellemi és lelki minősége is benne lesz, valamint a saját LÉNYEM szakrális lelkisége is hozzáadódik. Nagy ERŐVEL bíró, gyönyörű PARIPÁK, egyedi hangzások jöttek létre így az elmúlt időszakban." - Heffner Atilla Keresztes Heffner Atilla Keresztes dobkészítő mester - kötélverő: - szappankészítő: - fuvaros: Miknyik Mihály - A fuvaros, papír ceruzarajz Mesterségek a pusztában: - pásztor A pásztor foglalkozás ősi állattartó mesterség, de életforma is. A különböző állatfajok pásztorainak más-más nevet adtak. Tájtól függően és az életkörülményeknek megfelelően lassan kialakult ezek közt az emberek közt egy sajátságos hierarchia, melyet szokásként vittek tovább íratlan törvényeikben. Pásztorportrék ünneplőben... Juhászlány vótam, juhászné vótam, még az uramnak is az összes ivadéka juhász vót mind, mind… Az én szüleimnek az eleje úgy, hogy a dédöregapjának a dédöregapja is mind juhász vót… (Tóth Józsefné Papp Julianna Szül.: 1916. Juhász-feleség; Ókígyós.) Az én elődöm mind pásztordinasztia vót. Az ükapámtul visszamenőlegesen is. Én az vótam, az apámék is azok vótak, a bátyám is az vót, pásztorember vót… Hát így éltünk tovább! (Deák Antal Szül.: 1923. Kanász számadó; Orosi-puszta.) Gyűjtötte és lejegyezte: Harangozó Imre Megleltem: Papp Zsolt oldalán A Pásztormunka A pásztortársadalomban fönnáll egy belső tagozódás. Ez koronként és térségenként eltérő módon és többféle rendezőelv szerint alakult ki. Ezek egyike a foglalkozási, mondhatnánk "szakmák" közötti rangsor, ami nagyban függött a táj adottságaitól és így a legeltetési lehetőségektől, - ennek következtében attól is, hogy az adott "szakma" hány fővel képviseltette magát azon a vidéken. Azonban fel lehet állítani egy általános, elterjedtebb rangsort, melyek itt fontossági sorrendbe vannak szedve: -      csikós – „lópásztor”, a ménes legeltetője, őrzője -      gulyás - azaz marhapásztor, a gulya őrzője -      juhász – juhpásztor, a juhnyáj őrzője -      kondás, kanász – disznópásztor, a konda vagy falka őrzője - előbbi minden este hazahajtotta, utóbbi kint teleltette a disznókat azaz ,,ridegen tartotta" - csordás és a csürhés – az istállóban tartott,  csak napközben kihajtott négylábú állatok őrzője. -      A szárnyasok őrzésével többnyire gyermekek lettek megbízva,  így mindenütt a rangsor végére kerültek,  ezek közül a libapásztor, a ludas említhető meg itt. A fontossági elsőbbségért mindig nagy "verseny" folyt a csikós és a gulyás között. Egyes tájakon (Nagykunság, Hortobágy) a csikós vezette a pásztorrangsor elejét, másutt (Nyírség, Bodrogköz), ahol kevesebb volt a csikós, a gulyás állt az élen. Érdekes kivétel, hogy a Bakonyban és Somogyban - és általában a Dunántúlon - a rangsort a kanász, később (20. század) a juhász vezette. A másik féle sorrend már a tapasztaltságtól, rátermettségtől (és így többnyire a kortól) is függött, ezek: -      számadó – a legelőre hajtott állatokért a legeltetési időszakban anyagilag is felelős személy, - az uradalom, majd a falu vagy a gazdaság fogadta föl egy-egy szezonra. Majd ő jelölte ki, fogadta föl segítőit,a bojtárokat, így tulajdonképpen ő alá tartozott az összes felfogadott pásztor. Távollétében az öregbojtár, vagyis az első bojtár helyettesítette. Az öregbojtár után következett a többi bojtár, és a sor végén a ,,tanuló" - akisbojtár. -      bojtár – az állatok őrzésével közvetlenül megbízott ember. Becsei kisbojtár További elnevezések, névváltozatok, szokások -      birkás - a nyugat-európai juhfajták pásztora, míg a régi magyar fajták őrzőjét juhásznak hívták továbbra is -      bács, bacsó - a számadó juhász neve a magyar nyelvterület északi részén -      monyator - fiatal pásztor, pásztorfiú (fehér fordított bundája van és bundasapkája) A juhász kifejezés a magyar nyelvben eredetileg ihász formában élt, mai alakját a nyelvi illeszkedés során nyerte el. - csikós (lópásztor) A csikósok egykor igen megbecsült tagjai voltak a magyar társadalomnak.  Jellegzetes lószerszámot használnak ma is, ez az úgynevezett patrac, a heveder nélküli nyeregféleség. Terelőeszközük a saját maguk készítette, díszes karikás ostor,  mellyel a ménest terelik.  A KARIKÁS OSTOR A "karikás" jelző onnan származik, hogy e típusú ostort gyakran – bár korántsem általánosan – forgó karika közbeiktatásával erősítik a nyeléhez.  A karikást leginkább a csikósok használják, mesterségük jelvénye, címere, de más pásztorok is alkalmazzák.  A karikás faragással, szíjfonatokkal, sallangokkal, pillangókkal díszített.  A karikás sok részből tevődik össze, s tájanként igen változatos az egyes részek elnevezése.  Általánosnak mondható a nyélhez erősítő szíjkötés neve: a telek.  A karikás derekát kötél köré 6, 8 vagy 12 vékony szíjból, ágból fonja a pásztor.  Az ehhez csatlakozó csapó egyes szíjból áll, a csapó végére kerül a sudár, ami a cserdítéskor a durranó hangot adja. A karikás ostorral való bánni tudás ma már a hagyományőrzés része is. (Forrás: wiki alapján) A csikósok legfontosabb társa a hátaslovuk, melyet sok mindenre megtanítanak.  Régen hasznos módszer volt a ló-fektetés, így az éles szél és a támadók elől is megmenekülhetett ló és lovasa. Ma a csikós bemutató ügyességi gyakorlatai között ló-fektetés, ló-ültetés és kendőlopás is szerepel. Egy történet szerint ... ...réges-régen egy német úr fogadást kötött egy alföldi csikóssal, hogy az ő kutyája okosabb a lónál. A német úr azt állította, hogy a kutya azért okosabb, mert utasításra leül, lefekszik - erre a csikós bebizonyította neki, hogy az ő lova is képes ugyanerre.  Azóta ez a mutatvány a csikósok körében hagyománnyá vált. A csikósoknak nem volt más eszközük, amivel megvédjék a méneseiket a rablóktól és a vadállatoktól, ezért megtanultak mesterien bánni az ostorral, ami nem csak fegyver lett, hanem játékaikban is szívesen használták. Külön attrakciónak számít a puszta-ötös. Puszta ötös - Koncz Csaba festménye Maga a produkció abból áll, hogy a csikóslegény a két hátulsó ló hátán állva hajtja a magyaros stílusban összefogott lovakat. Koch-ötösnek is nevezik, mert sokáig úgy tartották, hogy a bravúros mutatványt Ludwig Koch osztrák festő álmodta vászonra 1923-ban. A kiváló magyar lovas, Lénárd Béla keltette életre a képet. OMÉK 1958 (Első magyar Puszta ötösfogat Lénárd Béla hajtásában ): video: http://www.youtube.com/watch?v=_tVKhy7OXVE Régi metszetek között kutatva nemrég egy cirkuszi plakátra bukkantak, mely 1845-ből származott. A képen magyaros kantározású, összefogott együttes két hátulsó lován állva a magyar csikós összesen kilenc lovat hajtott. Ma már a csikósok egymás rekordjait döntik meg, már 16 lovat is hajtottak egyszerre. Igen jól betanított, rendkívül ügyes lovasemberekre van ezekhez a bemutatókhoz szükség, hiszen az erős iramban hajtott lovakon bemutatott puszta-ötös valóban igazi lovas bravúr. Nincs asztalom, sem székem… Csikósélet a Hortobágyon: video: http://www.youtube.com/watch?v=BqJ9_sE1_U8    Csikósok video: http://www.youtube.com/watch?v=gCp6AzMSZLQ Beszélgetés egy öreg csikóssal Balmazújvároson Nagy Lajos beszél pár szóban a régi dolgokról, csikóséletről, karikás készítésről. video: http://www.youtube.com/watch?v=3y2dKq2QePs Lófektetés: A pusztai élet során gyakran előfordult, hogy a betyároknak rejtőzködniük kellett lovaikkal együtt a pandúrok elől. A lovaknak csendben és nyugodtan kellett feküdni a lovasok mellett. A karikás ostor csattogtatásával demonstrálják, hogy semmilyen zaj nem zavarta meg a lovakat, és így nem árulták el hol rejtőzött a betyár. A ló hátán állás: Ez segítette a betyárokat abban, hogy a magas fűben, a nádas mögül, minél messzebbre láthassanak el a pusztában. A képen: a lóültetés,ez az úgynevezett kutyaülés, ami igen nehéz és természtellenes pozíció a ló számára. (Forrás: "lovasblog") Ezt a filmet ajánlom. hortobágy (1936) http://www.youtube.com/watch?v=YxCael_i5EY Beszélgetés Petrovics Mihály juhásszal  (juhász = juhpásztor) video: http://www.youtube.com/watch?v=xkpxY0K5fRQ Kanásztülök használata. Balmazújváros (kanász = disznópásztor) video: http://www.youtube.com/watch?v=0_lCGORSccM A juhász... a juhokat őrző pásztor általános elnevezése. Juhász (Sólyom László) jellegzetes kalapviseletben és bajusszal (Vésztő, Békés m.) A tájanként változó neve egyúttal a pásztorszervezeten belüli helyzetét is meghatározza. Az Alföldön és Erdélyben általános a bács, bacsa vagy → bacsó (oláh eredetű szó, de a szláv nyelvekben is ismert) elnevezésű juhpásztor, az urasági vagy közös nyájak ivar és kor szerint elkülönített csoportjait őrző → bojtárok →számadója, gazdája. Juhász kampóval juhászkampó A nyájjuhász a Tiszántúlon több gazda tulajdonát képező közös (anya-, kos-, ürü-) nyáj pásztora. Juhász a Hortobágyon A Duna–Tisza közén a nem fejős (pl. meddő) nyájakat őrzi, függetlenül attól, hogy annak egy vagy két gazdája van. Juhász szűrkabátban (Sárvár, Vas m.) Juhász csuklyás szűrben, hátulról Erdélyben a csobán és a pakulár (román eredetű szó) a közös nyájak számadóit vagy bojtárjait jelenti. Juhász Erdélyben A magatarti juhász (Alföld) (újabban maszek juhász) kevés földű vagy föld nélküli juhos gazda, falkáját bérelt legelőn tartja. Juhász - Pálnagy Zsigmond festménye Székelyföldön a fejős juhász segítségét (az Alföldön → esztrengahajtó) román eredetű szóval monyatornak nevezik. Csillagszemű juhász - Páll Domokos kerámia alkotása A juhász terelőeszköze a → karikás. (→ még: birkás, → magatarti juhászat) (a Magyar Néprajzi Lexikonból idéztem. Tudom én, hogy hűséges társa a puli, és a csikósok használják inkább a karikást. ;-) Úgy látom, hogy át kell írjam a Lexikont ;-)  Köszönet Papp Zsoltnak a segítségéért!) Papp Zsolt - juhász É-hevesi ünneplő juhászviselet (Mikófalva, Heves m.) A hátibőr vagy kacagány,  mely voltaképpen egy egész, szárazon kitört juhbőr, melyet a juhász szőrével befelé fordítva vet hátára, úgy, hogy a mellső lábakkal nyakában, a hátsókkal derekán kötöz össze. Juhász maga készítette elej- és hátibőrben (20. sz. eleje, Hajdúszoboszló) (Irod. Herman Ottó: A magyar pásztorok nyelvkincse (Bp, 1914); Földes László: Esztena und Esztena Genossenschaft bei den Szeklern (Viehzucht und Hirtenleben in Ostmitteleuropa, Bp., 1961); Paládi-Kovács Attila: A keleti palócok pásztorkodása (Debrecen, 1965). Beszélgetés Petrovics Mihály juhásszal  (juhász = juhpásztor) video:  http://www.youtube.com/watch?v=xkpxY0K5fRQ - posztókészítő:  (a finomabb gyapjúszöveteket előállító gyapjútakács) - pipás: - fafaragó: Kanalas József munkája - szaruműves, fésűs, csontfaragó  - szoborfaragó - szövő:    - szűcs: Úgynevezett teljes szakma: a nyúzást követően a szőrös bőrből készíti bonyolult vegyi és fizikai eljárásokkal a különféle ruházati termékeket - résszakmái a kesztyűs (bőrkesztyűkészítő) - és a kucsmás (kucsmakészítő) - szűrszabó: Zalai Károly szűrszabó   Bihari szűr - takács:  Szövéssel foglalkozó iparos.Vászonkészítő szövőmester. - viseletkészítő: - révész:  A folyóknál a révnél csónakkal vitte át az utast a másik oldalra. - pákász: A lápvidékek lecsapolásáig komplex halász, vadász, növénygyűjtő életformája volt a lápok, mocsarak vidékén élő falvak lakóinak. Pákász eszközök - halász - tőzsér  (Marhakereskedő) - gátkészítő - kőfaragó Továbbá:  - Eleink hagyománya - A pásztorok művészete - Eszközeik: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/11/eleink-hagyomanya-pasztorok-muveszete.html - Magyar hímzések és motívumok kincsestára: http://emf-kryon.blogspot.hu/2014/02/magyar-himzesek-es-motivumok-kincsestara.html  - A magyar népviselet és a szakrális geometria: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/03/a-magyar-nepviselet-es-szakralis.html ...és még további népi mesterségeink...: - kárpitos - népi építészet - állatpreparátor  Az állatok kitömésével foglalkozó személy. - borbély: Egy olyan foglalkozást jelöl, amibe hajvágás, borotválás és a szakáll fazonigazítása tartozik.  Régebben kisebb műtéteket (például sebek összevarrása) és fogászati beavatkozásokat (főleg foghúzás) is végeztek. Kép forrása: Illés Vanda Anna - seborvos -  mesemondó és játszóházas - lakodalmas, vőfély:  Násznagy, az ünnepélyes lakodalmat megszervező férfi, afféle falusi ceremóniamester Avasújfalusi vőfély  Kőrösfői vőfélyek (Forrás: Wikipédia/Magyar Néprajzi Lexikon) VÁSÁRNAPTÁR január vége - Méhész találkozó  - Kaposvár február közepe - Méhész találkozó  - Szekszárd február vége - Méhész találkozó - Székesfehérvár március 15. - Magyarok Vására - Kiskunhalas március vége - április eleje - Táncház Találkozó április közepe - Fazekas találkozó - Naszály április vége - Fazekas találkozó - Zalaegerszeg Falumúzeum május eleje - Gizella napi vásár - Veszprém május eleje - Korona Vásár - Székesfehérvár május közepe - Múzeumok Majálisa - Budapest június eleje - Városmajori Búcsú - Budapest XII. kerület június eleje - Kékmadár Fesztivál - Kalocsa július eleje - Fazekas találkozó - Magyarszombatfa augusztus eleje - Méhész találkozó - Jászberény augusztus eleje - Cserépvásár - Veszprém augusztus közepe - Kurultáj - Bugac augusztus 20. - Mesterségek Ünnepe - Budapest szeptember közepe - Szekszárdi Szüreti Napok szeptember vége - Pásztortalálkozó - Csákvár október eleje - Mihály napi vásár - Debrecen október közepe - Magyarlukafa december eleje - Fazekas találkozó - Kecel december eleje (dec. 23-ig) - Adventi vásár - Debrecen (Forrás: donko-manufaktura) NÉPMŰVÉSZETÜNK VÉDELMEZ MINKET A népművészetünkben jelenlévő képi információ a Világegyetem élő (és azon túli) szerkezetét jelenítik meg előttünk, bennünk. Amennyiben ezek a képek a neuron-hálózatunkban is benne vannak (gondolunk rájuk), úgy az Ősi Intelligencia élő nyomait hordozzuk. Ebben a megközelítésben védelmet is jelentenek! Úgy védelmez, hogy ismerjük, tudjuk, megértjük, használjuk, beépítjük mindennapjainkba őseink tudását. Életünk részévé tesszük újra....és rezgésszinten uraljuk is. Így a formákon, motívumokon, ezek ismeretén, tudásán és azok erőin át védelmet is jelentenek számunkra, hiszen a Forrás erejében élünk. ...és akkor még nem is szóltunk a népmeséinkről, szólásainkról, közmondásainkról, népdalainkról, néptáncunkról, gyógynövényeinkről, gyógyvizeinkről, rovásírásunkról stb. melyek szintén az ősi tudásunk részei. Mind - mind fontos, és a teljességhez tartozik! Továbbá: 1. Világszép Tündér Ilona - ősmagyar legenda: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/09/vilagszep-tunder-ilona-osmagyar-legenda.html 2. Hargita: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/09/hargita.html 3. MOLDVÁRÓL, S A MOLDVAI CSÁNGÓKRÓL: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/08/moldvarol-s-moldvai-csangokrol.html 4. Nyergestető - a magyar történelem Thermopülai csatája: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/07/nyergesteto-magyar-tortenelem.html 5. A pozsonyi csata: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/07/a-pozsonyi-csata.html 6. Magyar mitológia és rovások - Világfa - Életfa - Égigérő fa - Tetejetlen fa: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/07/magyar-mitologia-es-rovasok.html 7. Az utolsó Táltos: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/06/az-utolso-taltos-magyar-monda-wass.html 8. Turániak - Magyarok - Anyahita szól hozzánk: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/05/turaniak-magyarok.html 9. Az Arvisurából - részlet 1 – 2.: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/05/az-arvisurabol-reszlet-1-2.html 10. A magyarság ősi gyógymódjai és vallása: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/05/solyomfi-nagy-zoltan-magyarsag-osi.html 11. A magyar szent korona igazi rejtélye!!! ♥ http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/04/a-magyar-szent-korona-igazi-rejtelye.html 12. Húsvéti népszokások, hagyományok: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/03/husveti-nepszokasok-hagyomanyok.html 13. CSABA KIRÁLYFI: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/03/csaba-kiralyfi.html 14. A MAGGYAR NÉP A MAG NÉPE! A MAGGYAR AZ ŐSNYELV! http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/03/a-magyar-nep-mag-nepe-magyar-az-osnyelv.html 15. MIENK VAGY ERDÉLY: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/02/mienk-vagy-erdely.html 16. Meseterápia - Magyar ősmesék – népmesék: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/03/meseterapia.html 17. A magyar népviselet és a szakrális geometria: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/03/a-magyar-nepviselet-es-szakralis.html 18. Népi játékok: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/03/nepi-jatekok.html 19. Október - a szüreti hónap  -  A szüret és a szüreti mulatságok - hagyományok: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/10/oktober-szureti-honap-szuret-es-szureti.html 20. Székelykapuk: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/04/szekelykapuk.html 21. A magyar házak mágikus ereje: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/05/a-magyar-hazak-magikus-ereje.html 22. Eleink hagyománya - A pásztorok művészete - Eszközeik: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/11/eleink-hagyomanya-pasztorok-muveszete.html 23. Pünkösdölés és más népszokások, hagyományok: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/05/punkosdoles-es-mas-nepszokasok.html 24. Pünkösd: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/05/punkosd-csiksomlyoi-legenda.html 25. Szent Iván napjára népszokások, hagyományok: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/06/szent-ivan-napjara-nepszokasok.html 26. Péter – Pál napja az aratás kezdete: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/06/peter-pal-napja-az-aratas-kezdete.html 27. László napra - Szent László király: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/06/laszlo-napra-szent-laszlo-kiraly.html 28. Szent Márton a néphagyományban:  http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/11/szent-marton-nephagyomanyban.html 29. KATALIN NAP ÉS A NÉPHAGYOMÁNY:  http://emf-kryon.blogspot.hu/2013_11_24_archive.html 30. November - Szent András hava: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/11/november-szent-andras-hava.html 31. Az őrségi = ősrégi jelkincs: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/12/az-orsegi-osregi-jelkincs.html 32. Miklós - napi hagyományok itthon: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/12/miklos-napi-hagyomanyok-itthon.html 33. Téli népszokások: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/12/teli-nepszokasok.html 34. A téli napfordulót - a Fény születését ünnepeljük december 21 - én: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/12/a-teli-napfordulot-feny-szuleteset.html 35. A népművészet, mint a magyar nép szakrális művészete: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/12/a-nepmuveszet-mint-magyar-nep-szakralis.html  36. A szólásainkban rejlő tudás: http://emf-kryon.blogspot.hu/2014/01/a-szolasainkban-rejlo-tudas.html 37. A TÁNC - A MAGYAR NÉPTÁNCOK: http://emf-kryon.blogspot.hu/2014/01/a-tanc-magyar-neptancok.html 38. Magyar hímzések és motívumok kincsestára: http://emf-kryon.blogspot.hu/2014/02/magyar-himzesek-es-motivumok-kincsestara.html 39. Népi játékok: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/03/nepi-jatekok.html 40. A HALASI CSIPKE - KISKUNHALAS ARANYA: http://emf-kryon.blogspot.hu/2014/02/halasi-csipke-kiskunhalas-aranya.html 41. Népi mesterségek listája:  http://emf-kryon.blogspot.hu/2014/02/nepi-mestersegek-listaja.html 42. NÉPI MESTERSÉGEK - MESTEREK BEMUTATÁSA  -  Hornok Magdolna festőművésznő alkotásai által: http://emf-kryon.blogspot.hu/2014/03/nepi-mestersegek-mesterek-bemutatasa.html - Bányászat: http://emf-kryon.blogspot.hu/2015/09/banyaszat.html Szeretettel, Gábor Kati web oldalam: hagyomanyorzoink.hu blog oldalam:  http://www.emf-kryon.blogspot.com

Magyar hímzések és motívumok kincsestára A MAGYAR HÍMZÉS A HÍMZÉS MÁGIKUS EREJE “Utolsó szent örökségünk ez, amit senki tőlünk el nem vehet: népművészetünk ősi titka. Isten adta, tündér ihlette, ember álmodta örökség ez, melynek egyetlen tulajdonosa a Magyar, bárhol éljen is.” - Wass Albert - A hagyomány arravaló, hogy visszavezesse az embert önmagához! A világ győzedelmes királynője - NagyBoldogAsszonyunk - Albert Éva Katalin alkotása A népművészetünkben jelenlévő képi információ a Világegyetem élő (és azon túli) szerkezetét jelenítik meg előttünk, bennünk.  Amennyiben ezek a képek a neuron-hálózatunkban is benne vannak (gondolunk rájuk), úgy az Ősi Intelligencia élő nyomait hordozzuk. Ebben a megközelítésben védelmet is jelentenek. Kalocsai (Kép forrása: Szeretlek Kalocsa) A KÉZIMUNKÁZÁS - KAPCSOLÓDÁS A FORRÁSHOZ . A leghatékonyabb öngyógyító terápia! Meglepő, de bizony a teljes csend elérésének egyik eszköze lehet a hímzés bármely formája, de a kötés és a horgolás is. Ráadásul nem kell hozzá teljesen zajmentes és sötét szoba, ezt bizony a nappali közepén, a gyerekek zsivaja mellett is el lehet érni. Figyelmünket sokkal könnyebben összpontosítani tudjuk akkor, ha valamit épp csinálunk. Az alkotás örömét senki nem veheti el tőlünk. Valahol a szívünk mélyén mindegyik darab kötődik hozzánk, a „gyerekünk”. "A hímzésmintáink... A mentális egészségünket védik. A rezgéseik nyitva hagyják úgymond a kiskaput az agyban, amin át a fény a tudatunkba áramolhat. A kézzel készült hímzés ereje jóval erősebb egy fotó erejénél, mert benne van az alkotó energiája. Erre mondták eleINK, hogy BELETETTÉK A SZÍVÜKET ÉS A LELKÜKET. Fogjatok hát hozzá, és alkossatok ennek tudatában, mert szükség van a védelemre a mai világban!" - spiriteve​ "A hosszú estéket betöltő tevékenység közben a nő szeretettel gondol arra aki számára a tárgyat díszíti, ezzel feltölti pozitív energiákkal. Amit ilyenformán készít, az szakrális tárgy lesz." Hímzésminta 1884 - ből  Magyar tájegységek népi hímzései A magyar tájegységek hímzéseit a teljesség igénye nélkül felsorolásszerűen ismertetem abc-rendben.  A magyar tájegységekbe beleértem a jelenleg is, magyarok által lakott tájegységeket. Árapataki hímzés Barcasági hímzés Beregi hímzés Buzsáki hímzés Drávaszögi hímzés Felső-Maros vidéki varrottas Furtai hímzés Gyimesi varrottas Hódmezővásárhelyi hímzés Höveji hímzés Kalocsai hímzés Kalotaszegi varrottasok Komádi hímzés Kunsági hímzés Matyó hímzés Mezőségi hímzés Palóc hímzés Rábaközi hímzés Sárközi hímzés Sióagárdi hímzés Széki hímzés Tiszavidéki hímzés Torockói hímzések Turai hímzés Udvarhelyszéki varrottasok A hímző asszony, a gelsei Kerekes Endréné népi iparművész, számtalan kiállítás, pályázat résztvevője. Háromszoros Gránátalmadíjas alkotó, aki nem csak az Országos Népművészeti Kiállítások állandó díjazottja, hanem más pályázatokon is, így a Kis Jankó Bori Országos Hímzőpályázaton vagy a Békéscsabai Textiles Konferencia pályázatain is számtalan 1. díjat szerzett alkotásaival. 1997-ben a Pro Renovanda Cultura Hungarica díjjal jutalmazták, de munkássága legnagyobb állami elismerése a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma által 2002-ben adományozott Életfa-díj. Jelenleg a gelsei Petőfi Sándor Emlékkönyvtárban vezet szakkört. www.gelse.hu A hímzés, hímvarrás művészete sok ezer éves múltra tekint vissza. A legrégibb sírleletek között hímzéssel díszített szöveteket találtak. Hímzés gazdagította Babilóniában, Asszíriában az előkelő személyek ruházatát, indiai és főniciai templomok kárpitjait. Az etruszkok, görögök és rómaiak is kedvelték a hímzést ruháikon. A Noin Ula-i halomsírokból (kurgánok) Észak-Mongóliában és a dél - szibériai Pazyrykban csodálatosan díszített hun textilek, rátétes hímzések kerültek elő. A jég 2500 évig őrizte a hun-magyarok fejlett művészetét. A jelenkori magyar munkák nagyon hasonlatosak és részben azonosak a réges-régi jég-sírokból előkerült anyaggal úgy mintakincsben, kivitelezésben és színösszeállításban. Csak egy pillantást kell vetnünk a piros és fehér bőrrátétes magyar ködmönökre, mellesekre, és azonnal megállapíthatjuk, hogy a magyarok ugyanennek a kultúrának hordozói. Így nyugodt lelkiismerettel kijelenthető: a magyar hímzéskultúra több ezer éves.  A magyar nemzet egész élet útján nyomon követhető a hímvarrás iránti szeretet.  Honvisszafoglalás előtti időkből származó arab és idegen krónikákban olvasható, hogy a magyarok pompakedvelők, környezetük és viseletük gazdagon hímzett és díszített. Kevés nép alkalmazott olyan sokféle motívumot, készített annyi feltűnően szép és nagy mennyiségű hímzést, mint a magyar. Kép forrása: Illés Vanda Anna A hímzés művészetének elsajátítása hozzátartozott minden leány neveléséhez, bárhol nőtt fel. Rimóci palóc gyermekek Egyformán meg kellett tanulják akár a királyi udvarban, kastélyokban, nemesi udvarházakban, kolostorokban vagy falusi parasztházakban éltek. A lányokat, aszerint ítéltek meg, milyen ügyesen hímeztek, szőttek, fontak. Írott források szerint már a 11. században voltak szövő és hímvarró iskolák Magyarországon. Szentistváni matyó hímzett párna Azonban nem csak lányok, asszonyok varrtak. A középkorban férfiak, hívatásos hímző mesterek gyönyörű kézimunkákat készítettek. Ezerszáz évvel ezelőtt, a honvisszafoglalás idején nem volt nagy különbség a társadalmi rétegek művészete között. Ezért hímzéseik is hasonlatosak kellett legyenek. A minták párhuzamai nyomon követhetők a régi magyarok igen fejlett, ragyogó ötvösművészetében, a középkori építészetben, illetve kő -, és fafaragásokon. A különbség a nemesi és paraszti társadalom hímzései között csak az anyag minőségében mutatkozott. Tulipános - életfa, magyar arisztokrata - hímzett ruha  Ez sok száz évvel később is megfigyelhető országszerte. A nemesi réteg hímzésein későbbi évszázadok divatos mintái is megjelennek, így észlelhető török és reneszánsz hatás. Az új mintákat megtanulták úrnőiktől az udvarukban szolgálók és továbbadták saját falusi környezetüknek. Az úgynevezett úri hímzést és az új mintákat a magyar nép saját ízlésének megfelelően beolvasztotta meglévő mintavilágába. Sok esetben viszont ellenálltak, és továbbra is az ősi mintákat alkalmazták. Ez érthető, hiszen ezek mind sokezer éves vallásuk és hiedelemviláguk jelképei voltak. Mélyen gyökereztek a nép lelkében és tudatában. Nem is olyan régen még tisztában volt a magyar, ezen minták jelentésével. Ennek köszönhetően alig változtak a minták az évszázadok folyamán. Mára ez a tudás sajnos részben elveszett, de a jelképrendszer megmaradt.  Bízunk abban, hogy a magyar hímvarrók hagyomány iránti tisztelete és ragaszkodása megőrzi ezt az ősi kincset az utókor számára. Sióagárdi hímzés és viselet Magyarország egész történelme alatt a földjére és kincseire áhítozó népek útjában állt. Az állandó háborúk következtében mérhetetlen sokaságú érték elpusztult. Kevés régi hímzés maradt meg. A legkorábbiak a 15. és 16. századból való, egyházak által féltve őrzött miseruhák, oltárterítők. Ugyanebből az időből megmaradt néhány dúsan hímzett nemesi női- és férfiviselet, nyereg, melyeket családi ereklyeként féltve őriztek sok nemzedéken át. A legrégebbi népi, vagyis paraszti hímzések 18. századiak. A szegényebb néprétegek addig hordták, használták hímmel díszített ruháikat, varrottasaikat, míg azok a használhatatlanságig el nem koptak. Viszont számtalan gyönyörű kézimunka maradt ránk a 19. és 20. századból. Ősi és magas szintű hímzéskultúránk bizonyítékaként, csodával határos módon, megmaradt egy igen értékes darab: a magyar királyok koronázó palástja. A magyar királyok koronázó palástja, egész Európában a létező legrégebbi hímzés. 1031-ben készült Veszprémben, feltételezhetően Szent Imre herceg koronázására. Magyar hölgyek készítették az arany selyem- és fémszállal dúsan hímzett selyembrokát palástot. Vannak öltések a paláston, melyeknek magyar öltés a neve. Nyugat-Európában sok idő telt el, amíg megközelítőleg hasonlót tudtak alkotni úgy művészileg mint technikailag. Tehát a magyarok adták át ezt a tudást is. A palást Budapesten a Magyar Nemzeti Múzeumban megtekinthető, és mindenki meggyőződhet az ezer évvel ezelőtt élt magyarok fejlett hímző művészetének színvonaláról. Szent István királyunk idejében híre volt a magyar hímzett miseruháknak. Első szent királyunk és felesége a pápának és magas rangú idegen egyházi méltóságoknak ajándékozott ilyen áhított és nagyra becsült miseruhát. Egy értékes darabot közel 800 évig Franciaországban őriztek, amely végül a francia forradalomban eltűnt. A magyar népi hímzésnek megvannak az általános sajátosságai. Ezektől eltekintve azonban különbözőképpen alakult illetve fejlődött egy-egy tájegységnek hímzése. Sióagárdi hímzés és népviselet   Más az alapanyag, a fonal, az öltéstechnika, a színezés, és mások a minták.  Eltérések vannak a hímzés méreteiben, aprólékosságában vagy elnagyoltságában.  Azonban a több mint húsz számon tartott tájegységnek jellegzetes művészete egytől egyig ízléses. Kalocsai terítő - Wagner Flórián festménye A magyar népi hímzésre jellemző sajátosságok: a díszítőelemek finoman stilizáltak, elhelyezésük világos és arányos, általában sűrűn betöltik a díszített felületet anélkül, hogy a túlzsúfoltság hatását keltenék. A nagyobb és kisebb díszítmények kellemesen váltogatják egymást. Magyar népviselet - Magyar vagyok - Dávid Júlia alkotása Kedveltek az élénk, tiszta színek, gyakoriak az erős színellentétek, amelyek ennek ellenére csodálatos összhangot mutatnak. A magyar népi hímzésnél a színek és öltések mindig egyensúlyban vannak.  Sok színű hímzésnél kevés és egyszerű öltésfajtát használnak, míg az egyszínű munkákat sokfajta öltéssel színezik. A magyar népi hímzésnek két nagy csoportja van,  amelyek egymástól teljesen függetlenül fejlődtek ki: a)    Férfi hímzések: Bőrre és szűrposztóra dolgozott rátétek, bőrrátétek és hímzések. Szűcsök és szűrszabók készítették műhelyeikben a gazdagon díszített színpompás ködmönöket, bundákat, subákat, melleseket, szűröket, zekéket. A szövés mesterségét, amely egyidőben fejlődött a hímzéssel, szintén a férfiak űzték. Ezek a nagyra becsült mesteremberek keresettek voltak úgy a királyi udvar, magas rangú papság, nemesség és az átlag népesség körében. Kitűnő szakemberek voltak, akik már a középkorban céheket alapítottak, és élénk kereskedelmet folytattak. b)   Női hímzések: Mindennemű vászon és vékony szövethímzés. Nők készítettek fehér- és többszínű kézimunkákat, szálszámolásos-, vagdalásos-, lyuk- és írás utáni hímzéseket, varrottasokat. Kalocsai hímzés - párnahuzat Szőttek és fontak saját használatra, vagyis amire szükség volt egy háztartásban. Mindkét hímzés fajta államalapításunktól a mai napig megtalálható Magyarországon. A magyarság hímzéssel díszítette női- és férfi viseletét, otthonának számos használati tárgyát:  párnavégek, lepedőszélek, falvédők, asztalterítők, rúdra való kendők, törülközők. Ide tartozott a jegykendő és szemfedő is. És sohasem felejtkezett el templomairól, melyeket napjainkig gyönyörű hímzésekkel díszít. Ez különösen Kalotaszegre jellemző. Kőrösfőn még a plafont is hímzéssel fednék be a lányok és asszonyok, ha engednék. A hímvarrás művészete állandóan változik, fejlődik a rendelkezésre álló anyag, hímzőfonal, tehetséges íróasszonyok, és a nép ízlésétől függően.  Azonban az ősi jelképek, a sokszáz éves díszítőelemek mind a mai napig ott ragyognak hímzéseinken. Matyó esküvő Bár felhasználásuk új alakot öltött és változott, de továbbra is díszítik a hagyományaihoz ragaszkodó magyar ember ruházatát, otthonát, környezetét, és regélnek nekünk elmúlt évezredekről... -  Kerkay Emese Komádi fehérhímzés: Komádi Hajdú-Bihar megye bihari részén, a Sebes-Körös jobb partján található. Földrajzilag Debrecen és Békéscsaba között szinte egyenlő távolságra helyezkedik el. 1. A minta megnevezése ( bal oldali kép): "Virág" Öltéstechnika: száröltés, egymással ellentétes irányú laposöltés, tyúkszemluk, pókozás 2. A minta megnevezése: "gránátalma karéjos levéllel" Öltéstechnika:  szálszámolásos laposöltés csíkban és térkitöltésben Néprajzi leírás:  A dunántúli szabadrajzú fehérhímzés kitűnik gazdag öltéseivel.  A lepedőszéleket gazdag vertcsipkével díszítették. Motívumai:  díszes korsó, cserép, szív, gránátalma, tulipán, szegfű (török hatás), rózsa, a szárakon tarélyos levelek, kacskaringók, indák, gyakori az erősen stilizált madár. Szerkesztés:  Egyes mintaegységek ritmikusan, 3-4 cm távolságban helyezkednek el. Középen díszes korsóból, esetleg cserépből, szívből kiinduló , többnyire öt főág, végén nagyobb motívum alkotja az egyes egységeket. Alul hullámvonalon elhelyezkedő motívumsor zárja, vagy margit öltéses sor. Lelőhely:  Nyugat-Dunántúl: Rábaköz (a Rába és a Rábca között fekvő területen), és az ettől nyugatra eső országrészeken Győr-Moson-Sopron és Vas megyében.  Hasonló szerkezetű Veszprém, Zala és Baranya megyében is található. Komádi fehérhímzés  http://www.komadi.hu/kepzomuveszet/127-himzes Alkotó: Varga Mária Oltárterítő részlete Komádi fehér hímzés - nászlepedő Azért is érdemes az újrafogalmazásra, mert a paraszti kazettás hímzésnek egyedi példája. Sárközi hímzés: A sárközi hímzés főként a női viselethez kötődött. Sárközi menyasszony pártában Öt egymástól teljesen eltérő stílusú hímzés alakult ki. A halottas párnavégek, a főkötők, a bíborvégek, az ingujjak és a kendők öt különböző funkcionális tárgycsoportot képviselnek és mindegyikük díszítőstílusa más és más. Sárközi menyasszony pártában A különféle hímzésstílusok a sárközi népviselet különböző ruhadarabjain egymással mégis harmonikus egységet alkottak. Ez jól jellemzi a sárközi népművészeten belül a hímzéskultúra magas színvonalát. Sárközi színes hímzés - Jegykendő  Kép: Dr Apátiné Csapó Anna munkája Torockói hímzés: Magyar népi díszítések - Torockói hímzés - Erdély Kép: Kádasi Laura (Forrás: Patrióta Európa Mozgalom/Ancient Hungary/Magyar Nyelv)) Felvidéki hímzés:  A Felvidék történelmi eredetű tájnév, amelynek a múltban többféle jelentése is volt.  Ma Szlovákia területének szinonimájaként használatos - egyrészt a szlovákiai magyarok („felvidéki magyarok”) vonatkozásában, másrészt az 1918 előtti magyar történelem kapcsán, amikor a mai Szlovákia területe a Magyar Királyság szerves részét képezte.    "A kárpátmedencei hímzésekről" A debreceni Tímárház időszakos kiállításán készült a kép. EGY AZ ISTEN jelkép: https://www.facebook.com/photo.php?fbid=609187359112929&set=a.609649759066689.1073741837.578219732209692&type=3&theater Zoboraljai hímzés és népviselet: Zoboralja vagy Zoborvidék történelmi tájegység , amely Nyitrától északkeletre húzódó Tribecs-hegység déli részénél. Zoboraljai népviselet és hímzés  Női ruházat: Mellévarrott újjú ing, az ujjakat a váll és a csukló között részen gazdag hímzésű vagy vert csipkés vagy szövött csík díszíti. Fejükön vasárnap és ünnepnap hosszú, fehér gyolcskendő fedi. Rábaközi hímzés: A régi dunántúli hímzések stíluscsoportjába tartozó vászonhímzések. Rábaközi madaras - szegfűs életfa Magyar népi díszítések – Rábaközi hímzés – Kisalföld Rábaköz népi hímzése – a A Rába és a Rábca folyó között fekvő területen, melynek központja Csorna.  Hövejen és Kapuváron fehérhímzés készül.  A rábaközi hímzés jellegzetessége, a szimmetrikus építkezés.  A minták nem csíkban helyezkednek el, bár ilyen is van, hanem a közepén elhelyezett vázából ill. a kosárból nő ki a kisebb nagyobb virág, inda. Rábaközi szegfűs életfa A motívumok elhelyezése a reneszánsz díszítési mód kompozíciós megoldásaira emlékeztet.( Az úri hímzés hatása a népi hímzésre.)  A rábaközi mintákon jól érvényesül a törökös jelleg is.  ( A gránátalma, a szegfű és a karélyos levelek megformálásában.) Rábaközi szegfűs  - papagájos életfa Anyaga:  régen – vastagszálú házi kendervászon vagy finom lenvászon volt.  Ma – nyers len vagy endervászon, szürkés drapp ripsz, tropikál vagy düsztin.  Fonala:  Régen – pamut vagy gyapjú (szőr) Ma – Volga, gyapjú vagy gyöngyfonál. Rábaközi pávás - gránátalmás életfa Színezése:  piros, kék, fakó rózsaszín, bordó.  Ritkán két színt alkalmaznak együtt: bordó-fekete, kék- fekete.  Gyapjúval való hímzésnél piros, bordó, kék, barna, zöld, sárga együtt is alkalmazható. (Tompa, mély árnyalat szükséges)  Öltése:  Lapos vagy boszorkányöltés, kettős nyolcasöltés, soproni egyszerű és kettős kereszt. Motívuma:  szegfű, gránátalma, állat – főleg madárfigurák, növényi motívumok, karéjos levelek, kacskaringó, tulipán.     Rábaközi madaras - szegfűs életfa Alkalmazása:  régen – lepedővég, rétesabrosz, párnavég.  Ma – terítő, párna, függöny, falvédő, könyvborító.  Korai emlékeit – túlnyomóan lepedővégeken – színes szőrfonallal vagy piros pamuttal dolgozták, nagyobbrészt lenvászon alapon. A párnavéghímzést kendervászonra varrták, szintén piros pamuttal, kivételes esetekben szőrrel. Rábaközi madaras - szegfűs  - gránátalmás életfa - Egy zongoraterítő részlete Dr.Barsi Ernőné fél évszázados hímzése - Sály, 2011.02.21. Fotó: Barsi Hajna A lepedőszélek fő motívuma az öt-, hétágú rozettás-tulipános-gránátalmás, rendesen virágtartóból eredő virágtő. Gyakori motívum a kétfejű sas, mely majd a magyar nyelvterület másik, keleti peremén újból szép számmal jelentkezik a hímzéseken.    Többségükben szabadrajz után varrták őket, lapos-, hamis lapos- és száröltéssel. – Akad a szabadrajzú virágtöves mintáknak szálszámolás után készült párja is, piros pamutfonallal varrva.   Életfa motívum: Rábaköz Legjellemzőbb kazettás szerkezetű gyapjú hímzés, melynek fonalát régen növényi festékkel készítették. Kapuvári - Rábaközi Kapuvári viselet - Wágner Flórián festménye  (Forrás: Patrióta) A Buzsáki hímzés: Buzsáki rátétes hímzés Buzsák, a Balaton melletti Nagy-berek szélén, a Kaposvár–Fonyód-vasútvonaltól néhány kilométerre fekszik. Buzsák helyén a középkorban Akts és Magyari falvak feküdtek, és területe eredetileg a Somogyi vár tartozéka volt. A 13. században azonban a terület egy része a Bő nemzetség birtokába került. Érdekesség, hogy 1549 - ben Zrínyi Ilona vásárolta meg Akts települést. Buzsákon három hímzésfajta ismert,  a vézás,  a boszorkányos,  és a rátétes, más nevén „bécsis” hímzés. Az eredeti vézás hímzés...  vászonra készül, piros-fekete illetve piros-kék fonallal töltik ki az előzőleg grafitceruzával megrajzolt motívumokat. Buzsáki vézás hímzés  Buzsáki vézás hímzés A községben több úgynevezett „rajzolóasszony” van, akik a hímzőasszonyok részére megrendelésre előrajzolják a motívumokat. Buzsáki vézás hímzés Buzsáki vézás hímzés A vézás hímzés leggyakoribb motívumai a rózsa, a katykaringó, a hajó, a csibeláb, a lánc és a legyező. Buzsáki vézás hímzés Buzsáki vézás hímzés  A boszorkányos hímzés ... eredete a régi úri hímzésre vezethető vissza. Buzsáki boszorkányos hímzés A kézimunkát előrajzolt minta szerint a rajzolás vonalán láncöltésekkel körbevarrják, utána töltik ki magát a mintát „boszorkányos” öltéssel. Buzsáki boszorkányos hímzés Valamikor fehér vászonra varrták a tulipán, rózsa, bimbó, nefelejcs, levél mintákkal, különböző színű fonallal, az alapot pedig kitöltötték fekete színnel, szintén boszorkányos öltésekkel.  Buzsáki boszorkányos hímzés Így a kézimunka úgy nézett ki, mintha fekete alapra készült volna. Buzsáki boszorkányos hímzés Buzsáki boszorkányos hímzés Rengeteg időt és fonalat igényelt, emiatt napjainkra csak egy-két darab lelhető fel a szekrények mélyén a fekete háttérrel kivarrt kézimunkák közül. Buzsáki boszorkányos hímzés Buzsáki rátétes hímzés: Buzsáki rátétes hímzés - ágytakaró A rátétes, vagy ahogy Buzsákon hívják „bécsis” az egyik legismertebb buzsáki hímzésfajta. Buzsáki rátétes hímzés A motívum előrajzolás nélküli kivágása, valamint a kivágott anyag ráfércelése és a másik anyagra való apró, szinte láthatatlan öltésekkel való rávarrása nagy figyelmet és szakértelmet igényel. Buzsáki rátétes hímzés Az alkalmazott motívumok nagyon sok változáson estek át az elmúlt évtizedek során. Buzsáki rátétes hímzés Az egyszerű mintákat felváltották a bonyolult, művészi kidolgozású virágok, levelek, indák, melyek az ágyterítők mellett a megrendelésre készülő tüll alapanyagú sálakra, ruhákra is felkerültek. Buzsáki rátétes hímzés A rátét anyagát – mely piros, kék, vagy fehér színű batiszt, - szimmetrikusan összehajtják 2, esetleg 4 részre, majd előrajzolás nélkül ollóval virág, esetleg virág - és állatmotívumokat vágnak ki. Buzsáki vézás , boszorkányos és rátétes hímzések   Aztán kiterítve a rávarrandó alapra – vászon, sifon, vagy tüll anyagra – fércelik, majd a tűvel aláfordított mintaszéleket finoman, gondosan, apró öltésekkel körülvarrják. Buzsáki rátétes hímzés Leggyakoribb motívumai a szegfű, labdarózsa, árvácska, tulipán, cakni, levél, kacskaringók, páva, szarvas.  Buzsáki vézás hímzés Ma már nagyon kevesen készítik, hiszen nagyon kevesen élnek már az ún. „vágóasszonyok”. Négy somogyi falu:  Buzsák, Tótszentpál, Varjaskér és Táska lakosságának ingekre, párnavégekre és lepedőre dolgozott varrásai. Buzsáki rátétes hímzés  A buzsáki minta Mexikóban is ott van Három csoportra oszlik:  1. a fehér, 2. a kék-piros pamuthímzésekre és a 3. színes gyapjúhímzésekre. Mindhárom hímzésféleséget megtaláljuk az ingeken; a lepedőkön csak a kék-piros pamutos hímzést, a párnavégeken viszont csak a színes gyapjúhímzést.  Valamennyit vastag kender- vagy pamutos vászonra dolgozták, csupán a lepedők közt találunk gyolcsot. Főbb öltéseik: laposöltés, hamis laposöltés, háromsoros laposöltés, továbbá keresztöltés, láncöltéssor, zsinóröltés, huroköltés, előöltés és négyzetöltések. Buzsáki vézás hímzés A hímzéseket subrikával, rátéttel vagy szalagdísszel zsúfolják még. Jellemző a buzsáki hímzésre, hogy a gyapjúszállal varrt ing- és párnavégeket alig lehet megkülönböztetni egymástól, holott általában a testi ruha hímzésdíszeit nem szokás átvinni az ágyi ruhára. Buzsáki vézás hímzés További jellemzője a buzsáki hímzésnek, hogy a mintát két, egymástól függetlennek tűnő szélesebb és keskenyebb csíkból állították össze. (Irodalom: Malonyay Dezső: A magyar nép művészete) Kép: Gyapjúfonallal varrt szalagdíszes párnavég.  Néprajzi Múzeum, Budapest Buzsáki vézás hímzés Buzsáki boszorkányos hímzés - NagyBoldogAsszonyunk tiszteletére  Az írásos hímzés: Az írásos öltés lényegében hasonlít a láncöltéshez. A szál itt is a tű alá kerül.  Különbség az, hogy az öltés felső szélén is a tű alá helyezzük a szálat. Erdélyi írásos hímzés Az írásos minták közét sokszor laposhímzéssel kell kitöltenünk.  Ilyenkor először a laposhímzést készítjük el, majd köréje varrjuk írásos öltésekkel a mintát. Ezt az öltésformát Kalotaszegen ,,sujta” néven ismerik. Kalotaszegi írásos - pávás párnarészlet Az egyedülálló kis kerek formákat ,,tyúkszem” -nek nevezik. Ezeket egy középső pontból kiindulva, szorosan egymás mellett fekvő zsinóröltésekkel, illetve írásos huroköltésekkel varrjuk ki. (Bajka Anna munkái)  (Erdélyi, írásos hímzéssel készült párnahuzat) (http://himzes.ro) Ha az írásosan hímzendő minta ívelt, hajlított formájú, ügyeljünk arra, hogy belül szorosabban, kívül ritkábban öltsünk, hogy szabályos fordulatot kapjunk. A szűcshímzés: Az elterebélyesedő rátétek néhány, leginkább alföldi előfordulástól eltekintve, növényi eredetűek. Dél - Alföldi szűrhímzés  Középen a legtöbbször szimmetrikus tengelyt alkotó leveles száron vagy annak életfára emlékeztető ágain almák, szívformák, rózsák, tulipánok, szegfűk, bogyós (böngyikés) hajtások helyezkednek el. Békési szűrhímzés terítőn Szerkezetileg egységesek, legtöbbször egyetlen irhadarabból kivághatók. A tömör szerkezetű hímzésfoltokban gyakran központi helyet foglal el a magyar címer, a virágos ágat tartó madár, páva, kakas, hal és kígyó. A bokorvirágok szerkezetileg többféle megoldást mutatnak. Leggyakoribb a szimmetrikus tengelyt alkotó rozmaringleveles egyenes ág, amelynek oldalra 3–3 hajtása van. Az alsókon nagyobb nyolcas vagy tojásrózsák virítanak, majd kisebb hatos-, vagy forgórózsák, s az ágak végén tulipán, de inkább hármas bimbó páros vagy bajuszos levelekkel. A fölötte levő ág már rövidebb, kisebb rózsával, levéllel és bimbókkal. A harmadik, a legfelső ág csak bimbós. A vezérág tulipánban, de gyakran rózsában végződik. Gyapjúfonállal hímzett szűrgallér E félkörös vagy háromszög alakú kompozíciók leginkább a subák tányérját, ill. a ködmönök ujját díszítik. A ködmönök elején, pálháján gyakoriak a hajlott, gyengén S alakú aszimmetrikus csokrok rozmaringleveles, rózsás, szegfűs, bimbós hajtásokkal. A ködmönök háta, a debreceni női subák tányérvirágozása is rendszerint három ágú indán csokorszerűen elhelyezett rózsákból, tulipánokból, bimbós, bogyós, leveles ágakból áll. A bokorvirágok mellett szólnunk kell a szalagszerűen komponált, a színek és formák ritmusán alapuló folyómintákról. Ezeknek leggyakoribb formája a hullámos rozmaringleveles ágon, ill. annak hajlataiban elhelyezett rózsás, tulipános, bimbós, körkörös díszítősorok. – A szűcshímzés értékét, szépségét nemcsak sok száz változatú motívumkincsében és azoknak bokorvirágos vagy folyómintás sorokba való tömörítésében, még csak nem is a színek és formák páros vagy keresztrímes szín és formaritmusában kell látnunk, hanem a díszítő foltoknak az egy ruhán való összeszerkesztésében, felépítésében. Az az igazi szűcsremek, amelyen érvényesül a szerkesztés egysége, összhangja, ez a szimfóniához hasonló építkezés, amelynek megvannak a tételei, törvényszerűségei. E törvényszerűségek legjobban az alföldi férfi és női subákról és jó néhány erdélyi, dunántúli, békési, átányi, palóc, körösvidéki stb. ködmönről olvashatók le. Cifraszűr: "KITETTÉK A SZŰRÉT" A Hortobágy környéki pásztor addig nem házasodott, amíg cifraszűrt nem szerzett. Már a lánynézőben is fontos, üzenetközvetítő szerepe volt a szűrnek. Ez alkalommal ugyanis a lányos háznál cifraszűrben megjelent legény távozásakor, ott felejtette szűrét, ahová érkezésekor akasztotta. Ha bemutatkozása nem nyerte meg a háziak tetszését, akkor bizony reggelre "kitették a szűrét.” A cifraszűr egész életén át elkísérte a pásztorembert. Abban esküdött, s ha meghalt, koporsójára terítve vele temették el. Díszítőelemek - Ennek története időben és térben messzire nyúlik vissza - bár történészeink, néprajzosaink szeretik úgy beállítani a dolgot, hogy díszítőelemeinket az évszázadok során mindig más kultúrkörből „vettük át” - német, olasz, francia, török, stb. Kétségtelen, hogy sok stíluselem került hozzánk a reneszánsz- és barokk-korból, úgyszintén a török hódoltság idejéből. Az azonban elképzelhetetlen, hogy Kárpát-medencei tartózkodásuk előtt ne rendelkeztünk volna díszítőelemekkel! Debreceni cifraszűr A tulipánt állítólag a törököktől „vettük át”. Ezzel szemben megtaláljuk - többek között - Árpád-kori templomaink kőfaragványain, a XII. századi esztergomi királyi kápolna oroszlános freskóján, korai kódexeinkben, Kun László (1271-1290) dénárján, a Corvinákon. A vörös vad-tulipánt Boldogasszony virágának is hívták. A tulipán őshazája Közép-Ázsia, ahol 125 fajta vad tulipán ismert. Keleten a tulipán-minta feltűnik V. századi bizánci selymeken; de kedvelt virág volt már a 2500 évvel ezelőtti szkíta kultúrkörben is, amelyből a magyarság oly sok mindent megőrzött. Az egyik Kr. e. VII. századi Zywiye-i (Azerbajdzsán) szkíta királysírban egy arany pecséthengert találtak, amelyen egy ötágú tulipán látható. Ez a legkorábbi ismert ábrázolása a virágnak. A másik ábrázolása pedig egy rátétes nemezszőnyegen látható, amely a Kr. e. V. századi Pazyryk-i szkíta királysírból került elő. A tulipán-motívum megmaradt mindazoknak a népeknek a művészetében, amelyekkel egykor a magyar nép együtt élt a vad tulipán fő elterjedési körén belül, mint pl. az összes türk és iráni népeknél. Más stíluselemek is fellelhetők honfoglalás kori lószerszámok, tarsolylemezek, ékszerek díszítésein, mint pl. a csillagszerű motívumok, kunkorodó levélformák, a pávaszem, stb. Az életfa, és a nap-szimbólumot felidéző „rozetta” - forgórózsa - pedig Mezopotámiába vezethető vissza; de általában minden keleti kultúrkörben előfordul. A szűrt színes pamuttal - később selyemfonállal is -, úgynevezett gobelinöltéssel (angol „satin-stitch”) varrták ki. Ez kizárólag a hímzőmesterek dolga volt, melyet virágozásnak hívtak. Szűr hímzés Kedvelt virágaik voltak:  a rózsa, rózsabimbó és a tulipán; de a nefelejcs, árvácska, szegfű és a gyöngyvirág sem ment ritkaság számba. A virágok köré különböző leveleket hímeztek:  legkedveltebb a rozmaringlevél volt.  Néha a virágokat úgy ábrázolták, mintha cserépből nőnének ki, mely az ősi életfa-motívumot idézi fel. A szűrnek különféle hímzés változatai voltak. A Dunántúlon például a csikósok, kanászok, és a polgárság szűrén a piros posztó-rátét volt; a juhászokén fekete, a parasztokén és a községbeliekén pedig zöld. A kék szegélyű szűröket a napszámosok viselték. A csikósoknak is megvolt a maguk szűr-viselete, úgy, mint a bakonyi, somogyi, veszprémi. Ezek társadalmi megkülönböztetésül szolgáltak, ezért megcserélni nem lehetett őket. Innen ered a mondás: „Akinek nem szűre, ne vegye magára!" A debreceni szűr elején és nyakán rendszerint piros posztó-rátétes díszítés volt; az aszaj és a pálha pedig színes gyapjúfonállal volt kivarrva. A múlt század végén hímzés helyett már inkább a rátét divatozott. Amíg a debreceni szűr fehér volt, addig a környező hajdúsági községek a barna és drapp hímzéses fekete szűrt kedvelték. A Békés- és Csongrád-megyei szűrökön fekete hímzés volt; az erdélyi cifraszűröket pedig gyakran dús, fekete posztó rátéttel díszítették. A Nagykunságból származtak a legszínesebben hímzett cifraszűrök. Az Ipoly-menti palócok közt falunként változott a díszítés. Ezt olyan szigorúan betartották, hogy a szűrökről pontosan lehetett tudni, ki melyik faluból való. Hatvanban és Tarán kék-világosbordó-rátétes fekete szűr divatozott. Egerben és Diósgyőrött lehetett a legpompásabb és legdrágább szűröket kapni, ahol az egész szűrt dús hímzés fedte. Mezőkövesd vidékére, a matyókhoz, csak az 1850-es években ért el a cifraszűr viselet. Először csak keskeny, fekete posztó csíkokkal díszítették. Az 1870-80-as évekre már náluk is gyakorivá vált a dús, színes hímzés. Azonban ahogy divatja hanyatlott, úgy váltak egyszerűbbé a díszítések is: először áttértek a tiszta piros, később a tiszta zöld rátétekre és hímzésekre. 1900-tól azután már csak fekete hímzést használtak. A Felvidéken, észak felé haladva fokozatosan egyszerűbbek a szűrök. A tótok által viselt szűrökön soha nem volt díszítés. A magyar díszítőképzeletet legjobban a gazdag változatosság jellemzi. Sugárzik belőle a virágok szeretete, a magyar észjárás ötletessége. Viseleteink soha sem voltak tarkák, hanem mindig összeválogatottan ünnepélyes-színesek. A szűr kétségen kívül Eurázsia egyik alapvető viseletéből alakult ki. Népünk régi keleti kultúrörökségként hozta magával a Kárpát-medencébe, ahol jellegzetes díszítőelemeivel a művészet magas fokára emelte. Sajnos az első világháborút követően viselete rohamosan csökkent. Napjainkban már csak múzeumokban, vagy turista-attrakciókon látható. Azonban, hogy a szűr-viselet vidéken a XX. századig fennmaradt, azt kizárólag pásztorainknak, csikósainknak köszönhetjük, kiknek ősidők óta nélkülözhetetlen öltözéke volt: használhatták sátorfedőnek, ágynak, takarónak - és végül szemfedőnek, koporsónak. Debreceni cifraszűr, hajdúsági cifraszűr: Régi szabása derékszögű darabokból állott, s négyszögletes gallérján kívül még egy kis felálló gallérja, nyaka is volt. A rézsútosan vágott váll jellemezte. Széchenyi-szűrnek is nevezték ezt a típust. Eleinte még vak volt, azaz nem volt kihajtós az eleje. A később divatba jött kihajtós elejt kétszeresnek vagy szeccesnek nevezték. A debreceni cifraszűr díszítése a múlt század elején kezdődhetett, 1815-ből ismerünk olyan rendelkezést, amely a szegett szűröket tiltotta. A többnyire zöld posztószegést zöld-piros csipke (cigula) is díszítette. Ebből 4–6 sort is lehetett alkalmazni. A csipkék végeire hulladék harasztból készült bojtokat raktak. Ezeket később zsinórból is kötötték, ekkor komlórózsa volt a nevük. A komlórózsát a színes gyapjúból horgolt, galambkosár nevű dísz váltotta fel. Ezt a szűrt a mellén szíjcsat tartotta össze, amelyet a szíjgyártók készítettek, zöld szironnyal tulipántosra kihímezték. A szűr hímzett virágai pirosak, levelei zöldek voltak. Eleinte csak a vállára, azután az aszaj és a pálha fölé is hímeztek. A hímzés főleg a szűr oldalán terjedt. Az aszaj egyre szélesebb lett, sőt két aszajt is alkalmaztak egymás fölé. A hímzés az aszajról felfelé a pálhára, lefelé pedig az oldalra terjedt. A szűr oldalát így szinte a hónaljtól a szűr aljáig hímezték. A debreceni cifraszűrt a hímzett nagy aszajfolt jellemezte. Más magyar területektől eltérően itt a nők hímezték a szűrt. A túl gyorsnak kívánt hímzés elnagyolt lett, és takarékosság céljából a nők a színes gyapjúszállal nem öltöttek át a posztón, hanem hamis laposöltéssel varrták. Készítettek még Debrecenben fehér szűröket szürke szegéssel és hímzéssel, amelyeket gyöngyszínűnek neveztek. A Hajdúság fekete szűreit barna, kávészín vagy drapp posztórátéttel, esetleg hímzéssel készítették. Fekete, barna vagy szürke posztóból a jobb módú polgárság és a szabolcsi nemesség számára készítettek szűröket. Ezeken hátravető is volt a debreceni szűrökkel ellentétben. Az 1880-as évek körül említés esik egy kacsari nevű szürke posztóról, amelyből a szegényebbek és kondásfélék szűrei készültek. Földművesek, pásztorok számára kávészínű, drapp színű posztóból szélesen szegett, ún. nyakas szűröket is készítettek. ( még: cifraszűr). Irod. Györffy István: Magyar népi hímzések. I. A cifraszűr (Bp., 1930); Palotay Gertrúd: Szűrhímzés-öltésmódok (Népr. Ért., 1930). A JÁSZ HÍMZÉSEK A jászsági szűcsök subákra, ködmönökre varrták csodás hímzéseiket. A Jászságban mindig jelentős volt a juhtenyésztés. Rozmaringos jász hímzés A 19. század közepére a térség az Alföld egyik legvirágzóbb szűcsközpontjává vált. Tulipános rozmaringos saskörömmel Jászberényben ebben a korban 300 is volt a szűcsmesterek száma.  Jászapátin és Jászárokszálláson többnyire férfisubákat készítettek, Jászberényben főként női subát és ködmönt. S bizony Móra Ferenc kisködmöne is jászsági mintával volt kivarrva, hiszen édesapja Berényben született, itt tanulta a mesterséget, s a vándoréve során került Kiskunfélegyházára, ahol megházasodott. A betyárok igazi nagykabátja a suba, vagy ahogy egyes helyeken mondják, a nagybunda volt.  A jó subát a hosszú és durva szőrű magyar rackajuh szőréből lehetett készíteni.  A legkisebb subához is kellett legalább nyolc darab bőr. Csornai életfás falvédő: Minden növényi ábrázolás közül az életfa a legösszetettebb és legegyetemesebb jelentésű. Csornai életfás falvédő Utal életre és halálra, az örök fejlődésre és növekedésre, a folytonos megújulásra. A mélylélektan a gyökér, törzs, korona hármasát  a ösztön-én, én, felettes-én kifejeződéseként értelmezi. A világfa...  ...a magyar népmesék világképében az ÚT, amelyen a mesehős az égbe vagy az alvilágba jut. Az alábbi részlet Cey-Bert Róbert Gyula „A magyar ősvallás” című könyvéből való: "Az ősi kultúrákban a magasra növő fa jelképezte a föld ég felé törő életerőit, a földi élet Isten közelségébe törekvő vágyait és hajtásait. Mélyre nyúló gyökereivel viszont a földalatti világgal való kapcsolatokat idézte fel. A fa törzsével, ágaival, gyökereivel az égi, a földi, a föld-alatti világgal való kapcsolatkialakítás lehetőségének jelképes értékévé vált. A fa világszinteket összekötő jelképes jelentésében a lovas kultúrák népei a világmindenség isteni rendezési elvét látták, amelyet világfának neveztek. A magyar ősvallás világfája A világfa a közép-ázsiai lovasnépek ősvallásának legalapvetőbb rendszerezési formája, ugyanúgy kifejezi az ősi hun, avar és magyar hit rendjét, mint jelképrendszerének szerkezeti felépítését. Igazi csoda, hogy a kereszténység felvétele után a magyar ősvallás legfontosabb vallási jelképe több mint 1000 éven át megmaradt a magyar nép em­lékezetében.  Kalotaszegi párna - Erdély - Életfa, Világfa, Egy az Isten jelkép Néprajzkutatók szerint a táltoshit világfáját a következőképpen írták le a 20. század elején a régi mondákat ismerő öregek: „Van a világon egy csudálatos nagy fa, amelyiknek kilenc elhajló ága van, mindenik egy-egy erdővel vetekszik. Ha elkezdenek kavarogni, imbolyogni, onnan támad a szél. Olyan csudálatosan nagy fa ez, hogy nemcsak a hold jár el az ágai között, hanem a nap is. De ezt a fát csak az leli meg, hogy hol van, merre van, aki foggal született, oszt kilenc álló esztendeig nem vesz a szájába a tejnél egyebet. Az meg tudnivaló, hogy a táltos az ilyen. Mert ez a csudálatos nagy fa olyan helyen nőtt, hogy csak az ilyen tudományos férhet hozzá.” (Diószegi Vilmos: A pogány magyarok hitvilága) Hasonlóan csodálatos fák népmeséinkben és mondáinkban is megtalálhatók. Több változatban az "égig érő, tetejetlen fa" egy nagy hegyen van, a király udvarán áll (jelezve a szakrális jellegét). Életfa - Dávid Júlia alkotása A világfa felső ágán található a nap, a hold, a nap anyja és a hold anyja. A világfa képzete minden nagy kultúrában megtalálható, és az indoeurópai népek körében általánosan ismeretes. A magyar és az indoeurópai népek mondái között azonban találunk egy lényeges különbséget, ami a két fát élesen elválasztja egymástól. A magyar fa csúcsán, vagy az ágai között égitestek vannak. Ez csak a magyar mondákban és díszítőelemekben fordul elő, az indoeurópai népek körében ismeretlen. Ugyanezt a képzetet megtaláljuk viszont a közép-ázsiai lovas kultúrák népeinél. A napos-holdas világfa képzete kétségtelenül igen régi alapszimbóluma a táltos hitű népeknek, és egész Közép-Ázsiában és Kelet-Ázsiában mindenütt ismert.  Több mint 2000 éves hun sziklarajzokon már megjelenik a napos és a holdas világfa. Az avarok szintén nagy jelentőséget tulajdonítottak a világfa jelképrendszerének. A föld közepéből nő ki, és a koronája az eget tartja fenn. Az ég fordított üsthöz hasonlóan borul a világra, és a világfa körül lassan forog.  A világfát csak a táltos képes megmászni." Udvarhelyszéki szarvasos párna-nagyon régi minta Zsámboki hímzés: Zsámboki kötény /Kecele A kötényt Zsámbokon kecelének hívták. Hosszabb mint a szoknya; kék, illetve fekete színű volt, ünnepekre finomabb, hétköznapokra egyszerűbb anyagból készült. A hétköznapi viselet ezen kívül egyszerűbb díszítésében különbözött az ünnepitől. Sióagárdi hímzés: Túlnyomóan laposöltéssel és száröltéssel, lyukhímzéssel készült. Jellemzői a nagy hegyes, ívesen körülhurkolt cakkok, minden ívben egy-egy lyukkal. A cakkokat további lyuggalásos rozettákkal és szőlőfürtökkel töltötték ki. A korábbi elaprózott, tömött, sűrű kis minták helyébe egyre több „rózsa” és tulipán került, amelyek hol az új matyóstílust (mezőkövesdi hímzések), hol pedig Kalocsa motívumait idézik. Színezésük azonban nem változott a mintákkal, megmaradt a sajátosan lila hatású kék-vörös keverékénél. Emellett ingek alján, ujján volt gyakorlatban a fehér lyukhímzés. Turai hímzés: Aszód vidékét a palócság legdélibb részeként tartja számon a nép. A hímzések egyik tartózkodó, de jellegzetes, szinte napjainkig a gyakorlatban fennmaradt ága, a turai hímzés. Fehér gyári gyolcsból készült fej-, váll- és kézbevaló kendőkre, ajándékvivő kendőkre, női és férfi ingekre, kivételesen más női öltözetdarabokra, kötényekre és ujjasokra is varrták. Fehér hímzésként lyukhímzéses, laposöltéses, száröltéses és huroköltéses technikával készült. Egyik nagy csoportjuk a fej- és vállkendők, valamint a férfiingek mindvégig megmaradnak fehérnek, csupán egy-egy nagyobb méretű pirossal varrt tulipánt helyeznek el rajtuk feltűnő helyen. Másik csoportja azonban kiszínesedik: vörös vagy kék pamuttal, esetleg a kettővel együtt varrják. A zöld, sárga és más színek használata az 1950-es évek után kap helyet a turai hímzésen, feltehetően külső ösztönzésre. A mintakincs a lyukhímzéseken szokásos körkörös minta, hatos lyukak köre, hulláminda völgyeibe belehelyezett lyukhímzéses rozetták. Sajátosak a turai szíves minták, az ötágú nemesi korona többé vagy kevéssé átalakított változatai és a páros madarak. Kép: Archaikus turai mintákkal készült kendőcske, "folyórózsa" díszítéssel. Felhasznált színek: lila, piros, napsárga, citromsárga, középkék, égkék, zöld és rózsaszín. Precíz aprólékos kézi hímzéssel készült, szélein gépi csipke található. A kendőszéleket huroköltésekkel varrják körül, vagy csipkét horgolnak rájuk. Az 1930-as évektől hódít a „matyórózsa” és – hasonlóan a többi legújabb stílusú hímzéshez – ez a „virág” egyre inkább természethű ábrázolásra ösztönzi a turaiakat. Mintáik száma növekszik, ezeket az íróasszonyok házi készítésű nyomódúcokkal nyomják elő a gyolcsra. (Forrás: Néprajzi lexikon) A matyó hímzés: Felkerült a matyó hímzés az UNESCO szellemi kulturális örökség reprezentatív listájára. Eddig magyar elemként a mohácsi busójárás szerepelt 2009 óta ezen a listán.  Tavaly a legjobb megőrzési gyakorlatok regiszterébe bekerült a magyar táncházmódszer is. Magyarország 2006-ban csatlakozott az egyezményhez, ezt követően kezdődött meg a szellemi kulturális örökségvédelem nemzeti rendszerének kiépítése. A szellemi világörökség az ősöktől örökölt hagyományokat, kifejezésmódokat - szóbeli hagyományokat, előadóművészeteket, társadalmi gyakorlatokat, ünnepi rítusokat, eseményeket, régi iparágak tudásanyagát tartalmazza. A matyó hímzésről Mintegy 200 éves múltra tekint vissza a matyó hímzés. Matyó  motívumokkal varrt terítő, az úrihímzés színeivel. Beküldő: Éva Tildy A matyó hímzés legkorábbi időszakából a magasra felvetett ágyak díszlepedői maradtak fenn, az országosan is elterjedt fehér, vagdalásos vásznakat Mezőkövesden a 19. század utolsó harmadában a piros-kék fonallal, az úgynevezett cipós-madaras mintával kivarrt lepedők váltották fel. Különleges Matyó hímzések - Pap Jánosné munkája A virágtöves, laza szerkezeteket a 19. század utolsó évtizedeiben erősen naturalisztikus ábrázolási mód követte: egyre többféle motívumot hímeztek ki, köztük a pünkösdi rózsát, amely matyó rózsaként vált a legismertebb és legjellegzetesebb mezőkövesdi motívummá. A minták előrajzolói, az "íróasszonyok" közül sokan, köztük a legismertebb és legsikeresebb Kisjankó Bori és Gáspár Mártonné született Molnár Borbála (1876-1954), mindketten szűcs családból származtak, ahol hagyományosan a férfiak készítettek dúsan hímzett bőr ruhadarabokat, ködmönöket és subákat. Mezőkövesden az új stílusú vászonhímzések szín- és formavilága a szűcshímzések ornamentikájából táplálkozott. Az 1900-as évek elején a rózsák, tulipánok és bimbók piros színe mindvégig megőrizte dominanciáját, de egyre inkább megjelentek más színek is: a kék, a sárga, a lila és a rózsaszín árnyalatai. A matt pamutfonalat élénk selymek és erőteljes színű gyapjúfonalak váltották fel. Az 1900-as évek első évtizedeiben születtek a legszebb textilek. A férfiviseletek közül a jellegzetesen bő ujjú "lobogós ingek" kezdetben visszafogott fehér lyukhímzéssel készültek. Matyó férfi ing- ünnepi viselet Ezt később széles, tarka hímzés és a jellegzetes mezőkövesdi cipós horgolás váltotta fel. A férfiak és nők által is hordott gazdagon díszített hosszú kötényt, a surcot, fekete alapra dúsan hímzett, réz sújtással (ragyogóval) és selyemrojttal díszítették. Minden darabnak más a mintája, hol geometrikus bossókával, hol finom és aprólékos szűcsrózsával, hol tenyérnyi surcrózsával hímezték ki őket. A matyó hímzés jellegzetessége, hogy a középen lévő nagy rózsákat alul és felül kisebb motívumokkal egészítik ki. Minden színnek megvan a maga jelentése: a sárga a Napot, a fekete a föld erejét, a piros az örömöt, a kék a bánatot, a zöld pedig a gyászt jelenti. Formájában a női viselet nagyon különbözik az országszerte elterjedt sokszoknyás-ingvállas paraszti viseletektől. A kötények nemes alapanyagokból készültek és dúsan díszítettek őket. A színek, a díszítések és a változatos formájú főkötők elárulták viselőjének életkorát, családi állapotát és a társadalmi helyzetét is. Matyó  menyasszony A matyó hímzés szerepelt a 1885-ös Országos Háziipari Kiállításon, a Millennium tiszteletére 1896-ban felépített néprajzi faluban, az operaházi Izabella-bálon 1911-ben pedig előadták a Matyó lakodalmas táncjátékot. A hímzés sikeresen bemutatkozott az 1908-as torinói világkiállításon is. A hímzés megjelent a főúri-polgári szalonokban, híres divattervezők népies stílusú kollekcióiban, címlapokon, képeslapokon, s eljutott a tengeren túlra is. Jelenleg háromévente hirdetik meg a Kisjankó Bori Hímzőpályázatot és a Százrózsás Hímzőpályázatot. A múlt század második felétől az ünneplő példányoknak olyan szertelenül bő és hosszú lett az ujja, mint sehol az országban, 30–40 cm széles pamutos vagy szűcsselymes hímzés került a végükre széles, horgolt csipkével.  (Ez a horgolt csipke olyan tömör és vastag volt, hogy verekedéskor megcsavarintva a kézfejen túl érő ingujjat, ütő fegyverként használhatták a legények.) Szentistváni hímzések: A mezőkövesdi matyókkal tőszomszéd „gahó” község többféle és különböző korú, posztóra, vászonra és gyolcsra varrt hímzései. Igen koraiak a kék posztó női ujjasokra, „vizitkékre” színes gyapjúszállal és arannyal varrt gránátalmás minták. Valamivel fiatalabb emlékcsoport a színes lepedővégeké, amelyeket kendervászonra varrtak piros-kék pamufonállal, valamint vékony gyolcsra betétként, mit sokszor szalaggal és aranycsipkével keretezve illesztettek a lepedőbe. Hímzőfonaluk élénken színezett gyapjúszál vagy szűcsselyem. A képen:Selyemmel hímzett díszlepedőbetét csíkja. Két szélén gyári készítésű selyemszalag (19. sz. vége) (Szentistván, Borsod-Abaúj-Zemplén m.) Bp. Néprajzi Múzeum A minták egymás mellé helyezett nagy, széles szirmú rozettákból állnak, közeikbe nem egyszer páros madarat vagy magyar címert helyeznek. A rozetták szirmait nyolcasöltéssel töltötték ki és egyes vagy kettes láncöltéssorral keretezték. Alkalmazzák még a laposöltést, a huroköltést és a száröltést. Legtöbbjüket a lila különböző árnyalataival, sárga, vörös és zöld színekkel keverve varrják. A gyapjúvarrásos lepedővégek kevéssé csillogók, színük gyakran zöld, lila. Mindezek mellett a hímzések mellett huzamosan készültek nagykockás vagdalásos-laposöltéses lepedővégek is. A szentistváni hímzések közé tartoznak gyolcs ágyi és testi ruhákon sokszínű pamutfonallal varrt ún. legújabb stílusú hímzések is. Kalocsai hímzés: Kalocsai motívumok A kalocsai hímzésekben elterjedt a virágornamentika, amelyek a mezőkön és kertekben megtalálható virágokat tartalmazták: ibolya, csillagvirág, liliom, pillevirág, tulipán, szegfű, harangvirág, margaréta, orgona, fukszia, árvácska, rózsa, rózsabimbó, a híres kalocsai piros paprika, különböző bogyók, nefelejcs, gyöngyvirág stb. A virágokat sávosan, koszorúformában, csokrosan helyezték el a kivarrandó munkadarabon, illetve teljes felületeket is kitöltöttek velük (pl. kalocsai kötény, mellény). A mintavilágban törekszenek a természetábrázolásra. A már felsoroltak mellett kedvelt motívumok voltak: rozmaringos, szíves, kerekrúzsás, hosszúrúzsás, nyolcas, szőlőfejes, szilvamagos, szederindás, búzakalászos, pipacsos, harcsás minták is. A nagyobb mintájú virágokat (pl. tulipán, szegfű, rózsa, harangvirág) és a leveleket felezve rajzolták elő, és a virág vagy levél színének megfelelő szín két árnyalatával hímezték. A kalocsai színes hímzésben jelenleg használatos a hat főszín két árnyalatban, amelyeket így célszerű párosítani: a bordót a pirossal, a rózsaszínt saját sötétebb árnyalatával, a narancssárgát citromsárgával, a kéket saját sötétebb árnyalatával, a lilát saját sötétebb árnyalatával és a zöldet saját sötétebb árnyalatával. Kalocsai hímzéssel díszített párnahuzat. A Kalocsai hímzésről A huszadik század első harmadától kezdve igen színessé vált a kalocsai hímzés. (Előtte fehérre feketével és feketén fehérrel varrtak.) Ó kalocsai hímzés Ó kalocsai viselet  Párna végek - Pandur Istvánné népi iparművész munkája - Fejér Kati Kalocsa kincse 2006 A legismertebb, alkalmazott sajátos, helyi elnevezésű színek:  tulipiros, lángszín, borszín, libazöld, irigysárga, fecskenyakvörös, vadgalambkék, gálickék, bársonykék. Kalocsai terítő - a kör töve (Kép forrása: Szeretlek Kalocsa) A kalocsai színes hímzésben jelenleg használatos a hat főszín két árnyalatban, amelyeket így célszerű párosítani: a bordót a pirossal, a rózsaszínt saját sötétebb árnyalatával, a narancssárgát citromsárgával, a kéket saját sötétebb árnyalatával, a lilát saját sötétebb árnyalatával és a zöldet saját sötétebb árnyalatával. A leveleket középen lehet felezni, s a zöld kétféle árnyalatával hímezni. Növények, virágok szimbóluma és jelentése virág: remény, vágy; új élet fa: tudás, család, élet, világkép, a felső és alsó világgal való összeköttetés szimbóluma búzavirág: tisztaság, spiritualitás ;varázslatos erő Kalocsai mezei virágos kézi széllel Kovács Jánosné Király Ilus (1886.05.05-1966.07.28.) kalocsai hímző és író asszony emlékére, aki "Népművészet mestere" díjat kapott csodálatos munkái elismerésére. gyöngyvirág: vidám csilingelés, szeretet ibolya: remény, szerénység, megújulás napraforgó: sugárzás, nagyság, szellemi megvilágosodás iránti vágy, befolyásolhatóság - arra fordul, amerről a legtöbb fényt kapja pipacs: heves, de mulandó fellobbanás, bódulat nefelejcs:  hűség orgona:  áhítat rózsa, piros: szerelem, szenvedély Gabriella Folkart munkája Hevesi Katalin hímzése - Napforgós szimbólummal rózsa, fehér: tiszta szeretet, távolságtartás százszorszép: gyermekkori gondtalanság, játékosság szegfű: szerény, cirmos, bársonyos szeretet Tulipán: A legősibb motívumaink közé tartozik Bővebben itt:  A népművészet, mint a magyar nép szakrális művészete: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/12/a-nepmuveszet-mint-magyar-nep-szakralis.html Az ősi sziklarajzok, mezopotámiai széttárt lábú nőalakok stilizálódtak hosszú évszázadok alatt virággá. A tulipán belsejében lévő szirom a női nemi szerv ábrázolása. Tulipánábrázolással mindenhol találkozhatunk: bútorokon, munkaeszközökön (például sulykoló), fejfákon, edényeken. Kerámiaart fazék - tulipános életfa Jelentése mindenhol azonos. A tulipán különböző módosulatai a nőt kislány korától az élet minden pillanatában ábrázolni képes a betegségig, az öregségig, a halálig. A tulipán nagyon gyakran a szívvel együtt van ábrázolva. A nőt rendszerint virág szimbolizálta. Kalocsai menyecskék  A „tulipán” motívum elnevezése tulipánt, vagyis egy betűvel több, mint a virág neve. Erősen stilizáltan ábrázolták, nem annyira virágra, mint inkább két egymásnak fordított S betűre hasonlít. Ez emlékeztethet egy szülő nőre, és így a női nemi szervet jelképezi. Más forrásból: Motívumok jelentései: Tulipán:  Ősi női szimbólum, a fény jelképe, szerelem és az érzékiség jelképe. Szegfű:  A szerelem, életöröm jelképe. Margaréta:  Finomság, őszinteség, hűség, számíthatóság jelképe. (Sors jelkép, Szent Katalin virága). Gyöngyvirág:  Tisztaság, szerénység szimbóluma (Szűz Mária könnyei). Rózsa:  Férfi szimbóluma, élet –halál, megújulás, termékenység örökfejlődés jelképe vagy a szerelem virága, a tiszta, boldog szerelem szimbóluma is. Csillagvirág:  Az újjászületés jelképe. Jázmin:  Női szimbólum, az erény megtestesítője, a kedvesség virága. Bazsarózsa (Pünkösdi rózsa):  Paradicsombeli ártatlanság jele, Szűz Mária tövis nélküli rózsája. Szív:  A lélek székhelye, cselekedetek irányítója, ösztönös tudás szimbóluma. Korsó:  Élet víztartó, az életerő forrását képezi. Galamb:  A lélek, a harmónia, az anyaság szimbóluma, szellemi beteljesülés jelképe. Életfa (Világfa, Kozmikus fa):  Az örök életet szimbolizálja Kalocsai hímzések - Hevesi katalin munkái Általánosan a virágok a növekedést, a szépséget, szerelmet a múlandóságot is jelképezik, attól függően, hogy a kompozíciókban hogyan vannak elhelyezve. Kalocsai terítő, kb.30 évvel ezelőtt hímezte az édesanyám.../ Az utókornak megőrizte: Lengéné Viczkó Veronika  Kalocsai menyasszonyi viselet Korábban nem volt általános gyakorlat, hogy erre az alkalomra külön menyasszonyi ruhát készítsenek, hanem a meglevő legszebb, legújabb ünnepi ruhadarabokból állították össze a lakodalmi öltözetet.  Tehát a menyasszonyi viselet megegyezett az illető tájegység ünnepi viseletének darabjaiból hagyományos módon összeállított öltözettel, így  menyasszonyi ruha tulajdonképpen nem létezett. Makói hímzés: A makói hímzésen megfigyelhető az egyszerűsítésre való törekvés. A kompozíciót a felnagyított virágmotívumok alkotják, amelyek szorosan egymás mellett helyezkednek el. A nagy formák vaskosságát a színárnyalatokban való gazdagság ellensúlyozza. A tömör kompozíció feloldására is találunk példát. A központi mező díszítménye a előbbivel ellentétben apró elemekből tevődik össze, amelyek nincsenek a megszokott szoros rendbe fűzve. Ezt a lazaságot a színárnyalatok még tovább fokozzák. Székely hímzések: Udvarhely, Háromszék, Csík és Marosszék szálánvarrott és szabadrajzú munkái.  Párnavégeken, lepedőkön és rúdravalókon jelentkezik, testi ruhát nem díszítettek vele. Kender és pamut-, nem egyszer egészen vékony pamutvászonra varrták őket pamutfonallal, selyemmel csak kivételesen. A hímzőfonal színe piros és kék, ritkábban a kettő együtt. Az öltéstechnika általában szálánvarrott, csupán kevés keresztszem lazítja. Az igen szép számú hímzés között vannak tisztán mértani mintájúak és mértani formájú növényi minták, virágtövek. A hímzések egészét tekintve szembeötlik az aprólékos kidolgozás (kiváltképp a csíki példányokon), a levegős, ritkás rajz, a jól áttekinthető szerkezet. Jól tagolt, bizonyos gazdaságossággal megszabott mezőket hímeznek.  Zsúfolásnak nyoma sincs, a székely hímzéseken a varrók a minta tisztaságára, rajzosságára törekedtek. Székely varrottas A székely hímzések egyszerűek, de mintakincsük igen változatos. Általában széles középhímet varrtak, amit két oldalról sima vagy szaggatott vonalsor zár le; a szerény peremdísz, melynek formája mindig független a középhímtől, ehhez tapad közvetlenül. Több esetben elmarad a záróvonal és a peremdísz is, melyek ritkán bár, de egybeolvadhatnak a középmező mintájával. Ezeknek a munkáknak nagy múltjuk van. Eddig ismert legkorábbi keltezésű hímzésüket „Tankó Juci varrta 1793” – a lepedővég felirata szerint. A hímzés maga kiérlelt szabatos mintájával és hibátlan technikájával arról tanúskodik, hogy több nemzedék munkája előzhette meg készítését. (Bajka Anna munkái)  (Erdélyi, írásos hímzéssel készült párnahuzat) (http://himzes.ro) A székely szabadrajzú hímzések egyik csoportja azt a kisszámú, de igen becses lepedő- és párnavéget díszíti, melyeket „összekötő”-nek szoktunk jelölni az úri és paraszti hímzések között. Nem egyszer lenvászonra varrták őket selyemszállal, ritkásan. A minta gránátalmás, a virágtő szárát egyes vagy kettes gyűrű fogja át.  A szabadrajzú hímzések másik, szintén igen becses csoportja az „összekötő darabok” mintakincsét rögzíti egyszerűbben, parasztosabban, azonban a zsúfolásra való törekvés nélkül. Laza, néha esetlegesnek tetsző mintaszerkesztésükkel az új kifejezési formákat kereső kísérletezésről tanúskodnak. Ezeket laposöltéssel és száröltéssel dolgozták, piros vagy kék színnel, egyre nagyobb motívumokat berácsozással töltöttek ki. (Irod. Malonyay Dezső: A magyar nép művészete (II., Bp., 1909); Viski Károly: Székely hímzések I. Csíkmegyeiek (Bp., 1924); Viski Károly: A pávaszem (Népr. Ért., 1926); Molnár István–Molnár Kálmán: Sóvidéki keresztszemesek (Csíkszereda, 1971); 125 szálánvarrott magyar hímzésminta. Árapatak (Csulak Magda gyűjtése, Gazdánél Olosz Ella szerkesztésében, Sepsiszentgyörgy, 1972); Cs. Gergely Gizella–Haáz Sándor: Udvarhelyi varrottasok (Szentimrei Judit előszavával, Bukarest, 1976). Széki, s Székely mezöségi ős minta Szár öltésel szokás késziteni vagy láncöltéssel Mi még tanultunk hímezni az iskolában is....több.mint ötven évvel ezelőtt hímeztem, de arról fogalmam sincs,hogy ez a minta honnét van, eredeti-e....,mindenesetre nagyon megbecsülöm...:)Szelestey Zsuzsánna Csángó szőttes Gyimesi fonáján varrott " halacskás" Székelyudvarhelyi varrottas Széki hímzések: Az erdélyi mezőségi hímzések egy csoportja, a többi közül erőteljes folthatásukkal válnak ki. Túlnyomóan párna- és derékaljvégen varrták, ritkábban szalmazsák végére, egészen kivételesen kendőre is. Szálánvarrott öltéses csoportjuk nagyban-egészben egyezik a hasonló mezőségi hímzésekkel, csupán szabadrajzú munkáik sajátosak.  Ezt a munkát napjainkban is készítik még, noha vagy három évtizede megmerevedett szinten. Túlnyomóan egyszínű, elsősorban piros pamutfonallal hímeznek, a kéket ritkán alkalmazzák, a két színt együttesen pedig könnyű texturájú pamutvászonra varrják. Korábban sodrott hímzőszállal, a későbbi munkákon sodratlan szövőpamuttal dolgoznak. A viszonylag vékony alapanyag és a vastag hímzőfonal miatt a szabadrajzú munkákat rámára feszítve varrják. A mintakészlet nem gazdag:  szálánvarrottból 7, a szabadrajzúakból 11 minta ismeretes (utóbbiak nevei: komlós minta, régi pávás fészekkel, szőlőminta, bokros minta, csengettyűs, tulipános, szekfűs, a régi almás, koszorús minta, fenyőágas és poharas minta). Ezeket a varróasszony karton sablonok nyomán rajzolja a vászonra. Az egyes mintáknak nevet adó elemeket vagy hulláminda vagy csak jelzett vízszintes középtengely két oldalán helyezik el, vagy sorban egymás mellett a középmezőben, háromszor, ötször, a széles párnákon, derékaljvégeken hatszor is, és közeiket kisebb improvizált motívumokkal töltik ki. Széki viselet A java mintát száröltéssel varrják tömött sorokban „egyszer oda–egyszer vissza”, így a láncöltéshez hasonló sort nyernek. Az ilyen száröltéses sorpárokat „töltésnek” nevezik s „kereken mennek” vele sorban, hogy minél tömöttebb, „pirosabb” foltot nyerjenek. A nagy minták közeit keresztszemmel vagy rácsozással töltik ki. A főelemeket füzérrel fogják össze vagy koszorúba foglalják, mégis a legjellemzőbb talán a fészekbe helyezett madár. Egyes varróasszonyok arra törekednek, hogy a „csipke”, a peremdísz összhangban legyen a középhímmel, de van rá eset, hogy a peremdíszt elhagyják a választó zsinórral együtt, ill. beleolvasztják a középmezőbe. A széki hímzések közt igen nagyszámú az elnagyolt, a pontatlan varrás. A szálszámolásos munkákat sokszor a szálak számolása nélkül varrják találomra, amely azután nem egyszer az egész darab ferdüléséhez vezet. De sok a rosszul sikerült szabadrajzú hímzés is. (Irod. Palotay Gertrúd: A szolnok-dobokai Szék magyar hímzései (Kolozsvár, 1944); Fél Edit: Ungarische Volksstrickerei (Bp., 1961); Szentimrei Judit: Széki iratos és varrottas munkák (Népismereti dolgozatok, 1976, Bukarest, 1976). Mezőségi hímzések: Az erdélyi Mezőség északi felében lakó magyar népcsoportok munkái. Mezőségi hímzés Párna- és lepedővégeken, kis és nagy abroszokon és kendők végein találhatók. (Az öltözet darabjai közül a bőrruhák hímzettek.) Kender- és pamutvászonra egyaránt varrták. Hímzőfonaluk a pamut, a szőr, a bolti gyapjúszál és a kendercérna. Túlnyomóan egy színnel dolgoztak: pirossal, bordóval, feketével, különleges rendeltetésű tárgyakon (amilyen a koporsófedő ruha) sárgával. A kék-piros-fehér, kék-fehér, fekete-fehér ritkább, mint pl. a Maros mentén. A több szín helyett sokféle öltésforma fölhasználásával teszik változatossá a munkákat. Itt is egymás mellett él párhuzamosan a szálszámolás után készült és a szabadrajzú munka. Az előbbit szálánvarrott öltéssel, keresztöltéses és vagdalásos-laposöltéses technikával valósítják meg; az utóbbinál egyaránt éltek a laposöltéssel, a száröltéssel, a Margit-öltéssel és a láncöltéssorral. A láncöltéssel, esetleg száröltéssel keretezett Margit-öltéssorokat mezőségi öltésnek szokás nevezni. A mezőségi himzéseknek nincsenek kiérlelt, megszámlálható mintaváltozatai, mint a legtöbb hímzőcsoportnak. Mezőségi párna (Erdély) gyönyörű motívumokkal. Községek, ill. községcsoportok szerinti dialektusai vannak: Válaszúton a geometrikus vagdalásos-laposöltéses munkát kedvelték, Mezőkeszűn–Palatkán, Buzában–Feketelakon stb. a szabadrajzú munka eltérő változatait. Mintakincsükben, mint eszmei készletben, megtalálható az országos mintaanyag jelentős része, ám megjelenítésük jóformán minden esetben egyéni. BOGÁRTELKEI LÁNYOK KALOTASZEGI NÉPVISELETBEN (Erdély, Kolozs megye) A varró minden darab készítésekor mintegy újrateremti a mintát kedve, igénye, ízlése, találékonysága szerint és teszi oldottá, kötöttebbé, lazábbá-tömörebbé, állóvá-mozgóvá. Jellemző kompozíciói: a koszorús minták, amikor virágos-leveles köröket helyeznek egymás mellé; az egymásba fonódó kettős fűzéres minták, melyek ugyancsak koszorúkat alkotnak; a hullámindás minták, melyeknek öbleiből mindkét oldalra virágok ágaskodnak; a vízszintes tengely mellett tükörképszerűen kettős hullámvonallal tagolt minták, amikor a hullámok öblei több-kevesebb távolságra vannak egymástól; továbbá a talppal szembefordított virágvázas minták számos változata (tekergő virágindákkal, melyek kitöltik az egész párnavéget), a fekvő S-ek sora; az erőteljes hulláminda, amelyhez két oldalról szerény rozetták és liliomok csatlakoznak vékony szárral. Mezőségi párna  A vékony szár egyébként nem sajátja a mezőségi himzéseknek, sőt nemegyszer éppen a vaskos szárakról ismerhetjük azt fel. Megtalálhatjuk a szerény virágtöveket akár szívből, akár edényből indítva, melyeknél a vaskos szárakból adódó merevséget a köréjük helyezett pontsorok próbálják lazítani. Maga a mintaszerkesztés is sajátos: a mezőségi himzéseknek gyakran nincs pereme, záróvonala. Ha mégis alkalmazzák ezt a beosztást, akkor a középmező igen széles és a peremminta jelentéktelen, esetleg csak egy zegzugos vonal. A mezőségi himzések legtöbb ismert példánya a múlt századból, a század végéről való. Nem olyan jelentősek a vidék vászonkultúrájában, mint a sokkal nagyobb számú igen változatos szőttesek. A mezőségi himzések sajátos csoportjai a széki hímzések. (Irod. Palotay Gertrúd–Szabó T. Attila: Ismeretlenebb erdélyi magyar hímzéstípusok (Népr. Ért., 1941); Palotay Gertrúd–Szabó T. Attila: Mezőségi magyar hímzések (Kolozsvár, 1943). Kalotaszegi hímzések: Kalotaszeg az erdélyi magyarság hímzésekben leggazdagabb vidéke a sokféle hímzőtechnikát, a hímzett holmi mennyiségét és a hímzés kivitelezését illetően.  Undi Mária gondolata: "Ily munka csak egészséges lélekből eredhet s csak az ily néplélekben mélyen gyökerező művészi alkotásvágy hozhat létre tízezrével oly magas művészi értékű munkát, mint a kalotaszegi, akinek az írásos varrottast köszönhetjük." Noha intenzíven szőnek is, mellette mégis virágzik – akárcsak pl. a Sárközben – többféle hímzés: a „fehéres” vagy szálvonásos, vagdalásos, laposöltéses munka kétféle változatban is; a szálánvarrott öltés és az „írásos” (írásos öltés) munka.  Kalotaszegi írásos - pávás párnarészlet Készült ezek mellett rececsipke, darázsolás, gyöngyhímzés, a mellrevalókon szűcshímzés, az ujjasokon géphímzés. (Mezei Anna fotó) Nem minden községben varrtak egyforma intenzitással. Bánffyhunyad munkái választékos gazdagságukkal kiemelkednek. Némely községben bizonyos hímzésféleségeket kihagytak, nem varrtak, mert a hangsúly mindenütt elsősorban a szőtteseken volt. A hímzést az ágyi ruhára és abroszokra varrták többségében, de került kendőre, női és férfiingekre, kötényekre, szoknyákra, pendelyekre is. Kalotaszegi varrottas Ezen a vidéken is egymás mellett élt egyidőben többféle hímzőtechnika. A szálánvarrott munkát elsősorban párna- és derékaljvégeken, valamint abroszokon lehet megtalálni kendervászon alapon. Kalotaszegi varrottas részletek A női ingek kézelőit és álló gallérait is ezzel a technikával dolgozták. Egy színnel, vörössel, kékkel, ritkábban feketével varrták, túlnyomóan pamutszállal. Kalotaszegi fehér nagyloptás minta Az abroszokon előfordul a piros színű hímzés kontúrozása kékkel. Talán valamennyi, az országban fellelhető mintát ismertek és varrtak itt, általában széles középhímben, keskeny peremdíszekkel. (Mezei Anna fotó) Baudoin Gabriella festménye Ennél a munkánál azonban jelentősebb a „fehéres”, a szálvonásos-vagdalásos, ugyancsak országos elterjedésű munka. Kalotaszegi írásos díszítő - elemek Nagy többségben pamut- vagy sárga vászon lepedők széleit és az összevarrások mentét díszítették így fehér pamutszállal. Csak egyes községekben s a hímzésféle divatjának vége felé varrtak néhány lepedőt vörössel vagy feketével. Kalotaszegi nagyírásos Egy-egy községben 5–7–9 mintát ismernek belőle. Ez a munka a lepedőkön mindig aprólékos (csakúgy, mint a férfiingeken és gatyákon). E század húszas éveiben átvitték e technikát párnavégekre is, de már nagy kockákkal s ennek következtében megnövekedett (bár még mindig régies) mintákkal. Kalotaszegi  szoba E két hímzésféleséggel – noha sajátosan átfogalmazott mintákkal – Kalotaszeg az országos hímzésanyagához kapcsolódik szervesen. Sajátosak és másutt fel nem lelhetők viszont a szabadrajzú „írásos” hímzések.  Ezeket varrták fodorvászonra, pamutvászonra és gyolcsra, mindig egy színnel: vörössel, kékkel, feketével, ritkábban fehérrel.  A hímzőfonal szőr, gyapjú- és – nagy többségében – pamutszál. Ágyi ruhák, párna- és lepedővégek, ágyfűtől valók készültek vele elsősorban, de varrták kendők végére, abroszokra, női ingek ujjára is. Kalotaszegi  nagy írásos Ennek a technikának a motívumkincse nem nagy, a kisszámú motívumból azonban a szinte megszámlálhatatlan szerkezeti szkéma révén páratlanul változatos és gazdag hímzésanyag jött létre. KALOTASZEGI ÍRÁSOS - VARROTTAS  Vásárfia :-)  - kalotaszegi írásos - varrottas - Szilágyiné Kis Lukács Erzsébet népi iparművész munkája (Sepsiszentgyörgy, 2014. május 1.) Kalotaszegi szépség Hurai Ági: Gyönyörű Katikám ez a viselet. Én is őrzök egy képet. A hölgy, aki ünnepekkor magára ölti, azt mondta, több mint 100 éves ez a gyöngyhímzett viselet. Legkevesebb 6 hónap szükséges az elkészítéséhez. Beszédes csodák a viseletek.  Fő motívumai a gránátalma, tulipán, akantuszlevél és a rozetta.  Ezekből állítják össze a virágtöveket, akár kerekre formáltan, akár hosszúkásra elnyújtva. Egy-egy virágtő szétterülhet egy egész párnavégen, vagy állhat karcsún, másodmagával egymás mellett, úgy azonban, hogy két alsó virágját lehajtják egészen a tő alsó széléig. Ezen a vidéken ugyanis ismeretlen a virágtartó edény vagy korsó, amelyből másutt a virágtő kinyúlik, és nem állítanak oldalához madár- vagy állatpárt sem; a teret virágtőnek magának kell kitöltenie. Kalotaszegi írásos részletek De készíthetnek forgórózsát is elnyújtottra formált gránátalmákból – ez a párnavégek és abroszok egyik jellemző motívuma, egy párnavég közepén három fér el belőle rendesen. A „pápaszemes” mintát a virágtő két szárának begörbített végével formálják oly módon, hogy abba helyezik el a rozettát.  De illeszthetik a virágtövet igen mély öblű hullámindába is, melyet leveles ágból formáltak. Nemegyszer szegletesre formálják a rozettát vagy a gránátalmát, a közepét berácsozzák s a hozzáillő levélsorokat is szegletesen helyezik el mintegy mértani alakzatokba tömörítve. Igen gyakori – kiváltképp párnavégeken – az a középtengelyes minta, melynek alsó felső oldalán sugarasan elrendezett szárakon vannak a többé vagy kevésbé hosszúkás virágok. A dús mintákkal nagy vászonfelületeket borítanak be, a minta tömöttségét, zsúfoltságát még vízben sulykolással is fokozzák: a víztől és sulykolástól a vászon összemegy, fodrozódó felületet kap, és összerántja a hímzést is. A kisírásos (láncöltéses) technikával varrt darabokon a minta lazább és rajzos hatású, a nagyírásosnál csak a szélesebb öltéssorok miatt is tömörebb és a motívumok szerkesztésmódja a természettől elvontabb. A tömörítés egyes daraboknál a minta teljes bezáródásáig megy, a hím beborítja az alapot. E munka kezdeteit nem ismerjük. Egyes példányok 1830-as datálással már kiérlelt mintákat, hibátlan technikát mutatnak be. Fel kell tételezni, hogy a szőttes, a szálánvarrott, a vagdalásos-laposöltéses technikák mellett az írásossal is éltek már a 18. sz.-ban, esetleg korábban is.  Maga a nagyírásos technika más magyar csoportoknál csak kísérő öltésül jelentkezik. Európában a 12–13. sz.-tól ismerni előfordulását. A kalotaszegi hímzések jellegzetességei még a női ingek elején a ráncolások és azok mintás letűzése, főleg azonban a kötényeken és muszujokon levő darázsolások. Ezek a technikák sem ismeretlenek másutt, mégis ilyen megvalósításban, színesen, nemegyszer gyöngyösen csak ezen a vidéken készítették. A kalotaszegi hímzések motívumaik révén a régi stílushoz kapcsolódnak, a tömör, zsúfolt kivitelezés pedig már a parasztstílusok felé utal. A párta (Mezei Anna fotói) (Irod. Malonyay Dezső: A magyar nép művészete (I., Bp., 1907); Bátky Zsigmond: Kalotaszegi varrottasok (Bp., 1924); Dajaszászyné Dietz Vilma–Palotay Gertrúd: Kalotaszegi keresztöltéses gallér és kézelőminták (Kolozsvár, 1942); Fél Edit: Ungarische Volksstickerei (Bp., 1961). „Pántlikás kötény” Kalotaszeg, Erdély A pántlikás kötény eredetileg fekete klottból készült, mint a muszuly, de a keretező és a sarkokban elhelyezett szalagdísz piros, kék, fekete. A kötény színe vagy rózsás volta fejezte ki a kort és az alkalmat. (A képen látható darab a Budapesti Néprajzi Múzeumban látható.) Kalotaszegi zsinórral keretezett A ráncolás A ráncolás a ruhadarab részeinek szűkítésére, összehúzására használt eljárás.  Fejlettebb változatai a ruha díszítését is szolgálja. Főleg az egyenes szabású ruháknál alkalmazzák. Erdély bizonyos tájegységein még a 20. században is készítették és viselték az ún. mellévarrott újjú inget. Ennek a nyaki részét mindig ráncolással húzták össze, amit gyakran szövőöltéssel rögzítettek és díszítettek. Annak ellenére, hogy ez az eljárás nagyon munkaigényes a parasztságnál sokáig fennmaradt mint ünneplő ruha. A ráncolást hagyományosan a ruha nyílásainak összehúzására használják. Tehát olyan helyeken alkalmazzák, ahol a hideg behatolhat (kézelő, nyak, vagy kétrészes ruha esetén a deréknál). Előfordulhat a vállnál vagy könyöknél is. Ez utóbbi esetben a kézelő bő marad és általában gazdag csipke díszíti (lásd a Gyimeseken). A magyarságnál főleg a női ruhákra jellemző díszítés. A reneszánszban viszont gyakran használták férfi ruhák díszítésére. A ráncolást régen a vászonfélék tárolásakor is alkalmazták. Például ráncba szedve tették el a lepedőt is. Innen ered a mondás, hogy "ráncba szed valamit", vagyis rendbe rak valamit.  Kalotaszegen a lobogós ujjú ingnek és Széken is a vászoningeknek az ujját eltevéskor harmonikaszerűen hajtogatták össze és arra göngyölítették rá az ing többi részét, hogy kibontva ne legyen gyűrött. A képen kalotaszegi magyar kötény "darázsolásának" részletét láthatjátok. Kalotaszegi vállfűs A második világháborút követően a vállfűs ingek használata és emiatt a készítése is szinte megszűnt. Kalotaszegi vállfűs Az írásos hímzés fokozatosan átkerült a párnákra, lepedőkre, terítőkre, kendőkre, de díszítettek írásossal falvédőt, ágyterítőt és szinte mindent. Kalotaszegi életfás - tulipános - madaras - Napforgós szimbólummal Torockói hímzések: Erdélyi vászonhímzések.  Két csoportjuk ismeretes, az egyiket a házbelső vászonféléire varrták, a másikat a testi ruhákra. Az első csoport hímzései párnavégeken, szalmazsák végén, lepedőkön és rúdravalókon találhatók.  Igen vastag, durva szövésű vászonra vastag szőr- vagy pamutfonallal (gyakran két szálat fűzve a tűbe) hímezték, egy időben egyező tárgyféleségeken kétféle technikával: az ínvarrásnak nevezett laposöltéssel és a „keresztöltésnek” mondott szálánvarrott öltéssel. A laposöltést igen változatosan alkalmazzák, egy-egy motívum varrásánál több keskeny és szélesebb laposöltéssort varrnak egymás mellé, keskeny laposöltéssort alkalmaznak a díszítőelemek körvonalául, belsejüket pedig torockói keresztöltéssel vagy egyszer átöltött ráccsal töltik ki. A hamis laposöltéssel varrt díszítőelemeket keresztben átfektetett szállal varrják le.  Laposöltéssorból alakítják ki a növények szárait is, nemegyszer két párhuzamos keskeny sorból, közüket pedig egyszerű vagy kettős csomókötéssel töltik ki.  Felületkitöltőként jelentkezik a laposöltés mellett a Margit-öltés is. A hímzőfonal korábban rozsdabarna vagy vörös szőr volt, később vörös és kék pamutfonal.  Rendszerint egy színnel varrtak egy darabot, csupán a párnák között vannak kék és fehér pamutegyüttes együttes alkalmazásával készített változatok. Torockói varrottas minták Az igen erőteljes, hatásos munkákon alig több mint öt mintát számolhatunk össze, de sokszor ezek is alig térnek el egymástól.  Ugyanazok a virágtövek sorakoznak egymás mellett a rúdravalókon, mint amiket a párnavégek nagy hullámindáiba illesztenek.  A kis számú mintával dúsan és tömötten borították be az adott vászonfelületet. Torockói metéltes Egyedül a torockói párnavégeken viszik túl a mintát a párna végéről a párna szárára is; innen ismertek a 8–12 m hosszú rúdravalók is tömött sorban egymás mellett álló hétágú virágtövekkel, nemegyszer két sor erőteljes peremdísszel. A nagy múltú minták a régi stílusú népművészetet képviselik, kivitelezésük viszont zsúfoltságával egyszer-egyszer a parasztstílusokat ( új stílusok a népművészetben) idézi. Parasztosnak tekinthető a régi minták egyik-másik átformálása, pl. a gránátalma sziklevele helyébe kismadár feje kerül, a hulláminda végére kígyófej stb.  Vaskosabb, parasztosabb hatású lesz a hímzés azáltal is, hogy a szokásos két szál helyett – a szálánvarrottnál – négy szálat fűznek a tűbe.  Torockói varrottas Ennek az igen magas szintű, városias hímzésnek sajátos vonása, hogy csupán egyetlen formájában ismerjük.  Nem tudjuk követni alakulásmenetét, kibontakozását, esetleg hanyatlását.  Szép számmal ránk maradt emlékanyaga egészében egy elért csúcsot képvisel. A sokszor torockóinak minősített, kevéssé erőteljes, ritkás munkák Torockószentgyörgyről és Aranyosgyéresről valók.  A torockói hímzések második csoportjából legjelentősebb az inghímzés.  Vörös, kék vagy fekete gyapjúszállal tömött laposöltéssel varrták finom fehér gyolcsra. A sípujjú ing kézelőjét, azután a „füdzőt” és a „mejrevalót” ( torockói viselet), melyek már selyemalapra készülnek, a gyerekfőkötőkhöz, övekhez, fátyolszélekhez hasonlóan vörös, fekete vagy többszínű selyemszállal varrták, alkalminak tűnő aprólékos mintáikkal.  Jelentősebbek a fekete selyem főkötők fehér pamuthímzésükkel,amelyek a sárközi főkötők hímzésével tartanak rokonságot. (Irod. Malonyay Dezső: A magyar nép művészete (II., Bp., 1909); Ferencz Kornélia és Palotay Gertrúd: Hímzőmesterség (Bp., 1940); Tardi keresztszemes: Fehérített nyers kendervászonra készült piros és kék pamut fonallal, keresztöltéssel. A keresztszemes hímzés közismert, jellegzetes tipusát alkotja a dél-Borsod megyei Tard és néhány szomszéd község mintáinak. Az ornamentika mindig csík alakú, szalagszerűen húzódó. Mértani és növényi díszítőelemeik mellett gyakori a madár ábrázolása is. Csaknem az egész díszítmény tiszta pirossal kivarrt, itt-ott a farkakon, az eperlevélen és a madarak közti virágtövekbe került, igen kevés kék szín. Tardi keresztszemes hímzésű terítő részlete, házivásznon.  – itt Bükkzsérc, 2006.08.18. Fotó Barsi Hajna. A tardi keresztszemes hímzés jellegzetessége, hogy készítésekor az egymás mellett lévő keresztszemek felső öltései egymással ellenkező irányban dőlnek.  Ennek következtében az egymás alatti sorokban mindig négy-négy felső öltés egy pontban találkozik. Hódmezővásárhelyi hímzés: A régi tiszántúli hímzések közé tartozó, a névadó város mellett néhány más helység párna-véghímzéseit is jellemző hímzéscsoport. „Szőrös párnavégeknek” is nevezik a hímzőfonálul szolgáló gyapjúszál után. Hamis laposöltéssel, kisebb számban szálánvarrott öltéssel hímezték kendervászonra.  Nagy, gazdag, nemegyszer buja hímzésmezőkkel tűnnek ki. Az árnyalásos varrás fokozza ezt a hatást. Gránátalma, tulipán és szerényebb rozetta motívumait hullámindák közé helyezik el a középmezőben és a peremeken egyaránt. Másik gyakori szerkezeti szkémája a szakaszos elrendezés, amelynél 3 rozetta körül, centrálisan helyezkednek el a stilizált virágmotívumok, tulipánok. Ismert az a mintaszerkezet is, hódmezővásárhelyi hímzés amely egyetlen szerteágazó virágtővel borítja el a középmezőt. Jellemzi a hódmezővásárhelyi hímzéseket, hogy a többi régi tiszántúli hímzéstől eltérően széles peremdíszek rendesen a fődíszítmény, a középmező motívumait ismétlik vagy variálják. Fő színei a sárga-barna, a lila és kék árnyalatai, de van tiszta fekete és sötétbarna hódmezővásárhelyi hímzés is. Kiss Lajos „templomcifrás” megnevezést hallott a hódmezővásárhelyi hímzésekről, ami talán utalást sejtet itt e minták forrásaira. (Irod. Kiss Lajos: Szőrös párnavégek Hódmezővásárhelyen (Népr. Ért., 1928); Knotik Márta: Keresztszemes szőrhímzések a Délalföldön (Móra Ferenc Múz. Évkve, 1970–71). Kun hímzés: Ennek a hímzésfajtának a virágkora a 18. század volt. Az e korból megmaradt gyapjúfonállal - szőrrel - varrott párnavégek a Nagykunság három településéről, Karcagról, Kisújszállásról és Kunmadarasról származnak, ma a karcagi Győrffy István Nagykun Múzeumban találhatók. A kunsági párnavégek kompozícióját a hangsúlyozott középmintán egy középpont köré szimmetrikusan szerkesztették. A középső virágminta mellett két oldalt elhajló tulipán, vagy rozetta helyezkedik el. A kompozíció hármas tagolását rendszerint egy-egy virágos ág zárja le. Nagy Istvánné munkái Virágja tulipán, vagy nefelejcs.  A kunsági hímzések széldíszítményei rendkívül változatosak. Ma kunhímzéssel ügyes kezű asszonyok készítenek terítőket, díszpárnákat, lakásdíszítő textileket. A Jászság hímző művészete a szűcshímzésben gyökeredzik, mely a múltban gazdag motívumkinccsel bírt. A szűcsmunkákhoz egykor a hosszúszőrű juhok erősebb bőrét használták. Ebből a szűcsmesterek subát, ködmönt készítettek. Egy férfi subára átlagosan 14-16 birkabőrt dolgoztak fel. A subát, a ködmönt előbb színes, majd egyszínű zöld fonallal kihímezték. Ma lakástextileken, ruházaton, öltözet-kiegészítőkön láthatjuk a jászsági szűcsmintákat. A régi alapmotívumokat a textil-adta új lehetőséghez áttervezték. A fehér textilen impozánsan mutat az egyszínű, zöld hímzőfonallal kivarrt motívum. Hosszú folyamat eredménye a jászsági szűcshímzésből kialakult egyedi jászhímzés, amely Magyarország tájegységei közül a legfiatalabb textilen alkalmazott hímzés. Veszprémi hímzés: Ecseri hímzés: Csengeri hímzés: Göcseji hímzés: A Göcsej vagy Közép-Zalai-dombság a Zalai-dombság legnagyobb kistája Zala megye területén. A Göcsej megnevezés a hagyományos magyar tájszemléletben a 17–18. század óta adatolható, eredete az ’dimbes-dombos, árkos, terméketlen vidék’ jelentésű göhej~göcsej köznévre megy vissza. A terület az Árpád-korban határőrvidékeink közé tartozott, később jelentőségét elveszítette. A göcseji asszonyok 19. századi népviseletének jellemző darabjai a széles fakeretre hajtogatott, fehér vászon főkötő (pacsa), a hosszú alsóruha (alsóümög), a kékfestett ráncos szoknya (vászonpéntő), valamint a télen mellényként használt kengyeles bundamelles. A göcseji népi kultúra tárgyi emlékeit a zalaegerszegi Göcseji Falumúzeum mutatja be. Hetési hímzés: A szlovéniai magyarság népművészeti értékei közül, talán a hetésinek nevezett népviseletére és hímzésére a legbüszkébb. A hetési népi textilkultúra legékesebb megnyilvánulásai a szőttesek és a gazdagon hímzett viselet. A hetési hímzés olyan néprajzi értékeket hordoz, mint a subrika díszítés vagy a bújtatásos öltés. Ma már nehéz elképzelni, de igazán kevesen múlott, hogy ez a kincs öröke elvesszen. Az 1930-as 40-es évekre a Hetést is utolérte a többi tájegységhez hasonlóan a népviselet elhagyása és ezzel együtt a hímzés kultúra eltűnése. Az öltözködésben és a lakáskultúrában a gyári anyagoké lett a főszerep. Jelenleg 14 hímző szakkör működik a szlovéniai magyarság körében és 3 hímző népi iparművésszel is büszkélkedhetünk. Bátran kimondhatjuk, hogy az elmúlt, közel 25 évben egy, a Kárpát-medencében egyedülálló hímző szakköri mozgalom született és virul. A szakkörök tagjai nemcsak a hímzés, de a csipkekészítés, a tojásfestés, a fafaragás, a csuhéfonás és a kosárkötés hagyományait is őrzik. Pozsony megyei: A felvidéki hímzések a nép ügyessége, bizonyos fokban kifejlett jó ízlése és megfigyelőképessége mellett tanúskodtak. Sajnálatos, hogy főképpen az arany-és ezüsthímzéshez, mely régen a menyasszonyok legfőbb éke volt, már csak két-három Pozsony megyei községben értenek;  Trencsén és Nyitra megyében már jónéhány éve felhagytak az arany- és ezüsthímzéssel, mely régebben szintén nagy divat volt. Ügyesen tudták az arany-és ezüstszálakat a selyem közé keverni, főleg az állati minták hímzésénél. Drávaszögi hímzések: A Drávaszög községeinek a sárközi főkötőkkel rokon jellegzetes főkötőhímzései. A drávaszögi hímzéseket is fekete muszlinon varrták fehér fonallal; a minták nagyobbak, a sárközihez képest szinte elnagyoltak. Előképeik aranyhímzések is lehettek. Ellentétben a sárközivel, itt kisebb díszítmény jut a főkötő elejére, a nagyobb a kontyot borítja. Laposöltéssel, nyolcas öltéssel, huroköltéssel, láncöltéssorral, száröltéssel, keresztöltéssel és Margit-öltéssel varrták. A nagy rozetták közepét keresztekkel és a pókolásra emlékeztető laza öltésekkel töltötték ki. A főminta a főkötő kontyot borító hátsó lapjához igazodik, melyet két szimmetrikus félre tagolnak: egyik fél tükörképe a másiknak. Néha csipkesor választja el őket, máskor egybe szerkesztettek. Akad madaras, rákos minta is, de a legtöbb rozettákból, gránátalmákból, tulipánokból és leveles ágakból áll. A minták java mozgalmas, amit a kevés díszítőelem változó állásban, világos, egyértelmű kompozíció szerinti elrendezésével érnek el. (Irod. Gönyey Sándor: Drávaszögi hímzések (Bp., 1944). Palóc föld hímzései és népviseletei: A palócok Nógrád megyét és a Szlovákiához került Felföldet lakják.  Öltözködésük faluról-falura kisebb mértékben eltért.  A Börzsöny, Cserhát, Mátraalja sok apró kis települése ha egy plébániához, egy anyatemplomhoz tartozott, akkor már sok hasonlóságot mutatott. A legszínesebb és változatosabb fejrevalókat itt hordták.  A ludányhalászi farkas főkötő annyira megtetszett Petőfi Sándornak, hogy naplójába feljegyezte: ha megházasodik, feleségének majd innen hozat főkötőt. Hollókőn ünnep alkalmával fel is teszik fiatalasszonyok fejükre a nem kevésbé díszes gyöngyös fodros menyecskekendőt. A kazár asszonyok kontyvasra tekerték a hajukat majd erre kerültek a különböző főkötők.  Az ünnepélyesség különböző fokait kifejező nagyrózsás, ezüstcsipkés, aranycsipkés főkötők magassága sokszor a nagyaraszt is meghaladta, s koronaszerűen keretezte a fejet. A palócság kulturális ismertetőjegyei között előkelő helyen szokás említeni a népviseletet, amely azonban már csak rendkívüli esetben kerül elő a ládafiából, illetve a hagyományőrző csoportok pompáznak bennük a különböző szereplések alkalmával. A Palócföldön belül számos viseleti csoport alakult ki a nők hajviselete, főkötőik színe, díszítése, szoknyájuk száma, hossza, az ingvállak hímzése, a kötény formája, a pruszlik (ujjas kabátféle), a mell és fejkendő anyaga megkötésének módja, a férfiak kalapja, ingük hímzése, a rojtos aljú gatya hossza, szélessége stb. alapján.  Az öltözet falvanként és csoportonként kifejezte viselőjének korát, vagyoni állapotát, de az alkalomra is utalhatott.  Jellegzetes volt az új menyecskék főkötője.  A szőtteshímek leginkább kötényeket, tarisznyákat és törülközőket díszítették.  A feketével, illetve a fehérrel varrott lyukhímzést a kék-piros, majd a több színű követte. A pásztortársadalom faragó, véső tudományát kampósbotok, ostornyelek, ivóbögrék, sótartók stb. őrzik.    Hollókői népviselet: A hollókői népviselet a mai napig élőnek tekinthető, de már csak a vasárnapi szentmisékre, jeles ünnepek alkalmából veszik fel a lányok és az asszonyok.  Az ünnepi felsőruházat valaha a család anyagi helyzetét is tükrözte, egyben öröklődő vagyontárgy volt. A viselet a családi állapotot kifejező főkötő, az ingváll és a sok alsószoknya.  Utóbbiból munkához kettőt, ünnepeken akár húszat is felvettek a hollókői nők!   Az ingváll több rétegű ruhadarab:  vászon, gyolcs, selyem, végül tüll ujjat illesztettek össze, s az egészet együtt bíboringvállnak hívták.  A korábban elterjedt egyszerű, kékfestő ruházatot a zárt kistelepülésen csak a XX. század elején váltotta fel a piros, kék, zöld kasmír- és selyemanyag.  (Más falvakban ekkor már kezdték elhagyni a népviseletet.)  A felsőszoknya felé hímzett, fekete kötényt is kötöttek, aminek szakácska a neve.  A vállukra rojtokkal díszített, kasmír nagykendőt terítettek. Bujáki népviselet: Messze földön híres a színes bujáki népviselet, amit a XX. század első felében Glatz Oszkár (1872-1958) festőművész örökített meg. A bujáki viselet legszembetűnőbb jellegzetessége a kurta szoknya, ami valamivel térd fölé ér.  Ezekből persze 10-15-öt is felvettek egykor.  A szoknyák szélére színes szalagot is varrtak, ami fodor hatását keltette.  A vidéken szokatlan volt, de itt ismerték a sonkaujjat is, az ingváll ékességét.  Ugyancsak jellemző a sok gyöngy viselése.  Más falvaktól eltérő módon itt a leányok haját nem két, hanem egy ágba fonták, a főkötő tetejére pedig arany- és ezüstszálakból, gyöngyökből fűzött bokrétát illesztettek.  Bujákon a vasárnapi szentmiséken, községi rendezvényeken, családi ünnepségeken is meglehetősen gyakran lehet látni viseletbe öltözötteket, mivel az utóbbi években egyre többen térnek vissza ilyen módon a gyökereikhez. Nógrád m.-i summásfalu szertelenül díszített öltözete, a 20. sz. elején vált ki a környező községek viselete közül. –  A leányok hátrafésült előhajukat a fejtetőn körfésűvel tűzték meg. Az asszonyok hajának kontyát kéregpapír karika, a konty formázta a puha felső főkötő alatt.  Az új asszonyok lakodalomban, mulatságra főkötőjüket fodrosra húzott fekete vagy kék selyempánttal, a kakatúrral és csésze formájúra alakított, gyöngyökkel bélelt piros selyemszalaggal, a bukorral díszítették. A nők alsószoknyát is takaró kasmír szoknyák elé széles fekete selyem kecelét kötöttek, amelyet a szoknyákhoz hasonlóan apróra beraktak.  Ingükre fehér, lyukas hímzéses, erősen keményített vállkendőt borítottak, nyakukat több soros fehér gyöngyfüzér fedte.  Józsa Judit alkotása A csizmát korán elhagyták, félcipőbe bújtatott lábukat viszont több egymásra húzott fejetlen harisnyaszárral csizmaformájúra vastagították. A posztóruhát viselő férfiak már a két világháború között, a nők csak másfél évtizede vetették le a bujáki viseletet. Kazári viselet: A korábban közös anyatemplomú és közigazgatású Kazár és Vizslás Nógrád m.-i községek ruházkodása, amely kapcsolatot mutatott a Maconka környéki falvak öltözködésével is. Az 1920-as évektől a salgótarjáni szénmedence bányáiban dolgozó férfilakosság a vászon testi ruhákon viselt bőr és szűrposztó felsőruhákat, a posztóruhát szinte fel sem véve, polgári szabású szövet-, ill. kordbársony nadrágra és kabátra cserélte fel.  A csizmához viselt nadrágot piros posztó szívvel és halcsontgombokkal díszítették. A női viselet számtalan archaikus vonást megőrzött.  A leányok haját fekete bársonyszalag, a bodros szorította le, az új asszonyok arany-, ezüstcsipke főkötőjét tüllkendő, sejteskendő borította.  Az ingváll használt változatai között szerepelt a korábbi mellévarrott ujjú, bő nyakú bundaingváll is az újabb bevarrott, szűk ujjú szukaingváll mellett.  A pendelyre, az alsó szoknyák fölé lajbitos szoknyát öltöttek, amelyet derékhoz felszúrva is viseltek, eléje keskeny vagy széles vászon gangát (kötény) kötöttek.  Öltözetükhöz a csizma illett.  A múlt század végéig a menyasszonyt rókaprémes mente illette meg. A kazári viseletet a férfiak a nagyméretű iparosodás következtében már a két világháború között, a nők csak napjainkban hagyták el. A páva: A páva, mint szimbólum Európai jelenlétének ideje nehezen határozható meg. Azt tudjuk, hogy húsát régen fogyasztották. Az ókori elképzelés szerint nem romlandó, ezért az örök élet szimbóluma. A pávamotívum a görög mitológiát is át meg átszövi. Jézus alakjához is kapcsolódik a páva, mint a hatalom szimbóluma. A középkori ábrázolásokban lélekmadárként szerepel, majd később megváltozott értelmezése, s így lassan a gőg és a hiúság jelképévé lett. Nehéz lenne a történelmi pillanatot meghatározni, amikor őseink ezzel a madárral találkoztak, a jelentése alapján keleti gyökerekre gondolhatunk. Halasi csipke A Jelképtár szerint a teljesség és a hatalmasság jelképe. Farka az univerzum szimbóluma, kitárulkozása a lélek kitárulkozásával azonos. Népköltészetünkben az örök szerelem jelképe, a csábítás madara, akárcsak Indiában. A páva Indiában napjainkban is szent állatként tisztelt madár, a madarak királya. Hangja meglehetősen kellemetlen, repülni nem igazán tud, de szívesen köszönti a napfelkeltét a háztetőről. Sok szép madarat találhatunk a természetben, de a páva valóban nagyon különleges, aki látta, nem felejtheti el. Talán ebből adódik, hogy mindig megihlette a művészeket. A legősibb emlékek a népművészetben maradtak ránk, úgy Indiában, mint hazánkban. Az irodalomban a szépség, a tánc ritmusa, a virág szépsége, a tökéletes harmónia, az ideális szerető szimbólumaiként jelenik meg. Szikkimben úgy tartják, létezik a „Pávák országa”, s ezt a madarat Isten Atiaryak kérésére és védelmére teremtette. A démonok elleni harcában a páva segítette különleges képességeivel. A páva varázslatos táncával megbabonázta az ellenséget, s így győzte le őket Atiaryak. A pávát mindig az emberek segítőjeként látjuk, sok különleges, misztikus képességgel bír. Pávás – tulipános életfa - Magyar népi díszítések - Festett korondi csempe - Páll Magdi és Györfi Imre munkája - Korond - Erdély  Gyakorta találkozhatunk velük népmesékben és népdalokban Indiában is, a pávatáncok ezeket a történeteket mesélik el. Szaraszvatínak, a tudás istennőjének hátasállata. A Rámájanában többször is szerepel: egy pávacsapatot Ráma kísérői közt említenek, mikor száműzetésbe kényszerül. A madár és egyes lantszerű hangszerek hasonlósága sem véletlen. A páva és a zene rokonítása nem hangjának, hanem mozgásának szól, násztánca közben mozdulatait sajátságos belső ritmus vezényeli, mely különleges eleganciát ad lépteinek. Az eső, az esős évszak gyakran kapcsolódik össze a pávával és annak táncával. Csornai párna, életfa és páva motívumokkal: Kalotaszegi írásos párna ( részlet) pávával: Beregi keresztszemes-Páva minta: A keresztszemes hímzés egy ősi hagyományokat őrző népművészeti szakág; művelésének központja a Magyarország keleti részén fekvő beregi tájegység. A beregi keresztszemes hímzés teljes egészében kézimunka. A lenvászon alapanyagra előrajzolás nélkül, színes hímzőfonallal kerül a minta. Legjellemzőbb mintái a madaras, a kis virágos, a tulipános, a liliomos, a makkos és a Rákóczi minta. A minták állandóan változnak, újabb motívumokkal, színekkel bővülnek, de alapformában megőrzik a táj sajátos jellegét. A hímzésfajta hagyományos színvilága a piros-kék, de már létezik világoskék-sötétkék, piros-fekete, vagy bordó színváltozat is. A motívumok hímzésekor gyakran használnak díszítő elemeket, mint például az azsúr, a subrika, vagy a kontúr. Ezek még értékesebbé teszik a mintát. Baranyai pávás falvédő: Baranyára jellemző sok olyan hímzésváltozat, mely másutt az országban nem lelhető fel. A megyében a magyar hímzőkultúra csaknem minden ága és igen sok stílusa megtalálható. Megjelenik a szűrposztó-féleségeken a vidékre jellemző formában a posztórátét is. A csipkefélék közül a varrott csipkék, a recefélék, a horgolások, valamint a kötött munkák szerepelnek a leggyakrabban. De kiemelt hely illeti Baranyát azért is, mert a máshonnan is ismert stílusokon túlmenően hímzéselemei, azok kompozíciós rendje, színezésbeli és technikai megoldásai között számos egészen sajátos akad, mely egyedül erre a tájra jellemző. A felhasznált alapanyag és készítők szerint különböztetjük meg a vászonhímzéseket, melyeket rendesen len-, kender-, pamutvászonra, gyolcsra, ritkábban valamilyen gyári szövetre varrnak, és a bőr- vagy szűcshímzéseket, melyeket a szűcsök és a szűrszabók bundák, ködmönök bőrére és a szűr posztójára alkalmaztak. A magyar vászonhímzések általános piros, kék, piros-kék, piros-fekete színösszetételéhez Baranyában harmadik szín is társul. Leggyakoribb a piros, világos- és sötétkék, piros - kék - barna, piros - kék - fehér színkompozíció. A különböző egyhangú mértani sorokat, csíkokat éppen a színek sajátos váltása teszi mozgalmassá. Gyakori a fehér hímzőfonal alkalmazása is fehér alapon. Baranyában is, mint másutt az országban, leggyakoribb a csíkdíszítmény. Az egykor gazdag szűcs- és szőrhímzések világát alig néhány tárgy őrizte meg napjainkra. Az ormánsági ködmönt és a bosnyák, sokac mellényt igen aprólékos kifinomult hímzés jellemzi, míg a kelet-mecsekalji ködmönöket, a mohácsi szűrdolmányokat rátétekkel is diszítették. (Kép:Ligeti Zsuzsa munkája) Buzsáki pávás Régi dunántúli hímzés pávákkal: Páva motívum - Karádi fehér hímzés:  Karádi fehér hímzés - Somogy Torockói hímzés - pávákkal, életfával: Mezőkeszűi pávás - tulipános: Baranyai pávás falvédő: Rábaközi pávás: Rábaközi pávás: Rábaközi pávás: Rábaközi pávás: Erdélyi - írásos pávás:  Régi hímzett konyhai falvédők: (Forrás: Magyar Nyelv/users.atw.hu) A MAGYAR MOTÍVUMOK GYŰJTEMÉNYE Itt: http://maghon.weebly.com/uploads/2/0/0/3/20035969/magyar_motivumok_gyujtemenye_1918smallpdf.com.pdf RAJZOLJ - TERVEZZ - HÍMEZZ TE IS  https://www.facebook.com/kati.gabor.5/posts/1029511277070575 A motívumok származási helyei - térkép (6 kép forrása: A magyar motívumok gyűjteménye) SZÍNEZŐ FELNŐTTEKNEK Képarchívumunkból válogattunk három rajzot, amit kedvetek szerint kiszínezhettek. http://neprajz.hu/tartalom.php?menu2=809 Csete Balázs: ivócsanak és a csanak kiterített mintája, tollrajz, 1910-1920 (R 3242) Csete Balázs: nyárszói kisszék födele, tollrajz, 1944 (R 397) Csete Balázs: kanászkürt mintája, tollrajz, é.n. (R 683) A HÍMZŐK FIGYELMÉBE! A Hagyományok Háza MESTERSÉG – HAGYOMÁNY sorozata két új albummal gazdagodott! Mindkét kötetben eredeti nagyságú mintarajzok, valamint színes fotókkal kísért leírások találhatóak. A „Nyugat-dunántúli szabadrajzú hímzések” című kötetében a szerző, az elmúlt tíz évben gyűjtött új mintáit - 64 db mintarajzot –, egy színnel varrott, színes valamint fehérhímzéses vagdalásos, szálszámolásos mintáit találhatjuk. http://www.hagyomanyokhaza.hu/oldal/12084/ A Hímzés mintagyűjtemény kötetében a Kézi és gépi hímző OKJ képzés teljes tananyagát felölelő hímző tájegységi kultúra mintakincsét, 152 hímzésmintát, valamint a hímzések táj szerinti beazonosítását, eredeti és új funkcióban történő alkalmazási lehetőségeit, találhatják sok színes fotó kíséretében. http://www.hagyomanyokhaza.hu/oldal/12085/ Mindkét kiadvány megrendelhető a webáruházunkban. (Forrás: Hagyományok Háza) "A kézzel készített csipkének ugyanúgy, mint a kézzel írt levélnek - varázsereje van." (Forrás: Magyar Kincsestár) NÉPMŰVÉSZETÜNK VÉDELMEZ MINKET A népművészetünkben jelenlévő képi információ a Világegyetem élő (és azon túli) szerkezetét jelenítik meg előttünk, bennünk. Amennyiben ezek a képek a neuron-hálózatunkban is benne vannak (gondolunk rájuk), úgy az Ősi Intelligencia élő nyomait hordozzuk. Ebben a megközelítésben védelmet is jelentenek! Úgy védelmez, hogy ismerjük, tudjuk, megértjük, használjuk, beépítjük mindennapjainkba őseink tudását. Életünk részévé tesszük újra....és rezgésszinten uraljuk is. Így a formákon, motívumokon, ezek ismeretén, tudásán és azok erőin át védelmet is jelentenek számunkra, hiszen a Forrás erejében élünk. ...és akkor még nem is szóltunk a népmeséinkről, szólásainkról, közmondásainkról, népdalainkról, néptáncunkról, gyógynövényeinkről, gyógyvizeinkről, rovásírásunkról stb. melyek szintén az ősi tudásunk részei. Mind - mind fontos, és a teljességhez tartozik! Az összeállítás nem adja vissza hímzéseink, motívumaink és népviseleteink teljes gazdagságát, hiszen ez szinte lehetetlen, olyan nagy a mi gazdagságunk! Továbbá: 1.Világszép Tündér Ilona - ősmagyar legenda: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/09/vilagszep-tunder-ilona-osmagyar-legenda.html 2.Hargita: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/09/hargita.html 3.MOLDVÁRÓL, S A MOLDVAI CSÁNGÓKRÓL: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/08/moldvarol-s-moldvai-csangokrol.html 4.Nyergestető - a magyar történelem Thermopülai csatája: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/07/nyergesteto-magyar-tortenelem.html 5.A pozsonyi csata: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/07/a-pozsonyi-csata.html 6.Magyar mitológia és rovások - Világfa - Életfa - Égigérő fa - Tetejetlen fa: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/07/magyar-mitologia-es-rovasok.html 7.Az utolsó Táltos: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/06/az-utolso-taltos-magyar-monda-wass.html 8.Turániak - Magyarok - Anyahita szól hozzánk: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/05/turaniak-magyarok.html 9.Az Arvisurából - részlet 1 – 2.: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/05/az-arvisurabol-reszlet-1-2.html 10.A magyarság ősi gyógymódjai és vallása: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/05/solyomfi-nagy-zoltan-magyarsag-osi.html 11.A magyar szent korona igazi rejtélye!!! ♥ http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/04/a-magyar-szent-korona-igazi-rejtelye.html 12.Húsvéti népszokások, hagyományok: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/03/husveti-nepszokasok-hagyomanyok.html 13.CSABA KIRÁLYFI: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/03/csaba-kiralyfi.html 14.A MAGGYAR NÉP A MAG NÉPE! A MAGGYAR AZ ŐSNYELV! http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/03/a-magyar-nep-mag-nepe-magyar-az-osnyelv.html 15.MIENK VAGY ERDÉLY: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/02/mienk-vagy-erdely.html 16.Meseterápia - Magyar ősmesék – népmesék: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/03/meseterapia.html 17.A magyar népviselet és a szakrális geometria: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/03/a-magyar-nepviselet-es-szakralis.html 18.Népi játékok: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/03/nepi-jatekok.html 19. Október - a szüreti hónap  -  A szüret és a szüreti mulatságok - hagyományok: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/10/oktober-szureti-honap-szuret-es-szureti.html 20. Székelykapuk: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/04/szekelykapuk.html 21. A magyar házak mágikus ereje: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/05/a-magyar-hazak-magikus-ereje.html 22. Eleink hagyománya - A pásztorok művészete - Eszközeik: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/11/eleink-hagyomanya-pasztorok-muveszete.html 23. Pünkösdölés és más népszokások, hagyományok: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/05/punkosdoles-es-mas-nepszokasok.html 24.Pünkösd: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/05/punkosd-csiksomlyoi-legenda.html 25.Szent Iván napjára népszokások, hagyományok: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/06/szent-ivan-napjara-nepszokasok.html 26. Péter – Pál napja az aratás kezdete: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/06/peter-pal-napja-az-aratas-kezdete.html 27. László napra - Szent László király: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/06/laszlo-napra-szent-laszlo-kiraly.html 28. Szent Márton a néphagyományban:  http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/11/szent-marton-nephagyomanyban.html 29. KATALIN NAP ÉS A NÉPHAGYOMÁNY:  http://emf-kryon.blogspot.hu/2013_11_24_archive.html 30. November - Szent András hava: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/11/november-szent-andras-hava.html 31. Az őrségi = ősrégi jelkincs: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/12/az-orsegi-osregi-jelkincs.html 32. Miklós - napi hagyományok itthon: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/12/miklos-napi-hagyomanyok-itthon.html 33. Téli népszokások: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/12/teli-nepszokasok.html 34. A téli napfordulót - a Fény születését ünnepeljük december 21 - én: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/12/a-teli-napfordulot-feny-szuleteset.html 35. A szólásainkban rejlő tudás: http://emf-kryon.blogspot.hu/2014/01/a-szolasainkban-rejlo-tudas.html 36. A TÁNC - A MAGYAR NÉPTÁNCOK: http://emf-kryon.blogspot.hu/2014/01/a-tanc-magyar-neptancok.html 37. A HALASI CSIPKE - KISKUNHALAS ARANYA: http://emf-kryon.blogspot.hu/2014/02/halasi-csipke-kiskunhalas-aranya.html 38. Népi mesterségek listája:  http://emf-kryon.blogspot.hu/2014/02/nepi-mestersegek-listaja.html - A népművészet, mint a magyar nép szakrális művészete: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/12/a-nepmuveszet-mint-magyar-nep-szakralis.html - A magyar népművészet - népviselet és a szakrális geometria:  http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/03/a-magyar-nepviselet-es-szakralis.html - Magyar hímzések és motívumok kincsestára - a magyar hímzés: http://emf-kryon.blogspot.hu/2014/02/magyar-himzesek-es-motivumok-kincsestara.html Szeretettel, Gábor Kati web oldalam: hagyomanyorzoink .hu blog oldalam:  http://www.emf-kryon.blogspot.com