Míg otthon éltem a szülői házban, nagyanyám minden kedden tésztaételt tett az asztalra. Ennek volt, hogy nagyon örültem, és volt, amikor nagyon nem. Na de ha sufnudli volt az ebéd, nyeltem egy nagyot, és már azt is tudtam, mi lesz a vacsorám. Már ha maradt belőle. De a nagyi mindig tudta, mennyit kell készítenie, hogy a „kis” unokájának lefekvés előtt is jusson belőle. ;) Köszi, nagyi!