Minden vallás három elemből áll: elméletből, szertartásból és jelképekből. Ezek célja a tömegből nemzet kialakítása, hogy a közös célok érdekében képes legyen az összefogásra. Tehát nem az a kérdés, hogy van-e Isten, hanem az, hogy teljesítjük-e a parancsait - mert ezek a parancsok a közjót, a nemzet érdekét szolgálják. Ezt illusztráló példát mutatok be ebben a cikkben. A kenderesi református templomban őriznek egy régi, festett mennyezetkazettát, rajta a magyar hieroglif írás néhány rövid írásmutatványával, amelyet e cikkben elemzünk (1. ábra). A kazetta hieroglifái, a vallásos jelképek szokásos módján segítették, megfelelő környezetként szolgálták Horthy Miklós kormányzó úr, az otrantói hős ifjúkori neveltetését. 1/a. ábra. A kenderesi református templom mennyezetkazettáján egy kétpólusú világmodell látható (középen), az ábra két oldalán a mennyezetkazetta részletei, amelyek az Istennel azonos égig érő fát tulipánszerű alakban ábrázolják és Isten alakban elolvashatók, a bal oldalon lévő jelszerű tulipán a kazetta keretének négy sarkában jelenik meg, míg a jobb oldali képszerűbb tulipán csak két példányban szerepel a kétpólusú világmodell alján és tetején 1/b. ábra. Amur menti sziklarajz Isten hieroglifával (Kr. e. 4000 tájáról, balra), acoma indián Isten mondatjel (középen) és a kenderesi megfelelőjük (jobbra) A kenderesi mennyzetkazettán egy különleges, kétpólusú világmodell látható, amelyet egy négyszögletes keret vesz körül. E négyszögletes keretnek a fényképen alig látható sarkaiban van egy-egy jelszerű tulipánábrázolás (megtisztítva lásd az 1. ábra bal szélén!), ami megfelel a négyszögletes világmodellekről ismert hagyománynak. Ilyen például az énlakai unitárius templom négyszögletes mennyezetkazettáinak sarkaiban lévő tulipánszerű ábrázolás is, amely Egy Isten alakban kiolvasható (3. ábra). Isten olvasatú hieroglifákat találunk a dunántúli Szenna műemléktemploma mennyezetkazettáinak sarkaiban is. 2. ábra. A székely írásjelek, a magyar népi hieroglifák és a hettita (újabb néven luviai) hieroglifák egyezései E szójelekből alkotott ligatúrák templomi előfordulásai - bár nem alfabetikusak, hanem hieroglifikusak - cáfolják azt a finnugrista feltételezést, hogy a székely írás csak a Székelyföldön fordul elő. A magyar népi, uralmi és vallási jelhasználatban ugyanis megtalálható a székely írás legfontosabb jeleinek esetenként képszerű és díszes változata (2. ábra). A magyar hieroglif írás és a székely írás nem határolható el élesen egymástól, mert a székely írásnak is vannak szó- és mondatjelei. Ezekről Veit Gailel is beszámolt, valamint - capita dictionum néven - Thelegdi János Rudimentája is említi őket (mondketten az 1500-as években adtak hírt a szójeleinkről). A finnugrizmus csak azért tagadja a Székelyföldön kívüli írásemlékek és a székely szójelek létét, mert a székely írást ótürk (végső soron sémi) eredetűként kívánja bemutatni. E magyar- és tudományellenes prekoncepció szolgálatában - ugyanúgy minden alap nélkül - még a székelyek török származását és ismeretlen időkben történő elmagyarosodását is képesek előadni a Tudomány köpenyébe burkolózva. 3. ábra. Az énlakai unitárius templom mennyezetkazettáinak sarkaiban olvasható Egy isten mondatjel rokona a kenderesinek, az Istennel azonos égig érő fát ábrázolja tulipánszerű növény képében A világmodellek általában kör alakúak, vagy négyszögletesek, mert az ősvallási elképzelés szerint a Föld négyszögletes, a rá boruló (üvegszerű kőzetből valónak gondolt) égbolt azonban félgömb alakú - ezért az ég és a Föld csak a négy sarkon érintkezik. A szokásos világmodellek alakja is e képhez igazodik s az égbe vezető út jelzése a négyzet sarkain látható. 4/a. ábra. A keret sarkaiban lévő, tulipánszerű ligatúra az égig érő fa jelszerű ábrázolása, az olvasata Isten, vagy - ha a keret sarkát is kiolvashatjuk, akkor sar/sarok Isten (mai magyarsággal Úristen) 4/b. ábra. Az acoma agyagedény Isten mondatjelének alakja megegyezik a kenderesi Isten mondatjelével A kétpólusú világmodell kialakulásához az a felismerés vezethetett, hogy a forgó Földnek ténylegesen csak két sarka van: egy északon, egy másik meg délen, miközben keleti és nyugati sarok nincs is. E világkép ábrázolására alakíthatták ki eleink a kétsarkú világmodellt, amelyet a kenderesi mennyezetkazettán is megszemlélhetünk (1. ábra). A sarkokat (az égbe vezető utat) ez esetben is egy-egy tulipánszerű ábrázolás, az égig érő fa elolvasható ábrázolása díszíti, ám ezek már képszerűbbek. 5. ábra. A kétpólusú világmodell két sarkán lévő tulipán is az Isten ligatúra egyik képszerű változata, a tetején lévő jó hieroglifákkal együtt az olvasata Jóisten A kenderesi református templom román és gótikus stílusban épült a XII. században. A barokk korban és 1930-ban is jelentősen átépítették. A török uralom alatt Kenderes csaknem teljesen elnéptelenedett, ám az ősi kőtemplom épségben maradt. Az 1704-es rác támadás során a falai közé menekült lakosságra rágyújtották a templomot. 1729-ben kezdték újra a rendes egyházi életet lelkész alkalmazásával az akkor már református lakosok. A középkori templom falait a romoktól megtisztították és náddal fedték be. A régi mintára kis tornyot is építhettek a XV. századból megmaradt falakra. 1765-ben egy vihar ledöntötte a templomtetőt és a tornyot is. A következő évben hozzáfogtak az ismét romokban heverő templom felújításához. A legnagyobb szabású renoválásra 1806-1807-ben került sor, 1829-ben két új harangot is beállítottak, 1844-ben a tornyot javították ki, majd 1861-ben újra renoválták az épületet. A templomnak festett kazettás mennyezete volt, melynek megmaradt táblái a torony alatti karzaton láthatók. E táblák egyikét mutatja be az 1. ábra. Ismert és látható a templomnak ama padja is, melyen Horthy Miklós kormányzó úr ült az istentiszteletek alatt. 6. ábra. A kenderesi református templom jó hieroglifája (balra) és a székely írás "j" betűje (jobbra), talán azért van belőlük négy darab, mert ezzel az Éden szent folyóira kívántak utalni (jó szavunknak egykor "folyó" jelentése is volt) 7. ábra. A kenderesi református templom mennyezetkazettájának Lyukó hieroglifája a napisten hun kori nevét rögzíti (balra), a székely írás "ly" betűje (jobbra) A mítoszokból és a jelszerű ábrázolásokból kihámozható ismeretfoszlányok alapján az égig érő fa a természetben a Tejút, amelynek hasadékában karácsonykor a Nap felkel. A Tejút a vallásos világképben az Ararát csúcsától, vagy az északi saroktól húzódik a Sarkcsillagig, azaz a teremtett és rendezett világ forgástengelye. Az égig érő fa azonos az Istennel, aki tartja fejünk felett az eget, amivel megóvja világunkat az égszakadással bekövetkező pusztulástól. Ezen a csillagösvényen menekül üldözői elől az Auriga, Cassiopeia és Perzeusz csillagképek alkotta csillagszarvas a Sarkcsillag, a napisten palotája felé. Az üldözői az Orion (Nimród) és fiai, a Gemini/Ikrek (Hunok és Magor). A szarvast üldözve eljutnak az égi palotához, ahol a szarvas az asszonyukká válik és egy boldogabb hazát találnak általa. Ezzel függ össze az Ipolyi Arnold által megőrzött híradás, miszerint a székelyek, ha meg akarnak emlékezni Attiláról és Csabáról, azaz a hőseikről, akkor a Tejútra tekintenek. Az égig érő fa a magyar népművészet leggyakoribb ábrázolása. Ezek az elolvasható hieroglifikus ábrázolások kimondatlanul is az isteni feladatra (a világ megmentésére) és a hősök példájának követésére intenek. Irodalom Veit Gailel a székely szó- és mondatjelekről Thelegdi János: Rudimenta Az énlakai Egy Isten mondatjel Az égig érő fa ábrázolásai Száz éve volt az Otrantói csata, Horhy győzelme az Adrián Az otrantói tengeri csata Horthy Miklós kormányzó Acoma agyagdoboz a "Magas kövön ragyogó Dana isten" mondattal Varga Géza A veleméri Csinyálóház egy különleges őrségi szállás (két háló, fürdőszoba, étkezőkonyha, 5 ágy, nagy terasz) a kertjében lévő tóka tündérrózsái és a levelein napozó békák érdekes látnivalót kínálnak öregnek és fiatalnak További blogbejegyzések Alán amulett a "nagyságos Bél a magas kő" mondattal A Hazanéző 2018/1-2. száma Alán amulett "nagy ős" olvasattal A regölyi kétfejű sas hieroglifái Révész Péter a székely írás krétai hieroglif kapcsolatairól Alán amulett Föld hieroglifával Alán amulett a jó Isten jelképével Alán amulett a Lyukó országa mondattal A honfoglaló magyarok nyelve és írásbelisége, Rajsli Ilona írásáról Szabírok, kazárok és Csaba királyfi Rézből készült alföldi pásztorgyűrű az Atya hieroglifával "Tprus" (tapar us "szabír ős") mondatjel Czibor Imre tányérján Kelemen Barnabás és Kokas Katalin koncertje a veleméri műemléktemplomban Veleméri sindü hun jelképpel: a hieroglifikus egy sarok mondatjellel II-IV. századi gyűrűkulcs Viminakumból a magyar hieroglif írás "jó" szójelével Pécsi Árpád-kori gyűrű hieroglifákkal Az MTA-nak nincs módszertana a székely írás eredeztetéséhez, mégis oktatni szeretné? Egy rovológiai (magyar írástani) jelentőségű őrségi szállás Veleméri rajzos sindük Az égig érő fa ábrázolásai Nimród tamga a veleméri Sindümúzeum szentgyörgyvölgyi csuprán Az "Isten országa" kancsó a veleméri Sindümúzeumban Kaitag szőnyegek magyar jelek párhuzamaival A szentgyörgyvölgyi "négy jó" mondatos csupor "Egy Lyukó" mondatjel egy veleméri rajzos sindün Rovológia-és-kulinária Attila itáliai hadjáratának kiinduló pontja az Őrségben Magyar hieroglif írás és területfejlesztés Az őriszentpéteri tál jelei Püspöki Nagy Péter a Konstantin legenda avar írást említő részletéről A braziliai Ingá-kő jelei Elkerülhető-e a nagytakarítás az akadémikus áltudomány területén? Elolvasható hun ékszer a "ragyogó, magasságos Khuar köve" mondatjellel Tagar szarvasok "lyuk jel közepén lyuk" ábrázolási konvencióval Varga Géza rovológus könyvei és néhány egyéb írása A frankfurti botrány "Kultúrpolitika" és rovásírás Áprilisi tréfa-e a Magyar hieroglif írás? Zsupos Zoltán téveszméje szerint a germán rúnából származik a székely írás A coclé-kultúra Rá/ragyogó nevű istene Egy régi coclé cserépedény világmodelljének magyar-azonos jelei Panamai indián folyóisten magyar-azonos jelvénnyel A marajó indiánok magyar-azonos jelei A kazahsztáni "bajszos kurgánok" valójában elolvasható hieroglifikus geoglifák Róna-Tas András szerint a latin írás hatott a székely rovásírásra Otto von Sadovszky a kaliforniai ugorokról Indián-magyar kulturális kapcsolatok Perui aymará és quechua nyelvek uralaltáji nyelvi rokonsága Egy őrségi szállás hieroglifakereső templomtúrája A Yazilikaya-i hettita sziklapantheon sarok (sar Óg "Óg úr") mondatjelei A szentgyörgyvölgyi Lyukó és ég jeles világmodell A kácsi Lyukaskő hieroglifái A Magyar Időknek fogalma sincs arról, hogy Mik vogymuk? Bajánsenyei tejesköcsög szár "úr" hieroglifával "Egy Isten" olvasatú tulipános sindü a veleméri Sindümúzeumban Rovásjelekkel írt sarok szó a permi kultúrából Hogyan lehet elolvasni egy hun csat egyetlen jelét? A hun-magyar azonosság kérdését érintő cikkeim Nemetz Tibor matematikus rovológiai jelentőségű valószínűségszámítása Hieroglifikus "Magasságos Lyukó köve" mondat egy veleméri rajzos sindün A volterrai "Ak ügy" mondatos etruszk váza jelei A M. Pallottino által közölt etruszk váza jelei Volterra etruszk múzeumának magyar jelek párhuzamával megírt vázája Az Indus-völgyi kultúra magyar jelekkel elolvasható szarvasa Magyar nyelvű pogány imaszöveg volgai Bolgárországból X jeles veleméri rajzos sindü Az afrászijábi Jóma úr földje világmodell magyar hieroglifikus szövege Veleméri világmodell Előadás a magyar hieroglif írásról a marcali Iparosházban A budapesti hun(?) jelvény tájolása Az ogur népnév hieroglifikus előfordulásai a Kárpát-medencében Szkíta, hun, avar és indián piramisábrázolások maradéka a székely írásjelek között Sumer-magyar jelpárhuzamok Indián-magyar jelpárhuzamok Hieroglifikus-birtokjeleink A történeti hagyomány hasznosítása a székely írás eredeztetésekor Az ősvallás tanúsága a székely írás kialakulásáról Az ismert antik írásrendszerek jelszámának és a székely írás eredetének összefüggései Mit mondanak az írás kőkori kialakulásáról a nyelvi adatok és viszont? Őrségi látnivalók, különös tekintettel a rovológiai nevezetességekre Elolvasható-kőkori-írásemlékek Az írás monogenezisét (egy központból való elterjedését) feltételező álláspontok Mit árul el az írás eredetéről az ismert korai írásemlékek időrendje? Mit árul el az írás keletkezéséről az alapvető jelkészletünk korai elterjedtsége? Mit árul el a Föld hieroglifa az írás keletkezéséről? Honnan tudjuk, hogy a székely írás őse, a magyar hieroglif írás 50 000 éves? Székesfehérvár mégis kulturális főváros lesz, csak nem Európáé, hanem a világé Az énlakai Egy Isten mondatjel A székely írás "us" (ős) jele Veit Gailel a székely szó- és mondatjelekről Vannak-e-szó- és mondatjeleink? Hé MTA! A bolgároknál ez írás, nálunk meg nem, hiába tudjuk elolvasni? Csótár Rezső pohara őrségi szárnyas napkorong mintával A "tprus" (tapar us "szabír ős") mondatjel korai formai változatai A magyar írástörténet egyetlen múzeuma: a veleméri Sindümúzeum Czibor-Imre-világmodellje Dana isten és magas szár kő Czibor Imre edényén Rá napisten hieroglifájából székely "R" rovásbetű "Ragyogó Jóma isten" mondatjel egy acoma indián edényen A hieroglifikus jelekkel írt "Jóságos ragyogó Isten" mondat Az Éden szó rokona-e az edény szavunknak? A Bodrog alsóbűi rovásfelirat újabb olvasata: Lyukónak A hunok magyar nyelvűségét alátámasztó "lyuk jel közepén lyuk" ábrázolási konvenció Mikor keresztény a kereszt és mikor az ősvallás jelképe? Szentgyörgyi Rudolf szerint a hun eredetnek nincs helye a nyelvtudományban Pécsi avar szíjvég hieroglifikus felirattal Mitől beavató korona a Szent Korona? A Tolna megyei hun kori súly rovásfelirata Az 523-as, Quardusat-féle magyar bibliafordítás A hieroglifikus feliratot hordozó berekböszörményi gyűrű Lovász László, az MTA elnöke nem vállalkozik tudományos igényű vitára a székely írás eredetéről A Magyar Nemzeti Múzeumból irányítja valaki a wikipédiás rovásüldözést? A hun jelvény rendeltetése A budapesti hun jelvény kora A budapesti hun jelvény jelei A budapesti hun jelvény vascsapjának rögzítése Múzeumi mese a reszelőnyomot hagyó folyadékról A budapesti hun jelvényről Rezi Kató Gáborral 2010 09 08-án folytatott megbeszélés leírása Akadémikus reszelő A temporius-téveszme diadalútja Horváth Iván: A rovásírás teljes tagadásának álláspontja kihalt Egy kötelező finnugrász gúnyolódás: a Hun vót, hun nem vót formula Varga Géza írástörténész életrajza A székely írás harmadik k jele A székely írás eredeztetése A tóka részlete Ragaszkodjon az eredeti minőséghez! Ne fogadjon el utángyártott, vagy gyanús csomagolású őrségi Cserépmadár szállást! Valódi cserépmadár szállás és Csinyálóház csak nálunk! A veleméri Szentháromság-templom, amelynek két rovológiai nevezetessége is megtekinthető Ha Ön, kedves olvasó eddig eljutott a cikk olvasásával, akkor megérdemel egy kis ajándékot, egy különleges nyaralási ötletet. Elfogadna olyan ajánlatot, amiben nem csak őrségi szállás, hanem némi kulturális csemege is van, ami nem kerül túl sokba? Akkor megtalálta! Ajánljuk magunkat! Ez persze nem mentes minden önérdektől, viszont kétségtelenül egyedi. Az általunk javasolt őrségi szálláson a magyar hieroglif írásról is folytathat eszmecserét, nem is beszélve a Sindümúzeum díjtalan meglátogatásáról az itt eltöltött nyaralás alkalmával. S mindez (a beszélgetés és a Sindümúzeum is) teljesen díjtalan. A veleméri Cserépmadár szállás (egy hangulatos és korszerű őrségi szállás) bejárata Amennyiben Ön az őrségi szállás félpanzióval, őrségi szállás medencével, őrségi szállás SZÉP-kártyával, őrségi szállás Őriszentpéteren, netán az őrségi szállás Szalafőn keresőkulcsok mentén keres magának egy őrségi lakosztályt, vagy őrségi szálláshelyet az írástudomány és a szép táj mellé, akkor mi tudjuk ajánlani a legkedvezőbb megoldást! Az írástörténet és az őrségi jelkincs iránt érdeklődő igényesek, mint Ön is, aligha találnak jobbat a veleméri Cserépmadár szállás és Csinyálóháznál, e jellegzetes őrségi szálláshelynél, mert írástörténész által működtetett Cserépmadár szállás és Csinyálóház Veleméren is csak egy van. Igazán kár lenne haboznia, inkább hívja a 06(20)534-2780-as telefonszámot a rovológus által vezetett őrségi szállás lefoglalása végett! A veleméri Csinyálóház (egy különleges őrségi szállás) mellett várja a felújítást a százhúsz éves pajta