Vasárnap délutánra napozással egybekötött rövid erdei sétát terveztünk a lányommal. Erre a célra a Vaskapu-szurdok és a a Vaskapu-szikla egyáltalán nem alkalmas terep. Ezt persze induláskor még nem tudhattuk. Pilisszentkereszt Forrás utca végén leparkoltuk az autót, és innen indultunk toronyiránt a Vaskapu-szurdok felé. Ekkor a nap még kellemesen sütött, de amint beértünk az erdőbe, a friss lombkorona különös, zöld búraként borult fölénk. Az előző hétvégék tapasztalata alapján arra számítottam, hogy tele lesz az erdő emberekkel, de alig-alig találkoztunk néhánnyal. Talán elriasztotta őket, hogy az ösvény viszonylag rövid távon 500 m-t emelkedik. Az igencsak meredek, köves hegyoldalon nem szégyelltem négykézlábra ereszkedni, és a fák gyökereibe kapaszkodva feljutni a csúcsra, ahol váratlanul szembetaláltuk magunkat a Vaskapu sziklával. Valójában nem egyetlen szikláról van szó, hanem egy sziklasorozatról, melyből kettő esetében hatalmas boltíves képződmény alatt juthatunk át a másik oldalra. Fent a nagyobb kapu, lent pedig a kisebb kapu látható. Valószínűleg egykori karszttevékenység következtében lukak és barlangok is képződtek a sziklában.Ebben a barlangban lakik valaki! Kalapjában adományt gyűjt. Több sziklacsúcsot meghódítva értük el a hegy legmagasabb pontját, ahol egy tisztásra jutottunk. Napozni mégsem tudtunk, lévén köztünk és a nap között ekkor már felhők sokasodtak. Rengeteg virág nyílt az erdőben. Láttunk kankalint, daravirágot, holdviolát, tüdőfüvet, árvacsalánt, valamint rengeteg ibolyát is. Gyönyörű, élén színekben pompázott az erdő alja. Ez talán valamilyen szegfű féle. Úgy terveztük, hazafelé egy könnyebb utat választunk, a Vaskapu-völgy felé, ahol már jelzett túristaút visz. A tisztásról széles autókerék taposta földúton indultunk lefelé, mely hamarosan eltűnt a kidőlt fák alatt. Sokszor el sem tudtuk képzelni, merre fogunk tovább menni. Hol a fák törzse alatt kúsztunk, hol átmásztunk rajtunk, hol egyenesen a fatörzseken vezetett az ösvény. Látszott, hogy egykor a vizmosásban kényelmesen járható út vezetett, de itt most erre még jó ideig nem számíthat senki. Az ösvényt végig ibolyacsokrok szegélyezték. Néhány km után végre rátértünk a piros kereszt jelzésre, itt már eltakarították a kidőlt fákat, hamarosan kényelmes sétával elértük a falu szélét is. A nehézségek ellenére kalandos és gyönyörű utat találtunk, melynek legnagyobb előnye, hogy erre bizony rajtunk kívül nem járt senki, így valóban érezhettük a természet nyugalmát.