Hungarian archived ornamental pattern designs for clothing and fabrics ŐSI MAGYAR NÉPMŰVÉSZETI STÍLUSELEMEK

A Pilis-Visegrádi-hegységben számos helyen találkozhatunk olyan utakkal, melyek eredete az idők homályába vész. Közöttük néhányról azt tartják, hogy még a római korban készültek. Bár ezek egy részét a Második Világháború idején régészek is dokumentálták, pontos korukat…

A szimbolikus gondolkodásmód, a köznyelvi képes beszéd és a rajzolt jelképek évezredek óta az emberiség közismert és nélkülözhetetlen eszköz...

MIT KELL TUDNI A BIBLIÁNKRÓL MIÉRT „BIBLIA”? Bevezetőül megakarjuk indokolni, hogy a káldeusok szerinti írásokat és hagyományokat összesítő könyvünk címében miért használjuk a „BIBLIA” elnevezést. . .? Általában úgy tanítják, hogy a „biblia” a görög nyelv „biblos” vagy „biblon” szavának többes számú kifejezése és jelentése „könyvek” lenne.  Azonban sem a „biblos”, sem a „biblon” görög…

A nevét onnan kapta, hogy a tészta formázásakor annak széleit megnyomkodját, kicsit csavarják, azaz csücsürgetik. A négy sarkát csücsökre húzzák.

Mennyei SCSÍ az ősi orosz leves recept! #orosz Az íz utazás következő állomása Oroszország. A savanyú káposztás, húsos, füstölt húsos változatát készítettem el.

Tudjuk-e, hogy hímezni nemcsak fehér vászonra, hanem falra is lehet? Természetesen nem cérnával, hanem vakolattal, szaknyelven vakolatornamentikával.

Azt már sokan tudják, hogy hagymalé csökkenti a magas vérnyomást, orvosolja a rossz vérkeringést, a húgyúti fertőzéseket és megfázást. De az még kevésbé ismeretes, hogy az otthoni hajgyógyászatban is bevált.

Válassz ki egyet az ősi szimbólumok közül, és megmutatjuk a jelenlegi állapotodat!  Ezek az ősi jelek mindegyike sokat elmond a jövődről. Az alábbi a szimbólumok képesek boldogságot és jólétet hozni a követői számára a saját kultúrájukban, és azt az érzelmi töltést társítják hozzájuk, amit az a személy hordoz magában, aki kiválasztja őket. Tehát válassz! 1. […]

Készíts gyógypárnát meggymagból! Ha az ember nekiáll meggyet enni, kiszűri az ízletes, vörös gyümölcshúsát és a magját gondolkodás nélkül eldobja.

A vízkúra japánok által használt több száz éves természetes gyógymód. A vízkúra módszerét bárki kipróbálhatja házilag...

A magyarság ősi gyógymódjai és vallása Sólyomfi - Nagy Zoltán írása "Aki a lényében rejlő Őstudást önmaga számára meghódította, mindent elért." Weöres Sándor 13. LECKE A magyarság ősi gyógymódjai A Kárpát-medencébe keletről visszatérő magyarság igen magas gyógyító kultúrával rendelkezett. Ennek egyik legkiemelkedőbb bizonyítéka a koponyalékelés ismerete és használata. De szinte minden betegségre, bajra volt gyógyír őseinknél. Teljesen természetes volt az a szemlélet, hogy a betegséget mindenek előtt a lélek megbetegedése, legyengülése okozza s ez válik testi tünetté. A betegség kialakulásának leggyakoribb oka a test és a lélek közötti szakadás, a test és lélek közötti harmónia hiánya. További ok a természetes, kiegyensúlyozott életmód, táplálkozás felborulása. Ha az ember nem a világ rendje, a természet tanításai szerint él és cselekszik, előbb-utóbb megbetegszik. Az ősi magyaroknál is vezérlő elv volt a mértékletesség. Korabeli feljegyzések alapján bizonyos, hogy őseink tudásának része volt a testnedvek (pl. vizelet, vér) vizsgálata alapján való betegség megállapítás, a gyógyírok (viasz, vaj, faggyú, szurok, méz, tej stb.) használata, a hővel, melegítéssel, izzasztással való gyógyítás, a vízgyógyászat, iszappakolás, agyagterápia, színterápia, köpölyözés, ásvánnyal való gyógyítás, gyógynövény terápia, gyógy-élelmiszerek alkalmazása. Elterjedt lehetett a hanggal, hangszerekkel, énekkel való gyógyítás, de a masszázs és csontkovácsolás és a sebészeti beavatkozások is.  Józsa Judit alkotása Mindent átszőtt és megerősített azonban – s ezt nem lehet elégszer hangsúlyozni – a ráolvasás, az ima, fohász, a különféle „módosult tudatállapotokban” való gyógyítás, gyógyulás. A régi magyarság a természeti elemeket isteni őselvként tisztelte. Ezek az őselemek – tűz, víz, föld, levegő -, illetve az ezekben lévő erők okozhattak betegségeket, de gyógyíthattak is. Ez azon múlt, hogy az embernek milyen viszonya volt a természet rendjével. Belesimult-e az isteni törvényekbe, vagy azok ellenére próbált élni. Nézzünk példákat az ősi gyógymódokra. Testnedvek - terápiák Saját vizelet-terápia, érvágás  „Maguk hova mennek?” Aszongya édösapám: „Há mi biza erősen búsulunk ennek a gyerméknek a szömiét, ne hogy járt.” –„Ne menjenek sehova, mennyenek haza, s egy szép tiszta rongyot vizeletbe mártsanak meg, s borítsák a szömire a gyermöknek, s felelek róla, hogy három napra a szöme megtisztul.” Aszongya édösanyám: „Nem, nem, itt vagyunk s visszük a doktorhoz.” A doktor rendölt orvosságot, de biza a gyermöknek a szöme nem tisztult. A bánat ölte meg, hát most mi lesz. Azt mondja édösanyám, ő biza tenne, de a gyermök erősen tiltakozott, hogy neki a szömire aztán pisis rongyot ne. Mikor elaludt a gyermök, hát édösanyám tiszta vizeletbe mártotta fehér rongyot, s a szömire borította. Hát már másnap vevődött észre, hogy javul a szöme. S ahogy három éjjel – me nappal nem tudták csinálni, mert a gyermök a világér sem engedte meg-, borogatta, s hát gyönyörűen megjavult a szeme.” (Bernád Ilona gyűjtése) A magyar népi gyógyászatban a  vizeletet  pattanás, sebek, viszketegség, szemölcs, légycsípés, rozsdás szegtől való sebesülés, mellgyulladás, gyomorfekély, tüdőbaj, torokfájás gyógyítására használták. Érvágás Egy másik példa a vérleszívással, vérleeresztéssel való gyógyításra, melyet elsősorban magas vérnyomásnál alkalmaztak: „Édesapám mesélte, hogy volt egy asszony, aki mindig szedett össze a vizekből piócákot, vérszípókot, s azokot egy üvegbe tartotta. Amikor hívták beteghez, csak ránézett, s mán tudta hogyha a beteg piros vót, hogy a vérivel van baj. Azokot a piócákot rearakta, addig hagyta, amig teleszívták magukot vérrel, s lehullottak róla.” (Kovászna, Bernád Ilona gyűjtése) Nagy fejfájásnál homlokon eret vágtak. GYÓGYÍROK Szembetegségekre a tavasszal megeredő szőlőt megvágták, ezt összegyűjtötték s a beteg szembe csepegtették.  A kövirózsából is sajtoltak levet, melyet a fülbe csepegtettek gyulladás ellen.  Anyatejet használtak kisbabáknál, mikor csipás lett a szeme. Az édesanya szoptatás közben a szemébe is fejt egy kicsit. Egy példa a fertőtlenítő, immunrendszer erősítő pakolásra: „Köményt főztünk, hagymát törtünk. A hagymát törtük rea a hasára, pálinkával. Mikor aprózott meg, akkor kentük meg. Ha köhögött, akkor vettünk tormát, reszeltünk meg, s tartottuk egy kicsit, veresedett meg a hátacskája, s vettük le.  Tettünk káposztalapit ide a melyire. Ilyeneket csináltunk, s gyóvult, gyóvult.” (Erdély, Bernád Ilona gyűjtése) A fokhagyma igazi csodaszer volt, annyi minden bajra használták.  Árpa ellen a szemre kenték, fülfájásra a fülbe dugták, torokfájásra teáját itták s kifőtt szárát a nyak köré tekerték. A mézet is sokféle betegség ellen használták.  A langyos méz a savtúltengésben szenvedőket gyógyította.  Semlegesítette a gyomorsavat, bevonta a nyálkahártyát, elpusztította a baktériumokat. Segítette az emésztést és a májműködést, méregtelenített, erősítette az immunrendszert és az idegrendszert. „Nyombélfekélyem volt 18-30 éves koromig. A kórházat is megjártam miatta, amikor vérezni kezdett. Sokat szenvedtem vele, különösen ősszel és tavasszal voltak erős fájdalmaim. Egyszer valaki – akit már ezzel a módszerrel meggyógyított egy tudós asszony – javasolta, hogy próbáljam meg én is. Minden reggel felkelés után közvetlenül éhgyomorra egyem meg egy kávéskanál langyosra melegített mézet. Megpróbáltam, egy évig folytattam a kúrát, s tökéletesen meggyógyultam tőle.” (Sepsiszentgyörgy, Bernád Ilona gyűjtése) Gyógyítás hővel, melegítéssel, izzasztással Hő, meleg „Ha a gyermeknek fájt a füle, melegítették párával. Megmelegítettek egy kis csuporba vizet, vagy nagyobb fazékba, s úgy leborították a fejit, s rátartották arra a párára. Tettek egy-egy követ, úgy mondták, hogy békasó, amit a Marasból hoztak, olyan gömbölyűt, hogy az még nagyobb párát csinál, me betették a tűzbe.” (Magyarlapád, Bernád Ilona gyűjtése) „Mikor a gyomrunk fájt, egy kicsi székecske vót, bikkfából volt csinálva, édesapám bocskorkötni csinálta, azt melegítettük meg a füttőn, s ültünk rea. Ha ezután es fájt, akkor egy pléhfedőt melegítettünk, rongyba beléfogtuk, s tettük a hasunkra.” (Csomakőrös, Bernád Ilona gyűjtése) Ide sorolható az iszappakolás is, mely lazítja a görcsössé vált izmokat. Hatóanyagai a bőrön át könnyebben felszívódnak. „Akinek reomája van, arra nagyon jó, ha iszapot tesznek. Vízből kiszedett iszapot megmelegítenek, aztán leszűrik. Ruha küzi teszik, osztán ráborítják, és avval borongatják naponta egyszer, és az pár nap alatt helyrehozza…” (Lázári, Bernád Ilona gyűjtése) Izzasztás – izzasztó kunyhó Az izzasztó kunyhó egyik legősibb szereink egyike. Két írott forrás ismert, melyekben megemlítik. Az egyik Hérodotosz beszámolója (ie. 425.) a Szkíták közt tett utazásáról, melyben így ír: „Három faágat egymás felé hajlítottak, gyapjú anyagokkal (nemez?) beborították, szorosan átkötözték és vörösen izzó köveket tettek a kunyhó közepén lévő edénybe.” Hérodotosz azt is megjegyezte, hogy a szkíták gyakorta használtak gyümölcsöket a szertartás során, melyeket az izzó kövekre szórtak, hogy a felszabaduló gőzt belélegezzék. A másik forrás a Kassai kódex, melyben XIII. századi, a mongoljárás utáni időkből származó, úgynevezett „mágusperek” jegyzőkönyvei találhatók. Fehér M. Jenő közlésében így hangzik az egyik per anyaga: „VIZSGÁLAT LŐRINC FIA TUBA MÁGUS ELLEN KÁLNOKPUSZTÁN A per II. Moys és Simon fráter, Muthmer királyi prépost jelenlétében folyik. A vád szerint Tuba az új kenyér ünnepén és az azt követő napokban mezítelen leányokkal gyűjtetett volna magának bizonyos gyógyfüveket, hogy azoknak nagyobb ereje legyen. A beteggyógyítással is foglalkozó sámánról a tanúk vallomásai nagy elismeréssel beszélnek. Szerintük a vádlott a vizelet szinéből is meg tudta állapítani a betegség okát. Orvosságszerei között szerepelt egy „észveszejtő” erős ital, amelytől az ápoltak erősfokú izzadást kaptak. A legsúlyosabb vád azonban az volt, hogy az izzasztó módszert ősi szokás szerint úgy alkalmazta, hogy felhevített kövekre vizet öntve, a gőzbe ültette betegeit. Egy Kozma nevű beteg így fulladt meg, mert hozzátartozói, az ő távollétében, tovább akarták folytatni az izzasztás műveletét. A tanúk mind a sámán érdekében szólaltak fel, még a halott Kozma fia is, akinek a vallomása szerint a mágus megtiltotta, hogy az ő távollétében gőzöljék a beteget, de az olyan állhatatosan kérte, hogy enyhítsék meg fájdalmait, és így kamrájában újra gőzölték, és azt hitték róla, hogy elaludt, pedig már halott volt. A bizottság „contra fidem nihil est” jeligével feloldotta ugyan a vádlottat, de halálbüntetés terhe alatt eltiltotta minden betegség kezelésétől.” A két forrás tehát bizonyítja, hogy a szkítáknál, mint rokon, vagy mint a magyarok őseit is magába foglaló népnél az izzasztó kunyhó szertartás létezett, de még tizenhét évszázaddal később is gyógyító tudásunk része volt.  Azóta, mint ősi „pogány” (Latin eredetű szó: pagan, paganus = vidéki, népies. Ma úgy mondanánk, hagyományőrző) szokást tiltották. Az izzasztó kunyhó szertartása Az izzasztó kunyhó összetett gyógyító szertartás.  Tisztán megélhető benne a négy elemmel való közvetlen kapcsolat.  Ott van a föld, amin a résztvevők ülnek, a levegő, gőz, amit belélegeznek, a víz, amit a kövekre locsol a szer vezetője, és a tűz, melyben a köveket felforrósítják. Ha röviden összefoglalnám az izzasztó kunyhó jelentését, az a megtisztulás és újjászületés. Mindhárom szinten (test, lélek, szellem) gyógyít. A gőz belélegezve izzadást vált ki, ezzel kiégeti a méreganyagokat a szervezetből. Az imák, fohászok, énekek a lelket tisztítják és a gondok, örömök megfogalmazása által a szellemi úton való járást is segítik. Az izzasztó kunyhó szimbolikája: A kunyhó három fő részből áll.  A tulajdonképpeni kunyhó egy anyaméhet jelképez.  A Földanya méhét, és saját édesanyánk méhét is, de a világ teljessége, kereksége is jelen van.  Ez erős női minőség.  A körülbelül három méter átmérőjű, másfél méter magas, kerek alaprajzú kunyhót fűzfa, vagy mogyorófa ágaiból hajlítják, építik.  Formája a magyar Szent Korona formájára, őseink táltos koronájának formájára emlékeztet.  Ajtaja leginkább keletre, ritkábban nyugatra nyílik.  Az ajtótól indul egy körülbelül két méter hosszú keskeny földösvény, ez a köldökzsinórt jelképezi.  Ezt zárja le az oltár, mely egy kerek földhalom.  Rajta a négy világtáj színes szalagjai, szarvasagancs, mely a Csodaszarvast idézi.  Ennek a vonalnak meghosszabbításában van a tűzgödör.  Itt melegítik, izzítják fel a kerek, gyermekfej nagyságú vulkánikus köveket.  Ezek a kövek sok ezer éve, „születésük” óta gyűjtik a világ rezgéseit, információit, tudását.  Ezt a tudást melegíti fel a tűz, s ezt teszi láthatóvá a víz locsolásával létrejövő gőz.  A tűz a férfi minőség. Itt is megjelenik tehát őseink kettős (dualista) szemlélete.  E szerint a szemléletmód szerint a teremtett világban ellentétpárok működnek s a köztük lévő harmónia, feszültség hatja át életünket. (Ellentétpárok: tűz – víz, ég – föld, nappal – éjszaka, Nap – Hold, fent – lent, kint – bent, fény – árnyék, egészség – betegség, nő – férfi, látható – láthatatlan, segítő erő – ártó erő, egység – kétség, szeretet – félelem, stb.) A szertartás a tűz megrakásával kezdődik.  A szer vezetője minden követ egyenként felemel, kelet, dél, nyugat, észak felé, majd az ég és a föld felé mutatja őket, miközben fohászkodik a Teremtőhöz. Huszonnyolc kő kerül a máglyába, bár ez alkalmanként más szám is lehet. A huszonnyolcas szám a holdhónap napjainak száma. A négyes és a hetes szám szorzata, melyben a négy a négy világtájat, a hét a négy világtáj mellett az eget, a földet és a középpontot, a teremtés pontját jelképezi. Ez nem más, mint a szív, a szívcsakra, vagy szívcsokor, hiszen akkor élünk kiegyensúlyozottan, ha létünket a szeretet vezérli. Ha alsó erőink (az öv alatti részünk s az oda tartozó erőcsokrok) vezetik tetteinket, túl anyagiassá, a materiális lét rabjaivá válhatunk. Ha a felső erőink (harmadik szem, koronacsokor) működnek dominánsan, elszakadhatunk a realitásoktól. A „csakra” szó jelentéséről már esett szó korábban, (kerék) a magyar „csokor” szó ezt az erőközpontot idézi. Mint minden élő szervezetnek, a Föld bolygónak is megvan a maga hét csakrája, vagy ahogy a magyar nyelvben ezt ma is őrizzük: csokra. Ezek közül a középső, a Szívcsokor éppen Magyarországon van, a Pilisben. Legmagasabb pontjának neve hosszú, hosszú ideje Dobogókő, nem véletlenül. A kövek elhelyezése után fával borítják őket. Tisztelettel bánnak a fákkal, hiszen azok az életüket adják azért, hogy az izzasztókunyhó szertartás létrejöjjön. Miközben a kövek felmelegszenek, míg vörösre izzanak, a kunyhót takarókkal, vásznakkal, bőrökkel, nemezzel borítják. A kunyhóba való belépés előtt megfüstölik magukat zsálya, cédrus, harmatkásafű, vagy boróka füstjében. Négykézláb, a Nap járásának irányában haladva mindenki leül odabent. Négy kör, négy menet van a szertartás során ezek a  négy irány üzeneteit  fogalmazzák meg, illetve minden résztvevő a saját életében fontos eseményeket szövi rá a világtájak adta jelentésekre.  Mik is ezek? Nyugat: A nyugvás, elmúlás iránya. Itt tér nyugovóra, szentül meg a Nap. Ide tartozik tehát mindennek az elmúlása, vége, a halál. A szülők, nagyszülők, távolabbi ősök, a bölcsesség iránya. Bármi, amin már túl kell lenni, letenni terhét. Évszaka az ősz, eleme a föld, színe a fekete, napszaka az este, ideje a múlt. Észak: Az éjszaka, az álmok, látomások helye. Ezek mutatják számunkra belső igazságainkat. Ez a lelkiismeretnek, a lelkiismeret aranytükrének, a megtisztulásnak és az igazságnak iránya. Ide tartozik minden, amitől szeretnénk megtisztulni, lemosni magunkról. Évszaka a tél, napszaka az éj, eleme a víz, színe a fehér, ideje pedig az időtlenség, hiszen álmainkban „álomidő” van, ami egészen más, mint az ébrenlétünk során megszokott időkeret. Aranytükör - aranymadár Őseink jelképezése szerint az Aranymadár éneke nem beszélni tanít, hanem igaz életre, s azonos a lelkiismeret szavával, és így a szerető Édesapa: a Nap (a kerek Aranytükör: a Lelkiismeret), és az őt megszemélyesítő táltos tanításával is. Úgy az Aranymadár, mint az Aranytükör is jelképezi a lelkiismeretet. A Lelkiismeret azon örök igazmondó Aranytükör, amely mindig megmondja mit kell, és mit nem szabad cselekednünk, csak hallgatnunk kell intő szavára, csak nem szabad azt elhallgattatni akarnunk. Az Aranytükör tanít bennünket és ő vezet mindig és mindenütt az igaz úton. Hun - Szkíta aranytükör törvény - Ismertebb nevén az aranyszabály: A szkíta népek, vallási ceremónia keretében, kerek aranytükörbe néztek, ami az Istent jelképezte.  Aki a tükörbe nézett, az Istent jelképező Nap arcába tekintett.  Istenük arca helyén saját arcukat látták meg az aranyban, ezért nem volt az Isten arca kialakítva a szobron.  A szertartás lényege az volt, hogy elgondolkozzon az ember a cselekedetein.  A lelkiismerete senkinek nem hazudik, azt nem lehet félreérteni, mint a megírt törvényt, vagy elferdíteni szándékosan.  Ezért volt igazmondó a szkíta tükör. Kelet: A keletkezés, indulás, születés, gyógyulás iránya. Ide köthető minden kezdet: egy új kapcsolat, munkahely, lakás, terv, illetve ezekre való törekvés, vágyakozás. Ide tartozik a gyermekszületés is. Évszaka a tavasz, napszaka a reggel, eleme a levegő, színe a vörös. Ideje a jövő. Ebben az irányban – a kunyhó harmadik körében – lehet testi, lelki, szellemi gyógyulásért is imádkozni. Dél: A deli szó népmeséink deli legényét juttathatja eszünkbe, a magas erős legényt. Itt süt legerősebben a Nap, itt áll legmagasabban, itt ragyog legfényesebben. A dél tehát az erő iránya. Ebben az irányban lehet erőt kérni bármilyen feladat elvégzéséhez, illetve köszönetet mondani bárkinek, bárminek bármiért. Évszaka a nyár, napszaka a dél, eleme a tűz, ideje a jelen, színe a sárga. A kunyhóban, miután minden résztvevő beült, bekerül az első hét kő. A köveket az izzó parázsból vasvillával, vagy szarvasaganccsal hozza a kunyhó közepén lévő gödörbe a tűzember, aki minden esetben férfi. Ott a kunyhóvezető illatos füveket, szárított növényeket szór rájuk – zsályát, harmatkásafüvet, borókát, cédrust, kakukkfüvet, és még többféle gyógyhatású növényt. Ezek belélegezve fokozzák a tisztulást, anélkül, hogy bármilyen káros hatást okoznának. Ha minden kő bent van, elkezdődnek az imák, fohászok. Csak a megszólalás sorrendje kötött. A vezető szól először, majd a Nap járásával egyező irányban haladva beszélnek a többiek.  A megszólalás így hangzik: „-Rokonaim”. Majd az ima végeztével a befejezés: „-Minden a rokonom”. Innen tudja a sorra kerülő, hogy az előtte lévő befejezte fohászát. Fontos, hogy a ezek hangosan, érthetően, őszintén hangozzanak el, de ugyanilyen fontos, hogy később senki ne beszélje ki a másikat, hiszen akkor nem nyílnának meg egymás előtt odabent. Ha végigért a kör, az iránynak megfelelő dalok következnek, melyeket közösen énekelnek dob, csörgő kísérettel. Halálban születek Halálban születek, születve meghalok Egyszerre kigyúlnak, kihúnynak csillagok Keletről jön a fény, nyugaton megpihen Minden lét elmúlik, s nem múlik semmi sem (Sólyomfi Nagy Zoltán) A négy kör során egyre forróbb a levegő, a gőz egyre erősebb, de távolról sem kibírhatatlan. Ha valaki mégsem bírja, akkor a körök közötti szünetekben kimehet, de ha kiment, már nem térhet vissza a kunyhóba, hiszen a születéskor sem közlekedünk ki-be. De a szertartás akkor is teljes, ha valaki nem marad bent végig. Van azonban négy kizáró ok, amit nagyon fontos figyelembe venni és betartani. Nem vehet részt az izzasztó kunyhó szertartáson az, ·         akinek súlyos szív-, vagy érrendszeri betegsége, ·         súlyos tüdő-, vagy légzőszervi betegsége, ·         súlyos idegrendszeri betegsége van, ·         illetve azok a nők, akik épp menstruálnak. Ez utóbbi talán kirekesztőnek tűnhet, ugyanakkor egy pozitív megkülönböztetés. Ilyen időben a szerves kultúrákban a nők elvonultak, nem végeztek házimunkát, nem dolgoztak, nem neveltek gyermeket, csak a saját szellemi létükkel törődtek. Tették ezt a többi, szintén ebben az állapotban lévő nővel együtt. Ilyenkor nagy erők mozogtak-mozognak minden nőben. Erős álmokat kaptak, melyre különösen érdemes volt odafigyelni, és sokszor az egész közösség életét, jövőjét befolyásolták. A szer végén a résztvevők a Nap járása szerint kijönnek és lefekszenek a földre. Sokszor ilyenkor jönnek a legnagyobb élmények: testelhagyás, repülés, felszabadulás. Noha ez a kunyhóban is előfordulhat, nem ez a cél. Cél a megtisztulás. Izzasztó kunyhó szertartást – éppen lehetséges veszélyei miatt, csak tapasztalt, arra beavatott gyógyító vezethet. Gyógyítás ráolvasással A ráolvasás azon az ősi tudáson alapszik, hogy, hogy minden kimondott szónak teremtő ereje van. „…S kezdetben vala az ige.” Már gondolatainkkal is teremtünk, segítjük egy esemény, érzés létrejöttét, megvalósulását, de a kimondott szó még erősebb.  Megigéz, igéz szavainknak az ige az alapja, szótöve, tehát nyelvünk tökéletesen kifejezi ezt a felfogást. Igével, igézéssel tehát el lehet távolítani a nem megfelelő, ártó erőket, így a betegséget is. Lássunk erre néhány néprajzkutatók által gyűjtött példát: Árpára „Én, árpa. téged learatlak, kévébe kötlek, kalangyába raklak, szekérre felraklak, elviszlek haza, csűrbe lehánlak, kicsépellek, kiszórlak, megrestállak, kiszelellek s akkor elviszlek a malomba, két nagy kővel megsúroltatlak, liszt lesz belőled, hazaviszlek, kovászt csinálok, megdagasztom kenyérnek, kemencét megtüzelem, a tüzet kihúzom, s hogy megkel a tészta, bevetem a kemencébe, megsütöm és kenyérnek sütöm, és megegyük. Úgy elmúljék, mint a só a vízbe s a viasz a tűzbe. Váljék semmivé. S elfújja s eltöpdösi, el háromszor.” (Gyimes, Salamon Anikó gyűjtése) Marha betegségére „Hetvenhétféle boszorkányos asszonyok, heten vótatok, hétből maradjon hat, hatból maradjon öt, ötből maradjon négy, négyből maradjon három, háromból maradjon kettő, kettőből maradjon egy, az az egy úgy odalegyen, mint a só a vízbe s a viasz a tűzbe. S akkor keresztet vet rejik, s tü, tü, tü, eltöpi. Ezt az olvasást arra kell mondani, mikor veszik el a zsírját a tehénnek, vagy ha elbetegedik a marha, hát olvasnak a vízre. Mind csak rendesen keresztet vetnek, a vízre, egy tálba vizet tesznek, s keresztet vetnek a vízre, s kerítik, s akkor mondják. Háromszorig olvas. S aztán akkor abból a vízből tőt az állatnak es a szájába, s a többit reamossa. S aszongyák, akkor attól el kell távojzék. A boszorkány csinálja azt a betegséget.” (Gyimes, Salamon Anikó gyűjtése) Daganatra, gyűlésre „Kik dálák, Feketi dálák, Veresz dálák, Igízésztül találta, Meggyülekezzett véle, Elmújék sz elmaradzson, Uljan tisztán mind vúlt.” (Szabófalva, Kallós Zoltán gyűjtése) Gyermek megigézése ellen „Fejed hasadékából, Arcod napfelkeltéből. Halász horgocskája, Ragadd meg a bőröcskét, A bőröcskét a csonton, A csont maradjon egészségesen…” (Baluest, Harangozó Imre gyűjtése) Gyógyítás hanggal, zenével A hang; rezgés.  A világegyetem lényege szintén rezgés.  Minden, ami él, rezeg.  A molekulák, atomok mozgása és a közöttük lévő tér kölcsönhatása adja azt a feszültséget, mely maga az életerő.  Hangunkkal megrezegtetjük a levegőt, alakítjuk azt. A betegségeknek egyik ősi megfogalmazása: nem megfelelő rezgés.  A disszonancia ha nem is létrehozója, de jelölője a betegségeknek, így az arra való jótékony hatással az egészségre is hatni lehet.  Mindennek, mindenkinek van rezgése, kisugárzása.  A hanggal gyógyító táltos...  Táltos dobos - Dávid Júlia alkotása ...erre a rezgésre „hangolódott rá”, s a megfelelő gyógyhatású rezgés (hang, ének) előidézésével gyógyított. Gyakori volt a csörgő energiakiegyensúlyozó hatásának használata, mellyel a csakrák, csokrok működését tudták harmonizálni.  A beteg fölött rázva a csörgőt, a hangok keltette rezgés volt gyógyhatású. A dob hangja szintén gyógyerejű volt, bár sokkal dinamikusabban, mint a csörgőé.  Dobbanása erőt adott ahhoz, hogy a beteg saját maga, vagy a táltos megküzdjön a nem megfelelő erőkkel. A legmélyebb, leghatásosabb ilyen kezelési forma azonban az ének.  A gyógyító lélekutazást tesz a beteghez s a megállapított kór ellen ható gyógyító éneket kér s hoz.  Ezt énekelve, lehetőleg a betegnek megtanítva váltotta ki az áldásos hatást. Körtemuzsika A magyar táltosok körtemuzsikával "varázsolták" egészségesekké a betegeket. A körtemuzsika egy agyagból égetett vagy körtefából készített, tojásdad, körte alakú, 4-6 lyukú hangszer, amelyet körtemuzsikának, cserépsípnak vagy kakasnak, bikának is neveznek, aszerint, hogy mit ábrázol. Régebben fazekasok árusították vásárokon, búcsúkon.  Keleti eredetű, ősi magyar hangszer, aminek legkorábbi magyarországi lelete egy 9.-10. századi körte alakú, emberfejet formázó cserépsíp, amely a Tata melletti Cseke-tó környékéről került elő. A magyar körtemuzsikán általában 2-4, néha 6 hangnyílás található.  Mivel a cserép nem rothad el, ezért fönnmaradhatott, ellentétben a többi, szerves alapanyagú hangszerünkkel. A körtemuzsika a fuvolafélék családjába tartozik.  A cseréphangszerek legegyszerűbb formái C alaphangú hangszerek, egy vagy két oktáv hangterjedelemmel. Az agyagból megformázott cseréphangszer sípszerkezete megegyezik a közönséges furulyáéval. A körtemuzsika hangja a szálló lelket jelképezhette. A régi magyar hagyomány szerint, ha hosszan fújják, akkor meggyógyul tőle a beteg. (forrás: Magyar Nyelv) Csontkovácsolás, masszázs („kenés”) A népi gyógyászatban igen régen használják a kificamodott, fájó csontok, testrészek helyrerakásának módjait. A csontkovácsok a csigolyák közötti részek mozgatásával az azok közti kalcium lerakódást szüntetik meg. A módszer ma is ismeretes, de orvosi diplomához kötött a csontkovácsok tevékenysége. „Vótak olyanok, melyiknek a lába kisirült, s helyretették. Fogta meg, kente, s tette helyre. Vaj egy ín ki vót menve. Azt addig kente, hogy visszatette. Kisirült a kezed, visszatette.” (Moldva, Bernád Ilona gyűjtése) „Nagyapámnak eltörött a lába, felszökött a térde kalácsa. S akkor egy évig úgy gyógyult, egyenesbe a lába. S akkor meghallottunk egy gyógyító embert, Szancolba. Balázsfalva mellett van az a község. Akkor elment a vásárba, a vásárból odavitték, hogy gyógyíttassa a lábát. S aszongya nagyanyám, hogy az öreggel megitatott egy liter pálinkát rendre. S amíg a pálinkát megitta, tájolgatta azokat az inakat, mind-mind forróvízzel. Azokat mind-mind addig mosogatta, hogy olyan lett a lába, mint egy rongy. Osztán akkor hasra fektette az öreget, feltette a lábát a hátára, ide ne, így a fenekihez, s azonnal a térdekalácsa leszökött a helyire.” (Magyarlapád, Bernád Ilona gyűjtése) Ima, fohász Minden gyógyítás alapja. A gyakorlati kezelések előtt, alatt, után alkalmazták, de önállóan is teljes értékű gyógymódnak tartották. A lélek tisztításán, gyógyításán keresztül hatott vissza a testi bajokra is. „Add meg nekem Isztenem, mindennapi kenerem. Ürezz meg te minden rossztúl, Minden baj, minden gonosztúl. Adj szüléknek egisszíget, Kergeszd el a betegszíget, Házunkban mindig jó legyen, Teljbe minden csak menjen. Őrangyalom alíssz el, És hulnap reggel külts fel, Újból menen nekünk jól, Meddig a Nap leszentül. (…) (Csángó imádság, Bosnyák Sándor gyűjtése) A négy elem Levegő, szél A régi hitvilágban kétféle szél létezett: a külső szél, mely lehetett kiszámíthatatlan, romboló, de építő, segítő is, és a belső szél, azaz a lélegzet (eredeti írásmóddal lélekzet), mely – ahogy az írásmód is mutatja, nem más, mint a lélek – illetve a lélek egyik része. Szavaink, szólásaink sokat megőriztek e hagyományból: agyszélhűdés, szívszélhűdés, szélütés, szélanya, valakit rossz szél ért, kiadja a páráját, jó a széljárás, szeleburdi, szeles, felfuvalkodott, szélhámos, rossz szél fúj belőle stb. A lélekzésben(!) megjelent a világ polaritása, kettőselvűsége. A belégzés a befogadás, elfogadás, elmélyülés, a kilégzés az adás, kifelé fordulás, aktivitás jelképe volt. A gyógyításoknál a füstölés jelenítette meg a levegő elemet. Tűz A régi magyar hagyományban kiemelt szerepe volt. Még István király egyik rendeletében is szerepel (Dekrétomainak második könyve, 8. Fejezet), hogy a vasárnapi kötelezővé tett templomba járás alól csak a tűz őrizői kaptak felmentést. Több ünnep, szer, népszokás és hétköznapi hiedelem kötődik hozzá. Őseink négy legfontosabb ünnepe a Nap útjához, a fény mértékéhez igazodott, azt fogalmazta át teremtő jelképeivel emberi nyelvre. A Tavaszi és Őszi Napéjegyenlőség a fény és árnyék, tűz és víz egyensúlyának ünnepe, a Nyári Napforduló a fény, a tűz uralmának, erejének ünnepe, a Téli Napforduló (Karácsony) a sötét uralma végének, a fény, a tűz újjászületésének ünnepe volt. Ezen kívül a Hétboldogasszony ünnepek is az évkör menetéhez, a természet rendjéhez, a tűz növekvő, vagy csökkenő erejéhez, hatásához igazodtak. Nézzük végig az év tűzhöz leginkább kötődő jeles napjait! KARÁCSONY:  a szó jelentése Téli Napforduló (kara = sötét, fekete, csony =változik, fordul). Ekkor áll meg a sötét időszak növekedése és háromnapnyi „várakozás” után újjászületik a fény. Jézus születésének ünnepét is azért tették erre a napra a Niceai Zsinat döntésében, mert ő a keresztény világban a Fényhozó – bár hivatalos adat nincs születésének pontos idejéről. A régiségben – hogy Molnár V. József szóhasználatával éljek – ifjú sólymokat reptettek e napon. A sólyom a közvetítő az égi világ és a földi világ között, Isten hírnöke. A karácsonyi ünnepkörhöz tartoztak a ma már korábbi, Luca napi szokások is - például a tűzcsiholás - hiszen a naptárreform előtt ez volt a Napforduló ideje (Luca = lux = fény), egybeesett Karácsonnyal. Ez volt az újév. GYERTYASZENTELŐ (TŰZSZENTELŐ) BOLDOGASSZONY:  február 2-a, a természet, a fák ébredésének ünnepe. Még láthatatlanul, de elindulnak a nedvek, az élet áramai. A régiségben ezen a napon előbb megáldották a tüzet, majd a kereszténnyé vált hagyományban a szentelt tűznél áldották meg a gyertyákat. TAVASZI NAPÉJEGYENLŐSÉG:  a fényesség ideje egyenlővé válik a sötét idejével. Régi szokás szerint ekkor lófuttató versenyeket tartottak. HÚSVÉTI LOCSOLKODÁS: a fiatal, de az élet újjáteremtésére már képes leányokat a fiúk házról házra járva, nagy vödör vízzel locsolták meg. A férfi teremtő, megtermékenyítő tüzének szimbóluma ez, mágikus varázslás azért, hogy az élet köre tovább haladjon, a leányok képesek legyenek gyermekeket szülni. A locsolásért cserébe adott tojás ezt a termékenységet idézte meg. MÁJUSFA ÁLLÍTÁS (SZERELEMÜNNEP, vagy TERMÉKENYSÉG ÜNNEPE):  az eladó sorban lévő leányok kertjében állították a fiatal legények a májusfát, ezzel jelképezve érzelmeiket. A szerelem, a két ember közti érzelem fellobbanó, erőben ragyogó tüzének ideje ez. A fa termékenység szimbólum földbe kapaszkodó gyökereivel, abból táplálkozó ágaival, leveleivel s a születő gyümölcsökkel. Egyben a férfiasságnak, a férfierőnek is jelképe. NYÁRI NAPFORDULÓ:  a tűz, a fény teljességében van, leghosszabb a nappal. Ősi hagyomány szerint e napon nagy tüzeket raktak, megköszönve a Nap életadó tüzét, földet. Idekötődik a tűzön járás és tűzugrás szokása (a fény erejével legyőzzük a bennük rejtőző sötétet, megbirkózunk félelmeinkkel). Egész éjjel égtek az áldozati máglyák, a köré gyűlt sokaság énekkel, tánccal virrasztott, tüzet ugrott, hálával, köszönettel szívében. ŐSZI NAPFORDULÓ:  a fény, a Nap erejének, tüzének csökkenése elérte az egyensúly állapotát, a nappal és éj egyforma hosszú. E naptól a sötétség válik erősebbé, a külvilági tűz fogyásával a belső, befelé forduló, emésztő tűz nyer teret. Őseink táltosai a régi hitben élve kis kenyereket (pogácsákat) osztottak, elsősorban a szegények között. A CSÍKSOMLYÓI BÚCSÚ  ...során a csángó asszonyok a kelő Nap tüzében a Teremtőt látják, tisztelik. Régi szokásunk, a Napbanézés máig megmaradt formája ez, mely arra alapul, hogy jeles napokon a felkelő Napban valóban megpillantható Isten arca. A Nap nem Isten tehát, hanem annak egy – nagyon jelentős – megjelenési formája. Őseink nem „Napimádók” voltak, hanem az életadó égitestben a teremtő erő, így maga a Teremtő megjelenését tisztelték. A tűz a Nap földi tükröződése.  Szent volt ezért minden tűz és megtisztelő, fontos feladat a tűz őrzése. A tűzhely pedig – a tűz helye – oltár. A meleget, fényt adó Nap oltára. A családi lét, élet középpontja, így a szeretet jelképe is. Egyik gyakran használt szavunk, a szoba, nem más, mint a csángó vidékeken ma is használatban maradt tűzhely neve, a szóba, kissé átalakult jelentéssel. A tűz szerelem jelkép.  A szenvedélynek lángja van, a szerelemnek tüze, mely elemészt izzásával, de fényében egyúttal megélhetjük a Teljességet, az eggyé válás isteni állapotát. A tűz az áldozat színtere. Lángja átalakítja azt, amit belerakunk, ezzel képessé teszi arra, hogy felszálljon az ég, Isten, a lelkek útja felé. Őseink szabadtéri áldozati oltárok tüzében küldték felajánlásaikat, kéréseiket, ajándékaikat a Felső Világ felé, hogy a köznapi életet teljesebbé, egészebbé, egészségesebbé tegyék. A tűz a megtisztulást szolgálta. A kicsi gyermekeket tűzzel szentelt vízben mosdatták, ami annyit jelent, hogy a Tűzszentelőkor (Tűzszentelő Boldogasszony) elégetett mogyorófa, vagy nyírfa elszenesedett darabját tették a fürdővízbe. Töménytelen szólásunk, közmondásunk vesz példát a tűzről, mutatva a nép bölcsességét, jelképekben gondolkodó észjárását. Néhányat kiragadva: ·         Aki közelebb van a tűzhöz, jobban melegszik. ·         Ami derék tűzzé vált, nehéz eloltani. ·         A polyva megég a tűzben, az arany pedig ott tisztul. ·         Amint rakod a tüzet, úgy forralod a vizet. ·         Hazának füstje is kedvesebb, mint idegen országnak tüze. ·         Nem gyújthat az, kinek magának sincs tüze. ·         Tűz, víz és asszony épen legyőzhetetlen. ·         Tüzet okád, mint a táltos. Népmesénk címe, de változatokban is sok történetben fordul elő a  parazsat evő paripa.  Szép jelkép ez, mely valóban a táltos időkbe vezet vissza.  A mese szerint a legkisebb fiú, ki nem hallgatván a gazda tiltására, meglátja a vézna, erőtlen, csont és bőr lovat, annak kérésére parázzsal eteti meg. Erre a ló erőre kap s csodálatos  táltos paripává  válik, kivel a hős átugratja az üveghegyet, felvágtat a csillagok közé. Így szemlélteti ezt egy táltos ének: TÜZET RAKOK Tüzet rakok, mellé ülök Vörös fényben elrévülök Lángok szirmában elégek Megyek égnek, megyek égnek Tüzet rakok, mellé állok Dobom hátán mesze szállok Pirkadó ég lelkem hívja Alig bírja lovam szíja Tüzet rakok, körbe állom Szemem előtt éber álom Múlt és jövő jelenedik Háromból egy kerekedik Tüzet rakok, körbe járom Táncba repít bíbor lángom Lelkem időből kimozdul Múlt s jövő jelenbe fordul Tüzet rakok, körbe járom Táncba repít éber álom Lángok szirmában elégek Megyek égnek, megyek égnek (Sólyomfi Nagy Zoltán) Honfoglaló őseink viseletéhez tartozott a tarsoly, mely az övön hordott, kis méretű bőr tartó volt, gyakran ezüst-, vagy aranylemezekkel díszítve.  Több elgondolás van arról, mit tarthattak benne.  Egyik legvalószínűbb, hogy tűzgyújtáshoz használt kellékek (kovakő, szikra pattintó, taplógomba, száraz fű…) tárolására szolgált. Hiszen a vándorló életmód nem mindig tette lehetővé élőtűz szállítását, bár bizonyára törekedtek rá. Tűz az égi tűz is.  Ha felnézünk a tiszta éjszakai égre, ezer és ezer apró tüzet láthatunk ott csillagok képében. Ezek megfigyelése, a belőlük, általuk kiolvasott tudás átadása a régi ember szerves létének kihagyhatatlan része volt. Népmeséink a csillagok útját, a világ forgását, menetét mondják el jelképekbe sűrítve s aki tudta olvasni e jelképeket mély ismeretek birtokába jutott. Olyan tudás ez, melyet ma is megszerezhetünk, ha meséinket ilyen szemmel, lélekkel olvassuk, értjük. A csillagokról azt is tartották, hogy nem mások, mint e világról eltávozott rokonaink rakta tábortűz, mely körül ülve minket, utódokat figyelnek. Egyik legrégibb teremtéstörténetünk szerint a világ tűzből, egy onnan kipattant szikrából született, ezért is hívják világnak, azaz világosságnak. Föld Földanya mindannyiunk édesanyja.  Bolygónk maga is élőlény, önálló élettel rendelkezik, s ahogy bánunk vele, úgy gondoz bennünket, s ha megbetegítjük őt, akkor mi is beteggé válunk, hiszen nélküle, egyensúlya nélkül nem élhetünk. Ezért szó szerint is édesanyánk. Tavasszal azt mondják, Földanya várandós. Ő szüli a gyermekeket, a növényeket, mely a táplálékunk. Föld nélkül enni, inni nem tudnánk, sőt állni, járni sem.  A föld a hagyományos kultúrákban a legnagyobb, közös érték volt.  Kincseit adja, ha megfelelően, tisztelettel bánunk vele. Szántás előtt a vidéki ember megízlelte a földet, kezében morzsolgatta. Azt nézte, „mennyi benne az élet”. Víz A tisztaság, tisztulás eleme.  Szinte nem volt olyan gyógyítás, melyben valamilyen módon meg ne jelent volna. Kezelések előtti kézmosásnál, főzetek készítésénél, hűtőfürdőnél, az izzasztásnál mind alapvető fontosságú lételem. Átveszi az ima, fohász rezgéseit és továbbviszi. A víz elválaszt, de össze is köt, mint népdalainkban a folyó, s a révész (aki a tátos egyik megfelelője). A források régen szent helyek voltak. Mindenki tudta, hogy nélkülük semmilyen élet nem létezne, ezért tisztelték, felajánlásszalagokkal és köszönetszalagokkal feldíszítették, tisztán tartották. A hely szellemének énekeltek, ajándékokat vittek, hogy a víz ki ne apadjon, továbbra is tisztán adja az életet. 14. LECKE - Sámán és táltos gyógymódok és a sámándob „Török gyerek megvágta, magyar gyerek gyógyítja, síppal, dobbal, nádi hegedűvel” (Népdal) A gyógyító embereknek több fajtája létezett, mind a maga tudásával és eszközeivel kezelte a beteget, gyógyította a kórt. Sok különböző elnevezés maradt fent, melyek a kezelési módok közötti különbségekre is utalnak. A magyarság „tudó emberei” Táltos Legmagasabb tudással a TÁLTOS – régebbi szóhasználattal TÁTOS bírt. Az ősibb szó mutat rá annak jelentésére is: a TÁT szóból ered, melynek jelentése: nyit. A táltos kinyitja lelkét, szellemét, tudatát és e megnyílt,  nem hétköznapi tudatállapotban  sokkal több felé áradó erőt, energiát, sugárzást érez meg, mint úgynevezett hétköznapi tudatállapotban. Mindennek van kisugárzása, minden lény, ember, állat, növény, tárgy bocsát ki magából információt nem látható formában, nem csak a televízió, rádió, mobiltelefon. A valóság nem csak a kezünkkel megfogható, hanem a nem megfogható, nem látható világ is. A táltos tehát képes arra, hogy a környező világ mások számára rejtett erőit is érzékelje és az így szerzett többlet tudás segítségével válaszokat, megoldásokat keressen olyan kérdésekre, melyek hétköznapi szinten – „józan paraszti ésszel” nem megválaszolhatók. A táltos birtokolt minden olyan képességet, melyet a később felsorolt, más névvel rendelkező gyógyítók bírtak és használtak. Ennek a „megváltozott tudatállapotnak” elérésére a révülő táltos különböző módszereket és eszközöket használt, melyeknek részleteire később térünk vissza. Lássunk két történetet, melyben a Csallóközben élt tudó emberek,  tátosok tetteiről  tudhatunk meg részleteket: „Idesapamtul tudom azt is, hogy minden baj az íletbe rontástul van. Megbetegszik az ember vagy a barom, egyszer csak nem eszik a disznó, vagy víres tejet ád a tehén, ez mind rontástul van. Mer vannak ollan emberek, akik a rossz szellemek szógái. Ezek elatták a lelküket az ördögnek, osztán rontani tudnak. Ezek no, a boszorkányok. A rontás ellen csak a tudósok tunnak segíteni, akiknek tudományuk van. Azok meg a jó lelkek szógái, mer azok is küszkönnek egymással látatlanul. Idesapám Csallóközben vót pásztor, neki is vót illen tudománya. Vót úgy, hogy valakinek elbitangút a barma, há apámhoz gyütt segítsígír. Ű megmonta messzirül, hogy hun van a jószág. Ha valakit megrontottak, azt is megmonta, hunnan gyütt a rontás. Montam néki, hogy taníccson meg rá engem is, de ű azt monta, hogy nem mondhatja el, mer akkor má többet ű sem használhatja. Majd a halálos ágyán akkor rám hagyja a tudományt. Dehát akkor ippen katona vótam, nem vótam otthun, há így nem kaptam meg a tudományt.  (Dr. Timaffy László gyűjtése) Táltos történeteink a régi hit maradványait őrizték meg.  A Kisalföldön úgy tarják, hogy abból a gyerekből lesz tátos, aki foggal születik, aztán gyerekkorában a táltosok elrabolják, széjjeltépik, újra összerakják, majd meg kell küzdenie egy másik táltossal. A táltos- viaskodások mén vagy bika formában maradtak történtek. „Öregapám bujtár vót meg akkor, kint őriztek a csordát a bolganyi kanyarban. Dillőn odajött hozzájuk egy ember. Igen agrólszakadt vót, rossz fótos kabátot viset, meg egy tollas kalapot. A bujtárok ott ültek a tűz körül, szürcsűték a tarhonyás levest, az állatok meg körben hevertek a bokrok hűsében és csöndesen kérődztek. Megsajnálták a szegény embert, odahítták, hogy egyen velük. -Ne levest aggyatok nékem -mondta -, hanem egy kis frissen fejt tejet. A bujtárok azt is hamar előkerítették, odaadták neki. Hát amíg itta, egyszercsak így szót: -Jót tettetek velem. Ez a tej erőt ad. Nagy szükségem lesz rá, mert ma még nekem nagy dúgom lesz. -Mi az a nagy dolog? -kérdezték a bujtárok. Akkor elmonta, hogy majd dílután jön egy nagy fekete fölhő, abban gyün a fekete tátos fekete bikává változva és avval kell ne- ki megküzdenie fehér bika képiben. Kérte a bujtárokat, hogy segítsenek neki. Ha a fekete bika lenne erősebb, szaladjanak oda és üssék el a csülkit a csörgősbottal. Mert ha ő győz, akkor jó világ lesz, ha meg a fekete tátos kerekedik fölül, akkor igen nagy baj szakad a szigetre. Fogadkoztak is a bujtárok; hogy ők majd elverik alaposan azt a fekete bikát. Avval elköszönt és el is ment. Végigballagott a legelőn, aztán a végin fölmászott egy latófára. A bujtárok csodálkozva néztek utána, mert egészen a tetejibe mászott, asztán gyütt egy fehér felhő és eltűnt benne. Ragyogóan sütött a déli nap. Az állatok abbahagyták a kérődzést és megindultak legelni. Egyszercsak délután hirtelen ahogyan az az ember megmondta, jött ám a rohadtsarok felől egy fekete felhő. Egykettőre itt volt és eltakarta a Napot. Pi1lanatok alatt előugrott belőle a fekete bika, egy fehér felhőből meg a fehér bika. Azonnyomban összementek. Csak úgy csattogott a szarvuk, prüszköltek, rúgták a hantot, ahogy küszködtek egymással. Előbb a fehér bika teljes erőből tolta, szorította hátrafele a feketét. Hirtelen széjjelváltak, aztán a fekete ugrott a fehér oldalának, hogy belevágja hatalmas szarvát. De az ügyesen kitért a ha1álos döfés elől. Összeugrottak. Tompán koccant a homlokuk. Tolták, nyomták egymást, s most meg a fehér bikának kellett hátrálnia. Szaladtak a bujtárok, hogy segítsenek neki, de addigra olyan tátorjan rossz idő lett, hogy csak úgy szakadt az eső, dörgött meg villámlott és olyan szél kerekedett, hogy a fákat tördelte. Így hát nem tudtak a közelükbe jutni. Egyszer csak láttak, hogy a fekete bika bezavarja a fehéret az égeresbe. Aztán hamarosan csönd lett. Ahogyan jött a vihar, úgy el is múlt. Kisütött újra a nap és a madarak csicsergésbe kezdtek. Fölkerekedtek a bujtárok, hogy megnézzék mi lett. A bikáknak addigra nyomuk veszett. Csak a letördelt ágak, az összetaposott sár mutatták a küzdelem nyomait. Nem telt bele tíz nap, olyan dög gyütt a jószágra, hogy naponta tízesivel ásták el őket. Akkor mondta öregapám a bujtároknak: -Látjátok, ez azér van, mert a fekete tátos legyőzte a fehíret.”  (Dr. Timaffy László gyűjtése) Tátos - Kelemen Dénes: Csallóközből származott, pásztor volt a vajkai, cikolaszigeti szilajcsordánál. Dunaremetén halt meg, 19l5-ben. A nép tátosnak mondja. Cselekedeteinek számos tanúja van még. A fia úgy tudja édesanyjától, hogy apját gyerekkorában meg este egy idegen fehér bika megnyomkodta. Három napig fektüdt tőle, mintha meghalt volna. Aztán magáhoztért, nem volt sernmi baja, csak a fején nőtt egy akkora csomó, mint egy tyúktojás. Holtáig nem múlt el neki. Ebben hordta a táltosoktól kapott tudományát. Mert az a bika is táltos volt, azóta lett ő is táltos. Csiba László ismert egy túlsóféli (csallóközi) Csóka János nevű pásztort, aki bujtár korában együtt őrzött Kelemen Dénessel. Azt mondta róla, hogy igen mogorva, szótlan ember vót. Sokszor elment a csordátul és a Vörösfüzes alsó végiben meghagyott látófára mászott, azon gubbasztott napestig. Egyszer napkelte előtt arra ébredt, hogy Kelemen csendben kiment a kunyhóból. Utánamászott, hogy kilesse, mit csinál. Addigra már ladikban ült és a Nagyciglés felé evezett. Ő is utána lopózott ladikjával. Mire kikötött, Kelemennek már nyoma veszett. Nem látta sehol. Mar éppen vissza akart fordolni, amikor a sűrűből nagy dobogást, lónyerítést hallott. Odamászott a galagonyabokrok alatt, hát látja ám, hogy egy fehér meg egy fekete csődör verekedett egymással. Igen rúgták, harapták egymást. Csak úgy gőzölögtek mind a ketten. De úgy látszik szagot kaphattak felőle, felkapták fejüket, nagyot nyerítettek és beugrottak az erdőbe. Erre visszament a gunnyóhoz, de mire bemászott, Kelemen már bent feküdt, úgy tett, mintha aludna. Csupa víz volt az izzadságtól. Mert tátos vót, ű verekedett lová változva. Sós Antal pásztor mondta a következőt: “-Egyszer apam íjjel kiment vizelni a kunyhóbul. Hát ott látott legelni a karámon kivül egy szép fekete csikót. Két-három éves lehetett. Bekiáltott, hogy má megin kinn maradt este egy csikó! Avval odament hozzája, nos fejibe húzott egy kötőféket. Úgy vezette a karámhoz. Én odaszaladtam, ki akartam neki húzni a zárófát, hogy a csikó bemehessen, de sehogyse tudtam. Olyan nehéz lett egyszerre, hogy megse tudtam mozdítani. Igen sötít vót. A csikó nyugtalan lett, idesapám megsimogatta a fejit és akkor érezte, hogy a csikónak emberválla vót. Hamar lekapta rúla a kötőféket, a csikó meg elugrott. De visszakiáltott: -Szerencsíd, hogy ésszel éltél s nem kötöttél be a karámba! Hát mind a ketten hallottuk, hogy a tátos Kelemennek a hangja vót. (Dr. Timaffy László gyűjtése) Cikolán többen is egyöntetűen mondták el, hogy saját szemükkel látták, amint az öreg Kelemen leszúrta bunkósvégű csörgősbotját, rátette kalapját s megparancsolta neki, hogy őrizze helyette a csordát, amíg bemegy a faluba dohányért. És a csorda a bot körül legelészett, amíg az öreg vissza nem jött. A fia mondta el, hogy marhaganéba érlelt galagonyabotja volt. Apja saját maga faragta meg. Hegyesedő végére a Dunát faragta rá, ebből nőtt ki egy leveles folyóka, (iszalag), kígyómódra körülkanyarogta a botot és bunkós fejénél a Nappal, a Holddal és a csillagokkal ért véget. Ide véste a neve betűit is: K. D. Apja kívánságára melléje tették a koporsóba, amikor eltemették, mert nem hagyta el soha. Akarhova ment mindig vele volt. Ha lefeküdt aludni, akkor is maga mellé tette. Egyszer Nyárosban megvadult a Villám bika. Fához nyomott egy bujtárt és hárman se bírtak vele. Csak az öreg Kelemen Dénes, a "tátos" mert elébe menni puszta kézzel. Rohant a bika feléje is, de keményen a szeme közé nézett és ráparancsolt, hogy: megájj! Villám megtorpant és odakullogott hozzá, mint egy kutya, megnyalta a kezét. Kukorica és tollfosztásra is meghívták. Itt különböző varázslatokkal szórakoztatta a fosztókat. Legtöbbet emlegetett mutatványa az volt, hogy "vizet küldött" rájuk. "Mind láttuk, hogy csak úgy ömlött be a szobaajtón a víz. Fölugráltunk az asztalra, padra, székekre, s amikor levette rólunk a vizet, nagyot nevetett, hogy fönn "kukurcútunk" mind az üres szobában." Arra is emlékeznek, hogy törekrostára parazsat tett, erre füveket szórt és így füstölte meg a beteg jószágot. Közben ráolvasott: "mintha visszájárul számút vóna". Régi halottvirrasztásokra is elhívták. "Kifüstűte a halottbúl a gonoszt, hogy nyugta legyen tülle"... "Öregrostára parazsat rakott és zsebibűl füveket szórt rá". Mások szerint "fiatal nyírfahajtást tett a parázsra, úgy sistergett rajta mint a zsír. Ezzel körülfüstűte a halottat és morgott is hozzá valamit." Egy hétig haldoklott. Teljesen egymaga kínlódott a szobában, mert még a gyerekei sem mertek hozzá bemenni. Pedig folyton hívta őket a nevükön és kérte, hogy jöjjenek be, hadd adhassa rájuk a tudományát, hogy nyugodtan meghalhasson. "Ennivalót is csak úgy adtak be neki az ajtóbul, vetéllő lapáton. Végre mégis meghalt. Nagy csörömpölést hallottak a szobábúl. Benéztek, hát akkor ugrott ki az ablakon az ördög fekete macska képiben. Akkor vitte el a lelkit."  (Dr. Timaffy László gyűjtése) Látó A Látó szintén olyan ember volt, aki látott, érzett szemmel nem látható, a hétköznapi ember számára nem érzékelhető erőket. Hozzá első sorban tanácsért fordultak, hogy képességeit kihasználva kiderítsenek rejtett dolgokat. Kezeléssel, gyógyítással ritkán foglalkozott. Ma is vannak „természetfeletti” (vagy annak tartott) képességekkel rendelkező emberek, akik képesek olyan összefüggések, vagy a jövendő meglátásra. A népnyelv „igazlátóknak” is mondta őket. Rejtező A Rejtező a révülés ősi technikáit alkalmazva lépett kapcsolatba a hétköznapi érzékelésen túli erőkkel. Szintén tanácsért, információért fordultak hozzá, illetve jeles napokon, szertartások alkalmával segített kapcsolatot építeni a hétköznapi világ és a nem hétköznapi világ között. Tudós, Tudákos, Javas A Tudós ember, Javas ember olyan bölcs volt, aki értett bizonyos gyógyításhoz gyógynövényekkel, állati eredetű anyagokkal, mondókákkal, imákkal, fohászokkal. Ismerte a csillagok járását és üzenetét és szintén érzékelt olyan erőket, energiákat, melyek a hétköznapi ember számára érzékelhetetlenek voltak. Jósolt, javasolt ez életvitel jobbá tételéhez, értett a rontások levételéhez. Híres parasztorvos volt Mecsér község gyógyító embere, Kettinger András. Anyja s öreganyja is „orvosolt” a faluban, tőlük származott a tudománya, melyre még ma is emlékeznek. A hagyomány szerint huszonkét éves korában nagy betegségbe esett. Három hétig volt élet s halál között, míg végre maggyógyult. De soha többé nem volt a régi, nagyon megváltozott. Zárkózott lett, befelé forduló, nem nősült meg, anyja mellett élt s dolgozott a „javaskodásban”. Mire 52 éves lett, édesanyja a halálos ágyán átadta neki az „egész tudományát”. Maga azt állította, hogy nem az ördöggel cimborál, hanem mindent Isten nevében tesz. A gyógyszerek használata előtt a betegeivel is imádkoztatott. A gyógyfüveket maga szedte, főzte. Volt egy híres főzete, melyet „flastrom”-nak nevezett. Közszájon forog az alábbi gyógyítása: „H. F. kocsmáros volt Mecséren. Egyszer ló harapta meg a karját. Nagy baj lett belőle, mert elmérgedt, elfeketedett és már csak a csont és bőr volt szinte rajta. W. doktorhoz járt vele, de hiába. Beküldte a kórházba, ott könyökből le akarták vágni a karját. De nem hagyta. Azt mondták, hogy belehal. Így jött haza és itthon Kettinger vette kezelésbe. Főzött rá mindenféle füveket, mosogatta velük mindennap és a végén a „flastromból” rakott rá. Fél évbe is beletelt, de meggyógyította. Még sokáig dolgozott a karjával utána.” (Dr. Timaffy László gyűjtése) Füves             Gyógynövényekkel gyógyított. Ismerte a régóta gyógyításra használt füveket, fákat s az azokból készíthető teákat, főzeteket. A füves gyógymódokról Ön is sokat tanult már az előző leckékben. Dallos Laci Ferdinánd füvesember Garabonciás „Garabonciás diák”-ként maradt fönt az elnevezés. Eredetileg tudta befolyásolni az időjárást, „fellegajtó-nyitogatónak” is hívták. A szó két részből áll össze: gara = kara = fekete, és bonc = bontó. Úgy olvashatjuk tehát, hogy fekete erőkkel bontó, vagy rontó. A régi, lovas-nomád időkben csatabűvölőnek is nevezték, hiszen az ő feladata volt az ellenség erejének gyengítése, elsősorban rossz időjárás, jégeső, forgószél rájuk zúdításával. Sok monda él a nép ajkán a hajdan vándorló diákokról, a garabonciásokról, akik mindenféle varázslatot tudtak csinálni. "Meg az apámtúl hallottam, hogy a foggal született gyerekbűl garabonciás lesz. Nálunk Burgenlandban sárkánydiáknak is mondják. Azt is mondják, hogy az ilyennek szőrös a háta. Hét évig marad otthon, akkor elbúcsúzik apjatúl, anyjátúl, aztán eltűnik, többet nem láttyák. Meg köll neki birkózni óriásokkal és ha győz, akkor lesz neki hatalma. A fölhőkbe jár, ott láttyák. Legyün az emberek közé és ha befogaggyák, azokat megsegíti. Ha gyön a zivatar, jégeső, akkor leveszi a kalapját, meglengeti és szétoszlik a fölhő. Tud neki parancsúni. De ha nem fogaggyák be, nem adnak neki enni, oda jégesőt, zivatart küld. Mert azt is tud csináni. Egyszer láttam én is garabonciást. Ollan 11 éves lehettem, én vittem az apámnak ebédet a rétre. Az aggját kaszálták. Nem messzi vót egy vízfoló, egy tó. Aztán akkor abbul kigyütt egy ember. Abbul a vízbül. Fekete ruha vót rajta, egy ollan köpeny féle, meg kalap a fejin. Biblia vót a kezibe. Abbul óvasott. De hogy mit, azt én nem hallottam. Egyszer csak kigyütt egy kígyó is abbul a vízbül. Fölűt az ember hátára. Így mentek ketten. A kígyó csapkodott a farkával, nos amerre csapott, arra dűtek a fák. Akkora szél gyütt, hogy még az ágakat is tördelte. Egyenest ment a falu fele. Mire odaért a kígyó eltűnt a hátárul. Ott találkozott egy öregasszonnyal. Jajveszekűt kegyetlenül. -Jajistenem, hogy járt a tehenem! Mindig megfeji valaki, nos vér gyün ki má a tej helyett. -Megájj -aszongya az ember -, majd én megsegítem. Odament a legelő szélire, letette a tarisznyáját, osztán a bottyával kegyetlentül verte. Annyira verte, hogy borzasztó. Egyszercsak ordított a falu felül egy ember. -Ne üss, ne üss az Isten álgyon meg! De az csak verte a tarisznyát veszedelmesen. Az ember meg rimánkodott: -Ne üss, ne üss az Isten álgyon meg! Többet nem csinálok ilyet! Akkor abbahagyta és eltűnt. Így szabadította meg a szegény asszony tehenit a rontástúl. (Gaál Károly gyűjtése) Harsány Szertartások, ünnepek, gyógyítások alkalmával dobolt, énekelt, hogy a rossz, ártó erőket távol tartsa, a jó, segítő erőket hívja. Helységnevek, családnevek is őrzik tevékenységének emlékét. Igric Szertartások, ünnepek alatt „hegedölt”, hogy az e hangokra megjelenő, erősödő segítő erőket hívja, segítse. Boszorkány " A jó boszorkák azok, akik gyógynövényekkel és azok sűrítményeivel foglalkozó Tudós Nők, ők a Szaramisszák, és innen ered a Sára elnevezés..." A hagyomány szerint a boszorkány nem tudással született, nem révülés során kapta tudományát, hanem tanulta, örökölte. Elsősorban rontással foglalkozott. Jellemző magyar jóslási és rontási mód volt a babolás. A baboláshoz fekete-fehér és rajzos babokat használtak, megfelelő számban és ezeket szitában, rostában forgatták. A baboláshoz csak száraz babot lehetett használni, a babok számát és arányát úgy válogatták meg, hogy mire voltak kíváncsiak, mit akartak megtudni. A babok (bábok, vagy babák) a rostában „elevenként” mutatták meg a választ a kérdésekre. A parádi Regina néni az 1970-es években még tudta s megmutatta, hogyan kell babbal rontani. A nyers, vagy megfőtt babot az éj sötétjében annak háza elé, a küszöbre kell önteni, akit meg akarnak rontani. Ha reggel belelép, kész a rontás. De ha más lép bele, a rontás arra száll. A bábaboszorkányok éjfélkor jártak kísérteni fekete, vagy fehér köntösben, de tehették ezt macska, kutya, vagy liba alakjában is. Előfordul, hogy ló alakban kísértenek s ilyenkor úgy lehet megszabadulni tőlük, hogy a kovács patkót ver a lábára. A megpatkolt boszorkányról szóló történetek egész Magyarország szerte ismertek. Bár nem kifejezetten boszorkányokhoz kötődik, egyszerű emberek is ismerték azt a rontást, illetve inkább szerelmi kötést, miszerint ha egy legényt meg akartak szerezni, felvették annak lába nyomát a sárból, menstruációs vért kevertek az italba, szeméremszőrt tettek az ételbe, különösen pogácsába, vagy kenyércipóba. Ezért a legények lányos háznál csak akkor fogadtak el ételt, vagy italt, ha kedvükre való volt a lány, nehogy akaratuk ellenére hatalmukba kerítse őket valaki. Ezeken az elnevezéseken túl a nép ajkán hazánk különböző vidékein más és más kifejezésekkel is illettek gyógyító, különleges képességű embereket. De a felsorolt elnevezések is változhattak tájegységenként. Felmerülhet a kérdés – jogosan, hogy akkor ki a sámán?                         A válasz nagyon egyszerű. A sámán szót eredetileg csak az evenkik, vagy mandzsu-tunguzok ismerték. E szibériában élő nép nevezte így saját gyógyító embereit, révülni tudó, a szertartásokat irányító, a szellemvilággal kapcsolatba lépő szellemi vezetőit. Sehol máshol a világon nem ismerték ezt a szót, hiszen minden népnek megvolt a saját nyelvén a saját kifejezése a gyógyítani tudó, szellemvilággal kapcsolatba lépő, szertartásokat tartó tudó emberekre.  Maga a szó – sámán – magyarra fordítva pontosan azt jelenti: „az ember, aki tud”, vagy rövidebben „tudó ember”, a tudákos. A néprajzkutatók, antropológusok kezdték világszerte elterjeszteni e kifejezést más népek tudóira. Sámánizmusnak, vagy samanizmusnak neveznek ma már minden, a nagy világvallásokon kívüli, „természetközeli” vallási rendszert, világfelfogást. Sámán szoros értelemben csak az evenkiknél volt és van. Így a magyar hagyományban sem beszélhetünk sámánokról, de olyan emberekről igen, akik hasonló feladatokat láttak el. A révülés, mint a kapcsolatteremtés módja a nem hétköznapi világgal Hogy a révülést megértsük, nézzük meg a szót magát. A rév = átkelő.  A révülő ember a hétköznapi világot, a hétköznapi érzékelést jelképező innenső folyópartról átlép, átkel a folyó túlpartjára, mely a nem hétköznapi világ, túlvilág, a csak megváltozott tudatállapotban érzékelhető világ. A révülő ember összeköti e két partot, hogy a túlpartról információkat hozzon. Ezeket az információkat pedig azok számára teszi használhatóvá, akik nem rendelkeznek ilyen képességekkel, akik nem tudnak „utazni”. A révülést egy irányított álomként lehet leírni. Az utazó ember a lélekutazás alatt képeket lát, hangokat hall, érzései, érzelmei vannak. De nincs kiszolgáltatott helyzetben, mint az álmokban, hanem be tud avatkozni az eseményekbe céljai elérése érdekében. Mindig egy konkrét feladattal, megfogalmazott kérdéssel indul el az útra és arra keresi a választ. A révülés irányított módszere azon a tudáson alapul, hogy lelkünk több részből áll. Két fő részre osztható, melyek a következők: Kötött lélek (szusz):  a testet elhagyni nem tudó, az életfunkciókat fenntartó lélekrész. Látható megjelenési formája a lélegzet (régiesen: lélekzet). Ha megszűnünk lélegezni, hamarosan meghalunk. Ez a lélekrész tehát a testhez kötötten működik, azt elhagyni nem tudja. Szabad lélek (ész):  a testet elhagyni tudó olyan lélekrész, mely bizonyos időszakokban, lelkiállapotban ki tud lépni a testből. Részben ez történik a megérzések során, az álmodásban, de legerősebben a révülés során.  Ez a lélekrész, melyet őseink íz-nek hívtak képes arra, hogy a testből kilépve, a tér és az idő számunkra megszokott korlátait túllépve messzi utakra induljon.  Az íz szó mai nyelvünkben többféle jelentést hordoz, de mindegyik köthető az eredeti jelentéshez (ízeltlábú = részekből áll a lába, lekvár = képlékeny halmazállapotú). Amikor a régi időkben két férfiember meglátogatta egymást, mielőtt bármiről szó került volna, rágyújtottak egy pipára. A hozzávaló dohányt saját maguk keveréke alkotta, s egymást megkínálva vele ízt, azaz lelket adtak egymásnak önmagukból. Ha egy étel ízletes nemcsak a hozzáadott fűszereknek köszönhető, hanem mindenekelőtt annak, hogy jó lélekkel készítették.  Egyik régi megmaradt nyelvemlékünk mai olvasatban így szól: „…látjátok feleim szemetekkel, mik vagyunk. Isa por és hamu vagyunk.  (…)” Ebben a részletben az isa szónak van számunkra jelentősége. Régebbi fordításokban az íme szóra ültették át. Mára azonban kiderült, hogy a szó az íz (isza, isa) régi leírt formája.  Ha a lélek szóval helyettesítjük be, a szöveg akkor válik igazából teljessé.  Hiszen lélek és test vagyunk.  Az íz szónak mai nyelvünkben szintén megvan egy közeli jelentése.  Ez pedig az ész, másképp mondva tudatos lélek.  A révülő ember a lélekutazás során nem veszíti ugyan eszét, de azt az öntudatát, mely a hétköznapi tudatállapotban megvan, részben igen. Olyan érzés a lélekutazás állapotban lenni, mintha az ember egyszerre lenne e hétköznapi világban, s egyszerre lenne a folyó túlpartján, a nem hétköznapi valóságban, érzékelve, látva a szellemvilágot, a szemmel nem látható erők birodalmát. A révülést a dob, csörgő hangja, ereje kíséri, segítve ezzel a táltosnak a megváltozott tudatállapot elérését. Amikor utazását befejezte, s visszatér e világba, az ott kapott információkat közössége javára használja fel. Sok olyan szólásunk van, mely ezen a régi hagyományon alapul, azt fejezi ki: Valaki magához tér (azaz nem volt teljesen magánál, lelkének egy része eltávozott) Ha valaki részeg, ez azt jelenti, hogy nincs teljes tudatánál lelkének csak egy része van ott, tudatának, eszének nincs teljes birtokában. Szédül szavunk egy olyan állapotot tükröz amikor is teljes egységünkből lelkünk egy részének eltávozása miatt kétségbe esünk, szétdülünk. Ha valakire azt mondják, csak hálni jár belé a lélek, ez szintén azt fejezi ki, hogy nincs teljes erejében, lelki egészsége s így testi egészsége sem teljes. Ha valaki önmaga szokásaitól eltérően viselkedik, vagy furcsaságokat beszél, mondják neki: térj már magadhoz! Jó kifejezője ez annak, ha úgy érezzük, hogy a másik nem teljes tudatának birtokában beszél, dönt. Ezt a kifejezést akkor is használják, ha valaki elveszíti az eszméletét (eszét, öntudatát). A révülést más szóval rejtezésnek is mondják. A szóban az fejeződik ki, hogy a rejtező ember egy másik világba merül el, s a hétköznapi világ számára nem látható, nem érzékelhető helyeken jár. Szépen fogalmazza ezt meg Arany János Toldi című művében: „Mondd meg ezt, jó Bence, az édes anyámnak, Gyászba borult mostan csillaga fiának: Egykorig nem látja, még nem is hall róla, Eltemetik hírét, mintha meghalt volna. De azért nem hal meg, csak olyaténképen, mint midőn az ember elrejtezik mélyen, És mikor fölébred bizonyos időre, Csodálatos dolgot hallani felőle.” Abban a korban, amikor a révülés, rejtezés már nem kívánt, nem követett gyakorlat volt előfordult, hogy egy ember, kinek halálát állapították meg, több nap után magához tért. Ezt hívták tetszhalott állapotnak, mely spontán módon is bekövetkezhetett, s szerencséje volt annak, ki még a sírba temetés előtt tért magához. Nézzünk néhány példát a révülésről, rejtezésről, a magyar kultúrkörből: „Volt itt mostanában a tanyák között egy táltos. Olyan negyven év körüli ember, a magamfajta parasztok közül. Azt mondják, ezelőtt egy évvel álmában megjelent neki valamelyik szent és azóta minden hónapban két-három napig egyfolytában alszik. Ilyenkor tud beszélni a halottakkal. Annak jeléül, hogy csakugyan táltos, kinőtt még egy másik fogsora.” (Diószegi Vilmos gyűjtése) „Vak Linához járnak tudakozódni az elholtak után is. Azt mondák, ilyenkor elveszti az eszméletét, még fél órára is; amikor magához tér, akkor beszél a halottról. Máskor ilyent mond: elrejtőzöm, holnap beszélek róla.” (Diószegi Vilmos gyűjtése) Az öregek elmondása szerint volt Csépán egy olyan ember, aki megmondta, hogy kinek mit csinál a másvilágon a rokona és ezt onnan tudta, mert „e vót rejtődve” . Sárközben is ismert a rejtezés fogalma. Sárpilisen az akkor 80 esztendős Deák Éva néni mesélte az alábbi történetet: „Elrejtőzött: aludt, behúnyta szemeit azt úgy mondott. Előbb letette az asztalra a tükröt és mondta: majd mikor ő beszél, akkor fogjuk meg a tükröt és nézzünk bele. Szépen lefeküdt az ágyra, megreszkötött, lehúnyta szemeit, elrejtőzött és akkor kezdett beszélni. Mikor el volt rejtőzve: Na most láti-e – kérdezte álmos hangon – most farag. Megen egy darabig hallgatott, aztán megszólalt megint álmosan: Most megy be a szobába, nézzenek csak hamar a tükörbe, farag valamit kint. Félóra hosszáig is el volt rejtőzve.” (Diószegi Vilmos gyűjtése) Szintén a révülésre, rejtezésre használták a palócok, a matyók és a bodrogköziek az elragadtatódik szót. Borsodszemerén úgy tudják, hogy a tudós „el vót ragadtatva, azután beszélt. Mikor el van ragadtatva, nem szól semmit, mintha alunna. Mikor felébred, akkor mond.” Az istensegítsi székelyek úgy tudják Bukovinában, hogy „a fétáltosoknak olyan napjai, órái vannak. Mikor rájuk jön, lefeküsznek, elesznek, mennek a másvilágra. A lelki megy el. A lelkek értekeznek. Ott van az ágyban a teste, de a lelke jár, kóborol. Nincs az esze ezen a világon, a túlvilágon van akkor az esze. A fétátos egy-másfél óra hosszáig szokott elenni.” Moldvában a pusztinai székelyek szerint a táltos „Elett, mintha meg lett volna halva; egy-két óráig úgy vót, alutt, az elméje el volt. Maga – fordult felém az elbeszélő – vághatta volna a kezit, ő nem érezte. Mikor elett, gyéren-gyéren megszusszant; tíz percig, negyedóráig nem volt szüverése; - gondolták: halt meg. Amikor felébredt, akkor mondott.” Három világ a révülésben Alsó Világ Az Alsó Világ a látható világ szintjén a föld felszíne alatti terület. Nem azonos a pokollal (amely szó nyelvünkben régen a magzatburkot jelentette), a csakrák, magyarul csokrok rendszerében az Alsó Világ nem más mint a Gyökércsokor és a Szexcsokor. Az Alsó Világba révülő, utazó táltos tehát azért indul oda, mert magával vitt megválaszolandó kérdés a múlthoz, az ősökhöz, a testiséghez, az anyagi léthez, az anyasághoz, az öröklődéshez, a föld erőkhöz kapcsolódik. Az Alsó Világban található a táltos segítője, segítő állata, aki az ottani eligazodásában segíti. Ez leggyakrabban állat formában érzékelhető számára (erőállat), ahol az állat szó egy állapotot jelent. Azt a minőséget, s mivel formába öntött lényként létezünk, azt a formát, mely által az utazó képessé válik a nem hétköznapi valóságba való átlépésre, s az ottani tájékozódásra. Az állat nem egy alacsonyabb rendű lény – ahogy a növények s ásványok sem azok -, hanem egy más, ösztönösebb, az ősi teremtő erőket tisztán magában hordozó létforma. Tőle kapja a táltos az utazáshoz szükséges erőt. Ez a lény gyakran megegyezik a dob segítő szellemével, tehát annak az állatnak a szellemi erejével, lelkével, kinek bőréből a dob készül. Középső Világ A Középső Világ fizikai szinten a föld felszíne és a felhők közötti terület.  A csakrák, erőcsokrok rendszerében ez a terület a Napfonat, a Szívcsokor, és a Torokcsokor. Ahogy az Alsó Világ a testiség szintje, a Középső Világ a lélek szintje, az a hely, ahol a lelkes lények élnek. Középső Világba akkor utazik a táltos, ha olyan embert kell gyógyítania, vagy olyasvalakivel kell kapcsolatba lépnie, aki térben, sőt időben távol van. Felső Világ A Felső Világ fizikai szinten a felhők fölötti terület. A csakrák, erőcsokrok rendszerében a felső két csokrunk, azaz a Harmadik Szem és a Korona csokor, ez a szellemiség szintje. A táltos akkor utazik a Felső Világban, ha valamivel kapcsolatban bölcsességet, tudást, információt kér. Itt lakozik a Tanító, vagy Szellemi Tanító, aki leggyakrabban ember formában érzékelhető a révület során, s aki szellemi tudásával, tanításaival segít. Amikor a táltos utazást tesz bármelyik világba, melyek átjárhatóak egyikből a másikba egy utazás során is át lehet kerülni. Akkor a szabad lelke teszi meg ezt az utazást, melyet belső látásával érzékel. A segítő, és a tanító egyszerre van az utazóban és rajta kívül. „Amint fent úgy lent, ahogy kint úgy bent.” A táltos eszközei A dob A dob a táltos legfontosabb eszköze volt.  Nem más, mint népmeséinkben maga a táltos paripa.  Nézzünk egy jellemző jelenetet, mely hasonló változatban sok mesében előfordul. A vándorlegény (szabólegény, királyfi ) azon az úton, melyen haladva ki akarja szabadítani a hétfejű sárkány által elrabolt szőke (Nap = tudás, fény!) királykisasszonyt, elér egy gazda házához, ahol is elszegődik szolgálatra, egy esztendőre (három nap egy esztendő). A gazda, miután elmondja néki dolgát, lelkére köti, hogy az udvar végében lévő, hét lakattal lezárt istállóba be ne menjen. A vándorlegény – a három testvér közül a legidősebb, nem is megy oda. Később ifjabb testvére, ugyanezen az – beavatási – úton járva szintén elkerüli az istállót. No de milyen a legkisebb testvér, aki a kisgyermeki nyíltságot, kíváncsiságot és őszinteséget hordozza? Az első útja a tiltott helyre vezet s ott csudák csudájára mit lát? Egy vézna kis gebét, ki még lábra sem tud állni. De halk hangon így szól a fiúhoz: - „Etess meg parázzsal!” A kisfiú, bár furcsállja a kérést, elmegy, s egy vaslapáton hoz parazsat a kicsi lónak. Az megeszi s lám egy gyönyörű szép, hófehér szőrű táltos paripa lesz belőle. Hátára pattanva a legkisebb fiú átugrat az üveghegyen, túlvágtat az Óperenciás (ober = túl valamin németül, Enns = folyó a mai Ausztriában) tengeren is, és felrúgat a csillagok közé. Olyan dolgokat tud megtenni, mit eddig soha. Ez a táltos paripa tehát nem más, mint az utazó, lélekutazó, révülő ember dobja.  A dobütések a paták dobbanásai, melyek az erőt adják az út során adódó nehézségek leküzdéséhez. A dobok: a hagyomány szerint készített szakrálistárgyak, melyeket használatuk avat igazi táltos dobbá. A rajzolat később is rákerülhet A dobot a táltos maga készítette  ...olyan állat bőréből, melyet maga ejtett el, s amely számára erővel bíró volt. Leggyakrabban szarvas, ló bőrét használták, hiszek ezek a lények az erőt, lendületet (ló), vagy a természetességet, az égiekkel való kapcsolatot, férfierőt (szarvas) jelképezték. Formája sokféle lehetett, bár a fennmaradt leírások, és a szita, rosta formája alapján valószínű, hogy leggyakrabban kerek alakú volt. Díszíthették olyan festésekkel, rajzokkal, karcolásokkal, melyek a táltos utazásának élményeit, a bejárt világokat, világképet ábrázolták. Köthettek rá szalagokat, tollakat, csörgőket, patákat, köveket, kristályokat, ásványokat, bőröket, azért, hogy az általuk megidézett erők segítsenek a táltosnak sikeresen megtenni útját.  A dob nem formájától lett táltosdob, tehát nem lehet „táltosdobot készíteni”, hanem attól, aki és ahogy használta.  A dobot első használat előtt avatási szertartáson szentelték meg s utána is, lehetőség szerint minden használat előtt megtisztították.  Így szól egy dob-avató ének: MUTSD AZ UTAT, DOBOM Mutasd az utat dobom Agancsos, patás hátasállatom Mutasd az utat dobom Agancsos, patás hátasállatom Hívj, hívj, örvénylő mélybe le Oda, hol dobog Földanyám szíve Hívj, hívj, a fényes ég felé Vigyél éltető Nap-apám elé (Sólyomfi Nagy Zoltán) Csörgő, láncos bot, kuszori Másik fontos eszköz volt a csörgő. Leginkább keményebb szarvasbőrből, szarvaspatákból, őzpatákból, csontokból készült, később fémet is használtak. Hangja finomabb, mint a dobé, így leginkább az erők, energiák kiegyensúlyozására, a csakrák (csokrok) harmonizálására használták. A segítő erőket, „jó szellemeket” hívták vele, inkább nőies jellegű eszköz volt. A láncos bot is hasonló szerepet töltött be. A ráerősített fémfüggők, zörgők, csontdíszek, paták a bot ütemes rázásával adták ki hangjukat, mellyel az utazást, szertartást, gyógyítást kísérték, segítették. Dob híján a bot gyakran töltötte annak szerepét, illetve olyan feljegyzés is fennmaradt, miszerint még az út elején járó táltos csörgős botot használt, míg méltóvá nem vált arra, hogy saját dobja legyen. A kuszori nem más, mint egy fából, régebben talán szarvasagancsból kifaragott, lehajló lófejú bot, melyet bizonyos szertartások alkalmával – megőrződötten Somogy megyében - szalagokkal feldíszítettek s a résztvevőket hívták, terelték vele egybe. Síp, körtemuzsika A síp – kettős csontsíp, cserépsíp – a levegőt rezgette meg, így a lélek rezdülései szólaltak meg általa. A magasabb, élesebb hangok a felső világ, a szárnyas lények, madarak hangját szólaltatták meg, a mélyebb, tompább hangok a középső és az alsó világ, a lelkes lények és a föld alatti mélyedések, barlangok lakóinak hangján rezegtek. Megidézték vele őket, hogy a szertartás, vagy gyógyítás során erejükkel a gyógyítót, vagy a beteget segítsék. A dobkészítés A régi időkben a táltosok maguk készítették dobjaikat. Formája sokféle lehetett, bőre szarvas-, vagy lóbőrből készült. Ez azért volt fontos, mert a dob, mint a népmese részletből is kitűnik, a táltos hátasállata. Olyan tulajdonságokkal kellett rendelkeznie, hogy legyen elég ereje, kitartása és szellemisége ahhoz, hogy a táltost céljához eljuttassa. A dob nem attól táltosdob (más kultúrákban sámándob), hogy valamilyen speciális formája van, hanem attól, hogy táltos használja a nem látható világgal való kapcsolatfelvételre. A dob mérete is nagyon különböző volt, az egészen kicsiktől a szinte ember nagyságúig sok méretben készítették. Legelterjedtebbek a 40-60 cm átmérőjű dobok voltak, hiszen ezt fél kézben tartva, másik kézben dobütővel kényelmesen tudták használni. A dob kerete A keret elkészítéséhez könnyű, hajlékony fát használtak. Vagy kivágtak egy megfelelő átmérőjű fát, kérgét lehántották, egy körülbelül 10 cm széles szeletet levágtak belőle, belsejét kiégették, majd simára csiszolták kívül-belül, vagy a fatörzsből hosszanti irányban (szál irányban) vágtak ki egy hosszú csíkot, körülbelül 1-1.5  cm keskeny léccé faragták, majd kör alakban meghajlították. Ha a fa nem hajlott eléggé, hevített víz gőze fölött tudták könnyebben meghajlítani. Az összeillesztést vagy fapeckekkel, vagy nyers bőr szíjakkal végezték. A leggyakrabban használt fa fajták: a cédrusfenyő, a szilfa, a nyírfa, az éger  és a kőris voltak. Természetesen másfajta fákból is készíthették a keretet, ha a táltos számára az valamiért különös jelentőséggel bírt. Ma könnyen készíthetünk dobkeretet rétegelt lemezből, mely nyírfából és égerfából áll. Legjobb a 3-4 mm vastag lemezt szálirányban hosszú csíkokra vágni. A csík szélessége adja meg a dob keretének (kávájának) magasságát. 3-4 réteg lemezt megfelelő hosszúságúra vágva, egy erre a célra készített sablonba hajlítunk, és a rétegeket egymáshoz erős fa ragasztóval rögzítjük. Nagyon fontos a rétegek pontos egymáshoz illeszkedése, és erős összeragasztása. A dob bőre Noha úgy gondolhatnánk, hogy lóbőrhöz, szarvasbőrhöz jutni nagyon nehéz, kis kitartással és megfelelő helyen való érdeklődéssel találhatunk ilyen nyers bőröket. Ha mi magunk készítjük ki a bőrt, annak menete a következő: Áztassuk a bőrt négy napon keresztül langyos vízben, ne tegyünk hozzá semmilyen adalékanyagot. Cseréljük a vizet minden nap. Ez az idő elég ahhoz, hogy a rostok fellazuljanak, és a szőrt könnyen el lehessen távolítani a bőrről. A feláztatott bőrt feszítsük ki egy nagy keretre, rögzítsük stabilan, és egy ferdén lefaragott szarvaslábszárcsonttal, vagy bőrvakaróval tisztítsuk meg a szőrtől. Fontos a másik oldalnak (hús oldal) megtisztítása is. Ha a bőr túl vastag, ezen az oldalon tudjuk elvékonyítani. Ez a műveletet nagyon óvatosan, figyelemmel kell végezni, hiszen ha túl erősen nyomjuk rá a kaparó eszközt a bőrre, könnyen kilyukadhat, átszakadhat s akkor minden addigi munkánk kárba vész. Ha a bőrt megtisztítottuk, meleg de nem napos helyen szárítsuk ki. Hagyjuk a kereten, mert fontos hogy egyenesre feszüljön ki. Ez az időjárástól függően 2-3 napig tart. Száradás után vágjuk le a keretről és szabjuk ki a megfelelő alakú részt belőle. A keret átmérőjéhez adjuk hozzá a káva magasságát, majd még adjunk hozzá 2-3 cm-t. Az így kapott oldalhossz annak a négyzet formájú bőrnek a mérete, ami a keretünkhöz megfelelő. Ha a bőrt körben a kávához erősítjük (szegekkel, vagy nyersbőr szíjjal), akkor e négyzet formából vágjuk ki a megfelelő méretű szabályos kört. Ha olyan dobok készítünk, ahol a hátsó oldalon a négy bőrnyelv képezi a fogót, akkor a négyzet sarkait hagyjuk meg erre a célra. A bőr kiszabása után azt újra áztassuk langyos vízbe, s ha szükséges áztassunk mellette a lehullott részekből kivágott hosszú szíjakat is. Néhány óra eltelte után a bőr készen áll a felfeszítésre. Helyezzük a keretet a bőr közepére, s a hozzáerősítésnél feszítsük meg úgy, hogy a vizes bőr a dob közepén körülbelül 1 cm-t lengjen ki. Ha nem feszítjük meg elég jól, a dob hangja tompa lesz, ha túlfeszítjük, hangja nagyon magassá válhat, sőt, el is szakadhat a bőr. A száradás 2-3 napig tart. Ez után vágjuk le a bőrszíj fölös részeit, illetve ha a bőr valahol eláll a kávától, azt a részt is simítsuk le. A dobverő készítése A dobot leggyakrabban dobverővel ütötték. Ennek fája szintén szakrális erejű fákból készült, például: fenyő, mogyoró, májusfa, cédrus. A dobverő hosszúságát mindenki a saját kéztartásához igazította. A fa lehetett hengeres formájú, s akkor a fej részét, mellyel a dobot ütötték puha, vagy keményebb bőrökkel vonták be. A keményebb fej erősebb, hangsúlyosabb hangokat adott, a puhább fej, amit gyakran prémekkel borítottak, tompább, visszafogottabb hangot adott. Szintén nem volt mindegy, hogy milyen bőröket használtak. Erővel bíró, vadon élő, nem ember tenyésztette állatok bőre volt a legmegfelelőbb. Ezekben volt a legtöbb isteni erő, mely a teremtés természetességét hordozta. A dobverőre köthettek csengőket, csörgőket, patákat. Ezek hangjai megerősítették a dobogás, vágtatás érzését. A dobot gyakran festették. Legelterjedtebben a három világ jelképeit festették rá.  Az ábrát három részre osztották két vízszintes vonallal, vagy bonyolultabb díszítéssel. Az alsó rész jelképezte az Alsó Világot, s ide gyakran festették föld alatti vagy víz alatti lények ábráját. A középső rész a Középső Világot jelentette, melyben szárazföldi állatokat, madarakat, emberi alakokat ábrázoltak. A felső részben, mely a Felső Világot jelképezte szintén gyakoriak voltak a madár ábrázolások, s olyan szellemlények rajzai, akik ott laknak. Nagyon sok dob felső részén lehetett látni Nap és Hold jelképeket, nem ritkán csillagokat, vagy csillagképeket. E három világot fa motívum köthette össze, melynek gyökerei az Alsó Világba kapaszkodtak, törzse a Középső Világban állt, míg ágai, koronája a Felső Világba nyúlt. Ez a fa szimbóluma volt annak, hogy e három világ összekapaszkodik, együtt ad egy természetes egységet, s a fán való közlekedés által a táltosnak lehetőséget arra, hogy e világokat megismerhesse, ott lélekutazásokat, révüléseket tehessen. Másfajta ábrákat is festettek a dobra, ha erre szellemi útmutatást kaptak. Elterjedt volt az a gyakorlat, hogy a dob használója a saját maga által megtapasztalt élményekből merítette a dob ábráit, rajzolatát. Utazásai során a dobot azon a helyen ütötte dobverőjével, ahol éppen járt. A festékek természetes anyagokból, földből, ásványokból, pácokból készültek, sőt előfordult az is, hogy a táltos a dobot saját vérével festette meg. A dob rajzának elkészítéséhez mindenkinek ajánlom, hogy tegyen utazást szellemi segítőjéhez, tanítójához, s kérje annak tanácsát. Ha ilyen kapcsolata nincs a nem hétköznapi világgal, akkor kérje tapasztalt ember segítségét. A dobkészítés aprólékos, összetett feladat. Sok kis részleten múlik, hogy a dob hangja megfelelő lesz-e és bírja-e azokat az erőket, melyek, mint a népmesék táltos paripája, segítik-e gazdáját az utazásban. Ilyen dobot rendelésre készíttethetünk mesterrel is. A dob avatása A dobnak birtokolnia kellett az ég, a föld és a négy világtáj erejét, segítségét,  ...ezért a dobavató szertartás során azt a négy iránynak, s a négy irányhoz tartozó alapelemnek mutatták be, kérve a föld, a víz, a levegő, s a tűz áldását.  Az ég felé tartva a Teremtő Öregisten, a föld felé tartva Földanya, Boldogasszony áldását kérték.  A hetedik ponthoz, a szívhez, mint saját világunk középpontjához érintve arra adtak választ a többiek tanúsága mellett, hogy hogyan és mire használják majd a dobot, a dob által keltett, megidézett erőket.  Mindezt fehér lóbőrre állva, szent esküvéssel tették.  Majd a régebben beavatott dobok hangját követve csatlakoztak azokhoz, s így jelképesen a dobok, dobbal bíró emberek családjának tagjaivá váltak. Őseink istenképéről Már beszéltem az ellentétpárokról, melyek létünket átszövik.  Ősi istenképünk és a hozzá kapcsolódó elnevezés nagyon szépen kifejezi a fény és árnyék, sötét és világos, kifelé fordulás és befelé fordulás, születés és elmúlás kettősségét.  Isten szavunkban az IS a szabadlélek, a TEN a TENGER, azaz a VÉGTELEN.  Az Isten szó jelentése tehát: VÉGTELEN LÉLEK.  Ez jelölheti a mindannyiunkban létező teremtő erőt, a mindünkben ott élő Istent. Őseink ezt a kettős szemléletet, fény és árnyék látszólagos küzdelmét három isteni minőséggel, az azt kifejező szavakkal jelölték. Kara Tengri:  nyelvünk ó-türk rétegéből származó szó. Kara = fekete, sötét (lásd: Karácsony) Tengri = Isten, Kara Tengri tehát Fekete Istent, vagy Sötét Istent jelöl. Azt az időt és minőséget, amikor a sötét van uralomban, az éjszakák jóval hosszabbak a nappaloknál, amikor a befelé fordulásnak, a lebontásnak ideje van. Kara Tengri az éjszaka ura, évszaka a tél, ünnepe a Téli Napforduló. Kök Tengri:  a szó szintén nyelvünk ó-türk rétegéből ered, jelentése Kék Isten (Kök = kék, lásd: kökény) Kök Tengri a Fény Ura, a nappal, a világosság, a kifelé fordulás megjelenítője. A napon belül délben van erejében, mikor legfényesebben ragyog a nap. Évszaka a nyár, ünnepe a Nyári Napforduló. Bor Tengri:  a fény és a sötét közötti határvonal sosem egy pillanat, az átmenet a kettő között fokozatos. Amikor beborul az ég, a fény veszít erejéből s hidat képez a sötétség felé. Bor Tengri a fény és sötét egyensúlyának ideje, ez a reggel és az este, a pirkadat és az alkonyat, a tavasz és az ősz. Bor Tengri ünnepei a Tavaszi Napéjegyenlőség, és az Őszi Napéjegyenlőség. Bor szavunk mai értelmében is visszautal az ősi jelentésre, hiszen egyrészt a borok opálos színükkel átmenetet képeznek a fény és a sötét között de még inkább egyértelmű szimbóluma az átalakulásnak. A szőlőt megérése után leszüretelik, levét, vérét kiontják, hordóba, koporsóba eltemetik, hogy kiforrjon, újjászülessen. Ezt a szimbólumot a keresztény misztika is átvette, utalva benne a feltámadás lehetőségére. Kara Tengri, Kök Tengri és Bor Tengri tulajdonképpen egyazon isteni minőség három megjelenési formája.  A Teremtés, Megtartás, Lebontás erői jelennek meg bennük. Közös névvel őseink szóhasználatában ... Világügyelő Tengri Kán-nak nevezték. Ő a legfelsőbb teremtői minőség, az a mindent, mindenkit átható erő, ami a világot létrehozta, működteti és átalakítja minden pillanatban. Ez az erő ott van testünk minden sejtjében, minden atomjában, ott van lelkünk minden rezdülésében, ott van tudásunk minden apró részletében. Ott van a világ látható és nem látható formáiban egyaránt. ÁLDÁS (megjelent az ELO gondozásában – természetgyógyász modul) Olvasd tovább Sólyomfi - Nagy Zoltán írását:  http://www.tengrikozosseg.com/products/solyomfi-nagy-zoltan-a-magyarsag-osi-gyogymodjai-es-vallasa/ Gyógyító hagyomány - Füvesasszonyok, kenőemberek video: https://vimeo.com/135494236 Az erdélyi és magyarországi helyszíneken készült film bemutatja a népi orvoslásban leggyakrabban használt gyógynövényeket. A különböző praktikákat máig használó emberek szólalnak meg. Hogyan gyűjtik, tárolják, használják a gyógynövényeket a falusi közösségekben - főként ezt mutatja meg a sorozat első filmje. Mik a főzetek, balzsamok vagy épp pálinkában érlelt füvek, gyökerek titkai - erről hallunk ma már kincset érő régi bölcsességeket. "Egy nap mindannyian ráébredünk arra, hogy  életünk nem egy parányi szikra valahol a testünk mélyén, hanem a Mindenséget átölelő valóság."  - Grandpierre Atilla -    "A modern vallás megjelenéséig,  a természet hit volt a vallási élmény elsődleges forrása!  Majd ez megváltozott, mivel a jelenlegi vallás megkövetelte, hogy mindent csakis az ő szemüvegén át szemléljünk! Ettől kezdve, a valóság már nem érdekes, az csak másodlagos!"  - Grandpierre Atilla - video: Dr. Grandpierre Atilla: Miért fontos tudnunk, hogy a Világegyetem él?: https://www.youtube.com/watch?v=ZTk2tsX7Vv8 „A fényűzésnek nem tudtunk ellenállni, ezért - az ÉLETMÓDunk megromlott - az ERKÖLCSünk is megromlott, ennek következtében... - az ÖSSZETARTÁSunk is megromlott. VILÁGKÉP-ÉRTÉKREND-ÉLETMÓD a helyén kell legyen! Meg kell ezt a hármat védeni, akkor nem fogunk elbukni! A kérdés az, hogy hagyjuk magunkat befolyásolni vagy nem?” -Grandpierre Atilla- video: - Dr. Grandpierre Atilla: Az Élő Világegyetem, az egészséges életmód és a magyarság jövője: https://www.youtube.com/watch?v=hy2RLKZ8Nv0 Továbbá: 1.Gyógyító növényeink 1. rész: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/03/gyogyito-novenyeink-egeszsegvedo-naptar.html 2.Gyógyító növényeink 2. rész:   http://emf-kryon.blogspot.hu/2014/04/gyogyito-novenyeink-2-resz.html 3.Gyógyító növényeink 3. rész:  http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/07/gyogyito-novenyeink-3-resz.html 4.Gyógyító növényeink 4. rész: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/08/gyogyito-novenyeink-4-resz.html 5.Gyógynövények alkalmazása, gyűjtése: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/04/gyogynovenyek-alkalmazasa.html 6.Természetes permetlevek kertből, mezőről: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/05/termeszetes-permetlevek-kertbol-mezorol.html 7.Vegyes kultúrák. Kedvező hatású szomszéd növények: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/03/vegyes-kulturak-kedvezo-hatasu-szomszed.html 8.Kertészeti naptár - Zöldségeskert - Vetés - Növények társítása: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/08/kerteszeti-naptar-zoldsegeskert-vetes.html 9.Praktikusan az otthonunkban – kiskertünkben: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/08/praktikusan-az-otthonunkban.html 10.Fogyás a természet erejével: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/07/fogyas-citrommal-es-zoldteaval.html 11.A csodás Lenmag: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/07/a-csodas-lenmag.html 12.Vegyszermentes tartósítás - Öreganyáink fortélyai: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/07/vegyszermentes-tartositas-oreganyaink.html 13.Lekvárfőzési ABC:  http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/07/lekvarfozesi-abc.html 14.Paradicsomültetés, paradicsomtermesztés, palántázás: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/07/paradicsomultetes-paradicsomtermesztes.html 15.EGÉSZSÉGVÉDŐ NAPTÁR: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/08/egeszsegvedo-naptar.html 16.Melyik virág ehető a kertünkben?: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/09/melyik-virag-eheto-kertunkben.html 17.Őszi munkálatok a kiskertben: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/09/oszi-munkalatok-kiskertben.html 18.SZABÓ GYÖRGY BÜKKSZENTKERESZTI FÜVESEMBER TANÁCSAI: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/09/szabo-gyorgy-bukkszentkereszti.html 19.Csicsóka – a jótékony szénhidrát: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/03/csicsoka-jotekony-szenhidrat.html 20.A Hársvirág gyógyító növényünk külön fejezetet igényel: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/06/harsvirag.html 21.Egzotikus gyümölcsök — Trópusi gyümölcsök: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/08/egzotikus-gyumolcsok-tropusi-gyumolcsok.html 22.A mediterrán őshonos fája – az Oliva: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/08/a-mediterran-oshonos-faja-az-oliva.html 23.Eltitkolt orvosság: az ezüstkolloid: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/07/eltitkolt-orvossag-az-ezustkolloid.html 24.A nyírfa mágikus ereje, mely önálló fejezetet igényel!: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/06/a-nyirfa-magikus-ereje.html 25.A magyarság ősi gyógymódjai és vallása: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/05/solyomfi-nagy-zoltan-magyarsag-osi.html 26.A csodaszer: NaHCO3 - szódabikarbóna - Szódabikarbónával a rák ellen: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/05/a-csodaszer-nahco3-szodabikarbona.html 27.Hűsítő italok – házilag: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/04/husito-italok-hazilag.html 28.A vadkender olaj meggyógyítja a rákot, de vajon miért nem tudja ezt senki?: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/04/a-vadkender-olaj-meggyogyitja-rakot-de.html 29.Dió - a csudajó, mely önálló fejezetet igényel: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/04/dio-csudajo.html 30.Szúnyogcsípés ellen a hagymától a banánhéjig: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/06/szunyogcsipes-ellen-hagymatol-bananhejig.html 31.Fekete nadálytő: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/03/gyogynovenyek-fuszerek-eheto-viragok.html Továbbá: - A MAGGYAR NÉP A MAG NÉPE! A MAGGYAR AZ ŐSNYELV!: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/03/a-magyar-nep-mag-nepe-magyar-az-osnyelv.html - Az ősi Székely - Magyar rovásírás titka - A kódolt nyelv   Rovás ABC értelmezése: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/10/az-osi-szekely-magyar-rovasiras-titka.html - Az Ige, a SzékelyMagyar Rovásírás feltámadott... 1-2. rész: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/03/az-ige-szekelymagyar-rovasiras_24.html - Egy galaxis kívülről nézve az "ŐS" jelkép olvasatát adja nekünk: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/08/egy-galaxis-kivulrol-nezve-az-os-jelkep.html - Nyelvünkről a kettőskereszt összefüggéseivel: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/04/nyelvunkrol-kettoskereszt.html - Magyar mitológia és rovások: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/07/magyar-mitologia-es-rovasok.html - Az Arvisurából - részlet 1.: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/05/az-arvisurabol-reszlet-1-2.html - CSABA KIRÁLYFI: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/03/csaba-kiralyfi.html - Magyarul beszélő indiántörzsek: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/04/magyarul-beszelo-indiantorzsek-moricz.html -  Az őrségi = ősrégi jelkincs:  http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/12/az-orsegi-osregi-jelkincs.html - Turániak - Magyarok - Anyahita szól hozzánk: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/05/turaniak-magyarok.html - Az utolsó Táltos: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/06/az-utolso-taltos-magyar-monda-wass.html - TÁLTOS ÉNEK: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/03/taltos-enek.html - Sámánizmus és Sámánok, Táltosok:  http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/06/samanizmus-es-samanok-taltosok.html - A magyarság ősi gyógymódjai: http://emf-kryon.blogspot.hu/2014/01/a-magyarsag-osi-gyogymodjai.html  - Gyógynövények alkalmazása, gyűjtése  - Fizikai és lelki gyógyulás: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/04/gyogynovenyek-alkalmazasa.html - A magyarság ősi gyógymódjai és vallása: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/05/solyomfi-nagy-zoltan-magyarsag-osi.html - Gyógyítás a mágusok ősi képességével!  http://emf-kryon.blogspot.hu/2014/01/gyogyitas-magusok-osi-kepessegevel.html Szeretettel, Gábor Kati web oldalam: hagyomanyorzoink.hu blog oldalam:   http://www.emf-kryon.blogspot.com

A nyári gyümölcsérésekkor újabb rajokban jelentkeznek a kellemetlen rovarok.

doTERRA illóolajok és keverékek, illóolaj receptek és felhasználási módok. Illóolaj lepárlás folyamata, minőségellenőrzés.

Az ember alapvető igénye, hogy elegendő, teljes értékű táplálékhoz jusson. A táplálkozás tudomány! A jó egészséget a vegetáriánus étrend biztosítja.

„Minden növényi ábrázolás közül az életfa, más néven világfa a legösszetettebb és legegyetemesebb jelentésű. Utal életre és halálra, az örök fejlődésre és növekedésre, a folytonos megújulásra. A mélylélektan a gyökér, törzs, korona hármasát az ösztön-én, én, felettes-én kifejeződéseként értelmezi. Az életfa hitvilágát a magyar népmesék őrzik: az ÚT, amelyen a…

Az ősi szimbólumok, amiket ebben a tesztben megmutatunk, már több ezer éve velünk vannak, de még napjainkban is a legöntudatlanabb részünkhöz szólnak, a

A cigányasszonyok mindig a bal tenyérből jósolnak – mondván az közelebb van a szívhez. Az ujjakon kívül elsősorban a tenyér vonalainak tulajdonítanak nagy fontosságot. Megnézik a vonalak minőségét is, de főleg a vonalak színét, amelyek jót vagy rosszat jelezhetnek.   Mindenekelőtt azonban a csuklóvonalat veszik alaposan szemügyre. Szerintük idővel gazdag lesz az, akinek a csuklóján […]

Az aidi vagy más néven atlaszi hegyikutya több mint ezer éve az ember hű társa – igaz, manapság már csak nagyon ritkán találkozhatunk vele.

Magyar népművészetünkben leggyakrabban és legrégebben előforduló ősi magyar szimbólumok. Szimbólumok amik üzenetet hordoznak , szimbólumok ősi tartalommal.