Imádok olvasni és ez mindig is így volt. Nem tudom elképzelni az életemet olvasás nélkül, és már nem is szeretném. 7 évesen tanultam meg olvasni és azóta szó szerint falom a könyveket. Kezdetben csak betűket tanultam meg olvasni az iskolában, később már tankönyvi feladatokat és történeteket, míg később meséket és novellákat, utána jöttek a regények és szakkönyvek. Volt úgy hogy könyvtárban olvastam, volt úgy hogy éjszakákat fennmaradtam és a paplan...
Ahogy A szem, mint irodalmi múzsa című bejegyzésünkben írtuk, a látással kapcsolatos kifejezések i...
Az idei nyár ismét mozgalmasan, lendületesen és élménydúsan telt. Ismét. Hosszú évek után most lett ennek a szónak igazán nagy jelentősége. Mielőtt egy országhatárral módosult volna a lakhelyem – idén augusztus 25-én volt ez pontosan 7 éve –, a nyári programjaim jellemzően a természetes véletlenszerűség erejével szerveződtek, és emiatt kimondottan szerencsésnek érzem magam, mert egészen
Geranien sind klassische Balkonblumen, Duftgeranien findet man seltener auf dem Balkon. Sie blühen nicht üppig, haben aber andere Vorzüge. Ein Porträt mit Tipps zu Anbau, Pflege und Verwendung. Die...