»HOZZÁVALÓK« - 50 dkg túró - 3 tojás - 12 dkg cukor - 1 tasak vaníliás cukor - 10 dkg búzadara - 2 dl tejföl - 1 citrom reszelt héja - csipet só - 1 őszibarack konzerv ( 820 g ) A túrót a tejföllel egy botmixer segítségével krémesre keverjük, majd hozzáadjuk a darát, a citrom héját és 30 percre hűtőbe tesszük. A sütőt 180 °C - ra előmelegítjük, egy 20 * 30 cm - es tepsi aljába sütőpapírt fektetünk. A barackot a levétől lecsepegtetjük és kisebb darabokra vágjuk. Ezután a tojásokat szétválasztjuk, a fehérjét a sóval habbá verjük, a sárgákat fehéredésig keverjük a cukrokkal, majd hozzákeverjük a túrós masszához, beleforgatjuk a barackot és a fehérjehabot is. A masszát a tepsibe szedjük és kb 30 perc alatt - tűpróbáig sütjük. A megsült süteményt a tepsiben hagyjuk kihűlni, majd szeletekre vágva, porcukorral meghintve tálaljuk.
Ha esetleg a nagy sütögetésben maradt kalácsotok, ami már nem éppen a legfrissebb, esetleg ki is van száradva, akkor itt az alkalom, hogy felhasználjátok!
Hozzávalók 35 x 15 cm-es formához A tésztához 40 dkg liszt 2 dkg friss élesztő 2 dkg vaj 3-3,3 dl tej 2 evőkanál cukor ...
Aki szereti a túrót, annak ez a túrós tekercs is ízleni fog.
A kalács nagyon szuper dolog, pláne ha kettő is van belőle otthon, hiszen így az egyikből egy szuper desszert készíthető.
Hozzávalók 35 x 15 cm-es formához A tésztához 40 dkg liszt 2 dkg friss élesztő 2 dkg vaj 3-3,3 dl tej 2 evőkanál cukor ½ kávéskanál só 1 felvert tojás fele A töltelékhez 50 dkg túró 2 közepes méretű krumpli 3-4 evőkanál cukor 1 csomag vaníliás cukor fél citrom reszelt héja 5 dkg mazsola A tetejére 1 felvert tojás fele A töltelékhez a krumplit megfőzzük és összetörjük. Ha langyosra hűlt, kikeverjük a többi hozzávalóval. Langyos tejben pici cukorral felfuttatjuk az élesztőt. Tálba mérjük a többi hozzávalót, hozzáöntjük a megkelt élesztőt, és annyi tejjel, hogy rugalmas, közepesen kemény tésztát kapjunk, jól kidagasztjuk. Lefedve langyos helyen duplájára kelesztjük, kicsit átgyúrjuk, majd újra kelesztjük. Lisztezett munkafelületen kb. fél cm vastagságú téglalapot nyújtunk belőle és a Kígyórétesnél látható módon a tészta mindkét oldalát bevagdossuk. A tészta közepére halmozzuk a tölteléket és felváltva balról és jobbról ráhajtogatjuk a tésztacsíkokat. Az olajjal vékonyan kikent formába emeljük, tetejét megkenjük tojással és 200 fokos sütőben megsütjük.
A hónap slágere ez a csirkés tészta! Az egyik kedvenc tészta receptem, mind készítés, mind fogyasztást illetően. Igazi hétköznapra való étel. Pikk-pakk kész és nem kell órákat a konyhában tölteni, ha ennénk egy finomat. Hozzávalók: 2 dkg vaj 30 dkg csirkemell filé 3 dl házi paradicsom...
péksütireceptet
Így készíts mennyei desszertet maradék kalácsból! Úgy tűnik, hogy mostanában nosztalgiázó időszakomat élem és sorra kerülnek elő, gyerekkorom nagy kedvencei amikhez kivétel nélkül tartozik sok-sok kedves élmény… …ezúttal a meggyes rakott túrós kalács volt soron, amit szerintem sokaknak nem kell bemutatnom és csak remélni tudom, hogy Nektek is...
A hozzávalók kimérését is beleszámítva 5 perc alatt összeállítható ez a kalács-szerű, szaftos sütemény. Ezután már csak a sütési időt kell...
A kalács nagyon szuper dolog, pláne ha kettő is van belőle otthon, hiszen így az egyikből egy szuper desszert készíthető.
Így készíts mennyei desszertet maradék kalácsból! Úgy tűnik, hogy mostanában nosztalgiázó időszakomat élem és sorra kerülnek elő, gyerekkorom nagy kedvencei amikhez kivétel nélkül tartozik sok-sok kedves élmény… …ezúttal a meggyes rakott túrós kalács volt soron, amit szerintem sokaknak nem kell bemutatnom és csak remélni tudom, hogy Nektek is...
Túrós fánkgaluska bögrésen: a Rupáner konyhából! Imádom ezt a desszertet, zseniális, mind az elkészítése, mind az íze-formája-tálalása!
Borbás Marcsi receptje
Miközben sül, igéző, édes vaníliás illat száll a lakásban, és jobb nem is történhetne egy tartalmas leves után, mint beleharapni egy könnyű túróval megtömködött, puha batyuba 🙂 Ez az a finomság, amiért kislánykorom óta rajongok, nagyon szeretem, ahogy a kelt tésztákat és a túrós ételeket is. Így a kettő találkozása csakis nyerő lehet, és ez […]
Hihetetlenül puha , foszlós ez a tészta, nagyon szeretem! Gyönyörű rózsákat készítettem belőle, melyek a citromos-mazsolás túrós töltelékke...
Kifőztük online gasztromagazin, receptek, tippek, ötletek 😀
Van már egy nagyon finom túrós batyu recept itt az oldalamon. Sok éve aszerint sütöm a túrós batyut, és nem szeretném továbbra sem háttérb...
A habkönnyű, pihepuha túrós pitébe érdemes belecsempészni valamilyen szuper idénygyümölcsöt. Szerintünk barackkal a legtutibb.
Kifőztük online gasztromagazin, receptek, tippek, ötletek 😀
Egy kedves barátunk feleségétől kaptam a receptet. Érdekessége, hogy nincs benne tojás, és mégis foszlós, puha a belőle készült sütemény. Kipróbáltam, és tényleg nagyszerű pitetészta.
Fantasztikusan puha, ragacsos és egyszerre omlós túrós sütemény, amihez csak összekeveritek a hozzá...
Illatos a bodzától, puha és szaftos (még másnap is) a túrótól ez a kuglóf formában sütött kalács. Már virágzik a bodza, készítettem belőle italt és szörpöt is, ezért a tölteléket azzal illatosítottam, fantasztikus lett.A kuglóf formához nem kell ragaszkodni, akinek nincs, vagy csak kisebb méretű formával rendelkezik, az a nagyobb, mélyebb kenyérsütő dobozban is sütheti, vagy egy nagy tortaformába is beleteheti. Hozzávalók: 50 dkg finomliszt 1 tk. só 3 ek. cukor 1 tojás 2,5 dl tej 8 dkg puha vaj 2,5 dkg élesztő Töltelékhez: 25 dkg túró 3 ek. cukor 3 ek. bodzaszörp 1 citrom reszelt héja 1 tojás 5 dkg mazsola 2 ek.búzadara Lekenéshez: 1 egész tojás A tészta hozzávalóit a kenyérsütőgép (dagasztógép) üstjébe mérjük és egy könnyű, hólyagos tésztát dagasztunk belőle. Kelesztőtálban kb. 40 perc alatt duplájára kelesztjük. Ezalatt elkészítjük a tölteléket. A túrót áttörjük, belereszeljük a citrom héját, hozzáadjuk a bodzaszörpöt , a tojás sárgáját, a búzadarát és a mazsolát. A tojás fehérjét a cukorral kemény habbá verjük, végül a túróba forgatjuk. A kuglóf formát is előkészítjük, puha vajjal vastagon kikenjük. A megkelt tésztát lisztezett felülete borítjuk és egy keskeny, hosszú csíkot nyújtunk belőle. Rákenjük a tölteléket és feltekerjük mint a bejglit. Egy éles késsel hosszában ketté vágjuk, majd a két szárat egymáson keresztezzük úgy, hogy a vágott rész legyen mindig felül. Ez a formázási mód azon felül, hogy rendkívül mutatós, praktikus is, mert így a töltelékben keletkező gőz utat talál magának, a kisült kalácsban nem lesznek nagy lyukak a túró körül. A tésztát az előkészített kuglófformába helyezzük. Akkor megfelelő a mérete, ha csak max. 2/3-ad részig tölti ki. letakarjuk és kb. 30-40 percig kelesztjük, míg a forma teljesen megtelik a kaláccsal. A felvert tojással lekenjük végül a megkelt kalácsot és 180 fokra előmelegített sütőbe tesszük. Kb. 40-45 perc alatt sül készre, 15-20 perc után egy sütőpapírral vagy alufóliával lazán letakarjuk a tetejét, hogy ne piruljon túl. Ha kész rácsra tesszük a formát és hagyjuk, hogy a kalács benne hűljön langyosra, csak ezután vesszük ki. Porcukorral meghintve kínáljuk.
Ez a recept elköltözött az új oldalamra, ami néhány pillanat múlva automatikusan megnyílik....
Vasárnap délután egy kis finomságra vágytunk, volt is itthon egy csomag túró. Mivel már túrós béles régen készült, ezért nem is vártam sokat, bedagasztottam és sütöttem egy adag kalácsot. Erről a finomságról mindig Nagymamám jut eszembe, hisz anno Ő nagyon sokat sütötte és én a deszka mellett figyeltem, hogy hogyan is csinálja. Később Anyukám keze munkáját követtem, majd én is elsajátítottam a technikát. A kezdeti próbálkozások alkalmával eléggé szétnyíltak a bélesek, de később már rájöttem, hogy a tepsibe érdemes közelebb fektetni a kalácsokat, formázáskor nem szabad túl sok lisztet használni és jól össze kell nyomni a négy sarkot. Ha mégis önálló életre kelnek a kalácsok, az sem akadályozza meg a családot, hogy mindet elfogyassza :-) Hozzávalók 12 db béleshez: Tésztához: *50 dkg liszt *0,5 kk só *2,5 dkg élesztő *2 dl tej *2 ek cukor *1 tasak vaníliás cukor *10 dkg margarin *1 egész tojás Töltelékhez: *45 dkg túró *2 tasak vaníliás cukor *2 ek cukor *0,5 kezeletlen citrom héja *1 egész tojás Lekenni: *1 egész tojás Az élesztőt a meleg, de nem forró tejbe morzsoljuk, majd megszórjuk egy evőkanálnyi cukorral és hagyjuk felfutni. A lisztet egy tálba szitáljuk, elkeverjük benne a sót. Hozzáadjuk a felfutott élesztőt, a maradék cukrot, a vaníliás cukrot, a tojást és a margarint. Alaposan kidagasztjuk. Meleg helyen, letakarva kb. 1 óra alatt a duplájára kelesztjük. A töltelékhez a túrót egy villával áttörjük, majd összedolgozzuk a cukrokkal, a tojással és a citrom reszelt héjával. A megkelt tésztát enyhén lisztezett felületen kb. 4 mm vastagra és téglalap alakúra elnyújtjuk. 12, közel egyforma négyzetre vágjuk. A tészták közepén elosztjuk a tölteléket. (Nekem kb. 1 nagy evőkanálnyi jutott mindegyikre.) Majd a tészták négy sarkát összefogjuk és megcsavarjuk. A béleseket sütőpapírral bélelt egész nagy tepsibe (38*30 cm) sorakoztatjuk. Letakarva addig hagyjuk kelni, míg a sütő bemelegszik. Lekenjük egy egész, kissé felvert tojással. 180 fokon hőlégkeveréssel 20 perc alatt szép barnára sütjük. Ha kihűlt, porcukorral meghintve kínáljuk. A Facebookon is megtaláltok.
Kifőztük online gasztromagazin, receptek, tippek, ötletek 😀
Az interneten javasolta egy kedves hölgy, hogy próbáljuk ki ezt az egyszerű receptet: 115 g túró, 3 tojás, só - ennyi kell hozzá, a tojássárgákat a sóval, túróval kikeverjük, majd a habbá vert fehérjéket is beleforgatjuk, majd szilikon sütőlapon, 180 fokon megsütjük. Én nem méricskéltem, a 25 dkg-os dobozos, félzsíros túró felét használtam, és nem szilikon lapon (nincs!), hanem sütőpapírral bélelt sütőlapon, "mezei" gázsütőben sütöttem, közepesnél kissé nagyobb lángon, előmelegítve! Kb 15 - 20 perc. Piskótatészta szerű a massza, és piskóta módon felemelkedett, de a sütőből kivéve kissé összeesett, de így is nagyon jó. Kihűlve kettévágtam, szendvicset csináltam vele, egy másikat pita-szerűen is bevágtam, megtöltöttem. A maradékot hűtőbe tettem, másnap reggel is teljesen jó volt! Tökéletes szénhidrátmentes kenyérpótló, tiszta fehérje! Nyolc darab lett ebből a mennyiségből Szendvics Sütés előtt, nyersen: Pita-módra megtöltve
Álompuha tészta, mégis zaftos, túrós. Nem szárad ki, nem túl édes, forrón, melegen, langyosan vagy hidegen, mindenhogy mennyei.
Régóta készítem! Öt perc előkészület és fél óra sütés után egy könnyű, alakbarát desszertet kóstolhatunk.
Könnyű, szaftos, nem lehet vele betelni. Íme egy olyan házi változat, ami garantáltan veri a boltit.
A kevés cukrot tartalmazó süti a formájáról kapta a nevét: a kinyújtott, pogácsaszaggatóval kiszúrt tésztát négyrét kell hajtogatni, ami így libalábra hasonlít.
Kifőztük online gasztromagazin, receptek, tippek, ötletek 😀
Nagyon finom , puha , foszlós túrós batyut sütöttem ma - szaftos töltelék kel az Anyukámtól kapott házi túróval. Ez a harmadik túrós ba...
Mennyei Kapros-túrós lepény recept!