Még egy kis India. Igaz "csak" a konyhában. :) Régóta szemeztem a szamószával és most, hogy van újra sárgabarack chutney, illő volt készíteni valami igazán hozzáillő ételt. A tésztája nagyon megtetszett. Biztos, hogy kipróbálom még másféle töltelékkel. El nem tudtam képzelni, hogy ez a variáció milyen lesz, mikor kisül, mert annyi recept és kép van róla a neten, hogy ihaj és mindenhol másképp néz ki. :D Hozzávalók 24 db-hoz: A tésztához: 22,5 dkg sima liszt 4 ek. olvasztott vaj (vagy ghí) 80 ml natúr joghurt 2 ek. hideg víz 1 csapott kk. só A töltelékhez: 25 dkg burgonya 2 nagy marék zöldborsó 1 kis fej vöröshagyma 2 ek. garam masala 1 tk. kurkuma só 3 ek. olívaolaj A tésztához lisztben elkeverjük a sót, elmorzsoljuk a vajjal, hozzáadjuk a joghurtot, majd a vizet apránként adagolva összegyúrjuk a tésztát. ~5 perc alatt jól kidolgozzuk, majd nyirkos konyharuhával letakarva ~30 percet pihentetjük. Ezalatt elkészítjük a tölteléket. A burgonyát meghámozzuk, 1x1 cm-es kockákra vágjuk és enyhén sós vízben puhára főzzük. Vigyázzunk, ne főzzük túl! Mikor a burgonya félpuha, hozzáadjuk a borsót is és együtt készre főzzük őket. Egy serpenyőben felhevítjük az olívaolajat, rátesszük a fűszereket, majd aranybarnára pirítjuk rajta a finomra vágott vöröshagymát. Beletesszük a leszűrt krumplit, borsót, egy picit a főzővízből és jól átforgatjuk az egészet. Ha kész, hűlni hagyjuk. Míg a töltelék hűl, elkezdjük megformázni a tésztát. Először jó alaposan átgyúrjuk, majd 12 egyforma méretű gombócot formázunk belőle. Míg az egyikkel "dolgozunk" a többit letakarjuk konyharuhával, hogy ne száradjanak. A gombócokat ~15 cm átmérőjű kerek lappá nyújtjuk, majd félbe vágjuk. A félköröket egyenes oldaluknál fogva félbe hajtjuk, pici vízzel megnedvesítve a tésztát összedolgozzuk a széleket, így egy "tölcsért" kapunk. Nagyjából kétharmadukig megtöltjük őket a fűszeres zöldséggel, majd a széleket megnedvesítjük, összenyomjuk, majd kicsit megformázzuk. Nekem most elég rusztikusra sikerültek. :D A táskákat bő, közepesen forró olajban -egyszer átfordítva- aranybarnára sütjük. Vigyázzunk, hogy ne legyen túl forró, akkor jó, a szépen egyenletesen gyöngyözve sül a tészta. A kisült szamószát papírtörlőre szedjük, hogy leitassuk róla a felesleges olajat, majd tálaljuk. Mi most sárgabarack chutney-t ettünk hozzá, de el tudnám képzelni egy jó kis zöldfűszeres joghurttal is. :) ...no majd legközelebb! A tészta receptje innen.
Egy igazán laktató vega kaja, ami egy baráti vacsorára is tökéletes.
A carne asada egy mexikói étel, amit eredetileg marhahúsból készítenek, de ha pénztárcabarát verzióra vágytok, próbáljátok ki tarjával! Minden olyan mexikói ízt hoz, amit hoznia kell. Biztos befutó.
Bár sokan nem rajonganak a főzelékekért, mi egyenesen imádjuk őket!
Ha kedveled a csípős ételeket, és szereted a könnyen összedobható komfortkajákat ebédre vagy vacsorára, akkor ezt a burritót ki kell próbálnod. Tele színes zöldségekkel, friss korianderrel, chilivel és limelével. Mikor elkészül, mehet a tunkolás egy tejfölös mártogatósba, hogy igazán fullos legyen az élmény.
A sajttal töltött rántott hús lényegében a klasszikus vasárnapi fogás egyszerűen felturbózott változata. Laktózmentes verzióban is perfekt!
Ez a lávaburger olyan kitörően ütős ízbomba, mint a Vezúv! Igazán laktató, junk kaja, ami mellé nem feltétlen van szükség sült krumplira.
Nem sokon múlt, hogy ez az étel ne legyen lefotózva, ugyanis a kollégák alig bírták kivárni, hogy Timi lencsevégre kapja. Ismét bebizonyosodott, hogy imádjuk az egyszerű, leveles tésztás dolgokat. Pláne, ha még sajt is van bennük!
Ahogy én szoktam. Bármilyen hússal elkeszíthető. Egyszerű, gyors, finom.
A klasszikus Strindberg-tarja felturbózott változata ez a wasabis verzió, amihez ráadásul ecetes tormát is használtam. Így a végeredmény egy duplán pikáns, ázsiai jellegű húsétel lett.
Ez a klasszikus magyar étel olcsó és isteni finom.
Több pizza is található a blogomon, mindegyiket nagyon szeretem. Igen, imádom a pizzát az egész családommal együtt, ennek ellenére túl gyak...
Pasta al tonno e pomodoro 🇮🇹
Mint ahogy a hozzávalókból kiderül, nem egy diétás étel bizony,viszont nagyon finom. Egy korsó sör mellé ideális harapnivaló. A tésztája hasonlít szilvás gombócéhoz, soha nem készítettem még sós v…
A Guszti szülinapjára természetesen a két nagy kedvencet csináljuk, a brassóit és a rántott húst. Tarjából. isteni brassói BRASSÓI APRÓPECSENYE: kezdetben így pirul Hozzávalók: 1,2 kg tarja 2 nagy hagyma 10 gerezd fokhagyma 2 db zöldpaprika 1-2 db paradicsom 1 db babérlevél (kisebb) 8 szelet bacon szalonna 8 dkg sertés zsír himalájai kősó sok őrölt bors sok morzsolt majoránna kevés őrölt kömény kevés fűszerpaprika kiskanálnyi darált csípős paprika fűszerekkel, kevés vízzel, kevergetve 2,5 kg burgonya Elkészítés: Egy nagyobb edényben a zsíron a szalonnát és az apróra vágott hagymát megdinsztelem, erre jön a csíkokra vágott tarja, amit fehéredésig pirítok. Ezután mehet bele a zöldpaprika, paradicsom, fűszerek ízlés szerint, fokhagyma. Percekig kevergetem, majd egy kevés vízzel felöntöm, és lefedem. Ezt a folyamatot ismételgetem 8-10 alkalommal, amíg a hús vaj puha nem lesz, de még nem esik szét. Mindig csak kevés vizet öntök alá, hogy piruljon is párolódjon is. 60-70 perc alatt elkészül. A burgonyát megpucolom, kockára vágom és egy nagy lábosban sós vízben, forrástól számított 5 percet forralom, majd rögtön leszűröm. Nem szép, ha szétfő! az előfőzött burgonya nem szárad szét és gyorsabban megsül Egy olajsütőt feltöltök olajjal és ebbe sütöm ki 3 részletben a burgonyát, majd sózom és az elkészült brassói húshoz keverem. Azonnal tálalom.
Az egész blogom arra épül, hogy semmit se vegyünk készen a boltokban, hanem próbáljunk meg magunk el...
Nem túl bonyolult, de laktatós és nagyon finom. :)
Alapvetően, ha belegondoltok, ez a klasszik csirke-rizs vonal egy pár extra zöldséggel, mégis sokkal vagányabb, és segít, hogy ne unjatok rá a diétára két nap alatt. Az egyik kedvenc kajám edzéshez!
A paquito tulajdonképpen egy sajttal egybesütött tortilla. Szinte bármit belepakolhattok, de ami fontos, hogy a rengeteg sajt nem maradhat ki!
Ez a tarja a thaiföldi grillpartik sztárja – gondolom én, de az is lehet, hogy nem így van. Akinek van rá ideje, járjon utána az igazságnak vagy inkább készítsen hozzá még egy igazán ízgazdag salátát is.
A gyrost és a tócsnit szerintem mindenki imádja. De ami még imádnivalóbb, az ennek a két kajának a házassága! Próbáljátok ki, nem fogjátok megbánni! :P
Tudjuk, hogy már nagyon vágytatok egy ilyen receptre!
With little more than canned tuna and tomato, pasta al tonno is easy, fast, pantry-friendly, and perfect for a weeknight dinner.
Ha valami gyorsra és finomra vágyom, akkor ez az egyik kedvenc receptem. Tényleg pár perc alatt készen van és egy kis tejföllel a tetején egyszerűen mennyei.
Egész nap recepteket nézegettem, ennek ellenére maradtunk egy egyszerű mexikói csirkénél, mivel majd...
HOZZÁVALÓK - 10 dkg kukoricaliszt liszt - 20 dkg finomliszt - 50 ml olaj - 1 kk sütőpor - csipet só - langyos víz ( kb 2 dl ) - A kétféle lisztet elegyítjük a sütőporral és a sóval. - Hozzáadjuk az olajat és annyi langyos vizet, hogy jól gyúrható tésztát kapjunk. - 8 darabra osztjuk és kb 20 percig letakarva pihentetjük. - Lisztes felületen, egyenként kistányér nagyságúra nyújtjuk és felhevített serpenyőben mindkét oldalát pár pillanatig sütjük.
A New York-i Waldorf Astoria Hotel 1896-os megnyitóján szolgálták fel először ezt a salátát. Megalkotója a főszakács, Oscar Tschirky volt, aki a megnyitón új ételkreációval szerette volna elkápráztatni a luxusszálloda előkelő vendégeit, ezért állandóan kísérletezett, míg végül kevés, de minőségi alapanyagokból megalkotta ezt a salátát. A pikáns zellerből, édes almából és selymes majonézből álló saláta az egyik legkedveltebb őszi-téli vitaminforrásom. Hogy ne legyen annyira hizlaló joghurttal lazítom és szőlőt is teszek bele. Ha van otthon valamilyen kék sajt, az sem árt neki. Nagyon jó kis saláta sültekhez, halakhoz, de én leginkább így, önmagában kedvelem. Aki nem szereti a zeller markáns ízét, az a jóval enyhébb ízű szárzellerrel is elkészítheti, úgy is nagyon finom. Elkészítési idő: 40 perc Pihentetés: 2-4 óra Szőlős Waldorf saláta Hozzávalók: 30 dkg zeller vagy szárzeller 30 dkg alma 2 ek citromlé 5 -8 dkg dió 15 dkg szőlő 1 dl házi majonéz 2 dl joghurt Elkészítése: Az almát félbevágjuk, magházát kiemeljük, húsát vékony csíkokra (julienre) vágjuk. A zellert meghámozzuk, ugyancsak vékony csíkokra metéljük. A zellert és az almát összekeverjük, citromlével meglocsoljuk, hogy ne barnuljon meg. A szőlőszemeket félbevágjuk, a magokat eltávolítjuk belőle. A diót teflon serpenyőben szárazon megpirítjuk, néhány szemet félreteszünk a díszítéshez, a többit durvára vágjuk. Az összes hozzávalót egy nagy tálba tesszük, leöntjük a majonéz-joghurt keverékével, óvatosan összekeverjük. Néhány órára hűtőbe tesszük, hogy összeérjenek az ízek. Kínálhatjuk salátalevélen vagy üvegkelyhekbe töltve.
Hadd sztorizgassak kicsit: a spaghetti alla puttanesca jelentése nem más, mint, hogy az örömlányok (ez...
»HOZZÁVALÓK« 9 - db - hoz Tészta : - 50 dkg liszt - 1 tasak szárított élesztő - 1 tk cukor - 1 / 2 ek só - kb 3 - 4 dl meleg víz Töltelék : - 30 dkg darált hús - 1 fej vöröshagyma - 1 / 2 pritaminpaprika - 1 paradicsom - 1 ek sűrített paradicsom - só, bors továbbá : - étolaj, olvasztott vaj - a kenéshez A tésztához összevegyítjük a száraz hozzávalókat, majd hozzáadunk annyi vizet, hogy ragacsosabb tésztát kapjunk. Jól összegyúrjuk, majd olajjal kikent tálba helyezzük és kb 30 perig kelesztjük. A töltelékhez a hagymát finomra, a paprikát, paradicsomot apró kockákra vágjuk, majd hozzáadjuk a húshoz, ízesítjük és alaposan összekeverjük. A masszából 9 gombócot formázunk. A tésztát 9 gombócra osztjuk. Egy tálcát és a kezünket jól bekenjük olajjal, ezután a tésztagombócot a tenyerünkkel hártyavékonyra lapítjuk ( nem baj ha néhol kiszakad ) , megkenjük olvasztott vajjal és a két hosszabbik oldalát a tészta közepére görgetjük. ( nem tekerjük, hanem az ujjunkkal lökdössük. Az így kapott hosszú tésztarudat csigavonalba tekerjük úgy, hogy a végét a tészta alá hajtjuk. Így járunk el a többi tésztagombóccal is. A csigákat sütőpapírral bélelt tepsibe rakjuk, a közepükbe mélyedést készítünk és elhelyezzük benne a húsgombócokat. Kissé ellapítjuk, lekenjük olvasztott vajjal, majd 180 °C - os sütőben szép pirosra sütjük.
Egy zseniális krumplilepény receptet mutatunk nektek, amit egy közel-keleti marharaguval töltünk meg. Azért is nagyon klassz ez a lepény, mert igazából a tölteléket kedvünk szerint variálhatjuk. Vágjunk is bele!
Rakni sok mindent lehet, viszont kevés dolgot érdemes. Ha eddig kétségeid voltak afelől, hogy vajon a tarhonyát érdemes-e, akkor innentől kezdve ne legyenek, mert kipróbáltam és bizony nemhogy érdemes, már-már kötelező! Hidd el, ez a paprikás tejföl fantasztikusan illik hozzá.
Már rég készült pizza, ezért ma ez lett az uzsonna. A szokásos módon állítottam össze, de gondoltam egyet és kettévettem a tésztát, így két vékonyabb pizza sült. Az alap paradicsomos, amire füstölt főtt tarja, lila hagyma és paprika került, no meg az elmaradhatatlan sajt. Azt hiszem ennél a változatnál maradok. Bár a közepesen vastag tésztát is szerettük, de ez most valahogy sokkal jobban ízlett. A széle kicsit ropogósra sült, a többi részen pedig kellemesen puha volt. Ha nincs pizzasütő forma, akkor természetesen egy hagyományos tepsi is tökéletesen megfelel a sütéshez. Hozzávalók 2 db 26 cm-es pizzához: Tésztához: *30 dkg liszt *1 tk só *1,7 dl langyos víz *2 dkg friss élesztő *1 púpos tk tyúkzsír olvasztva (vagy bármilyen más, esetleg 2-3 ek olaj) Szószhoz: *1 közepes fej vöröshagyma *2 ek olaj *2 csapott tk liszt *2 dl házi paradicsomlé *1 nagy csipet cukor *1 kis csipet só *1 csipet őrölt bors *1 csipet morzsolt bazsalikom Feltéthez: *1 kisebb sárga paprika *1 kisebb fej lila hagyma *15 dkg szeletelt füstölt-főtt tarja *15 dkg trappista sajt A lisztet egy tálba szitáljuk, elkeverjük benne a sót. Az élesztőt a langyos vízbe morzsoljuk, kicsit elkeverjük, nem szükséges futtatni. Az élesztős vizet és az olvasztott tyúkzsírt a liszthez adjuk, majd rugalmas tésztát dagasztunk. Két egyenlő részre osztjuk, gombócokat formázunk. Lefedve, meleg helyen a duplájára kelesztjük. 2 kerek pizzasütő formát kikenünk kevés margarinnal és megszórjuk liszttel. A megtisztított, apró kockára vágott vöröshagymát az olajon üvegesre pároljuk, a tűzről lehúzzuk, majd megszórjuk a liszttel, csomómentesre keverjük. A tűzre visszatéve felengedjük a paradicsomlével. Ízesítjük sóval, borssal, cukorral, morzsolt oregánóval. Kevergetve hagyjuk besűrűsödni, majd félretesszük. A lila hagymát és a paprikát karikára vágjuk. A sajtot lereszeljük. A megkelt tésztákat az előkészített formákba helyezzük, majd a kezünkkel a széle felé szépen laposra nyomkodjuk. (Akinek könnyebb, el is nyújthatja, majd úgy helyezve a formába.) Egyenletesen megkenjük a szósszal és megszórjuk a sajt felével. Sorban rárakjuk a lila hagymát, a paprikát, rátépkedjük a tarját. Végül meghintjük a maradék sajttal. A sütőt előmelegítjük, és addig hagyjuk kelni a pizzákat. 200 fokon 20 perc alatt hőlégkeveréssel megsütjük. Újhagymával vagy metélőhagymával megszórva kínáljuk. A Facebookon is megtaláltok.
És még mindig eper :) Krémlevest már tavaly is csináltam belőle, de ezt a fantasztikus feltétet hozzá csak most vadásztam le... brutálisa...
A nyári bulik megmentője egy jól megpakolt hot dog!
Gyerekkorunk kedvencét, a milánói makarónit hoztuk el nektek. Kit érdekel, hogy egy kamu kajáról van szó, ha ennyire finom?!