Hm, egy kicsit elmaradtam a Kötősulival, eltelt a november ilyesfajta post nélkül, elnézést, ígérem decemberben több is lesz. Kezdjük egy elő-karácsonyi ajándékkal: még nem késő hozzáfogni, ha valaki kötött díszt szeretne látni a fáján. Az alap a gömb forma, amit szabadon díszíthetünk színekkel, egyszerűbb, vagy bonyolultabb mintákkal (és persze felhasználhatunk máshol is, labdák, babafejek stb. készítésénél). Tetszőleges méretű gömböt köthetünk (körben kötve dolgozunk), a lényeg, hogy minden második körben szaporítsunk, majd a középső egyenes rész után fogyasszunk egyenletesen elosztva 6-6 szemet. A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy felszedünk 6 szemet és 3 harisnyakötőtűre elosztva körré kapcsoljuk. Köthetjük síkban is, úgy egyszerűbb, főleg az első, rövid soroknál, de megéri a kicsit macerásabb körben kezdés, mert akkor a végén szép, sima, varrás nélküli felszínű gömböt kapunk. Érdemes kötésjelölőt használni, hogy mindig tudjuk, hol kezdődnek a körök. 1. és minden páratlan kör (illetve síkkötésnél sor): alapesetben sima (síkkötésnél fordított) - de persze készíthetünk bonyolultabb mintát is, akkor annak megfelelő. 2. kör: duplájára szaporítjuk a szemeket, *1 sima, 1 szaporítás* a kör végéig ismételve, így 12 szem lesz a tűkön. 4. kör: *2 sima, 1 szap.* ismételve a kör végéig, 18 szemig. 6. és a további páros szaporítós körök: körönként emelkedve minden 3., 4., stb. szem után szaporítunk egyet, 6-6 szemmel növelve a szemszámot az egyes körökben. A bemutató darabon a legszélesebb körben minden 8. szem után szaporítottam. (A 6. körben már bevehetünk egy negyedik tűt is a munkába, úgy kényelmesebben oszthatjuk szét a szemeket.) A kívánt nagyság elérésekor a gömb derekánál néhány - kisebb gömböknél 4-8, nagyobbaknál 10 - 16 ... - kört egyenesen (szaporítás/fogyasztás nélkül) kötünk, majd ugyanilyen ütemben, minden 2. körben 6-tal csökkentve a szemszámot lefogyasztjuk a szemeket. A páratlan körökben nem fogyasztunk. A mintadarabon 14 kört kötöttem egyenesen, majd minden 7. szem után simán összekötöttem 2 szemet, a következő páros körben minden 6. szem után és így tovább. A gömb végül 29 cm körfogatú lett. A 12 szemes egyenes kör után a gömböt tömjük ki gyapjúval vagy más tömőanyaggal majd páronként kössük össze a szemeket és a maradék 6 szemet húzzuk össze. Ha karácsonyfadísznek szánjuk, öltsünk rá hurkot akasztónak. Jó kötést és kellemes ünnepi készülődést!
Az amigurumi figurák horgolásának egyik alap formája a gömb. A leírások zömében a gömb horgolás�...
A borókabogyó teának nagyszerű gyógyító ereje van. El lehet készíteni több formában is. Nagyszerű olaj, tinktúra és ülőfürdő készíthető belőle. Akár a konyhában is felhasználható mint fűszernövény. Bátran lehet vele
A vérvirág (Scadoxus multiflorus) fantasztikus virága hatalmas, és gömb alakú. Akárcsak trópusi élőhelyén, a vérvirág itt is ragaszkodik az állandó párához és a meleghez
Egy nagyon különleges oldalt készített nyirizsu, ami azonnal felkeltette az érdeklődésemet:) Egy youtube videó lépéseit követte, mely tulajdonképpen nem bonyolult, de elég időigényes. Hatvannégy fotóhoz kell sablont készíteni, majd egyenként ráhelyezni, és persze közben még lekicsinyíteni az adott méretre. Utána már csak Filter >Distort > Spherize. Abban biztos voltam, hogy valamit ki kell találni, hogy […]
Az amigurumi figurák horgolásának egyik alap formája a gömb. A leírások zömében a gömb horgolás�...
Megláttam a cukkinit a boltban. :) Mostanában mindent a sziper-szuper hőlégkeveréses kütyümben sütök... így ezt is.
Vérvirág fajták, gondozásuk, szaporításuk: a vérvirág (Scadoxus multiflorus) hatalmas, gömb alakú virágai igen látványosak
DIY Kerst: Gehaakte Kerstballen, saaie gewone kerstballen (kunststof) mooi omhaken.gömb DIY crochet around the plastic Xmas Balls. - Salvabrani
Tekintsük meg a teljes bejegyzést.
Itt megtekintheti kreatív ügyfeleink alkotásainak galériáját. Szeretné itt közzétenni alkotását? Küldjön nekünk üzenetet a Facebookon keresztül, és a következő vásárlásából kedvezményt kap :).
Japán és Kína hagyományos növénye. Nálunk, Halottak Napjára a késői virágzású, fehér virágú fajokat viszik ki a sírokra. De sokféle változata akár szegélyként is pompássá teheti az őszi virágágyásokat. Neve szó szerint aranyvirágot jelent.
Best Steampunk Images! This is a fantastic collection of free Vintage Steampunk Images & Printables. Perfect to use in Crafts & Junk Journals!
Make your own delightful sea buddy with our Free Amigurumi Flounder Crochet Pattern. Suitable for all crochet abilities.