Braduti decorativi de Craciun. 8 idei ieftine si simple de realizare a unor braduti decorativi de Craciun.Reciclare creativa.
Create one or all of these DIY Christmas ornaments this year! Over 60 unique ornaments with classic characters and ideas for the holidays!
Tulajdonképpen nem is egészen manók ezek, mert épp annyira lehetnének angyalkák is, hiszen van szárnyuk. Jellegükben mégis kimondottan manósak, és a skandináv stílus is tetten érhető rajtuk - ugyanakkor dióból vannak, és kendő van a fejükön, szóval nem is igazán tudom, minek nevezhetném a mai bejegyzés főszereplőit, de mindezek ellenére mégis nagyon szerethető figurák születtek, úgyhogy ne tántorítson el benneteket ez a bevezető. :-) Az ok pedig, amiért készítettem ezeket a manóangyalokat, csak annyi, hogy egy zöldségesnél különlegesen szép, gömbölyű és sima diót láttam, amiről nagyjából azonnal tudtam, hogy a legkiválóbb manóalapanyag. A zöldséges persze nem tudta, úgyhogy gondolhatjátok a pillantását, amikor mondtam, hogy pontosan 12 szem diót szeretnék... viszont volt humora, mert rögtön megkérdezte, hogy azért, mert a 13 szerencsétlen szám? :-) Ennyi tehát az előzménye a diómanóangyaloknak, de ha van javaslatotok, hogy minek nevezhetném őket, írjátok csak meg kommentben, örülni fogok neki :-) A szép, gömbölyű diók így néztek ki - ugye, hogy milyen csinosak? Kettőt-kettőt egymáshoz ragasztottam ragasztópisztollyal: A figurák nyakát spárgával átkötöttem, hogy a ragasztó ne legyen feltűnő - én nem nagyon szeretem, amikor látszik... Zsákvászonból kisebb téglalapokat vágtam, a szárnyakhoz. A nyakrészre hátul ragasztót nyomtam, és az anyagot összecsippentve belenyomtam, persze vigyázva, hogy ne érjek a forró ragasztóhoz. Így spóroltam egy lépést - de persze könnyebb úgy, hogy először egy darab cérnával átkötjük az anyagot masniszerűen, és így ragasztjuk oda. A képen látszik, nagyjából mekkora darab anyag kellett a szárnyhoz: A következő képen pedig a lent lévő középső figurán látszik az is, hátulról hogy néz ki a szárny: Ezután szürke filcanyagból kendőt vágtam, és a manók fejére ragasztottam: Majd a nyakukba is ugyanígy, mert így lett teljes az öltözékük :-) Végül már csak be kellett fejezni a figurákat: a szemeket és szájat alkoholos filccel rajzoltam meg, az orr helyére pedig pillanatragasztóval egy-egy mustármagot ragasztottam (ez kimondottan manós :-) ). Kaptak egy kis hajat is - ehhez gyapjúból téptem vékony csíkokat, kötöttem rájuk egy csomót, a felesleget levágtam, és a csomót a sapkavégek alá ragasztottam. A karok egyszerű spárgából készültek. Utolsó lépésként a figurákat faágszeletekre ragasztottam, hogy meg tudjanak állni - persze fel is akaszthatóak: ebben az esetben csak egy hurkot kell rögzíteni a fejkendőre. Ezzel így el is készültek a manóangyalkák - de persze muszáj volt egyedire szabnom őket egy-egy apró kiegészítővel... így az igaziak. :-)
Дед морозы, гномики и игрушки из помпонов:
Iarna poate fi surprinzatoare, magica, superba, iar peisajele si ipostazele ei de vis. Haideti sa visam cu ochii deschisi si sa (re)descoperim iarna prin intermediul celor mai frumoase peisaje si imag...
Știu că v-a plăcut în parc la cules de ghinde așa că m-am gândit să vă mai invit la o plimbare și-n acest weekend. De data aceasta căutăm crengi și crenguțe pe care să le transformăm în decorațiuni și obiecte practice. O să încep prin a vă prezenta variantele practice! Crengile par să fie folosite […]
Un blog cu idei creative, tutoriale diverse, lucru manual,decoratiuni, activitati practice pentru copii.
Copilul tau se poate juca cu frunzele uscate dupa cum doreste. Ele pot deveni un accesoriu decorativ perfect pentru orice obiect din casa. Unul dintre ele este rama foto. Ia orice rama foto simpla, care nu are pe ea accesorii sau decoratiuni. Culegeti frunze uscate, de mici dimensiuni si cat mai colorate si lasa copilul sa decoreze rama cu ele. Poate opta pentru acoperirea completa a marginilor cu frunze sau pentru atasarea cate uneia din loc in loc. Daca are la indemana, copilul poate lipi si conuri de mici dimensiuni, castane sau alte accesorii naturale, specifice sezonului de toamna.
Crăciun Fericit - Christmas Wishes in RomanianYou will receive this design in the following formats:SVG FileTransparent PNGEPSDXF
Copacul iernii - 10 Idei creative - Iată câteva tehnici de realizare: dactilopictura, handprint, pictura, tehnica stampilarii, lipire
40 Retete - Prajituri de casa pentru sarbatori. Prajituri de casa pentru mesele festive, retete testate si explicate in imagini.
oameni de zapada